London - Még Katalin hercegnő sem tudja, pontosan hová viszi őt párja, Vilmos herceg nászútra, a mézeshetek úticélját gyakorlatilag államtitokként kezelik Angliában.
Egy ember életveszélyesen, egy könnyebben sérült abban a balesetben, ami hétfő kora délután történt a 44-es út 15-ös kilométerénél, amikor két személyautó frontálisan ütközött.
Újabb nagyszabású demonstrációt hirdettek péntekre a fővárosba a fegyveres és rendvédelmi dolgozók - jelentette be a hivatásunk védelmében elnevezéssel indult, két héttel ezelőtt felfüggesztett akciósorozat demonstrációs bizottságának vezetője
Február óta nagy menetelést produkált az EUR/GBP és a 0.83-as szintről felkapaszkodott 0.89 fölé. Itt a tavaly októberi csúcs állta az emelkedés útját és eddig két kísérletből sem sikerült átütni a szintet. (Solar Capital)
Debrecen polgármestere szerint az őszi önkormányzati választáshoz képest is nőtt a Fidesz támogatottsága a városban. Kósa Lajos hétfői debreceni sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy az esedékes időközi voksolásra több ajánlószelvényt gyűjtöttek össze, mint tavaly.
A görög kormány három éves tervvel állt elő az adóelkerülés csökkentésére, az intézkedésektől 11,8 milliárd euró többletbevételt remél 2013-tól - közölte a kormány hétfőn.
Oszama Bin Laden halála ugyan fontos győzelem, de ezzel még nem ér véget a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem - mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Budapesten. Megerősítették az Egyesült Államok magyarországi objektumainak védelmét.
Jerzyt szeretné a ValóVilág4 győzteseként látni Anikó, aki hétfő délelőtt szerkesztőségünkben válaszolt az olvasók kérdéseire. Rajongóinak még azt is elárulta: leginkább fürdőszobai jelenetét bánta meg Bécivel, Szandikával pedig azért ment bele a paplan alatti afférba, mert valamivel ki kellett húzni az öt hónap bezártságot.
Feltehetően jelentősebb kitörés előtt állhat az április 20. óta kőzettörmeléket, füstöt és hamut kibocsátó ecuadori Tungurahua vulkán - közölte a quitói geofizikai intézet.
A budapesti amerikai nagykövetség közlése szerint nincs semmilyen információ arra vonatkozóan, hogy terroristák magyarországi célpontok ellen támadást terveznének Oszama bin Laden megölése miatt
Budapest - Fényes Las Vegas-i karrierről mondott le Ungár Anikó (62), amikor túl a 40. életévén, több év várakozás után végre teherbe esett fiával. Gábor ma már 22 éves, és a Jóban Rosszban színésze. A bűvész egykori férjével átélte a gyermekvállalás örömeit és fájdalmait is, amiért elmondása szerint ma is ugyanúgy küzdene, mint húsz évvel ezelőtt.
Játékos vetélkedők, kézműves-foglalkozások és játszóház is várja az érdeklődőket május 7-én és 8-án a madarak és fák napja alkalmából az ELTE Füvészkertben Budapesten.
Budapest – Keservesen vonyítottak édesanyjuk teteme mellett a védtelen kutyakölykök. A három apró árva, Chello, Choki és Chopper, az alig néhány nappal születésük után magukra maradtak, mert anyjuk elpusztult. A kölykök kétségbeesetten bújtak az anyakutya kihűlt teteme mellett, míg egy járókelőnek megsajnálta őket és a közeli állatorvosi rendelőbe vitte a kutyababákat.
Az Agrár Európa Tanácsadó Kft. szakértői úgy vélik: Magyarországon a külföldiek földvásárlási moratóriumának lejártát követően a francia rendszer bevezetése lenne a legideálisabb – tájékoztatott a társaság hétfőn.
Örömmel vették tudomásul a piacok Oszama bin Laden likvidálását, legalábbis a határidős indexek jelenlegi állása alapján a tengerentúli indexek is pluszokkal kezdhetik a hét első kereskedési napját....
A bajor márka minden fronton igyekszik a legjobbat nyújtani, azonban a roadsterek között csupán a Z4-essel lép harcba, viszont, ha igazak a hírek, hamarosan egy kisebb, közvetlenebb és egyszerűbb példány is napvilágot láthat a propelleres márka égisze alatt Z2 néven.
Ahogy az azonnali piacon, úgy a BÉT határidős piacán is folytatódik a forgalom lemorzsolódása, áprilisban év/év alapon több mint 40%-os a visszaesés. A megelőző hónaphoz képest viszont enyhe...
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter vezetésével gyűlnek össze ma és holnap hazánkban az Európai Unió energiaügyi miniszterei. Az informális miniszteri tanácsülés két fő pontja: az Unió 2050-es...
Több mint 50%-kal alacsonyabb államháztartási deficitet halmozott fel Bulgária a 2011-es év első három hónapjában az előző évi azonos negyedévhez képest; a GDP 1%-át tette ki a hiány. A teljes évre a...
A támogatási intézményrendszer radikális megújítása mellett is sikerült az európai uniós források szakszerű és hatékony lehívását biztosítani. A sikeres átalakítás egyik bizonyítéka, hogy az uniós források időközi kifizetései az új kormányzati ciklusban az előző évekhez képest számottevően felgyorsultak - olvasható az NFÜ honlapján.
Az egy évvel korábbihoz képest jelentősen, 47 százalékkal csökkent a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) az idén az első negyedévben érkezett fogyasztói beadványok száma, az összesen 1.716 beadvány az előző negyedévinél 14 százalékkal kevesebb - derül ki a felügyelet legfrissebb statisztikáiból.
A pénzügyi válságnak nincs vége, a gazdasági környezet további erőfeszítéséket követel - közölte Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a német Bundesbank új elnökének, Jens Weidma...
Teljesen megújul a magyar filmtámogatási rendszer: Magyar Nemzeti Filmalap néven alakul a magyar filmgyártást támogató közhasznú vállalat - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Andrew G. Vajna.
Mesterséges fotoszintézissel állítottak elő hidrogént dél-koreai kutatók, akik az eddigi kísérleti eljárásoknál hatékonyabb módon jutottak a vízből nyerhető üzemanyaghoz.
Törvénytelenül készít felvételeket a rendőrség a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint a térfigyelő kamerákkal. A napokban a gyöngyöspatai események kapcsán nyilvánossá tett térfigyelő felvételről derült ki ugyanis, hogy az hangot is vesz. Ez a TASZ szerint sérti a magánélethez való jogot, mert a rendőrségnek hangfelvétel készítésére nincs törvényi felhatalmazása.
A Videoton vezetőedzője továbbjutást vár hazai környezetben a Kaposvár elleni Magyar Kupa visszavágón, de a legerősebb csapatát a Honvéd ellen szeretné bevetni.
A pénzügyi válságnak nincs vége, a gazdasági környezet további erőfeszítéséket követel - közölte Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a német Bundesbank új elnökének hivatalos beiktatása alkalmából Frankfurtban.
A Hungarian Economy Partners Kft. megtévesztette a fogyasztókat a nyomtatott sajtóban megjelent tájékoztatásaival, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 8,1 millió forint bírság megfizetésére kötele...
Már ma megszavazhatja az Országgyűlés a büntető törvénykönyv (Btk.)szigorítását a félkatonai szervezetek féken tartására. A T. Ház ugyanis négyötödös többséggel elfogadta a házszabálytól való eltérést. A sürgősségi tárgyalásra a kormánypártok mellett az MSZP és az LMP is igent mondott - csak a Jobbik képviselői szavaztak nemmel. Az Orbán-kabinet a gyöngyöspatai tömegverekedés után terjesztette be…
Elzárta a Tigáz a gázt 3 ceglédi középiskolában. A szolgáltató korábban is figyelmeztette már az iskolákat, hogy megszünteti a szolgáltatást, ha nem rendezik a tél folyamán összegyűlt több tízmillió forintos tartozást, közölte a ceglédi televízió (CTV).
A Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára, Juhász Istvánné május 1-jei hatállyal távozott a posztjáról, a szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint egyelőre még keresik az utódját. Juhász...
Hatalmasat ütöttek ma reggel az ezüst árfolyamán, a kezdeti 13%-os zuhanást követően a nemesfém kurzusa még mindig 6%-os mínuszban tartózkodik. Az eladói nyomásban a történelmi magasságok közelében...
Kedvező befektetői hangulat uralkodott a nemzetközi tőkepiacokon a múlt szerdával zárult héten, a fejlett és fejlődő részvényindexek egyaránt felfelé vették az irányt, több esetben is új több éves...
Lassan itt a tanév vége és diákok ezrei keresnek munkalehetőséget a szünidőben. Nyári szezonális munkacsúcsok és szabadságolások idején, alkalmi munkák esetén ideális megoldás a diákmunka.
Többnyire üdvrivalgással fogadták szerte a világon az FBI legkeresettebb bűnözőjének, Oszama bin Ladennek a halálhírét. Akadtak azonban olyanok is, akik meggyászolták a terroristavezért és bosszút esküdtek.
Szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt 14, 12, illetve 10 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság hétfőn azt a három felnőttet, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rásonysápberencsen rendszeresen bántalmaztak négy gyereket, és szexuálisan is zaklatták őket.
Szeretne gyermekével, unokájával együtt szórakozni, önfeledten nevetni, de nem tudja hova menjenek, mit csináljanak? Mi segítünk kitalálni, sőt megszervezni is.