Robbanás történt a Foxconn egyik kínai üzemében, ahol többek között az iPad 2 gyártása is zajlik. A balesetben hárman életüket vesztették, tizenöten pedig megsérültek. A Foxconn tavaly a dolgozói körében tapasztalható öngyilkossági hullám kapcsán került a figyelem középpontjába - írja a Világgazdaság.
A magyarországi katasztrófavédelem főigazgatója szerint tovább kell erősíteni az együttműködést az európai uniós államok és a szakhatóságok között annak érdekében hogy hatékonyabban és gyorsabban tudjanak reagálni a súlyos veszélyhelyzetekben.
Ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést Ausztria teljes határszakaszán, így a magyar-osztrák szakaszon is június 4. és 9. között - tájékoztatta a Külügyminisztérium.
Ismét bírálta az MSZP „régijeit” Gyurcsány Ferenc. A szocialista politikus Facebook-oldalán ismét visszatér az általa kezdeményezett pártszavazásra, amely szerinte a következők miatt lenne fontos: „új egységet akarunk, átláthatósággal, versennyel, beszámoltathatósággal, füstös szobák nélkül”.
Magyarországon az Ernst & Youngot választotta az év transzferár-tanácsadó cégének az International Tax Review. A tekintélyes nemzetközi adóügyi magazin negyedszer ítélte a legjobbnak az Ernst & Young transzferár-tanácsadási szolgáltatását Magyarországon.
Szlovákiában április végén 190 ezer ember kapott szociális támogatást az államtól. Ez ezerkétszázzal több, mint márciusban - közölte a szlovák munkaügyi és népjóléti minisztérium.
A többi európai ország, köztük Magyarország gazdaságára is hatással lehet a német gazdaság fellendülése. A GDP már több mint ötszázalékos növekedést mutat a tavalyi adatokhoz képest.
Koszovó egyenrangú elismerése miatt Boris Tadic nem vesz részt az összejövetelen, habár ez lenne az első alkalom arra, hogy kétoldalú tárgyalásokat folytasson Barack Obama amerikai elnökkel.
Kitart a reggeli lendület a pesti parketten, ahol az előző napokban sokat eső MOL-OTP páros vezeti a BUX emelkedését. A hazai benchmark 5,1 milliárd forintos forgalom mellett 1,3%-os emelkedésben áll...
A bíró korábbi tiltása ellenére a hallgatóság tagjai között ismét megjelentek olyanok, akiknek a ruházata politikai állásfoglalásra utal. A férfiak a tárgyalóteremben öltöztek át.
A kormány a Szociális Konzultáció keretein belül foglalkozik a rezsi kérdéskörével is. A témaválasztás érthető, hiszen a számlák befizetése minden egyes állampolgárt érint, mindenki életszínvonalára...
Továbbra is a választási eljárásról szóló törvény módosítását javasolja a kormánynak az Állami Számvevőszék annak érdekében, hogy a kampány finanszírozása átlátható legyen. Erről a tavalyi parlamenti választásra fordított pénzek elszámolásának ellenőrzéséről szóló jelentésében írt az ÁSZ, jelezve: a számvevők ellenőrzési hatásköre a hiányos jogszabályi környezet miatt továbbra is korlátozott.
Olyan erősödések élvonalában halad a közép- és kelet-európai valuta-, részvény- és kötvénypiacokon, amilyeneket kevés megfigyelő jósolt - írja a Financial Times
A MasterCard bankkártyák internetes használata több mint háromszor akkora ütemben növekedett az elmúlt egy évben, mint a hagyományos, üzletben végzett bankkártyás vásárlásoké, bár ez utóbbi is 15 százalékkal magasabb értéket mutat, mint az elmúlt év hasonló időszakában - közölte a MasterCard kedden az MTI-vel. Jelenleg a kártyabirtokosok 10 százaléka vásárol rendszeresen a világhálón.
Magas, több mint háromszoros túljegyzés mellett a meghirdetett összegben értékesített az előzőnél kicsit alacsonyabb, de a referencia hozam feletti átlaghozammal 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ heti rendszeres, keddi aukcióján.
A Külügyminisztérium közölte, az osztrák hatóságok a Világgazdasági Fórum zökkenőmentes lebonyolításának megkönnyítéséért állítják vissza a légi, vízi és közúti határellenőrzést. Ebben az időszakban a...
Magyarország a felzárkózó piacok "meglepetéssztárja" az idén, olyan erősödések élvonalában halad a közép- és kelet-európai valuta-, részvény- és kötvénypiacokon, amilyeneket kevés megfigyelő jósolt - áll a Financial Times keddi elemzésében.
A világ 34 iparilag fejlett országát tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet új mérőszámot vezet be a társadalmi jólét, illetve a tagállamok lakosai életkörülményeinek mérésére.
Magas, több mint háromszoros túljegyzés mellett a meghirdetett összegben értékesített az előzőnél kicsit alacsonyabb, de a referencia hozam feletti átlaghozammal 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Á...
A párbeszédre és az együttműködésre helyezi a hangsúlyt a Budapest Turisztikai Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. (BTSZK), hiszen az idegenforgalom fejlődése minden budapestinek érdeke - jelentette ki Molnár József, a BTSZK ügyvezető igazgatója a kedden Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.
Másfélezer ellenőrzött sofőr közül mindössze 35 szabálytalankodó ellen kellett eljárniuk a rendőröknek az M3-as autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán hétfőn, az átfogó közlekedési ellenőrzés során - közölte a rendőrség kedden.
Érdekes érvvel mentette ki magát a 43 éves asszony, Beverly Douglas. Elmondása szerint azért nem tudott részt venni saját tárgyalásán, mert súlya miatt képtelen felmászni a bírósági lépcsőn.
Komoly változtatásokat tervez a bajnok Videoton labdarúgócsapatának keretében Paulo Sousa, az új vezetőedző. A portugál szakvezetőt bemutató sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a fehérvári együttesnél a Bajnokok Ligája csoportköre a cél.
Új szemtanút hallgathatnak meg a Képíró Sándor ellen indult bűntetőügyben. A keddi tárgyaláson az ügyész jelezte, hogy a Simon Wiesenthal Intézetnél jelentkezett egy szemtanú, aki felismerte a háborús bűncselekményekkel vádolt férfit.
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier arra számít, hogy a hétvégi Monacói Nagydíjon képesek lesznek felvenni a harcot a Red Bull Racing ellen, így akár első futamgyőzelmüket is megszerezhetik.
Manapság a cukorbetegséggel úton-útfélen ijesztgetnek minket. Leginkább azt halljuk, hogy ha túlsúlyosak, kövérek vagyunk, akkor onnan már csak egy lépés a cukorbetegség.
Spilkó József tölti be 2011. május 1-jétől a Schneider Electric magyarországi leányvállalatának országigazgatói pozícióját. Elődje, Stefan Nordenfors 2,5 év magyarországi tartózkodás után, a vállalat svédországi központjában folytatja pályafutását a LifeSpace üzletág vezetőjeként.
Várhatóan enyhébb hatást gyakorol az európai légitársaságok pénzügyeire a jelenlegi izlandi vulkánkitörés, mint a tavalyi, elsősorban azért, mert e cégek most jobb állapotban vannak, mint egy éve, emellett jobb a cégek és az európai hatóságok közötti koordináció is - áll a Fitch Ratings kedden Londonban kiadott helyzetértékelésében, amely szerint a szektorra inkább az európai adósságválság jelent…
A világ 34 iparilag fejlett országát tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) új mérőszámot vezet be a társadalmi jólét, illetve a tagállamok lakosai életkörülményeinek mé...
A vásárlók rohama miatt csak jelentős várakozási idő után tölthető le az Amazonról Lady Gaga legújabb albumának MP3-verziója, amelyet a lemez megjelenésének napján, hétfőn 99 centért (192 forint) kezdett árusítani az internetes áruház.
Csonka András pár év kihagyás után idén ismét részt vesz a Comet-gálán, amelyen olyan sztárok is fellépnek, mint Király Viktor, Tóth Gabi, Geszti Péter, Barbee, Varga Viktor és Lola.
A hónap végén lezárul a társadalmi vita és a koncepció véglegesítését követően a Nemzeti Vidékstratégia várhatóan június végén kerül a kormány elé - közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Komoly időjárási változásokat okozhat a vulkáni hamufelhő, de a mostani izlandi kitörés előreláthatólag nem lesz hatással a magyarországi időjárásra és légiközlekedésre, ugyanakkor a hosszú távú hatások még nem ismertek - mondta Bozó János repülésmeteorológus.
Rosszabb a szakiskolába járó diákok teljesítménye, mint általános iskolás társaiké - derül ki a tavalyi kompetenciamérés most publikált adataiból. A diákok szövegértési képességében ugyan folyamatos javulás figyelhető meg, de ez a 8. és 10. évfolyam között jelentősen lelassul.
A Facebook közösségünk tagjai között a hétfői napon megrendezett sorsolásunkon Hasszánné Szondi Ágnes és Erdős Norbert nyertek páros belépőjegyet a május 25-én a Papp László Sportarénában megrendezésre kerülő Harlem Globetrotters előadásra.
Csütörtökön hallgatja meg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Nemzeti Színház főigazgatóját, Alföldi Róbertet a teátrum múlt pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakról - erősítette meg az MTI értesülését kedden a tárca.