Június 15-től lehet legfeljebb 35 millió forintra pályázni mikrovállalkozások létrehozásához, fejlesztéséhez. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) 2013-ig összesen 7 milliárd forint áll rendelkezésre a legkisebb cégek támogatására.
Az Erste mai, május hónapra vonatkozó elemzésében közzétett adatok szerint két magyar részvényt találhatunk a bank régiós top pickjei között. Az Állami Nyomda 1010, a Pannergy 1228 forintos célárral...
Nem túl fényes eddig az éves teljesítménye a Citigroupnak. Az év elején az árfolyam kilépett az emelkedő trendből és lecsúszott, azóta pedig stabil oldalazás figyelhető meg a bankpapírban. (Solar Capital)
Első alkalommal számolt be negyedéves nyereségről a Chrysler Group LLC, amióta közel két éve állami támogatással kikerült a csődeljárás alól és az olasz Fiat SpA vette át az irányítását.
A Marca spanyol sportnapilap hétfői száma szerint a - hétvégén hetedik német bajnoki címét ünneplő - Borussia Dortmund labdarúgócsapata megállapodott a Real Madriddal.
Egyiptom GDP-arányos államháztartási hiány 9,38 százalékra nőhet a júliussal kezdődő új költségvetési évben az idei 8,5 százalék körüli deficitről - tartalmazza a pénzügyminisztérium költségvetési terve, amit hétfőn terjesztettek a kormány elé.
A múlt heti tornák nem hoztak változást a férfi teniszezők világranglistájának élcsoportjában: továbbra is a spanyol Rafael Nadal vezet a szerb Novak Djokovic, valamint a volt világelső svájci Roger Federer előtt.
Bruttó négy forinttal emeli a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol; az olajtársaság a gázolaj árát három forinttal csökkenti - értesült piaci forrásokból a távirati iroda.
Francesco Totti, az AS Roma csapatkapitánya immár minden idők ötödik legeredményesebb játékosa az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának, miután vasárnap lőtt két találatával megelőzte Roberto Baggiót.
Rendben lezajlottak a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli érettségi vizsgák hétfőn országszerte, rendkívüli eseményről sehonnan nem érkezett bejelentés - közölte az oktatási államtitkárság.
Indult egy mozgalom azért, hogy újra legyenek veteményes kertek a magyar családi házak mellett. A kezdeményezők az iskolát látják a legalkalmasabb terepnek arra, hogy újra erőre kapjon a kertkultúra országhatárainkon belül.
A volt miniszterelnök abszurdnak nevezte az ügyészség gyanúját, az eljárást pedig tisztességtelennek. Mint mondta: nincs senki, aki szakmailag megalapozott bizonyítékot tudna mutatni ellene. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint nem igaz, hogy a kormányoldal nyomást akarna gyakorolni az ügyészségre.
Középszinten Nemes Nagy Ágnes esszéjéből állt a szövegértési feladatsor, majd a szövegalkotási feladatokhoz Szophoklész, Móricz Zsigmond, valamint Csokonai Vitéz Mihály és Petőfi Sándor megadott műveit használhatták fel az érettségizők. Az emelt szintű teszt négy feladata Szegedy-Maszák Mihállyal és Karinthy Frigyessel volt kapcsolatos, emellett az olvasói szokások változásáról kellett értekezést…
A szerencsejáték-szabályozási rendszer teljes felülvizsgálatát kezdeményezi a kormánytöbbség - közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János a Fidesz-KDNP frakc...
A Los Angeles Galaxy, soraiban a brit királyi esküvőről visszatért David Beckhammel, egygólos vereséget szenvedett Dallasban az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) hétfői játéknapján.
Tagadta bűnösségét Pásztor Béla, Veresegyház független polgármestere az ellene indult büntetőper hétfőn kezdődött tárgyalásán. A politikust különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint törvénytelenül készít hangfelvételeket a rendőrség; a gyöngyöspatai térfigyelő kamera kiszivárogtatott felvételéből kiderül, hogy a rendőrség hangfelvételt is készít, holott erre nincs törvényi felhatalmazása - közölte a jogvédő szervezet.
Noha a pályán semmi szenzációs nem történt a kilencedik szakaszban (inning) a nézől mégis óriási üdvrivalgásban törtek ki a Philadelphia Phillies-New York Mets profi baseballmérkőzésen, amelyet Oszama bin Laden halálhíre váltott ki.
A magyar női kézilabda-válogatott tagjainak nevében Pálinger Katalin csapatkapitány arra kéri Mocsai Lajost, a férfi válogatott szövetségi kapitányát, nevezze meg a válogatottat elárulókat.
Daradics Kinga Ágnes a MOL Romania új ügyvezető igazgatója, kinevezését hétfőn jelentették be Bukarestben. Tisztségét Ferencz I. Szabolcstól veszi át, aki a MOL-csoport társasági kapcsolatok...
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület és a Portfolio.hu 2011-ben harmadik alkalommal egyesíti erőit a régió legnagyobb iparági konferenciájának szervezésében. A HVCA szakmaisága és a Portfolio.hu piacismerete és média háttere révén, két rangos, évtizedes hagyományokra visszatekintő szakmai esemény összevonásával az esemény a közép-kelet európai régió vállalatfinanszírozási és kockázati tőke…
Hónapról hónapra romlik a munkavállalók helyzete Magyarországon - állította a szakszervezeti konföderációk véleményével összhangban Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában vasárnap este. A szakszervezeti vezető szerint a Széll Kálmán Terv egyértelműen a munkaadóknak kedvez a munkavállalók rovására. Mint mondta, attól…
A Szovjetunió felbomlása és az "irányított demokrácia" vadkapitalista viszonyainak kialakulása óta még nem telt el annyi idő, hogy Oroszország polgárai megszabadulhattak volna az egykori...
Örömmel vették tudomásul a piacok Osama bin Laden likvidálását, legalábbis a határidős indexek jelenlegi állása alapján a tengerentúli indexek is pluszokkal kezdhetik a hét első kereskedési napját. A...
London - Még Katalin hercegnő sem tudja, pontosan hová viszi őt párja, Vilmos herceg nászútra, a mézeshetek úticélját gyakorlatilag államtitokként kezelik Angliában.
Egy ember életveszélyesen, egy könnyebben sérült abban a balesetben, ami hétfő kora délután történt a 44-es út 15-ös kilométerénél, amikor két személyautó frontálisan ütközött.
Újabb nagyszabású demonstrációt hirdettek péntekre a fővárosba a fegyveres és rendvédelmi dolgozók - jelentette be a hivatásunk védelmében elnevezéssel indult, két héttel ezelőtt felfüggesztett akciósorozat demonstrációs bizottságának vezetője
Február óta nagy menetelést produkált az EUR/GBP és a 0.83-as szintről felkapaszkodott 0.89 fölé. Itt a tavaly októberi csúcs állta az emelkedés útját és eddig két kísérletből sem sikerült átütni a szintet. (Solar Capital)
Debrecen polgármestere szerint az őszi önkormányzati választáshoz képest is nőtt a Fidesz támogatottsága a városban. Kósa Lajos hétfői debreceni sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy az esedékes időközi voksolásra több ajánlószelvényt gyűjtöttek össze, mint tavaly.
A görög kormány három éves tervvel állt elő az adóelkerülés csökkentésére, az intézkedésektől 11,8 milliárd euró többletbevételt remél 2013-tól - közölte a kormány hétfőn.
A magyar külügyminiszter szerint Oszama Bin Laden halálával még nem ér véget a terrorizmus elleni harc. Új vezetők irányíthatják az al-Kaidát, és válaszlépésként különböző akciókra készülhetnek.
Hitetlenkedéssel, dühvel és Amerika-ellenes fenyegetésekkel fogadták a dzsihadista fórumokon Oszama bin Laden halálhírét. Az amerikai SITE és Jihadology dzsiháddal foglalkozó honlapok fordításában megjelent hozzászólások szerint Barack Obama vasárnap éjjeli bejelentése sokkolta a radikális iszlamistákat.
Oszama Bin Laden halála ugyan fontos győzelem, de ezzel még nem ér véget a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem - mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Budapesten. Megerősítették az Egyesült Államok magyarországi objektumainak védelmét.
A háztartási munkák rengeteg időt igényelnek, ezért minden háziasszony, illetve házias úr szeretné, ha a legkönnyebben, erőfeszítések nélkül végezhetne azokkal. Ebben segítünk néhány otthon is föllelhető csodaszer bemutatásával.
Jerzyt szeretné a ValóVilág4 győzteseként látni Anikó, aki hétfő délelőtt szerkesztőségünkben válaszolt az olvasók kérdéseire. Rajongóinak még azt is elárulta: leginkább fürdőszobai jelenetét bánta meg Bécivel, Szandikával pedig azért ment bele a paplan alatti afférba, mert valamivel ki kellett húzni az öt hónap bezártságot.