A brit kormány a francia pénzügyminiszter IMF-vezérigazgatói kinevezését támogatja - közölte szombat este a brit pénzügyminiszter. George Osborne hivatalos közleményben tudatta, hogy London a maga...
- A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) mindenképpen reális kompromisszumot szeretne a szabad vasárnap ügyében. Stágel Bence, a kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője az MTI-nek nyilatkozva erre a vasárnapi zárva tartással érintett kereskedelmi üzletek pontos körének meghatározásában, illetve a családi vállalkozások előnyben részesítésénél látott elsősorban lehetőséget.
Megkezdődött a kecskeméti légi bázison Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztumusz hadnagy földi maradványait szállító repülőgép fogadása és a katonai tiszteletadás.
A kecskeméti légi bázison katonai tiszteletadással fogadták a kedden Afganisztánban balesetben elhunyt Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztumusz hadnagy földi maradványait szállító repülőgépet vasárnap.
Nem származik semmilyen előnye az érintett Heves megyei településeknek abból, hogy a jelenlegi belügyminiszter is helybeli ingatlantulajdonos. A heol.hu értesülése szerint Pintér Sándor ingatlanát is kifosztogatták már.
Fennállása során harmadszor nyerte meg a francia bajnokságot a Lille, amely a 37. fordulóban a PSG otthonában játszott 2–2-es döntetlent, a megszerzett egy pont pedig elég volt az újabb elsőséghez.
Alig kezdődött meg a strandszezon, máris halálos áldozatot követelt a fürdőzés: szombaton késő délután Aranyosapátinál három fiatal ment fürödni a Tiszára, kettejüket azonban elsodorta a víz. Harmadik társuk hiába sietett segítségükre. A 17 éves fiú holttestét az éjjel megtalálták, 20 éves társának kutatását vasárnap délelőtt speciális mentők segítségével újra kezdik.
Tizenhatra nőtt a földcsuszamlás sújtotta malajziai árvaházban meghaltak száma - közölte vasárnap a helyi rendőrség, hozzátéve, hogy a mentőcsapatok nem keresnek több eltűntet. Az áldozatok között egy 34 éves nevelő is volt, az elhunyt gyerekek pedig 8 és 19 év közöttiek voltak.
Ismét hozzá lehet szólni a Kuruc.info facebook-os oldalán a bejegyzésekhez és "lájkolni" is lehet, de a megosztás funkció továbbra sem működik. Vagyis ha valaki egy ismerősének szeretne privát üzenetben írni, hogy "érdemes lenne elolvasnod a Kuruc.info tegnapi cikkét", a levelet nem lehet elküldeni.
A Tech1 Racing miskolci pilótája jól jött az újraindított rajtból, majd magabiztosan tartotta végig az első helyet, ezzel élete első GP3-as futamgyőzelmét aratta.
Kilátástalan helyzetben a magyar egészségügy. A magyar orvosok hátrahagyják országukat és külföldön próbálnak szerencsét a jobb megélhetés érdekében. Orvosnak lenni nem egy munka, hanem hivatás, egy életforma, ami sokszor 40-50 órás folyamatos ébrenléttel és az éhenhaláshoz sem elég bérezéssel párosul. Ahogyan Szócska Miklós egészségügyi államtitkár fogalmazott: hatalmas a zűrzavar, melynek…
Tizenhárom ember életét vesztette, amikor robbanások sorozata következett be Bagdadban és a városba vezető utak mentén. Az áldozatok között hét rendőr is volt - közölték vasárnap a biztonsági szolgálatok, hozzátéve, hogy a támadásokban 65 ember sebesült meg.
Hét pálcika, elvileg egyenként több mint 7 millió forintért; ez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új logója, mely szép csöndben átvette a sokak által már megszokott, patinás embléma helyét....
A Roland Garroson ma rajtol az év második tenisz Grand Slam-tornája. A legnagyobb érdeklődés a világelső Rafael Nadal és a trónkövetelő Novak Djokovics csatáját kíséri.
Bengáziban, a líbiai lázadók "fővárosában" kezdett vasárnap tárgyalásokat Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki látogatása során megnyitja az uniós képviseletet is a városban.
Kilátástalan helyzetben a magyar egészségügy. A magyar orvosok hátrahagyják országukat és külföldön próbálnak szerencsét a jobb megélhetés érdekében. Orvosnak lenni nem egy munka, hanem hivatás, egy életforma, ami sokszor 40-50 órás folyamatos ébrenléttel és az éhenhaláshoz sem elég bérezéssel párosul. Ahogyan Szócska Miklós egészségügyi államtitkár fogalmazott: hatalmas a zűrzavar, melynek…
Japánban meghaladhatja a 180 milliárd dollárt az állam költsége az újjáépítésből. Erre minden bizonnyal kötvényt fognak kibocsátani, és fedezetül adóemelés lehetséges.
Jogi úton segítik azokat, akiktől megvonnák a korkedvezményes nyugdíjat - ebben állapodott meg szombaton a Magyar Helsinki Bizottság és a Független Büntetés-Végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége.
A Tampa Bay Lightning hazai környezetben 5-3-ra legyőzte a Boston Bruins együttesét az NHL Keleti főcsoport-döntőjének negyedik mérkőzésén, ezzel 2-2-re alakította az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcát.
Katonai tiszteletadás mellett érkezett meg délelőtt Kecskemétre az Afganisztánban elhunyt két magyar katona földi maradványait szállító repülőgép. Róth Orsolya és Dálnoki András koporsóját a gyászoló családtagok, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, a honvédség vezérkari főnöke, valamint a két katona debreceni és afganisztáni bajtársai fogadták.
Fehéroroszországban árfolyam-válság van, ám úgy tűnik, hogy az oroszokat ez nem igazán érdekli. Alexej Kudrin orosz pénzügyminiszter jelezte, hogy Moszkva csak részleges segítséget kíván nyújtani...
CENZÚRA - A Bors információi szerint a sikkasztással és csalással vádolt Földesi-Szabó László letiltotta a vele kapcsolatban készült Frizbi-felvételt, és az állítólagos videót is, amelyet az Egymásért Egy-Másért Alapítvány bujkáló volt elnöke azelőtt forgatott, mielőtt hazautazott, hogy feladja magát a hatóságoknak.