Szeptembertől új irányítás mellett működik a pécsi Gandhi Gimnázium. Az intézmény közép-Európa egyetlen olyan középiskolája melyben kizárólag roma diákok tanulnak.
Egymilliárd euró értékben foglalt le elsősorban földterületeket, ingatlanokat, gépkocsikat, hajókat az olasz csendőrség annak a hatósági akciónak a keretében, amelyet még kedden hajtottak végre a nápolyi maffia, a camorra egyik klánja ellen.
A vádirat szerint Képíró Sándor 1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civil személyek törvénytelen kivégezésében.
Csepel volt szocialista alpolgármesterére Orosz Ferencre vallott Deme Gábor a kettős gyilkosság csütörtöki tárgyalásán. A másodrendű vádlott, volt MSZP-s politikus azt állította: vezető szocialista politikusok szervezetten játszották át az alapítványi iskola pénzét pártcélokra.
A német kancellár köszönetet mondott a magyar uniós elnökségi tevékenységért. Orbán Viktor pedig Magyarország gazdaság állapotáról beszélt a berlini kancellári hivatalban.
Bár bin Laden közelében volt egy AK-47-es és egy Makarov pisztoly is, mégis egyoldalúnak nevezte a terroristavezér likvidálásakor zajlott harcot a The New York Times.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,07 százalékos emelkedéssel, 23.670,80 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult.
A kiszivárgott várakozásokkal szemben nem deficitet, hanem váratlan többletet produkált áprilisban a költségvetés (önkormányzatok nélkül számolt egyenlege). Az előző hónapban ugyanis 75,9 milliárd...
Pénteken derül ki, miként bírálhatja el az Alkotmánybíróság (Ab) a végkielégítések 98 százalékos különadójáról rendelkező törvényt az emberi méltóság sérelmére hivatkozó beadványok alapján - mondta Paczolay Péter, az Ab elnöke csütörtökön Budapesten a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara közgyűlésén tartott előadásában.
Hatalmas esés bontakozott ki a nyersanyagpiacokon, az ezüst, az arany, a réz és az olaj árfolyama percek leforgása alatt szakadt több százalékot. A befektetők egyszerre rontottak neki az ajtónak a...
A 18 éves Molnár Anna képviseli majd Magyarországot a jövő héten Los Angelesben kezdődő Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen. A most érettségiző lány kidolgozott egy módszert, amellyel a vastagbélrákot már vérvétellel is diagnosztizálhatnák.
Nap eleji sávozást, majd délutáni lecsorgást követően végül zárásban felrántották a BUX-ot, mely 0,1%-os emelkedéssel, átlagos 15 milliárdos forgalommal zárta a csütörtöki napot. A vezető részvények...
Mi a teendő, ha a kutya nem hallgat a gazdira? Ha idegenektől is elfogad ételt? Ha nem tűr meg a területén másik ebet? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Cerberos Kutyaiskola munkatársainak segítségével egy szocializációs tréning során.
A miniszterelnök szóvivője szerint mindaddig, amíg a kormány sem tárgyalta a témát, teljesen értelmetlen és felesleges dolog egyetemek bezárásáról spekulálni.
Egyelőre nem biztos, hogy a Forma-1-es szezon első három futamát dobogós helyezés nélkül záró Ferrari ebben az évben profitálhat most elhatározott, kreatívabb fejlesztési stratégiájából - mondta az InfoRádiónak az A5.hu autós portál rovatvezetője a hétvégi Török Nagydíj előtt. Farkas Péter szerint a Red Bull a legutóbbi vereség ellenére még tizedmásodpercekkel a mezőny előtt jár.
Súlyosabban érintette a japán gazdaságot a márciusi földrengés és szökőár, mint amire a kormány számított. A szigetország gazdasági növekedése a várt 2,5 százalék helyett csupán 1,5 százalékos lesz.
Kaliforniába látogat júliusban Vilmos herceg és felesége, Catherine hercegnő - jelentette be csütörtökön a brit királyi udvar. Az ifjú hercegi pár kanadai látogatása után utazik az Egyesült Államokba.
Meg nem erősített közel-keleti források szerint nem is az amerikai bosszú, hanem az al-Kaidán belüli hatalmi harc okozta Oszama bin Laden (54†) vesztét. Ajman al-Zavahiri (59), a terrorszervezet „agytrösztje", bin Laden helyettese, nem érte be a második hellyel, hanem magához akarta ragadni a szervezeten belül a szimbolikus vezetést is.
Budapest – Nem érzem magam bűnösnek, tisztességes embernek érzem magam – vallotta Képíró Sándor (97), a háborús bűntettel vádolt egykori csendőrtiszt a Fővárosi Bíróságon.
Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének meghívására május 12. és 15. között Magyarországra látogat Taj Ping-kuo kínai államtanácsos.
Világszínvonalú technológiát képvisel a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikájában a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrumában Magyarországon elsőként ma rendszerbe állított Definition Flash CT. Az új eszközzel jelentősen nő a képalkotó diagnosztika hatékonysága, miközben a sugárterhelés minden korábbinál alacsonyabb lesz.
Budapest - Autólopásra szakosodott bűnbandára csaptak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói Újpesten, a Szúnyog-szigeten.
A Cora áruházakban 2011. május 5. - május 22. között másodszor rendeznek Székely Heteket Magyarországon. A tavalyi sikeres bemutatkozás után Hargita megye mellett már Kovászna és Maros megye is részt vesz az akcióban. A "Székely Termék" márkanéven jegyzett élelmiszer-, kézműves áruk kínálata a tavalyi ötvenhez képest több mint százötvenre bővült....
David Cameron brit miniszterelnök találkozott izraeli kollégájával, Benjamin Netanjahuval, akinek kifejtette: a „Downing street” elvárja, hogy a palesztinok lemondjanak a terrorról, valamint elismerjék Izraelt az állammá alakulás feltételeként.
A két debreceni labdarúgó közül Mészáros Norbertet felmentette, Vukasin Poleksic kétéves eltiltását viszont helybenhagyta csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) - derül ki a szervezet honlapján közzétett ítéletből.
Autólopásra szakosodott bandára csaptak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság gépjárműbűnözés elleni osztálya és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Újpesten.
Két újabb területen katonai együttműködési felajánlásokat tett Oroszországnak Benkő Tibor vezérezredes a NATO-tagállamok és Oroszország vezérkari főnökeinek brüsszeli találkozóján.
Az igazságügyi képzésről írt alá megállapodást a magyar, a szlovák, a lengyel, a cseh és a horvát igazságügyi miniszter csütörtökön Veszprémben; ezzel megkezdődött a visegrádi országok igazságügyi tárcavezetőinek háromnapos találkozója.
A Hungary - World of Potentials című alkotás elnyerte a rigai Nemzetközi Turisztikai Filmfesztivál nagydíját. A versenyre 28 országból összesen 79 pályamunka érkezett.
Az olasz hatóságok letartóztatták csütörtökön a 2003-ban összeomlott Parmalat egykori alapító-vezérigazgatóját, akit azonnal egy észak-olasz börtönbe szállítottak. A 72 éves Calisto Tanzit azért csukták rács mögé, mert egy nappal korábban a bíróság visszautasította kérelmét, hogy házi őrizetben tölthesse le büntetését.
A szocializmusban belénk ivódott a kiskapuk keresése és nem igazán javított a helyzeten az elmúlt 20 év gyakorlata sem - hangzott el egy korrupcióellenes nemzetközi konferencián
A foglalkoztatáspolitika egyik legsúlyosabb problémájának nevezte az illetékes államtitkár, hogy napjainkban a munkanélküliek és az inaktívak táborában csaknem 900 ezer olyan ember van, akiknek semmiféle szakképzettsége nincs.
Az első helyen kiemelt Rafael Nadal, a másodikként rangsorolt Novak Djokovic és a harmadik kiemelt Roger Federer is bejutott csütörtökön a negyeddöntőbe a madridi salakpályás tenisztorna 3,7 millió euró összdíjazású férfi versenyében.
A csepeli kettős gyilkosság másodrendű vádlottja, Deme Gábor a Fővárosi Bíróságon zajló büntetőper csütörtöki tárgyalásán azt mondta, nem sokkal a cselekmény előtt találkozott Podolák György szocialista politikussal, aki akkoriban országgyűlési képviselő volt.
Lassan befejeződnek a tavaszi munkák a földeken, de a gazdálkodók soha nem tudhatják, hogy amit elvetettek, le is arathatják-e? S ha az időjárás kegyes is hozzájuk, akkor a felvásárlók vajon hogyan alakítják majd a piacot. A mezőgazdasági termelés rendkívül tőkeigényes, ám ha valaki jogosult mezőgazdasági támogatások igénybevételére, annak segíthet egy hosszabb távú előfinanszírozási lehetőség: a…