A műtéteket követően manapság igen hamar hazaengedik a betegeket, mondván, otthon a saját, szeretettel teli családi környezetünkben könnyebben gyógyulunk. Ebből adódóan a betegünk teljes felépüléséig több feladat is hárul a családtagokra.
Az EB arca címet előre odadnánk a lengyel modellnek, aki a szépségével olyan sikert aratott a kifutókon, amelyet hazája válogatottja remél a 2012-es kontinenstornától.
Ebben az esztendőben az alig több mint 700 lakosú Zala megyei falu, Tófej Szent Család-templomában és a mellette lévő búzamezőn rendezték meg az országos búzaszentelő ünnepséget az elmúlt hétvégén.
Augusztus 15-e, Szűz Mária mennybevétele napjának munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezi a KDNP. Pálffy emellett kitért a gyöngyöspatai eseményekre és elmondta, hogy véleménye szerint fél éve még nem létezett egyenruhás bűnözés.
Csütörtökön késő délután is folytatódott a nyersolaj világpiaci árának a csökkenése. A WTI és a Brent egyaránt több mint 6 dollárral gyengült a szerda esti záró szinthez képest. Röviddel 17.30 ...
Kecskemét – Tovább fokozódhat az öröm Kecskeméten a Győr elleni focibajnoki meccsen, hiszen a lila-fehérek a hét elején bejutottak a Magyar Kupa május 17-i , Puskás stadionbeli döntőjébe, s ezzel szinte biztos, hogy indulhatnak az Európa-liga selejtezőjében.
Afganisztánban a legnehezebb anyának lenni egy tanulmány szerint, amely a nők és gyermekek helyzetét vizsgálta. A Save the Children kutatói 164 - 43 gazdag és 121 fejlődő - országban elemezték részletesen a nők és gyermekek helyzetét.
Az igazságügyi képzésről írt alá megállapodást a magyar, a szlovák, a lengyel, a cseh és a horvát igazságügyi miniszter Veszprémben, ahol három napon át tanácskoznak a visegrádi négyek és Horvátország igazságügyi tárcavezetői.
Magyarország támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, amelyhez minden segítséget meg kíván adni. Erről a magyar államfő beszélt szerbiai látogatásának első napján.
Magyarország támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, és minden segítséget meg kíván adni – jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök Boris Tadic szerb államfővel folytatott megbeszélése után csütörtökön Belgrádban.
Börtönbe vonult csütörtökön Calisto Tanzi, a Parmalat tejipari konglomerátum volt tulajdonosa, akit az olasz legfelsőbb bíróság 8 év egy hónap börtönre ítélt pénzügyi csalás és bűnszövetkezés miatt.
Tájékoztatom az országunk lejáratására a külfölddel szövetkező ellenség felkutatására specializálódott kormányzati hivatalt, hogy ma délelőtt mintegy három tucat nagykövettel, vezető diplomatával találkoztam – olvasható Gyurcsány Ferenc csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
Nagy az érdeklődés az európai uniós források felhasználásával elindított mikrohitel és kombinált mikrohitel program iránt - hangzott el a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (SZRVA) alapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett székesfehérvári sajtótájékoztatón csütörtökön.
Kaliforniába látogat júliusban Vilmos herceg és felesége, Catherine hercegnő - jelentette be csütörtökön a brit királyi udvar. Az ifjú hercegi pár kanadai látogatása után utazik az Egyesült Államokba.
Nyílt színen fenyegette meg a kormányzatot Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke. A weborvos.hu beszámolója szerint az elnök egy konferencián azt mondta, ha nem lesz eredménye az egészségügy megmentését kérő levelüknek, amelyet a miniszterelnöknek írtak, jóval markánsabb fellépés várható, de a nyomásgyakorlás eszközeit nem részletezte.
Pozitív meglepetést hozott a 76 milliárd forintos áprilisi államháztartási többlet, ami arra is utal, hogy a 250 milliárd forintos költségvetési zárolás akár túlzott is lehet - mondták az MTI által megkérdezett elemzők csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által közölt áprilisi államháztartási jelentése után.
Csütörtökön késő délután is folytatódott a nyersolaj világpiaci árának a csökkenése. A WTI és a Brent egyaránt több mint 7 dollárral gyengült a szerda esti záró szinthez képest.
Egy 38 éves balatonfűzfői nő halt meg abban a közúti balesetben, amely csütörtök este történt Balatonfűzfő és Balatonkenese között, a 710-es számú új elkerülő útszakaszon - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Börtönbe vonult csütörtökön Calisto Tanzi, a Parmalat tejipari konglomerátum volt tulajdonosa, akit az olasz legfelsőbb bíróság 8 év egy hónap börtönre ítélt pénzügyi csalás és bűnszövetkezés miatt.
Nyílt színen fenyegette meg a kormányzatot Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke. A weborvos.hu beszámolója szerint az elnök egy konferencián azt mondta, ha nem lesz eredménye az egészségügy megmentését kérő levelüknek, amelyet a miniszterelnöknek írtak, jóval markánsabb fellépés várható, de a nyomásgyakorlás eszközeit nem részletezte.
Az olasz kormány katonákat vezényel Nápolyba, hogy azok segítsenek megtisztítani a város utcáit a felhalmozódott több száz tonnányi szeméttől - hangzott el Rómában.
Oszama bin Laden azért vesztette életét, mert elfeledkezett a rejtőzködés legfontosabb szabályáról, és nem változtatta folyamatosan a búvóhelyét - vélik hírszerzési szakértők.
Hatalmas meglepetésre a Tampa Bay Lightning kisöpörte a rájátszásból a végső győzelemre is esélyesnek tartott Washington Capitals. A floridai alakulat egyre közelebb a franchise második Stanley-kupa győzelméhez.
Az első helyen kiemelt Rafael Nadal, a másodikként rangsorolt Novak Djokovic és a harmadik kiemelt Roger Federer is bejutott csütörtökön a negyeddöntőbe a madridi salakpályás tenisztorna 3,7 millió euró összdíjazású férfi versenyében.
A mai nap is folytatódhat a májusban megindult lejtmenet az amerikai tőzsdéken. Egyedül a technológiai és szolgáltató szektor tartja magát, míg a nyersanyagpiaci vállalatok a nap vesztesei. A mai...
A Boston Celtics és a város közösen szobrot állít a csapat egykori sztárja, Bill Russell tiszteletére. A legenda 11 bajnoki címet és 5 MVP díjat nyert a zöld-fehér alakulattal.
Egyértelműen váratlanul érte az elemzőket az áprilisban kialakult büdzsétöbblet. Egyes piaci szakértők szerint a nemzetgazdasági minisztérium csütörtök délután ismertetett adata tovább javíthatja a...
A szlovén és a fehérorosz válogatott nyert a szlovákiai jégkorong-világbajnokságon a kiesés elkerüléséért zajló küzdelem első, csütörtöki fordulójában.
Az olajár tovább szárnyalhat felfelé, köszönhetően annak, hogy fogytán vannak a világ olajkészletei - mondta a neves befektető, Jim Rogers. Az ezüst esését pedig teljesen normálisnak értékelte, az...
Hatfős autólopásra szakosodott bűnbandára csapott le a rendőrség az újpesti a Szúnyog-szigeten. A banda a nyomok szerint egy fényezőműhelyt is üzemeltetett, ahol átalakították a lopott járgányokat.
A miniszterelnök szóvivője szerint mindaddig, amíg a kormány sem tárgyalta a témát, teljesen értelmetlen és felesleges dolog egyetemek bezárásáról spekulálni.
Újabb, viszonylag erős utórengés volt Japánban helyi idő szerint péntekre virradó éjjel, de sem károkról, sem cunami riasztásról nem érkezett hír. Ugyancsak rengett a föld a mexikói Acapulco közelében, de ott sem keletkeztek károk.
90 százalékban sikerült megállapodni a sportcélú társaságiadó-kedvezményről az Európai Unióval. Jövő héten kerül a parlament elé a brüsszeli egyeztetések során pontosított javaslat. A jogszabály várhatóan június közepétől léphet életbe – jelentette be Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Egy ember meghalt, amikor frontálisan ütközött egy kamion és egy autó este a balatonfűzfői körforgalomtól két kilométernyire, a 710-es számú új útszakaszon.