2011. május 18. szerda

máj. 18
21:00
Ferrer és Berdych is könnyedén nyert a nyolvaddöntőben (Agroinform)
A spanyol és a cseh is magabiztosan nyerte szerdai mérkőzését a 450 ezer euró összdíjazású, nizzai salakpályás férfi tenisztornán.
máj. 18
21:02
Fordított, és harmadszor bajnok a Szolnok (Agroinform)
A Szolnok legyőzte a vendég Albacompot szerdán a döntő ötödik mérkőzésén, ezzel 3-2-re megnyerte a párharcot, és fennállásának harmadik aranyérmét szerezte meg.
máj. 18
21:03
Nem kellenek a kkv szektornak a szakmunkástanulók (ProfitLine)
A magyar cégek háromnegyede foglalkoztat szakmunkást, e vállalatok 42 százaléka szívesen fogadna szakmunkás diákot gyakorlati képzésre is, míg 58 százalék elzárkózott ettől, a pozitívan nyilatkozók aránya a cég méretével párhuzamosan emelkedik, legkisebb arányban az 50 fő alatti, legnagyobb arányban az 500 fő felettiek foglalkoztatnának szakmunkás-tanulót.
máj. 18
21:05
Romlott a jó kapitalizmus kialakulásának esélye Magyarországon (ProfitLine)
Az elmúlt év második felében az új kormány több olyan intézkedést hozott, amelyek csökkentették a kiszámíthatóságot, és ezzel együtt a "jó magyar kapitalizmus" kialakulásának esélyét rontották - mondta Balázs Zoltán, a Közjó és Kapitalizmus Intézet (KKI) ügyvivője, a Corvinus Egyetem docense szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.
máj. 18
21:07
Fed - eltérő vélemények a kamatpolitikáról (ProfitLine)
Megosztott a Fed abban a kérdésben, hogy mikor kezdődjön meg az ultralaza monetáris politika szigorítása, illetve a kamatemelés. Egyes tanácstagok szerint az exit-politikát a korábban tervezettnél hamarább meg kell kezdeni, míg mások a korai kamatemelés gazdaságra gyakorolt negatív hatásai miatt aggodalmaskodnak - derül ki a Fed április 26-27-én megtartott kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből.
máj. 18
21:12
Matolcsy-javaslat a frank és az euró árfolyam-befagyasztására - a nap hírei (Infostart)
A nemzetgazdasági miniszter azt javasolta a Magyar Bankszövetségnek, hogy a devizahitelesek esetében a frank árfolyamát 160 forinton, az euróét pedig 250 forinton rögzítsék.
máj. 18
21:12
Férfi kosárlabda NB I: harmadszor bajnok a Szolnok (Infostart)
A Szolnok legyőzte a vendég Albacompot szerdán a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik mérkőzésén, ezzel 3-2-re megnyerte a párharcot, és fennállásának harmadik aranyérmét szerezte meg.
máj. 18
21:12
Árokásás - Rájátszás (videó) (HírTV)
Sztrájkbizottságot hoztak létre a rendvédelmi szakszervezetek, mert „nyílt hadüzenetként értékelték” a korkedvezményes nyugdíjak felülvizsgálatára vonatkozó alkotmánymódosító javaslatot. Azt egyelőre nem tudni, miként tartanának munkabeszüntetést, ha a törvény szerint erre a hivatásos állománynak nincs joga.
máj. 18
21:12
Gates: Pakisztán nem tudta, hol van bin Laden (Gondola)
Az amerikai védelmi miniszter nem látott bizonyítékot arra, hogy a pakisztáni hatóságok az amerikai kommandós akció előtt tudtak volna Oszama bin Laden hollétéről
máj. 18
21:12
Costa Rica lesz Japán helyettese (Agroinform)
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem indul el az idei Copa Americán a japán labdarúgó-válogatott. Helyettesnek Costa Ricát kérték fel.
máj. 18
21:14
Fodor Lajos: Létszámcsökkentésre kényszerül a honvédség (Infostart)
Csökkentik a külszolgálaton, a NATO-ban és az Európai Unióban lévő tartózkodó állomány létszámát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Fodor Lajos közölte, hogy valószínűleg a külföldi misszióknál is hajtanak végre létszámcsökkentést. Beszélt arról is, hogy az elmúlt években sok képességet veszített el a magyar honvédség.
máj. 18
21:14
A Skandináv lottó május 18-i nyerőszámai (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 18-án megtartott 20. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 2 (kettő), 15 (tizenöt), 16 (tizenhat), 19 (tizenkilenc), 26 (huszonhat), 30 (harminc), 35 (harmincöt)
máj. 18
21:14
Leandro kupagyőzelmet ünnepelhetett (Agroinform)
Leandro csapata, az Omonia Nicosia nyerte a Ciprusi Kupát, miután az Apollon elleni döntőben az 1-1-re végződött rendes játékidőt és hosszabbítást követően 3-2-re megnyerte a tizenegyespárbajt.
máj. 18
21:16
Julia Görges lesz Heidi Klum utóda (Agroinform)
Egyelőre még nem a modell karriert tekintve, de szponzori vonalon a német teniszező Julia Görges váltja Heidi Klumot.
máj. 18
21:21
Gyurcsányt leköpték Egerben (ATV)
A Heol.hu hírportál információi szerint leköpték az Egerbe érkező Gyurcsány Ferencet szerdán, a volt miniszterelnököt tüntetők egy csoportja várta az MSZP városi székháza előtt.
máj. 18
21:30
A KENÓ május 18-i nyerőszámai (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 18-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 4, 7, 9, 13, 29, 40, 41, 43, 44, 45, 48, 57, 59, 61, 63, 69, 72, 76, 79, 80
máj. 18
21:30
Katonadolog – Rájátszás (videó) (HírTV)
Két újabb magyar katona halt meg Afganisztánban. Kellően kiképzettek-e honvédeink a szolgálat teljesítésére? Valóban visszatérhet a hadkötelezettség Magyarországon?
máj. 18
21:30
Jobban van Ken Roswall, az ausztrál legenda (Agroinform)
A római tornán elszenvedett rosszulléte után már jobban van az ausztrálok teniszlegendája, Ken Rosewall.
máj. 18
21:32
Magyar áldozatok: német szakemberek vizsgálják (HírTV)
Német szakemberek vizsgálják az afganisztáni két magyar áldozatot követelő baleset részleteit. Arra keresik a választ, hogy a járműben ülők betartották-e a biztonsági előírásokat. Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint a magyar gépjárművezetők megkapták a szükséges kiképzést az aknák ellen kifejlesztett magas építésű, ezért borulékony amerikai páncélos vezetésére.
máj. 18
21:33
Brüsszeli tenisztorna – Megállíthatatlan a dán bombázó (Sport365)
A világelső dán Caroline Wozniacki két játszmában nyert szerdán amerikai riválisa ellen, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a 618 ezer dollár összdíjazású, brüsszeli salakpályás női tenisztornán.
máj. 18
21:35
Erős idegzetűeknek, brutális szabálytalanság – videó (Sport365)
A Standard Liege marokkói játékosát, Mehdi Carcela-Gonzálezt a Genk francia védője francia Chris Mavinga rúgta fejbe. A belga labdarúgó-bajnokság rájátszásának bajnoki címet eldöntő mérkőzésén történt az eset. Érdekesség, hogy a bajnoki címet Tőzsér Dánielék szerezték meg.
máj. 18
21:36
Ismeretlen fajok halnak ki, mielőtt felfedeznék őket (ProfitLine)
A kutatók szerint több ezer, még felfedezetlen állatfaj létezik a világon - sokuk azonban még azelőtt kihalhat, hogy az ember megismerné.
máj. 18
21:38
Kezdődik a Balaton déli parti vasút átépítésének előkészítése (ProfitLine)
Nettó 680 millió forintra becsüli a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a 66 kilométer hosszú Balatonaliga–Balatonszentgyörgy vasúti vonalszakasz átépítése előkészítésének költségét - a nyílt közbeszerzési felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
máj. 18
21:48
Tragédia: több ezren halnak meg, ha éjjel történik (HírTV)
A kolontári polgármester szerint a falura vonatkozó kimenekítési terv sem segített volna tavaly októberben, amikor a tíz ember halálát okozó katasztrófa bekövetkezett.
máj. 18
21:48
Bajnai Gordon bemutatta a Haza és Haladás Alapítványt (Gondola)
Nem jelent pártalapítást, hogy megkezdi működését a Haza és Haladás Alapítvány - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő, a szervezet alapítója szerdán újságíróknak Budapesten
máj. 18
21:48
Halott úszott a víztározóban (Blikk)
máj. 18
21:48
Falcao fejesével vezet a Porto - félidő (Agroinform)
1-0-ra vezet a Porto a félidőben a Braga ellen az Európa Liga portugál házidöntőjében. A vezetést a sorozat gólkirályjelöltje, Radamel Falcao szerezte meg a 44. percben, fejesből.
máj. 18
21:50
Kiruccanás - Rájátszás (videó) (HírTV)
Kisétált az ítélethirdetésről, mert állítólag sokkot kapott, ráadásul akkorát, hogy két óra múlva már nem is volt az országban. Ennél már csak az tűnik valószínűbbnek, hogy külföldön ártatlanságára vonatkozólag gyűjtött adatokat, s épp a rendőrségre indult, amikor elfogták.
máj. 18
21:52
Százezren vonultak utcára (HírTV)
Spanyolországban több mint 100 ezren tüntettek a kormány ellen a munkanélküliség miatt. A hétvégén tartományi választás lesz az országban. Várhatóan az ellenzéki jobbközép párt nyer, de ők is támogatják a szocialista kormányzat megszorításait.
máj. 18
21:54
Bajnai a távlatos gondolkodást hiányolja (HírTV)
Nem jelent pártalapítást, hogy megkezdi működését a Haza és Haladás Alapítvány – mondta Bajnai Gordon volt kormányfő, a szervezet alapítója szerdán újságíróknak Budapesten.
máj. 18
21:56
Nem sikerült elsőre letenni Obama elnöki gépét (HírTV)
Nem sikerült elsőre leszállnia szerdán a Barack Obamát szállító elnöki repülőgépnek a connecticuti Hartford repülőterén, a megismételt kísérlet azonban eredményes volt.
máj. 18
22:06
Tököli az ünneplés helyett inkább pisilt (Blikk)
A Kecskemét csapatkapitánya, Tököli Attila nem vett részt a kupaátadáson. A szerdai kupadöntőn összebalhézott az egyik csapattársával, majd cserét kért. Végül inkább nem az ünneplés után, hanem helyett ment el doppingvizsgálatra.
máj. 18
22:06
Magyarország a második legfertőzöttebb (HírTV)
Magyarország lemaradóban van a korrupcióellenes küzdelemben - az Ernst and Young tanulmánya 25 európai országban kérdezte meg tapasztalatairól az üzleti élet szereplőit. A felmérés eredménye szerint Oroszország után Magyarország a második legfertőzöttebb a listán.
máj. 18
22:06
Bakondi, Szalai: jól sikerült a szerdai katasztrófavédelmi gyakorlat (Gondola)
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője és Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint is jól sikerült a szerdai katasztrófavédelmi kommunikációs gyakorlat, a részt vevő médiumok komolyan vették a feladatot
máj. 18
22:06
Cornwallnál ér brit földet az olimpiai láng (Agroinform)
A londoni olimpia előtt nem lesz világméretű fáklyaváltó, de így is több ezer futó futhat majd az olimpiai mozgalom egyik szimbólumával.
máj. 18
22:06
Az Albacomp 2-0-ról bukta el a döntőt, bajnok a Szolnok! (Sport365)
A Szolnok legyőzte a vendég Albacompot szerdán a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik mérkőzésén, ezzel 3-2-re megnyerte a párharcot, és fennállásának harmadik aranyérmét szerezte meg.
máj. 18
22:08
Dzsudzsák leendő csapata a bajnoki cím közelébe került (Sport365)
A Lille közel került ahhoz, hogy 1954 után ismét megnyerje a francia labdarúgó-bajnokságot, miután a 36. forduló szerdai mérkőzésén hazai pályán legyőzte a Sochaux gárdáját.
máj. 18
22:09
Javított euróövezeti előrejelzés, emelt olajár-prognózis (ProfitLine)
Javították az euróövezet idei gazdasági növekedési ütemére adott előrejelzésüket szerdai prognózisukban londoni pénzügyi elemzők, akik ugyanakkor a legutóbbi árzuhanás ellenére emelték idei olajár-prognózisukat, tekintettel a korábbi magas árszintre.
máj. 18
22:11
Végleg elbúcsúzik a világ legnézettebb showműsora (ProfitLine)
Tom Hankstől Madonnán át Aretha Franklinig a sztárvilág színe-java köszöntötte Oprah Winfreyt a show-ját búcsúztató adás chicagói felvételén.
máj. 18
22:24
Leköpték Gyurcsányt? (Blikk)
A Heol.hu hírportál információi szerint leköpték az Egerbe érkező Gyurcsány Ferencet szerdán. A volt miniszterelnök titkársága szerint csak a földre köpött a nő
máj. 18
22:24
Bakondi és Szalai elégedett katasztrófavédelmi kommunikációs gyakorlattal (Infostart)
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője és Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint is jól sikerült a szerdai katasztrófavédelmi kommunikációs gyakorlat, a részt vevő médiumok komolyan vették a feladatot.
máj. 18
22:24
Kiutasították az izraeli katonai attasét Oroszországból (Infostart)
Kiutasították Oroszországból kémtevékenység gyanúja miatt Izrael katonai attaséját - jelentette szerdán több izraeli lap.
máj. 18
22:24
Hazardért bejelentkezett a Liverpool és az Inter is (Agroinform)
A The Mirror szerint a Liverpool hivatalos is bejelentkezett a Lille 20 éves szélsőjéért, Eden Hazardért. Massimo Moratti, az Inter elnöke következő hetekben hivatalos ajánlatot kíván tenni a belgáért.
máj. 18
22:26
Bajnai Gordon bemutatta a Haza és Haladás Alapítványt (Infostart)
Nem jelent pártalapítást, hogy megkezdi működését a Haza és Haladás Alapítvány - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő, a szervezet alapítója szerdán újságíróknak Budapesten.
máj. 18
22:27
Csehország és Franciaország együttműködik atomenergia-ügyekben (Infostart)
A cseh-francia atomenergetikai együttműködésről írtak alá államközi szerződést szerdán Prágában. A dokumentumot Martin Kocourek cseh ipari és kereskedelmi miniszter, illetve Eric Besson francia gazdasági, pénzügyi és ipari minisztériumi államtitkár látta el kézjegyével.
máj. 18
22:30
Új földtörténeti korszakot hirdettek ki Nobel-díjas tudósok (Infostart)
Antropocénnek, vagyis az ember korszakának nevezte ki a jelenleg uralkodó földtörténeti kort húsz Nobel-díjas és több más tudós szerdán, így hívva fel a döntéshozók figyelmét a Föld megmentéséhez szükséges eszközök mielőbbi bevetésének fontosságára.
máj. 18
22:39
ÉLŐ: FC Porto - SC Braga - videó (Sport365)
Portugál házidöntőt rendeznek az Európa Liga döntőjében. Az FC Porto - SC Braga mérkőzés élő közvetítést itt tekintheti meg.
máj. 18
22:41
Giro d,Italia – Francia győzelem a 11. szakaszon (Sport365)
A francia John Gadret nyerte szerdán a Giro d,Italia országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát, összetettben továbbra is a 2008-ban győztes spanyol Alberto Contador vezet.
máj. 18
22:42
Heol.hu: Gyurcsányt leköpték Egerben (Infostart)
A Heol.hu hírportál információi szerint leköpték az Egerbe érkező Gyurcsány Ferencet szerdán, a volt miniszterelnököt tüntetők egy csoportja várta az MSZP városi székháza előtt.
máj. 18
22:42
Tunéziába ment Kadhafi lánya (Blikk)

Keresés