Több ezer embert jelent meg pénteken a kairói Tahrír téren, nemzeti összetartást sürgetve a keresztény templomok elleni támadások után. A tüntetők egyben szolidaritásukat fejezték ki a palesztinokkal.
Köröket vert a mezőnyre a Halálos iramban-Rio-Thor hármasa, május 5. és 11. között más film nem nagyon rúgott labdába a magyar mozikban. A 190 milliós összbevételből 150 ennek a triónak köszönhető
A várakozásokat meghaladó mértékben javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban május folyamán a Reuters/Michigan Egyetem által közzétett fogyasztói bizalmi index alapján.
Kissé gyengült a forint pénteken, az eurót délután ismét 267 forint fölött jegyezték a bankközi kereskedésben, a svájci frank 211 forint fölött maradt.
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, a légellenállást csökkentő rendszerrel (DRS) is rendkívül nehéz lesz majd előzni a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjnak otthont adó barcelonai versenypályán.
A Portfolio.hu meghívására 2011. június 14-én Budapesten tart mesterkurzust a világ egyik legsikeresebb tőzsdei trénere, a tőzsdézés pszichológiai aspektusinak legnagyobb élő ismerője, dr. Van Tharp....
A Magyar Szocialista Párt Komárom-Esztergom megyei elnöke pártszavazásról, furcsán amatőr pártgründolásról, a Fidesz önkényuralmáról és az erdőből mindenkit kizavaró csőszről.
A Graphisoft Park SE Nyrt. tájékoztatása szerint a Concorde Alapkezelő Zrt. az általa kezelt alapokon keresztül, 2011. május 12-i tőzsdei részvényátruházás során, 2011. május 17-ei hatállyal 1.069.104 darabra növelte szavazati jogot biztosító részvényei számát a Graphisoft Park SE-ben - olvasható a BÉT honlapján.
Spanyol lapértesülések szerint a Ferrari alakulata már most keményen dolgozik jövő évi versenyautóján, mely a tervek szerint egy jóval agresszívabb tervezés eredménye lesz majd.
A megkülönböztető jelzést használó járművek vezetőit ugyan rendszeres képzéssel készítik fel a speciális feladatuk ellátására, de ezen tanfolyamokon nem lehetséges a közlekedés többi résztvevőjének -...
Három ember ellen kéri letartóztatási parancs kiadását a Líbiában elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt a hágai központú Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICC) ügyészi hivatala. Ezt pénteken közölte a bíróság ügyésze. A neveket hétfőn, a kérvény hivatalos benyújtásakor hozzák nyilvánosságra. Diplomaták szerint Moamer Kadhafi szinte biztosan első helyen áll majd.
A Magyar Turizmus Zrt. az idén 45 millió forintot biztosított a várhatóan jövő hét végén kezdődő balatoni szúnyogirtásra, a térség önkormányzatainak területarányosan ugyanennyivel kell hozzájáruln...
Kényszergyógykezelésre és három év közmunkára ítélték azt a 22 éves brit diákot, akit nőnek öltözve kaptak rajta a birminghami bevásárlóközpont nő vécéjében.
Mariah Carey amerikai énekesnő saját Fantasy című dalának koncertfelvételére szülte meg ikreit, Moroccan Scottot és Monroet - árulta el az újdonsült apuka, Nick Cannon.
Kína és Magyarország érdekeltek abban, hogy vállalataik sikeresek legyenek egymás országaiban - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök és Taj Ping-kuo kínai államtanácsos.
Támogatják az európai uniós tagországok külügyminiszterei annak az európai bizottsági javaslatnak a fő irányvonalait, amelynek célja, hogy átfogó felülvizsgálatnak vessék alá az unión kívüli országoknak nyújtott kereskedelmi kedvezmények rendszerét - jelentette be az elnöklő Martonyi János a miniszterek brüsszeli találkozója után. Azt reméli az Európai Unió, hogy tárgyalópartnerek követik a…
A Pentagon vizsgálja, hogy miként erősíthetné meg az Oszama bin Laden likvidálásában részt vett kommandósok családjának védelmét, miután a tengerészgyalogosok aggodalmukat fejezték ki a saját és a hozzátartozóik biztonsága miatt - jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter a CNN pénteki híradása szerint.
Az élelmiszerhatóság már egy hónapja gyakrabban vizsgálja a gabonatartalmú élelmiszereket, miközben egy hetilap szerint a hatóságok agyonhallgatják a tavalyi gabonából őrölt liszt veszélyeit.
Az okostelefonok rengeteg új, érthetetlen kifejezéssel árasztották el ékes anyanyelvünket. A magazinban összeállítottunk neked egy szótárt, hogy ki tudj igazodni mobilod képernyőjén. Szifan, WLAN, Bluetooths és társaik magyarázatát találod meg az újságban. Itt az sms-nyelv gyöngyszemeit gyűjtöttük össze
Gyártmánytól függetlenül mindegyik mellimplantátum kiszakadhat, ez mindig előfordulhat, az viszont nagyon valószínű, hogy a PIP nem megfelelő töltőanyagot használt az utóbbi időben - mondta Erdős Judit plasztikai sebész csütörtökön az MTI-nek.
Megegyezett a MOL és a horvát kormány az INA idei osztalékfizetésével kapcsolatban. A megállapodás szerint a felek az javasolják majd az INA részvényeseinek éves közgyűlésén, hogy a horvát...
Átvágtak egy gázvezetéket Miskolcon pénteken délután négy óra után. Az elsődleges hírek szerint egy munkagép sértette meg a hálózatot az Árpád utcán. A rendőrség tájékoztatása szerint a környék házaiból egyelőre senkit nem kell kiköltöztetni, de a forgalmat elterelik.
Cindy Crawford szépségfoltja az évek során igazi védjeggyé vált. A szexi anyajegyekre azonban nem árt odafigyelni, ugyanis egy apró pötty is okozhat igen nagy bajokat.
Az export húzóereje az idén várhatóan folyamatosan tovább gyorsítja a magyar gazdaság növekedését, és a későbbiekben az autóipari gyártáskapacitást bővítő beruházások is meglátszanak már a növekedési ütemen - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők az idei első negyedévi növekedés előzetes adatainak pénteki ismertetése után.
A NAV - hivatalból eljárva - 30 napon belül visszatéríti az adózóknak a 2005-2009-re bevallott és megfizetett 98 százalékos különadót. Eláruljuk, mire kell figyelni
A Gossip Girl fiatal sztárjának hajkoronáját lányok ezrei irigylik. A laza fürtöket te is könnyedén elkészítheted, sőt pár bohém fonattal egy igazi nyári frizurát kreálhatsz magadnak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal - hivatalból eljárva - harminc napon belül visszatéríti az adózóknak a 2005-2009-re bevallott és megfizetett 98 százalékos különadót. A NAV egyetért Angyal József okleveles adószakértővel abban, hogy a korábban kiadott igazolások nem, illetve nem minden esetben megfelelőek a bevallás kitöltéséhez, ha a munkavégzés alóli felmentés 2009-ben kezdődött, de a jogviszony…
Katalin hercegnő húgának, Pippának a fenekéről készült képek bejárták a világot, és a formás idomoknak számtalan csodálója lett. Egy brit férfi viszont rosszul járt azzal, hogy bevallotta, a fiatalabbik Middleton lány feneke jobb, mint párjáé.
Egy egyiptomi hatóság pénteken elrendelte Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök feleségének 15 napig tartó előzetes letartóztatását - közölte a MENA egyiptomi hírügynökség. Suzanne Mubarakot az ellene folyó, illegális vagyonszerzéssel kapcsolatos nyomozással kapcsolatban tartóztatták le és vitték egy kairói börtönbe.
Szeged – Árván maradt egy kis kenguru a helyi állatkertben, az erszénylakót egyik gondozója vette pártfogásába. A kis árva nagyon bátran viselkedik a furcsa helyzetben is, ezért gondozójától az Al Capone nevet kapta.
Csongrád megyében, áprilisban mintegy 23 ezer regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván, mely az elmúlt hónaphoz képest mintegy 1500-as csökkenést jelent; ez 12,3 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg - mondta el az MTI-nek Juhász Károly, a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Szegedi Kirendeltségének igazgatója annak kapcsán, hogy állás- és képzésbörzét rendeztek a Csongrád…
Az európai fiatalok 53 százaléka hajlandó lenne vagy törekszik arra, hogy egy másik európai országban dolgozzon, de a készpénz hiánya sokukat eltántorít attól, hogy ennek első lépéseként tanulmányaik egy részét külföldön folytassák - derül ki a legfrissebb Eurobarométer felmérésből, amelyet az Európai Bizottság „Mozgásban az ifjúság” stratégiájának keretében végzett.