Megosztó étel a csirkeszárny, van, aki odavan a pácolt, ropogósra sült darabokért, van, aki lenézi, mert olcsó és nem színhús. Pedig változatosan elkészíthető, gyorsan elkészül, grillezéshez is remek.
Az első hírek szerint egy halottja van az Északnyugat-Törökországban csütörtök éjszaka bekövetkezett, 5,9-es erősségű földlökésnek, amely emellett csak kisebb károkat okozott.
Szeged — Öt és fél hónapos terhes kismamaként is szorgalmasan edz Janics Natasa (28). Az EDF-Démász Szeged háromszoros olimpiai bajnok kajakosa ugyan nem a hét végi világ- és Európa-bajnoki hazai válogatókra, nem is a világversenyekre, hanem a jövő évi londoni olimpiára készül.
A fogszuvasodás (caries) jó néhány éve népbetegségnek számít. Néha a szuvasodás oly mértékű, hogy nem marad más választás, mint a beteg fog kihúzása. Azonban nem minden esetben kell a végső megoldáshoz folyamodni!
Előzőleg a gép felrobbantásával fenyegetőzött, ha nem beszélhet országa elnökével, akit egy közelgő katasztrófára akart figyelmeztetni. Hét évet kapott.
Budapest—London — Lejárt a büntetés! Tegnap ismét tárgyalta Londonban a Brit Fogászati Kamara (General Dental Council – GDC) Bátorfi Béla magyar fogorvos ügyét – értesült a Blikk. Úgy tudjuk, megszüntették az Orbán Viktor fogorvosára tavaly kiszabott egyéves felfüggesztést.
Magasabb összegű baleset- és felelősségbiztosítás, egyszerűbben intézhető lopáskárok, alacsonyabb éves díj - ezek jellemzik az újonnan kötött lakásbiztosításokat.
Kétszer is szerepel a nyugdíjrendszer a szociális konzultáció kérdéseit tartalmazó levélben. A Pénzcentrum.hu most a jövő évtől elinduló egyéni számlákra vonatkozó kérdést vette górcső alá. Arra voltunk kíváncsiak, hogy olvasóink miként is vélekednek e kérdést illetően. Szavazz te is!...
Nagy valószínűséggel csúnya kövér iskolás lesz az a gyerek, aki másfél éves kora után még cumisüvegből iszik, sőt azzal is megy az ágyba - írják amerikai szakemberek a Journal of Pediatrics című gyermekgyógyászati szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban.
Elhalasztja az átfogó felsőoktatási szerkezetátalakításról szóló döntést a Fidesz-kabinet - tudta meg az origo.hu. Ez alapján feltételezhető, a KDNP-s Hoffmann Rózsa által vezetett oktatási államtitkárság továbbra sem tud dűlőre jutni a Fidesszel.
Bár az államfő azzal biztatja híveit, hogy a valutaválság egy-két hónap alatt rendeződik, optimizmusát a tények nem támasztják alá. Ellenkezőleg. Aljakszandr Lukasenka nehéz döntések meghozatalára kényszerülhet.
Semmisnek tekinti Esztergom független polgármestere a helyi Fidesz-frakció által alkotmányellenesen elfogadott rendeleteket. Tétényi Éva a több mint fél éve tartó politikai patthelyzet egyedüli megoldásaként lemondásra szólította fel a képviselőket, hogy új választást írhassanak ki. A polgármester nem vezette le tegnap a kormányhivatal által összehívott testületi ülést. Pedig egy fideszes…
A Nemzetközi Valutaalaphoz küldött rövid levelében azonnali hatállyal lemondott posztjáról Dominique Strauss-Kahn. Az IMF vezérigazgatója közölte: azért távozik, mivel védeni akarja az intézményt, amelyet elkötelezetten szolgált, s hogy minden energiáját ártatlanságának bizonyítására tudja fordítani.
Nem akarja beszélőn fogadni volt élettársát és kislánya édesanyját Földesi-Szabó László, az Együtt Egymásért Alapítvány ballépéseiről elhíresült volt vezetője.
Információink szerint már elkészült a közmédiumoknál az a névsor, amely a kirúgásra ítéltek neveit tartalmazza. Úgy tudjuk, ezt a kedd reggeli értekezleten kapta meg a főszerkesztőktől a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója. A dolgozók és az érdekvédők azonban hiába kérdeztek rá a részletekre, csak kioktatást és ellentmondásos válaszokat kaptak. Annyi biztos, hogy két…
Veszélyes a világgazdaság fellendülésére a magas olajár, ami miatt a kínálati oldal erősítésének szükségességére hívja fel a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) az olajtermelő vállalatok figyelmét. A...
Folytatódott a háborús bűncselekmény elkövetésével vádolt Képíró Sándor bűntetőpere tegnap. Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat ugyanis megállapította a 97 éves férfi épelméjűségét. Mivel a háborús bűnök sohasem évülnek el, a vádlott akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.
Az idén várhatóan meghaladja a 11 ezer milliárd dollárt a világ összesített devizatartalékának értéke - jósolják londoni pénzügyi elemzők, akik szerint a felzárkózó térség tartalékhalmozása minden elővigyázatossági határon túlmegy.
Parkolnánk! De hova? illetve Nem ezt ígértétek! feliratú transzparensekkel csaknem száz váci lakos vonult be tegnap a városi képviselőtestület ülésére, hogy felhívják a figyelmet a helyi mélygarázs-beruházás anomáliáira. A fejlesztés politikai csaták miatt immár három éve áll.
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz - amely ellenzékben kiállt a szerzett jogok mellett - szociális válságot idéz elő azzal az alkotmánymódosítással, amellyel hatszázezer ember korengedményes nyugdíját el akarja venni.
Nem támogatja a főváros vezetése, hogy Újbuda fideszes irányítású önkormányzata bezárja az egyik legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyet, a Zöld Pardont (ZP). Ezt Tarlós István főpolgármester "apolitikus" lépésnek tartja.
Mit üzen és mit ígér az új alkotmány - erről beszéltek tegnap a Politikatörténeti Alapítvány által szervezett konferencián jogászok, szociológusok, történészek. Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója azt hangoztatta, nem akarják az alkotmányszöveget "ismételten intellektuálisan legyőzni, mert ez már megtörtént", inkább szeretnék felmérni az új alaptörvény jövőre vonatkozó…
Elemzések, választási programok, interjúk szolgáltak alapul Lakner Zoltán tegnap bemutatott, az MSZP húsz évét felvázoló könyvéhez. Az elemző arra figyelmeztette az olvasót, hogy ez nem párttörténet, a főszereplő mégis az MSZP, amely az egyedüli sikeres baloldali erő 1990 óta Magyarországon. A szocialisták ugyanis az első szabad választást leszámítva mindig a legnagyobb vagy a második legnagyobb…
Súlyos allergiát okozhat a vérátömlesztést kapott embereknél az az étel, amelyet a donor a véradás előtt evett. A New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban megjelent esettanulmány szerint egy hatéves fiúnál súlyos allergiás reakciók jelentkeztek, mivel öt véradó donora közül három mogyorót evett a vér levételét megelőző estén.
Egymilliárd dolláros adósságelengedést és beruházási támogatást, s további egymilliárd dolláros hitelgaranciát nyújt az Egyesült Államok Egyiptomnak és Tunéziának, a demokratikus átalakulás, gazdasági modernizálás támogatására.
Ellenzéki pártban elkerülhetetlenek az olyan viták, mint amelyek most zajlanak az MSZP-n belül - mondta Szekeres Imre, a párt képviselője. Szerinte nem lenne hatékony egy olyan vezérelvű párt, amelyet Gyurcsány Ferenc képzel el. Az InfoRádió Aréna című műsorában a szocialista politikus beszélt arról is, hogy az MSZP nem vonul ki a sarkalatos törvények parlamenti vitájáról, de nagy problémának…
Lemond posztjáról a fukusimai atomerőművet is üzemeltető Tepco cég elnöke, Simizu Maszataka, vállalva a felelősséget a válsághelyzetért és a céget ért veszteségekért. A céget óriási, nettó 1 ezer 247 milliárd jenes, 2 ezer 866 milliárd forint nettó veszteség érte a márciusban véget érő pénzügyi évben, miután jelentős költségeket okozott a cégnek a fukusimai atomerőmű kármentése.
Saját gyermekeként szerette nevelt lányát Jakab István, hálából Lívia 15 hónapra börtönbe juttatta. A 17 éves lány azt hazudta: nevelőapja éveken át orális szexre kényszerítette.
Az egyik japán napilap értesülése szerint Simizu ezzel vállalja a felelősséget a március 11-i földrengés és szökőár következtében az erőműben bekövetkezett nukleáris válsághelyzetért.
Berlinben minden harmadik egyetemi hallgató nem zárkózna el attól, hogy szexmunkával teremtse elő a pénzt tanulmányaihoz, vagy legalábbis fontolóra venné a lehetőséget - áll egy berlini tanulmányban.
Földesi-Szabó László nem akarja, hogy volt élettársa meglátogassa a börtönben. Úgy tudni, azért, mert eltűnése után Bálint Antónia olyas valakivel tartott kapcsolatot, akivel szerinte nem kellett volna.
Nyolc líbiai hadihajót süllyesztett el a NATO az éjszakai légicsapások során három kikötőben - jelentette be Brüsszelben az észak-atlanti szövetség. A közlemény szerint a NATO légierejének összehangolt akcióival a hadihajókat Tripoli, Szirt és Al Khums kikötőjében küldték a hullámsírba.
Egy független film és egy szuperprodukció is szerepel a heti filmbemutatók között, mindkettő az Egyesült Államokban készült, és természetesen ég és föld, bár a maga műfajában egyik sem szégyellni való. A Winter's Bone - A hallgatás törvénye egy kegyetlen világ mellbevágó képe, rendezője két fő díjat is begyűjtött tavaly a Sundance-fesztiválon.