Nem is meglepő, hogy a tavaszi kertek egyik legizgalmasabb és népszerűségben is igen előkelő helyen álló gyümölcsének, a földiepernek oly kiterjedt és sokoldalú a szimbolikája, hisz már a kőkorszaktól ismert és kedvelt, eredetileg vadon termő finomságról van szó.
Nemcsak a mértékletes borivás tesz jót az egészségnek: egy amerikai vizsgálat szerint a vörösbor néhány hatóanyaga közvetlenül a szűkült koszorúérbe juttatva is igen eredményes - hangzott el az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán.
Bár ünneplés már szerdán este is volt, a Barcelona az igazi fiesztát pénteken estére tartogatta, ahol a labdarúgó csapat igazi népünnepély közepébe csöppent.
Budapest — Szerelme nyújthat vigaszt Szávay Ágnesnek (22). Lapunk munkatársa néhány napja fotózta le a magyar teniszezőnőt, akit a fénykép tanúsága szerint eljegyeztek.
A sürgősségi fogamzásgátló tablettát az aktust követő 48-72 órában kell bevenni, amennyiben a védekezés nem volt megfelelő. Ez az egyik leggyakrabban feltett kérdésre a válasz a sürgősségi fogamzásgátlással kapcsolatban.
Falus Ferenc szerint sokkal jobb gyógyszerekhez juthat hozzá a magyar beteg, mint amilyen kórházi ellátást kap, ha ezt korlátozzák a hosszabb élet esélye is csökkenhet.
Budapest -- Nem volt két fillér! Miután a Blikk nyomására a héten már az utolsó minisztérium is nyilvánosságra hozta 2011-ben eddig kötött külsős szerződéseit, a Blikk összesítette, melyik tárca mennyit költött tavaly december óta.
Budapest — Ez vicc! Kilenc év elteltével még mindig azzal vádolják Kaiser Ede volt barátnőjét, Gy. Anitát és szüleit, valamint egy varrónőt, hogy hamisan biztosított alibit a férfinak a móri mészárlás idején.
Zsámbok—Budapest — Két hete nem adják ki az érintett kórházak Kerékgyártó Zoltán (†28) leleteit, pedig azt a szülők – állításuk szerint - többször kérték.
Budapest — Sokkoló baleset történt a Csillag születik tegnapi próbáján. Az Appril Project táncosai közül fejre esett Richárd, a csoport legfiatalabb táncosa.
Várhatóan megkapja a Fővárosi Állat- és Növénykert a szomszédos Vidámpark területét a ciklus végéig - jelentette ki sajtótájékoztatóján Tarlós István. A főpolgármester az állatkert fejlesztésével magyarázta a tervet, azaz hogy azt a Vidámpark irányába szeretné fejleszteni, továbbá megjegyezte, hogy szerinte a Vidámparknak nem a Városligetben van a helye.
Nem kívánja a nevét adni Tétényi Éva az esztergomiaknak "tudatosan kárt okozó" fideszes képviselői magatartáshoz - jelezte a város független polgármestere. Tétényi közleményéből akár az is kiolvasható, hogy nem megy el a május 19-re összehívott testületi ülésre.
Nagypénteket is munkaszüneti nappá nyilvánítaná a KDNP: egy héten benyújtott törvényjavaslat szerint ugyanis "Jézus Krisztus megváltó halála" az "Európa önazonosságát jelentő keresztény kultúra alapvető, egyik kiemelkedő napja".
Kivárja az átmeneti rendelkezéseket, valamint a sarkalatos törvényeket a bírói szervezet vezetősége, noha a nyugdíjkorhatár kérdése szerepel az Országos Igazságszolgáltatási Tanács napirendjén - értesült lapunk.
Szerdán tárgyalja a Pokorni Zoltán fideszes fővárosi képviselő vezette szakbizottság az erzsébetvárosi Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium bezárásáról - pontosabban jogutóddal történő megszüntetéséről - szóló szakértői jelentést.
Vastapssal fogadták a gyöngyöspatai romák a településre együtt érkező Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövetet és Pintér Sándor belügyminisztert, akik elsőként egy magyar családot, majd a cigánysort látogatták meg. Később a nagykövet kijelentette: dicséret illeti a magyar kormányt a gyors beavatkozásért.
Huszonhét, illetve harminc hónap után elhagyhatta celláját az erzsébetvárosi ingatlanügy két vádlottja. A Fővárosi Bíróság (FB) megszüntette Hunvald György volt MSZP-s polgármester és Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottsága korábbi elnöke előzetes letartóztatását. Hunvalddal szemben az enyhébb lakhelyelhagyási tilalom érvényes; Gál házi őrizetbe került.
Tegyenek le az asztalra egy fajsúlyos szakmai anyagot, vagy hagyják abba az oktatási koncepcióval szembeni aknamunkát - kérte közleményben "Pokorni Zoltánt és társait" a KDNP budapesti választmányának elnöke. Szalma Botond szerint egy szakértői csapat "évek óta" dolgozik az "értékelvű, modern oktatás" koncepcióján, amelyet azonban Pokorni és "a magukat jobboldaliként definiáló politikusok minden…
A jó tanároknak több fizetést kellene kapniuk. Erről is beszélt a Kossuth Rádióban Pokorni Zoltán, aki kifejtette véleményét az oktatás reformjáról. A KDNP szerint a politikusnak fel kellene hagynia "folyamatos aknamunkájával".
Sződligeten, természetvédelmi területen számos madárfióka esett áldozatul a fairtásnak, amelyet az önkormányzat rendelt el. A sződligeti polgármester szerint tévesen állította keddi lapszámunkban Horváth Tibor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi tagja, hogy engedély nélkül történt a fakitermelés. Megkérdeztük a Duna-Ipoly Nemzeti Park illetékesét, hogy volt-e erre engedély. A…
Valótlan tartalmú tanúvallomások vádjával állt bíróság elé Kaiser négy ismerőse, egykori barátnője és családja, valamint egy középkorú varrónő. Vallomásaikkal azt próbálták igazolni, hogy Kaiser a móri mészárlás idején a fővárosban tartózkodott, azonban elbeszéléseikben számos hiányosságot és ellentmondást találtak a nyomozók. A tárgyaláson mind a négyen ártatlannak vallották magukat. Ítélet csak…
Budapest — Utolsó mentsvárát látja Alekoszban a villa Anitája (30). A harmincéves hölgy életében eddig egyszer volt szerelmes, alaposan el is vakította a rózsaszín köd. Olyannyira, hogy hét éven keresztül tűrte, hogy párja megalázza, kihasználja és rendszeresen megverje, még terhesen is.
Ezrek tüntettek a pénteki ima után Szíria több városában. Emberi jogi aktivisták szerint Homszban a biztonsági erők tüzet nyitottak a tiltakozókra, legalább hárman életüket veszítették. Lövöldözést jelentettek Deraa városból is.
Nem első ízben tett meglepő, a diplomáciai szabályoknak fittyet hányó kielentést a legnagyobb román ellenzéki párt, a szociáldemokraták fiatal elnöke, Victor Ponta.
Az orosz kormányfő nem más, mint Pál apostol reinkarnációja, aki az Antikrisztus ellen hadakozik - állítja Fotyinya anyó, a Nyizsnyij Novgorod közelében alakult szekta szellemi vezetője - adta hírül a Szevodnya hírportálja. A szektavezér azt mondja, hogy még abból a korból ismeri Putyint, amikor az Vlagyimir fejedelemként testesült meg, ő maga pedig nem más volt, mint Olga fejedelemasszony.
Kettős öngyilkos robbantást hajtottak végre a pakisztáni tálibok, hogy megbosszulják Oszama bin Laden halálát. A pakisztáni titkosszolgálat jelenlétében hallgatták ki az amerikaiak a három özvegyet, akik együtt éltek a terroristavezérrel az abbottabadi rejtekhelyen. Bin Laden nem volt annyira elszigetelt, mint feltételezték, futárai segítségével több ezer e-mail üzenetet küldött az al-Kaida…
Az MSZP Baloldali Tömörülés és MSZP Szociáldemokrata Társulás platformok kezdeményezik, hogy a Szocialista Párt platformjai tartsanak megbeszélést. A napirendi pontokra Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Hiller István levélben tett javaslatot.
Felülvizsgálják az építési előírásokat Spanyolországban a szerdai 4,5-ös, majd 5,2-es erősségű földrengések után. Fél évszázada ez volt a legsúlyosabb földmozgás az Ibériai-félsziget nagyobbik államában, a katasztrófában kilencen meghaltak, több mint húszezer ház összedőlt.
Egy éve nem találja a helyét és a párját a ValóVilágból megismert Anikó, aki futó kapcsolatba keveredett Istenes Bencével. Ez felzaklatta a fiatal műsorvezető előző barátnőit.
Körömgomba akkor fordul elő, mikor gomba támadja meg a kéz vagy a láb körmeit, vagy a körömágyat, a köröm alatti bőrfelületet. A gombák a körmöt az azt körülvevő bőr sérülésén keresztül, illetve a köröm és körömágy közötti nyíláson át támadják meg.
Egy feltehetően zavart férfi megölt, majd lefejezett egy nőt pénteken egy bevásárlóközpontban, majd kezében a nő fejével kirohant az utcára, ahol sikerült elfogni - jelentette a spanyol sajtó. A beszámolók szerint a 28 éves gyanúsított egyetlen szó nélkül hajtotta végre tettét egy szupermarketben.
Ismeretlen férfit halmozott el gyengéd figyelmével Horváth Éva a CKM–Joy-gálán. A flört pikantériája, hogy a modell kapcsolatban él, ráadásul fülig szerelmes a párjába.
A Petőfi Irodalmi Múzeum ötödik alkalommal rendezi meg a Budapest Transzfer Nemzetközi Irodalmi Fesztivált, s mivel ebben az évben az újrahasznosítás, az újraírás a központi téma, felkérték a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet, legyenek partnerek, a tanárok s a hallgatók működjenek közre.
Boldogan érkezett haza lakásába Hunvald György, korábbi erzsébetvárosi szocialista polgármester, aki több mint két évet töltött előzetes letartóztatásban az erzsébetvárosi ingatlanpanama miatt.
Az éttermekben, bárokban, szórakozóhelyeken szóló zene alakításába vonja be a jelenlévőket egy világszinten is újnak számító magyar szolgáltatás, a Noispot. A pár hónapja a Rézangyal Bistróban debütált, hamarosan pedig már a világ több nagyvárosának vendéglátóhelyein is működő rendszer segítségével a vendégek okostelefonjaikkal alakíthatják a zenét.
Öten adták be a pályázatukat a Magyar Állami Operaház főigazgatói állására a szerdai határidőig - tudtuk meg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumától. Annyit tudunk, hogy a jelenlegi miniszteri biztos, Horváth Ádám operaénekes bizonyosan, Harangozó Gyula balettművész, aki tavaly néhány napig szintén miniszteri biztosként működött, valószínűleg a pályázók között van.
A tavalyi szünet után május 28-án újra lesz Reklámzabálók Éjszakája, sőt a nagy érdeklődésre való tekintettel Reklámzabálók Délutánja is. A hazánkban idén 10 éves rendezvénysorozat új és nagyobb befogadóképességű helyszínen, a Millenáris B csarnokában kerül megrendezésre.