A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint Kína gazdasági volumene öt éven belül 19 ezer milliárd dollárra nő. A következő amerikai elnök regnálása alatt fog veszíteni az USA világelsőségéből.
A Nature Medicine oldalain közölt tanulmány szerint kapcsolat lehetséges az immunrendszer működése és a zsírsejtekben jelen lévő inzulinrezisztencia között.
Azoknak a betegeknek, akiken nem lehet prosztata műtétet végrehajtani, egyéb orvosi terápiák javasolhatók. Járóbeteg szakrendelésen végzik pl. a termoterápiát, a lézeres terápiát, és gyógyszeres kezelésre is lehetőség van.
A kormány a Széll Kálmán terv bürokrácia-csökkentő programjának első részeként, a foglalkoztatás adminisztrációjának visszafogásával 45,7 milliárd forinttal könnyítené a vállalkozások terheit. A tervezett intézkedések többek között tartalmazzák a könnyebb elbocsátás lehetőségét, a bérpótlékok csökkentését, esetleg megszüntetését és a fizetett szabadságok csökkentését is....
Aláírta a Magyarország új alaptörvénye címet viselő jogszabályt Schmitt Pál köztársasági elnök a Sándor-palotában. Az államfő kézmozdulatait fanfárokkal és ünnepélyes őrségváltási ceremóniával köszöntötték. A hét végén Orbán Viktor és kormánypárti politikusok már nem adtak az eddig erőltetett látszatra; hatalomra jutásuk évfordulós ajándékaként emlegették a jogszabály aláírását. A demokratikus…
A kérdés az, hogy az NFÜ mennyi pénzt hajlandó adni a budapesti fejlesztésekre. Ha nem lesz elegendő támogatás, akkor a főpolgármester szerint a város csődbe is mehet.
Az üzleti várakozások érzékelhetően, a fogyasztói várakozások kissé javultak áprilisban, így a GKI-Erste friss konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke a februáritól elmaradva, a tavaly októberi szintre állt be.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma, amely néhány hete az emberi jogok állapota miatt bírálta éves jelentésében Magyarországot, ismét lesújtó véleményt fogalmazott meg - információink szerint ezúttal a sajtószabadság és az Orbán-kormány viszonyát kritizálta.
A Véderő gyöngyöspatai táborában pénteken őrizetbe vett nyolc embert felmentette a garázdaság vádja alól az Egri Városi Bíróság és szabadlábra helyezte őket. A döntés nem jogerős, mert a rendőrség fellebbezett. Gyöngyöspatán nyugalomban telt a hétvége, mivel a szervezet "hazafias" tábora anélkül ért véget, hogy elkezdődött volna.
Megosztott ellenzék adott esetben képtelen lesz leváltani a jelenlegi kormányt - figyelmeztetett legújabb elemzésében az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA). Böcskei Balázs, az intézet igazgatója úgy véli: eljött az ideje, hogy az ellenzéki pártok és mozgalmak a demokratikus minimum jegyében megtanuljanak együttműködni; egyre fogy ugyanis a kormányzó erők támogatottsága. Az elemző szerint…
Miközben a világot a földrengés és szökőár sújtotta fukusimai atomerőmű sorsa és az ötven éve felrobbant Csernobil katasztrófájának emléke és következményei foglalkoztatják, a párizsi Le Monde egyik írása feleleveníti egy olyan spanyol atomerőmű történetét, amely sohasem működött.
Kaotikusan, önmagának és a kerületi véleménynek is ellentmondóan neveztetné át Tarlós István főpolgármester a Köztársaság teret, ráadásul időközben megváltoztatta az Elvis Presley park helyére tett javaslatát is.
Szóváltás előzte meg a pofonokat - ezt mondják a gyöngyöspatai romák a tegnapi esettel kapcsolatban, amikor tettlegességig fajult a veszekedés egy roma és egy nem roma asszony között. A nem roma asszony azonban azt állítja, még csak meg sem szólalt, nem tudja miért kapta a pofont. Az 58 éves roma nő ellen garázdaság miatt indult eljárás. Bíróság előtt kell felelnie tettéért.
Az eső hátráltatta az immár hagyományos nagy húsvéti nyúlvadászatot Új-Zélandon, ezért a tervezett 25 ezer példány helyett csak 24 ezret sikerült kilőni húsvéthétfőig.
Világszerte mintegy 230-240 millió ember betegszik meg maláriában évente, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint 850 ezer, más adatok szerint egymilliónál is több embert, főleg gyermeket öl meg a betegség.
A legkisebb részletekig, minden fontos körülményt a felsőtestére tetováltatott egy dél-kaliforniai férfi arról a gyilkosságról, amit maga követett hét évvel ezelőtt.
Vladimír Mečiar, volt szlovák miniszterelnök, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt (HZDS-LS) elnöke szerint a romák által növekszik a magyar kisebbség száma Szlovákiában. A politikus kifejtette: (a szlovákiai magyarok) azzal próbálják meggyőzni a romákat, hogy nem az etnikai származás, hanem a magyar nyelv használata a mérvadó.
Egy Európában elrejtett atombombáról vallott az al-Kaida terrorhálózat egyik vezetője a WikiLeaks portál által megszerzett és több világlapnak kiszivárogtatott, hétfőn ismertetett titkos iratok szerint, amelyekből az is kiderül, hogy guantánamói börtöntáborban megfordult gyanúsítottak közül sokat az amerikai titkosszolgálatok is teljesen ártalmatlannak tartottak.
Líbiától Szírián át Jemenig tovább folytatódik az arab tömegek lázadása kormányaik ellen. Ez - különösen Líbia és Szíria vonatkozásában - egyben a vérontás folytatódását is jelenti. Az alavita felekezet által uralt damaszkuszi rendszert a szunnita tömegek általános felkelése fenyegeti. Jemenben viszont remény nyílt a békés átmenetre.
Az Országgyűlés ma kezdődő kétnapos ülésén határozhat a nemdohányzók védelméről szóló törvényjavaslatról, amennyiben a parlament a kormánypárti képviselők által benyújtott formában fogadja el az előterjesztést, akkor a jövőben valamennyi zárt közforgalmú térben és munkahelyen tilossá válik a dohányzás.
Spanyol lapértesülés szerint elképzelhető, hogy Nuri Sahin, a Borussia Dortmund török labdarúgója a nyári átigazolási idényben húszmillió euróért a Real Madridhoz szerződik.
Az előttünk álló hét izgalmas délutánokat tartogat számunkra, hiszen számos fontos adat érkezik az Egyesült Államokból és ma kezdődik a jegybankárok kétnapos kamatmeghatározó ülése. Az elemzők...
Először és utoljára választhat párbajellenfelet Anikó. A fekete lány a végjátékban olyan ügyesen kavargatja a szálakat, mint eddig még senki. Lakótársai rettegnek a rossz kislánytól.
Botrányos bulit szervezett az esküvő utánra a Buckingham-palotába éjszakaibár-tulajdonos barátjával Harry herceg. Sokan félnek, hogy elszabadul a pokol…
Rapid módon visszavonta a Vörösmarty Színház igazgatójának, Vasvári Csabának 2013 júliusában lejáró mandátumát Székesfehérvár közgyűlése. Indokként a megrendült bizalmat, a nem megfelelő színvonalat említve. Vasvári lapunknak elmondta, hogy lényegében kinevezése óta mindenbe beleszólt a fenntartó.
Füzesséry József szikszói polgármester azt is jó megoldásnak tartaná, ha a közmunkát végző cigányokat polgárőrnek sorolnák be, és így azért fizetnék őket, hogy a települések békéjét védjék – interjú egy kettős gyilkosság után.
A főpolgármester szerint az önkormányzati ciklus sikeressége szempontjából a legfontosabb kérdés az, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) mennyi pénzt hajlandó adni a budapesti fejlesztésekre.
Éden Szandra besokallt a Hotelben utoljára hazaküldött Krisztián nyilatkozatától. A fekete bajkeverő szerint a vecsési bájgúnárnak csak a szája járt, nem igaz, amit a közös pásztorórákról mesélt.
Rubin Kristóf az RTL Klub számos sikerműsorában dolgozott, de a ValóVilág a legnagyobb falat. Jelenleg szinte minden percét ennek irányítása tölti ki, pedig nemsokára apai örömök elé néz.