A kormánypártok együtt a január közepére tervezett koalíciós egyeztetésen, külön-külön azonban már a jövő héten tárgyalnak az egészségbiztosítási törvényről, amelyet elfogadása után az államfő megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek. Gyurcsány Ferenc kormányfő várhatóan jövő szerdán például már arról is egyeztet több szocialista politikussal, hogy mikor és kiket jelöljenek a leendő…
Lényegében befejezte az antikorrupciós stratégia kidolgozását a kormány által erre a célra létrehozott testület, így a jelentés februárban a kormány elé kerülhet. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen javaslatok készültek. Úgy tudjuk, a stratégiában több jogszabály módosítására is javaslatot tettek.
A boldog házasság csökkenti a stresszt a nőknél - a férfiak számára azonban ezen a téren nem jelent semmiféle változást. A dolgozó nők szervezetében alacsonyabb a stresszt okozó hormonok szintje, ha boldog párkapcsolatban élnek, a férfiaknál viszont ezt inkább a munka, mint a magánélet határozza meg - derült ki egy amerikai kutatásból.
Az egészségbiztosítás átalakítása mellett az adórendszer korrekciójára és a szociális ellátások egységesítésére koncentrál idén a kormány munkaterve. A miniszterelnök 14 témakörben kezdeményez új törvényeket az országgyűlésnél. Pontosítják a köztársasági elnök kitüntetési jogát, megkezdődik a gázpiac liberalizációja.
A rendszeres, ám mérsékelt alkoholfogyasztás egészséges az idős emberek számára. Az alkohol ugyanis javítja az agyműködést, elűzi a depressziót és javítja a 65 évesnél idősebbek hangulatát - állapították meg brit orvosok.
A kétéltű fajok 20-30 százalékát érinti az a fertőzés, amelyet egy, az emberek által terjesztett gomba okoz. A bőrbetegséghez hasonló fertőzés a kétéltűek légzését nehezíti meg. Kovács Tibor zoológus az InfoRádióban elmondta: a békák a táplálékláncban fontos szerepet töltenek be, elpusztítják a szúnyogokat, így kihalásuk komoly ökológiai problémát okozhat.
Az ünnepek alatt megkülönböztetett figyelmet fordítottak a hajléktalanokra; az ország minden részében karácsonyi csomagot, meleg ételt kaptak a rászorulók. A hideg idő miatt a fagyás, kihűlés megelőzésére is jobban odafigyelnek, az utcai szolgálat munkatársai krízisautókkal járják a utcákat, és figyelik a szabad ég alatt éjszakázók egészségi állapotát. Lehetőség van helyi orvosi kezelésre; a…
Török Gábor politológus, a Vision Consulting igazgatója szerint a kormány bukási spirálba került. A koalíció képviselői ugyanis egyre kevésbé hisznek abban, hogy megnyerik a következő választásokat, így a közösségi helyett az egyéni érdekeiket szolgálják.
Húsz év után újra megjelentek Budapesten a bisztrók. Sárközi Mátyás író az InfoRádiónak azt mondta: a bisztró szó orosz eredetű és alapvetően gyorsétkezdét jelent, mégis leginkább Franciaországban honosodott meg.
Összefoglaltuk a személyi jövedelemadóval kapcsolatos változásokat adójóváírásról, öngondoskodásról, minimálbérről, adómentes támogatásokról, ingatlan-értékesítésről. Milyen változásokat veszélyes figyelmen kívül hagyni, és milyen előnyökre tehet szert munkáltató és munkavállaló?
Csehország talán 2019-ben, a nemzeti valuta, a korona bevezetésének 100. évfordulóján csatlakozhatna az eurózónához - jelentette ki egy gazdasági hetilapnak Zdenek Tuma, a cseh központi bank elnöke. T...
Jelentős mennyiségű hó esett az óév zárásaként, s az idei esztendő első napján is. Tegnap jórészt elmaradt az "égi áldás", ám az előrejelzések szerint holnaptól ismét havazásra számíthatunk. Az utak jelentős részét szerdán megtisztították. Január elsejétől a fővárosban több száz hómunkás dolgozott, őket a szerződés szerint akár meg is szondáztathatták - s aki alkoholt fogyasztott, az nem állhatott…
Két év múlva a budapesti Hősök teréről rajtol el az autósport egyik legnézettebb viadala, a Dakar-rali - tudta meg a Népszabadság. A cikk szerint a kormányt képviselő Ujhelyi István államtitkár erről ...
Kétséges, hogy megmarad-e a világ egyik legjelentősebb barlangrajza, miután a "védelmében" egy levegőztető rendszert állítottak be. Ennek hatására azonban fekete foltok jelentek meg a franciaországi Lascaux-barlang falán.
A Külügyminisztérium figyelmeztetése ellenére éjjel egykor csaknem harminc magyar indult a Ferihegyi repülőtérről a kenyai Mombasába. Kenyában már csaknem 300 halálos áldozata van a december 27-ei elnökválasztás után kitört zavargásoknak.
Nyáron a fürdőzés okozhat örömöt tavaink partján, míg ilyenkor télen a korcsolyázni vágyókat vonzza a Balaton és a Velencei tó. Míg utóbbin már több helyen is akad kijelölt jégpálya, addig előbbin még mindig tilos jégre menni, igaz ezt többen is figyelmen kívül hagyják. A másik jelentős gond, nincs olyan honlap, vagy más tájékoztató, ahonnan tájékozodni lehetne, hol engedélyezett a korcsolyázás.…
India pénzügyi központjában, Mumbaiban nyomozást indított a rendőrség két nő zaklatása miatt. Az eset szilveszter éjszakáján történt, a két nőt egy nagyjából hetven férfiból álló tömeg támadta meg.
Észak-Koreában a múlt hónapban kivégeztek egy férfit, akit annak idején a phenjani kommunista rezsim a munka hőse érdemrenddel tüntetett ki - jelentették dél-koreai humanitárius szervezetek.
A magyar társadalom komplett megújulása kardinális kérdés az ország hosszú távú versenyképessége és a modern társadalom kialakulása érdekében. A jelenleg tapasztalható társadalmi egyenlőtlenségből fakadó hátrányok leküzdése nagy feladat. Nemcsak Budapest és a vidék, hanem a vidéki nagy- és kisvárosok és falvak között is óriási különbségek vannak.
Január 1-jétől a rendőrség akár 300 ezer forintos közlekedési bírságot is kiszabhat, a helyszíni bírság összege pedig legalább 3 ezer forint. Az idei évtől szigorodott a büntetőpontrendszer is.
Ottmar Hitzfeld, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője bejelentette, az idény végén távozik a klubtól. Az 58 éves tréner ezzel több hete tartó találgatásnak vetett véget azzal, hogy elárulta, nem hosszabbítja meg június 30-án lejáró szerződését. Saját bevallása szerint döntését három hete közölte a bajor egyesület vezetőivel.
Elérte az elemzők által régóta jósolt 100 dolláros lélektani árküszöböt a szerdai New York-i határidős kereskedésben a nyersolaj hordónkénti ára, fő ok a politikai zűrzavar
Idéntől fizetni kell a tucatnyi állami múzeum állandó kiállításaiért. A szakemberek azonban nem tartanak attól, hogy emiatt kevesebben látogatnak hozzájuk, mint ahogyan a múzeumlátogatási kedvet sem az növelte az elmúlt években, hogy 2004-től néhány intézménybe nem kellett jegyet váltani, hanem az épp ekkoriban megjelenő, egyébként több ezer forintért kínált megakiállítások. Tavaly is ez a…
A meleg őszökön több széndioxid kerül a légkörbe, míg a tavaszi hőmérséklet-emelkedés éppen ellenkezőleg, csökkenti az üvegházhatást fokozó gáznak a légkörbe kerülő mennyiségét - olvasható a Nature című tudományos folyóirat legfrissebb számában.
A szakértők az amerikai jegybanki alapkamat további csökkenésére számítanak az amerikai központi bank (Fed) decemberi kamatdöntő ülésének most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve alapján. A decembe...
Fizetni a szerelmi szolgáltatásért talán az emberiség kialakulása előtti időkbe visszanyúló gyakorlat - leglábbis erre utal egy tudományos vizsgálat, amely sajátos "szexpiac" létét látszik bizonyítani az indonéziai makákómajmoknál. Az erről szóló tanulmányt a New Scientist című brit tudományos hetilap legfrissebb száma közli.
A héten még biztosan nem nevezi meg Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét az adatvédelmi és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának posztjára - tudta meg lapunk. Mint ismert, a parlament december 17-én nem szavazta meg az államfő jelöltjeit: Péterfalvi Attilát, akit újra adatvédelmi biztosnak és Nagy Boldizsár nemzetközi jogászt, akit a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának javasolt…
Tavaly november végéig több mint 130,7 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből mintegy 15,6 milliárd forint novemberben - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján kö...
Az SZDSZ helyes és üdvözlendő lépésként értékeli a MÁV Cargo sikeres privatizációját - a párt erről közleményben tájékoztatta az MTI-t szerdán. "A liberális vezetésű Gazdasági és Közlekedési Minisztérium munkája egyértelmű programot követ" - jelentették ki.
BUDAPEST – Már az első közös utazásán is túl van Berczeli Kriszta (25) és új párja, a focista Hercegfalvi Zoltán (28). A playmate-ről köztudott, hogy sok labdarúgó ismerőse van, a Budapest Honvéd csatárával két hónapja ismerkedtek meg. A 2005-ös playmate-választás döntőse régóta kereste az igazit, legutóbbi választásai rosszul sikerültek.
Gyurcsány Ferenc a jövő héten látogatja körbe a minisztériumokat, hogy a tárcavezetőkkel négyszemközt értékelje a mögöttünk hagyott egy esztendőt. A miniszterelnök várhatóan Gráf József agrárminisztert dicséri meg leginkább.
A Budapesti Corvinus Egyetemen öt kara tart bemutatkozó nyílt napot januárban: az érdeklődők megismerhetik az egyetem képzési rendszerét, oktatóit, valamint bepillantást nyerhetnek a karok életébe - olvasható az egyetem honlapján.
Artur Jorgét nevezték ki az iráni labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává. Az IRNA iráni hírügynökség közlése szerint a portugál trénernek az lesz a fő feladata, hogy kijuttassa a nemzeti együttest a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra.
Kiégett egy családi ház szerda késő este a Pest megyei Érden, a Fecske utcában. A tűzoltók egy férfi holttestét hozták ki az épületből - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik. Egy kutatás során kiderült, hogy az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vesznek részt a programban, amelyben még saját tanáraik sem igazán hisznek: inkább elviszik gyereküket egy másik, "jobb" iskolába - számol be a felmérés eredményeiről a Népszabadság.
A levegőszennyeződés csökkentése érdekében több német város központjába kedd óta csak olyan dízelüzemeltetésű gépkocsik hajthatnak be, amelyek különleges katalizátorral rendelkeznek.
Január 7-étől új kolléga érkezik a Reggeli stúdiójába: Szujó Zoltán. A sportriporter nyáron már kipróbálta, milyen érzés a nézőket ébreszteni, de akkor csak egyszeri alkalomról volt szó. Hétfőtől azonban állandó műsorvezetője lesz a Reggelinek.
Kínában azt tervezik, hogy a jövőben méreginjekcióval végzik ki a halálraítélteket - jelentette csütörtökön a helyi média. Az ázsiai országban most tarkólövéssel ölik meg azt, akit halálra ítélnek. A váltást azzal indokolják Pekingben, hogy az injekció sokkal humánusabb, mint a lövés.