Hors d*oeuvre froid, avagy olaszul antipasti, magyarul előétel. Imígyen aposztrofáljuk a leves előtt felszolgált étvágygerjesztő ételeinket. A XIX. századi vacsoráknál szinte kötelező volt, napjainkban főleg ebédnél szerepel első fogásként. Hőmérsékletük szerint csoportosítjuk őket, ma a hideg előételekből szedünk egy keveset kedvenc tányérunkra.
A KSH előzetes adatai szerint 2011 I. negyedévében 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 34 763 volt, ami 3,9 százalékos emelkedést jelent a 2010 január–márciusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 13 582 fő volt, 3701-gyel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9…
Sarah Palin, akiről két nappal ezelőtt még úgy tudták, hogy nem kíván rajthoz állni a 2012-es amerikai elnökválasztáson, a közeli napokban országos körútra indul.
Állítólag Obama és Medvegyev tárgyaltak az oroszok és a líbiaiak közötti kapcsolatfelvételről és megállapodtak abban, hogy tájékoztatják egymást a témában.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem tudja folytatni Görögország hitelezését, amíg a szanálási programhoz finanszírozási biztosítékot nem kap az EU-partnerországoktól - jelentette be csütörtökön Washingtonban az IMF szóvivője.
A NATO újabb légitámadást hajtott végre csütörtök éjjel Tripoliban, és találat érte a Moammer el-Kadhafi líbiai vezető főhadiszállását és rezidenciáját magába foglaló erőd valamelyik részét - jelentette egy tudósító a városból.
Lejárt kakaós italt és húskészítményket találtak a budaörsi Tescóban a fogyasztóvédelmi felügyelők. Legutóbb egerek okoztak riadalmat az áruházlánc üzleteiben.
Az államháztartáson kívüli elszámolás ellenére az állam és a magánszféra együttműködésében (PPP) megvalósult fejlesztések a tapasztalatok szerint bújtatott államadósság-növelő tényezők, amelyeket a kormány újra fog tárgyalni, és meg fog szüntetni - jelentette ki Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkára csütörtökön,…
Ma dönthet a megyeszékhely közgyűlése arról, ki irányítsa a jövőben a Győri Nemzeti Színházat; a közgyűlés kulturális bizottsága a múlt héten a teátrum megbízott vezetőjét, Forgács Pétert támogatta a másik pályázóval, Eperjes Károly színművésszel szemben.
Kedden öngyilkos lett S. István rendőr alezredes. A megrázó eset óta suttogják a madarak, hogy a tragédia hátterében az áll, hogy a férfi nem tudta fizetni svájci frank alapú lakáshitelét. Nagy kérdés, hogy a rendőr életét megmenthette volna-e a devizahitelesek mentőcsomagja, amely azonban egyelőre még várat magára....
Budapest - Megdöbbentő kijelentésekre ragadtatta magát Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a héten a parlamentben.
Továbbra sem döntött a Fővárosi Bíróság annak a tanúnak a meghallgatásáról, aki nyolc éves korában Újvidéken feltehetően Képíró Sándor csendőr századost látta, amint puskájával többször megüt egy fiatalembert, míg az a földön marad. Varga Béla tanácsa várhatóan ma dönt a meghallgatásról, de mivel a ma 77 éves nő még több hétig Szerbiában tartózkodik gyógykezelése miatt, az eljárás jelentősen…
A szociális konzultáció kérdőívein található vonalkód "lehetőséget ad a visszaélések megakadályozására". Erről tájékoztatta az érdeklődő újságírót Orbán Viktor magyar hangja. A vonalkód egyéb előnyeire nem tért ki.
Értesülésünk szerint a szocialista pártban igyekeznek mindent megtenni azért, hogy az országos választmány tagjai ott legyenek a szombati ülésen. A pártszavazási kezdeményezést, valamint a kérdéseket ugyanis csak a testület kétharmada hagyhatja jóvá.
Egy hónapja még nem viselte közterület Budapesten a jobboldali körökben különösen népszerű erdélyi magyar író és költő nevét, jelenleg azonban már két Wass Albert tér is van, viszont hamarosan csak egy maradhat.
A Köztársaság Fáját ültetik el holnap délután kettőkor az MSZP fővárosi szervezetének politikusai és a párt szimpatizánsai a budapesti "néhai" Köztársaság téren, amelyet az új városvezetés utcanév-változtatási dömpingjében II. János Pál pápa térré neveztek át nemrég.
Két héten belül jogerős döntést hoz a Fővárosi Ítélőtábla arról, megszüntethető-e a vád az erzsébetvárosi ingatlanügy jelenleg zajló perének több szereplője ellen - mondta lapunknak Mohácsy Zsuzsanna, az ítélőtábla elnökhelyettese. Emlékezetes, a kéttucatnyi vádlottat felvonultató per első napján, április elején kiderült, hogy a Fővárosi Bíróság a tárgyalás előkészítésekor nem jogerős végzést…
Tovább csúszik a devizahitelesek megmentése. Úgy volt, hogy csütörtökön jelentik be a bankszövetség és a kormány közös csomagját, de ez most a jövő hét elejéig várat magára. Erről egy közleményt adott ki a miniszterelnök szóvivője. Nincs kész ugyanis még a mentőcsomag, bár a mai egyeztetésen újabb pontban született egyetértés.
Oktatási államtitkár és oktatási miniszter sem szeretne lenni, de az oktatási bizottság elnökeként módja van kifejteni az álláspontját - a többi között így reagált Pokorni Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa arra, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár etikai eljárást indítana ellene.
Megszűnt a jogbiztonság annyi más terület után most termőföldnél is - véli Gőgös Zoltán, korábbi agrár-államtitkár. Amint arról lapunkban beszámoltunk, Kabán ezer hektárnyi állami föld bérletéhez jutottak a Fideszhez közelálló személyek, illetve cégeik. A területeket hamarosan meg is vehetik. A kormány ezt a gyakorlatot folytatná az egész országban, fittyet hányva a törvényekre.
A számítógépes játékok népszerűsége és az önfeledt szabadtéri játszadozás háttérbe szorulása miatt a brit gyerekek jócskán elpuhultak az utóbbi egy évtizedben - figyelmeztet egy új tanulmány.
Aki eléri a nyugdíjkorhatárt, mehessen nyugdíjba, aki viszont nem, de képes dolgozni, az dolgozzon - érvel Lázár János a bírák nyugdíjba küldése, illetve a fegyveresek visszahívása mellett. A Fidesz frakcióvezetője szerint ami mára a nyugdíjrendszerben kialakult, az pontosan azt a káoszt mutatja, mint ami az egész országban tapasztalható volt: a hetven éves bíró fizetést kap, a negyven éves rendőr…
Manapság rendkívül közkedvelt eljárás a fogfehérítés, hiszen mindenki hófehér, csillogó mosolyt szeretne, olyat, amit a filmeken lát. A kívánt állapot eléréséhez próbálkozhatunk otthoni módszerekkel, de fogorvosi segítséget is igénybe vehetünk.
Összefogná a korengedményes nyugdíjasokat, és közös fellépést sürget az érdekükben a Korengedményes Nyugdíjasok Országos érdekvédelmi egyesülete. Elfogadhatatlannak tartják, hogy szerzett jogokat venne el a kabinet, és ha szükséges, akár a starsbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáig is elmennek. Közben a Political Capital elemzést készített a kormány nyugdíjpolitikájáról; mint kifejtették, a…
Csodát vártak tőle, de az Orbán-kormány "a forradalom fogságába" került - jelentette ki tegnap, a kabinet első évét értékelő tanulmánykötet bemutatóján Lakner Zoltán. A politológus, aki a kötet egyik szerzője, arról beszélt, hogy a kormány a csodavárásnak nem tudott eleget tenni, sőt, ugyanúgy megszorításokra kényszerül, ahogyan elődjei.
Budapest - Kórházba került Hollósi Frigyes (70). A Jászai Mari-díjas, érdemes művész vastagbeléből távolítottak el egy daganatot az orvosok a Kútvölgyi Klinikán.
A nők körében legelterjedtebbnek számító illegális drog a kannabisz, de népszerűek a legálisan beszerezhető altatók és nyugtatók is - közölte a Nemzeti Drog Fókuszpont.
Heves utcai összecsapásokba torkolltak a grúziai tüntetések szerda éjszaka-csütörtök reggel, az ország függetlenségének huszadik évfordulóján. Ketten meghaltak, s legalább 37 személy súlyosan megsebesült Tbilisziben. A belügyminisztérium közlése szerint egy rendőrt és a másik áldozatot a demonstráció egyik szervezője gázolta halálra.
A harcok erősödése miatt az Egyesült Államok kivonja Jemenből diplomáciai testülete nélkülözhető tagjait. Az amerikai külügyminisztérium elrendelte, hogy családtagjaikkal együtt hagyják el az arab országot azok az amerikai diplomaták, akiknek nem kiemelten fontos az ott tartózkodásuk - adta hírül a BBC brit hírügynökség.
Meggondolatlan kijelentés volt, vagy így próbálta meg Izraelt a közel-keleti békére ösztökélni Barack Obama amerikai elnök az országot azzal, hogy a palesztin állam határait az 1967-es határok alapján képzeli el? Napok óta ezt találgatják amerikai lapok. Internetes felmérések szerint az amerikai közvélemény nem ért egyet Obamával.
Néhány nappal azelőtt, hogy New York-ban Dominique Strauss-Kahnra ráköszöntött az a szerencsétlen szombat, a párizsi Élysée-palota irattárából előkerült egy korábbi rendőri jelentés. DSK 2007-es "tilosban parkolásáról".
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön a világ iparilag legfejlettebb hét országát és Oroszországot tömörítő nyolcas csoport, a G8 csúcsértekezletének első napján a franciaországi Deauville-ban jelezte, hogy 35 milliárd dolláros hitelkeretet tervez biztosítani az arab országok számára, ha a régió kormányai a washingtoni szervezethez fordulnak anyagi segítségért.