2011. május 22. vasárnap

máj. 22
8:39
Csak baráti nézeteltérés lenne Netanjahu és Obama között? (hirado.hu)
Igaz, van köztünk némi véleménykülönbség, de ez barátok közötti nézeteltérés - mondta az izraeli kormányfő.
máj. 22
8:39
Rontja a piacot a fel nem vett telefon (ProfitLine)
A privát oktatási intézményekben a beérkező érdeklődő telefonok 39 százalékát, a szállodákban a harmadát, míg az éttermekben az ötödét nem veszi fel senki, így megrendeléseket veszítenek a cégek - közölte a Magyar Telekom és a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet közös kutatásának eredményét a Medián az MTI-vel.
máj. 22
8:45
Pokorni: szó sincs tandíjról (ATV)
Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke szerint senki sem beszélt tandíjról, de kezelni kell a lemorzsolódó diákok és a külföldre távozó diplomások képzésének finanszírozását. Pokorni Zoltán - akit a miniszterelnök kért meg januárban egy lehetséges alternatíva kimunkálására - az MTI-nek adott interjúban azt is elmondta, hogy senkivel és semmiért nem áll harcban, a véleményét fogalmazza meg…
máj. 22
8:54
"A fiatal orvosoknak egyszerűbb lenne felállni és elmenni" (Infostart)
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a fiatal orvosoknak egyszerűbb lenne felállni és elmenni, de maradni akarnak, ezért olyan feltételekért harcolnak, amelyek között dolgozni lehet.
máj. 22
8:54
Feszült a helyzet Szudánban (Infostart)
Az észak-szudáni hadsereg elfoglalta a mind Észak, mind Dél által magának követelt Abyei régió azonos nevű, legfontosabb városát - jelentették szombaton egybehangzó források.
máj. 22
8:54
Kirúghatják az orosz szövetségi kapitányt (Agroinform)
Várhatóan a jövő héten leváltják Vljacseszlav Bikotov, az orosz jégkorong-válogatott szövetségi kapitányát.
máj. 22
8:56
Kitört az izlandi vulkán - újabb káosz a légtérben? (Infostart)
Először 220 kilométer sugarú repüléstilalmi övezetet létesítettek a szombaton kitört Grimsvotn izlandi vulkán körül, később az egész izlandi légteret lezárták időlegesen vasárnap - jelentette be az izlandi repülőtereket igazgató hivatal. Az európai hatóságok már figyelmeztették a légitársaságokat.
máj. 22
8:57
Hetvenkedik Bob Dylan (hirado.hu)
Május 24-én ünnepli hetvenedik születésnapját a folk és a rock állócsillaga.
máj. 22
9:09
A Tampa Bay a sírból jött vissza (Sport365)
Az NHL szombati játéknapján a Boston Bruins, már 3-0-ra is vezetett a Tampa Bay Lightning ellen a Keleti főcsoport-döntőjének negyedik mérkőzésén a végén, mégis kikapott a vendég csapat.
máj. 22
9:12
Saját kezét amputálta az alpinista (BorsOnline)
Igaz történet alapján készült a 127 óra – a kanyon fogságában című film, amely egy valóban extrém életet élő hegymászó esetét dolgozza fel.
máj. 22
9:12
Európát is eléri a hamufelhő (Metropol)
Kitört Izland legaktívabb vulkánja, a sziget délkeleti részén lévő Grimsvotn - jelentették be tudósok szombaton, és megerősítette ezt az ország meteorológiai szolgálata. A helyi média szerint füstölög a tűzhányó, 220 km-es körzetben repüléstilalmi zónát hoztak létre körülötte. Időlegesen lezárták az izlandi légteret.
máj. 22
9:12
Bernard Hopkins minden idők legidősebb világbajnoka lett (Agroinform)
A 46 esztendős ökölvívó egyhangú pontozással győzte le a kanadai Jean Pascal, ezzel megdöntötte George Foreman csúcsát.
máj. 22
9:15
Pokornihoz titkos kérés érkezett Orbántól (hirado.hu)
Az exminiszter azt állítja: a kormányfő kérte meg, hogy dolgozzon ki egy javaslatot a lemorzsolódó és a külföldre távozó diákok tanulmányának finanszírozására.
máj. 22
9:18
Nem hagyja magát az olajóriás (Portfolio)
Kulcsfontosságú győzelmet aratott a BP a Mexikói-öbölben történt katasztrófa tisztítási költségeinek megosztásában vívott harcban, miután a BP partnere, a Mitsui pénteken elfogadta a tisztítási...
máj. 22
9:18
Zűrzavaros lakásárak: nem sokat ér egy vidéki ingatlan (Pénzcentrum)
A használt lakások árának 2009. évi erőteljesebb csökkenése után 2010-ben már lassult az esés, és éves szinten nem érte el a 2 százalékot. Ezzel szemben az új lakások piacán, ahol 2009-ben még mérsékelten csökkentek az árak, 2010-ben következett be nagyobb mértékű, 6 százalékot elérő visszaesés. Ezek mellett az ország különböző pontjain egymástól teljesen eltérő piaci folyamatokkal találkozhatunk,…
máj. 22
9:21
Mesterházy: mi szóltunk előre (ATV)
Meg lehet változtatni a nagy ellátórendszereket, de nem úgy, hogy megszerzett jogosultságokat kicsavarnak az emberek kezéből - olvasható az MSZP elnökének írásában, amelyet vasárnap tette közzé saját internetes oldalán. Mesterházy Attila az öregségi nyugdíjkorhatár alatti nyugdíjak tervezett felülvizsgálatával kapcsolatban megjegyzi: változtatni úgy sem lehet, hogy az érintetteket nemhogy nem…
máj. 22
9:30
Tízezer perc (BorsOnline)
máj. 22
9:30
Pokorni: Megfogalmaztunk egy javaslatot, amelynek semmi köze a tandíjhoz (Infostart)
Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke szerint senki sem beszélt tandíjról, de kezelni kell a lemorzsolódó diákok és a külföldre távozó diplomások képzésének finanszírozását. Pokorni Zoltán - akit a miniszterelnök kért meg januárban egy lehetséges alternatíva kimunkálására - az MTI-nek adott interjúban azt is elmondta, hogy senkivel és semmiért nem áll harcban, a véleményét fogalmazza meg…
máj. 22
9:30
Robbantássorozat Irak középső részén (Metropol)
Tizenhárom ember meghalt és 65 megsebesült pokolgépes merényletek sorozatában vasárnap reggel Irak középső részén.
máj. 22
9:30
Bomba robbant egy banknál (Kripto Akadémia)
Kisebb pokolgép robbant szombaton egy észak-írországi banknál, ám nem okozott sérülést - közölte a rendőrség. A bomba egy nappal azután lépett működésbe, hogy II. Erzsébet brit királynő elutazott a szomszédos Írországból, és két nappal azelőtt, hogy hétfőn Dublinba érkezik Barack Obama amerikai elnök.
máj. 22
9:30
Az Orbán-kormány megbünteti azokat, akik tüntetnek ellenük? (Alternatív Energia)
Meg lehet változtatni a nagy ellátórendszereket, de nem úgy, hogy megszerzett jogosultságokat kicsavarnak az emberek kezéből - olvasható az MSZP elnökének írásában, amelyet vasárnap tette közzé saját internetes oldalán.
máj. 22
9:33
Tiszába fulladt egy fiú (hirado.hu)
A Tiszába fulladt egy 17 éves fiú, aki társaival együtt ment fürdőzni. Egyiküket, egy 20 éves fiút még keresnek.
máj. 22
9:42
A Bayernből erősít az újonc Hertha (Sport365)
A német Bundesliga élvonalába feljutott Hertha BSC három évre leigazolta Andreas Ottlt, a Bayern München labdarúgóját.
máj. 22
9:44
A Dallas állva hagyta az Oklahoma Cityt (Sport365)
A NBA szombati játéknapján a Dallas Mavericks legyőzte az Oklahoma City Thundert, így a Nyugati főcsoport-döntőjének 3. mérkőzése után ismét a texasi csapat vezet összesítésben.
máj. 22
9:45
Ismér zuhanás volt az úr a pesti tőzsdén, 5%-os OTP veszteség (ProfitLine)
Harmadik hete folytatódott a gyengülés a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX május elején még 24 ezer pont fölött volt, jelenleg pedig 23 ezer pont alatt jár.
máj. 22
9:48
Újabb szexorgiák után nyomoznak (BorsOnline)
A német Ergo biztosítótársaság újabb, a Hamburg Mannheimer Insurance divízió által legsikeresebb ügynökeinek szervezett szexpartik után nyomoz – adta hírül a cég szóvivője.
máj. 22
9:48
Mundruczó: Ez egy felnőtt játék (Infostart)
Sikeres európai turné után május 26. és június 4. között Budapesten, a Gyömrői úton mutatják be Mundruczó Kornél Nehéz Istennek lenni című rendezését a Trafó Kortárs Művészetek Háza támogatásával. Két kamion lesz a színpada az előadásnak, amely csupa aktuális kérdést, az embercsempészet, prostitúció és a nagyhatalmú politikai vezetők nőkkel való bánásmódjának témáját vizsgálja.
máj. 22
9:48
Netanjahu: Ez barátok közötti nézeteltérés (Infostart)
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő tagadta szombaton, hogy súlyos volna a nézeteltérés ő és Barack Obama amerikai elnök között amiatt, hogy különböző az elképzelésük az izraeli-palesztin tárgyalások alapjáról.
máj. 22
9:48
Cristiano Ronaldo, a gólrekorder (Infostart)
Az ezüstérmes Real Madrid hazai környezetben kiütéssel, 8-1-re legyőzte az első osztálytól búcsúzó Almería együttesét a spanyol labdarúgó-bajnokság szombati zárófordulójában.
máj. 22
9:48
Oroszországban egyre több az erdőtűz (Metropol)
Elsősorban a távol-keleti szövetségi körzetben 187 tűzfészket és ezen belül 16 nagyobb kiterjedésű tüzet tartottak nyilván, ezek összesen 86 ezer hektáron pusztítottak szombaton este, s a tűzveszélyes időszak kezdete óta már több mint 8000 erdőtűz tört ki. Egyetlen nap alatt mintegy 30 százalékkal nőt az Oroszországban pusztító erdőtüzek területe - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma.
máj. 22
9:48
Ismét vulkáni hamu bénítja meg Európát? (Kripto Akadémia)
Működésbe lépett szombaton a legnagyobb izlandi jégmező alatt fekvő Grímsvötn tűzhányó - közölte a reykjavíki meteorológiai intézet, hozzátéve: a kráterből hatalmas füstoszlop szállt fel. Haraldur Eirkisson, az intézet egyik munkatársa szerint a vulkánhoz egy speciális repülőgépet küldtek, hogy további vizsgálatokat végezzen. Mint mondta, a hegy fölött helyi idő szerint este hét körül kezdett nőni…
máj. 22
9:48
Iráni rendező nyert a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában (Spa Trend Online)
Az iráni Mohammad Rasoulof nyerte szombaton a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának fődíját, ám az elismerést a felesége vette át helyette, mivel a rendező egy bírósági döntés értelmében nem hagyhatja el hazáját.
máj. 22
9:48
Roy Jonest brutálisan kiütötte Lebegyev - videó (Agroinform)
Már csak tíz másodperc volt hátra a meccsből, amikor  Roy Jones Jr. kiütéses vereséget szenvedett Gyenyisz Lebegyevtől a moszkvai, nem vb-címért cirkálósúlyban rendezett profi ökölvívó-mérkőzésen.
máj. 22
9:51
"Vasárnapi" kompromisszumot kötne a KDNP (hirado.hu)
A kereszténydemokrata politikus elképzelhetőnek tartja, hogy a családi vállalkozásoknak nem lenne kötelező a vasárnapi zárva tartás.
máj. 22
9:57
Bob Dylan 70 éves: hallgasson bele pályafutásába (ATV)
Az amerikai Bob Dylan a rocktörténelem kivételes egyénisége, énekes, zeneszerző, szövegíró, gitáros és szájharmonikás, aki május 24-én ünnepli hetvenedik születésnapját.
máj. 22
10:06
Szélerőművet kapnak a balatoni települések (BorsOnline)
Az elmúlt időszakban több hírforrásból is lehetett hallani a szenzációsnak tűnő újdonságot, miszerint egy-két éven belül hatalmas szélgenerátorok lepik majd el a Balaton-felvidéket.
máj. 22
10:06
Ékszerekben sem maradhat kadmium (Infostart)
Decembertől az ékszerek, a műanyagok és a forrasztópálcák nem tartalmazhatnak kadmiumot az Európai Unióban - jelentette be az Európai Bizottság pénteken.
máj. 22
10:06
„Szívességek” és választások a fociban (HírTV)
A világ sportközvéleményének jelenleg arról kellene beszélnie, vajon Mohamed bin Hammam melyik kontinens labdarúgó-szövetségét lesz képes meggyőzni arról, hogy rá voksoljon svájci vetélytársával szemben 2011. június 1-jén, a 61. FIFA-kongresszuson, melyen eldől, ki vezeti a szervezetet a következő 4 évben. Szinte már természetes módon azonban nem a szavazatok eloszlása mentén forognak a…
máj. 22
10:06
Több határátkelőhelyen is torlódás várható (Metropol)
Az ORFK közlése szerint több határátkelőhelyen is torlódás várható a teherforgalomban a hétvégi kamionstop miatt. Záhonynál a személyforgalomban is nagyobb várakozásra kell számítani.
máj. 22
10:06
Rajzanak a méhek - bárhova beköltözhetnek (Alternatív Energia)
Pénteken hét, szombaton nyolc méhrajt fogtak be a tűzoltók a többi között Csengerben, Ecsencsen, Nyírpilisen, Vásárosnaményban, Kántorjánosiban - tudta meg a Független Hírügynökség a katasztrófavédelem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyeletén. Most van itt a rajzás ideje, ilyenkor ahol helyet talál magának, kéménybe, kerti fára, stablondeszkára telepszik az anya, amelyet 10-15 ezer méh vesz körül,…
máj. 22
10:06
A Tampa hazai pályán egyenlített a Boston ellen (Agroinform)
A Tampa Bay Lightning hazai környezetben 5-3-ra legyőzte a Boston Bruins együttesét az NHL Keleti főcsoport-döntőjének negyedik mérkőzésén, ezzel 2-2-re alakította az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcát.
máj. 22
10:08
Két fiú tűnt el fürdőzés közben a Tiszában (Metropol)
Egyikük vízbe fulladt, társát jelenleg is keresik a mentőcsapatok - közölte a rendőrség vasárnap.
máj. 22
10:08
"Holokauszttanárokat" képeznek Budapesten (Alternatív Energia)
Nemzetközi holokausztoktatási szakértőket képeznek októbertől Budapesten a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont és a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum szervezésében - tájékoztatta a magyarországi közgyűjtemény az MTI-t.
máj. 22
10:15
Pokolgép robbant Észak-Írországban (ATV)
A támadásban senki sem sérült meg. Hétfőn Dublinba érkezik Barack Obama amerikai elnök.
máj. 22
10:18
Csökkenti a klimatizálás költségét az árnyékolás (ProfitLine)
A kevésbé forró nyári napokon helyettesíti a klímaberendezést az árnyékoló eszköz, míg a kánikulában kisebb teljesítménnyel működhetnek a klímagépek - közölte a Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft. az MTI-vel.
máj. 22
10:24
Epres túrótorta VI. (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg vajas keksz 10 dkg vaj 50 dkg túró 2,5 dl habtejszín (növényi) 20 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 3 púpos evőkanál étkezési keményítő 1 citrom reszelt héja 3 tojás 25 dkg eper 1 csomag zselatin (piros) csoki
máj. 22
10:24
Erőss Zsolt újabb nyolcezres csúcsot hódított meg! (Infostart)
Szombaton Erőss Zsolt és Gál László elérte a 8516 méter magas Lhoce csúcsát, ezzel 11-re növelték a magyarok által megmászott nyolcezres hegyek számát.
máj. 22
10:24
Egy holttestet megtaláltak, egy 20 évest keresnek (HírTV)
A speciális mentők segítségével keresik azt 20 éves fiatalembert, aki szombaton 17 éves társával együtt tűnt el a Tiszában.
máj. 22
10:24
Rendőrökkel csaptak össze az ellenzéki tüntetők Tbilisziben (Metropol)
Rendőrökkel csaptak össze ellenzéki tüntetők Tbilisziben vasárnap, a közszolgálati televízió székháza előtt, s a rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett.
máj. 22
10:24
Öten pályáznak három bentmaradó helyre az utolsó fordulóban (Agroinform)
Az angol bajnokságban az utolsó játéknap előtt a bajnoki cím győztese és az egyik kieső már megvan, a többi kérdésre azonban a vasárnap rendezendő 38. fordulóban kaphatunk választ.

Keresés