A Mol megegyezett a horvát kormánnyal az INA 2010-es eredménye után fizetendő osztalékról, a megállapodás szerint a felek az javasolják majd az INA részvényeseinek éves közgyűlésén, hogy a horvát energetikai társaság tavaly elért nyereségének 50 százalékát fizessék ki osztalékként, 50 százalékát pedig fordítsák beruházásokra.
Az export húzóereje az idén várhatóan folyamatosan tovább gyorsítja a magyar gazdaság növekedését, és a későbbiekben az autóipari gyártáskapacitást bővítő beruházások is meglátszanak már a növekedési ütemen - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők az idei első negyedévi növekedés előzetes adatainak pénteki ismertetése után.
Az adócsökkentéseken keresztüli gazdasági gyorsulásra alapozott eddigi magyar gazdaságpolitika egyértelműen hibás volt, most azonban kedvező, hogy a szerkezetei reformok sorozatán keresztüli útra...
Lezárult a hatóság átfogó vizsgálata a Tesco magyarországi áruházaiban. Az elmúlt négy napban a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársai közel 200 üzletet vetettek minden részletre kiterjedő ellenőrzés alá, amelyek eredménye alátámasztja a Tesco korábban kiadott közleményét. Így tehát nem igaz a Magyar Nemzet azon állítása, hogy egerek lepték volna el a Tescót - közölte az áruház....
A terhesség kilenc hónapja örömteli aggódással telik. Vajon egészséges lesz a baba? Meg tudjuk adni neki mindazt, amit szeretnénk? A kötelező terhességi vizsgálatokon felül is egyre több kismama veszi igénybe a különféle szűréseket, hogy így is biztosítsa: egészséges gyermeket hoz a világra.
New York – Az Empire State Building és több zsinagóga felrobbantását tervezte két New Yorkban elfogott terrorista, akiket a terrorelhárítás beépített ügynökei segítségével sikerült még időben lefülelni.
A Zsigmond Márta Médiadíj első nyertese: Bus István. A tavaly elhunyt divatújságíró emlékére fia, Komlósi Gábor által alapított Zsigmond Márta Médiadíjat május 8-án adták át profi kategóriában Bus Istvánnak, az Éva magazin állandó szerzőjének. A kategóriában 37 nevezés érkezett idén.
Nap elején még az elmúlt napok sávjának a tetején táncoltak a fejlett piacok, ám a nap második felében újra lepattantunk a sávtetőről, így folytatódik az elmúlt napok szeszélyes hangulata a világban....
Egy egyiptomi hatóság pénteken elrendelte Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök feleségének 15 napig tartó előzetes letartóztatását - közölte a MENA egyiptomi hírügynökség. Suzanne Mubarakot az ellene folyó, illegális vagyonszerzéssel kapcsolatos nyomozással kapcsolatban tartóztatták le és vitték egy kairói börtönbe.
A finn parlament pénteken jóváhagyta a portugál mentőcsomagot; ez szükséges feltétele volt a csomag elfogadásának. Portugália megsegítéséről a végső döntést az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszt...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,42 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 23.337,50 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 0,13 százalékkal 23.060 forintra csökkent, az OTP részvények ...
Heves kritikákat kapott a konzervatív beállítottságú nézőktől egy igen népszerű reggeli angol műsor, miután a stúdióba meghívtak egy hatalmas mellű sztriptíztáncosnőt.
Magyarország - Míg az országhatáron túl a kliens egészségének megőrzése céljából ingyen cserélik ki a hibás mellimplantátumokat, addig itthon százezreket kell áldozniuk azoknak, akik nem akarnak olyan szilikonnal élni a testükben, melyek akár maradandó károsodást is okozhatnak.
Gyöngyöspatára látogatott pénteken Pintér Sándor belügyminiszter és Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Helyi romák és nem romák a szemük láttára vesztek össze.
Gyöngyöspatára látogatott pénteken Pintér Sándor belügyminiszter és Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Helyi romák és nem romák a szemük láttára vesztek össze. Az Egyesült Államok rendvédelmi tiszteket küld Magyarországra.
A Magyar Turizmus Zrt. az idén 45 millió forintot biztosított a várhatóan jövő hét végén kezdődő balatoni szúnyogirtásra, a térség önkormányzatainak területarányosan ugyanennyivel kell hozzájárulniuk a költségekhez - mondta Lázár János, a Balatoni Szövetség (BSZ) titkára a szervezet pénteki elnökségi ülésén Vörsön.
Az OTP Bank a korábbi évek gyakorlatától eltérően az idei első negyedéves elemzői várakozásokból saját konszenzust készített, amely 13 elemzőház becsléseit tartalmazza. A becslések alapján a bank...
Egyiptom második legnagyobb városában, a Mubarak ellenes forradalom egyik legfontosabb központjában ezrek masíroztak az izraeli konzulátus felé a város egyik fő mecsetében tartott pénteki muzulmán ima után. A tömeg azt skandálta, hogy „a lelkünkkel, vérünkkel fogjuk felszabadítani Palesztinát.”
Aggodalmának adott hangot Cecilia Malmström belügyi EU-biztos amiatt, hogy a dán kormány "folyamatos és látható" vámellenőrzést kíván bevezetni határai mentén.
A török energiaügyi miniszter pénteki bejelentése szerint vannak arra vonatkozó tervek, hogy június 6-án aláírják a Nabucco gázvezetéktervvel kapcsolatos támogatói megállapodást Magyarországgal. ...
Hivatalosan, még nem erősítette meg a liga, de több fórum és tényként közli, hogy 2012. január 2-án a Philadelphia Flyers és a New York Rangers találkozik az 5. Winter Classicon.
A török energiaügyi miniszter pénteki bejelentése szerint vannak arra vonatkozó tervek, hogy június 6-án aláírják a Nabucco gázvezetéktervvel kapcsolatos támogatói megállapodást Magyarországgal. Taner Yildiz a CNN török tv-csatornáján nyilatkozott erről.
A goal.com értesülései szerint a Bayern München vezetői a jövő héten Lisszabonba utaznak és megkezdik a tárgyalásokat Fábio Coentrão ügyében. Egyes hírek szerint a Benfica 30 millió eurót szeretne kapni a védőért.
Székesfehérvár — Ünnepelni kellene, a Videoton focicsapatánál mégis edzőt keresnek. A bajnok jelenlegi mestere, Mezey György (69) valószínűleg nem folytatja a munkát.
Nem sikerült tisztázni a romák elleni támadássorozat büntetőperének sértetti tanúmeghallgatásán pénteken a Pest Megyei Bíróságon, hogy részt vett-e egy negyedik támadó is a besenyszögi fegyverrablásban.
A hátrányos megkülönböztetés és a rasszizmus jelentették a főbb emberi jogi problémákat Magyarországon 2010-ben az Amnesty International (AI) friss jelentése szerint. Csorbult emellett a véleménynyilvánítás és a szólás szabadsága, továbbra is hátrányosan megkülönböztetik a romákat és nagyon erős a melegekkel szembeni előítéletesség.
Alkalmanként sok nőben felmerülhet a kérdés: hogyan befolyásolhatnám a ciklusomat? Ilyen esetekben lehetséges a havi vérzés késleltetése vagy korábbra hozatala.
Dunaalmás — Jótékony akcióban vettek részt a ferencvárosi focisták. A Fradistának lenni felelősség című kampány egyik szponzora, a Stúdió 68 Kft. szervezésében tegnap Dunaalmáson jártak, ahol a Református Szeretetház 130 lakójának szereztek felejthetetlen perceket.
Az egyiptomi hatóságok pénteken elrendelték Hoszni Mubarak volt elnök felesége, Suzanne Mubarak őrizetbe vételét - jelentette a MENA állami hírügynökség.
A kapitális hal 216 centiméter hosszú, és 98 kilogrammot nyomott. A szerencsés horgász megkímélte a harcsa életét, a rekordfotó után visszaengedte a tóba.