A verseny résztvevőinek kreativitásukat bevetve megoldást kell javasolniuk valamely fontos globális problémára. A Microsoft nagy összegű nyereménnyel jutalmazza a legjobb ötleteket.
A koalíciós megállapodás szerint a képviselők a koalíciós egyeztetés után nyújtanak be módosító indítványokat egy törvényjavaslathoz - mondta Horn Gábor keddi budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy Tóth Károly szocialista képviselő újfent benyújtja a vizitdíj eltörlésére vonatkozó javaslatát.
Nem kellene behatárolni időben Koszovó függetlenségének nemzetközi felügyeletét, sem a civil hatóságok ellenőrzését, sem pedig a nemzetközi katonai jelenlétet - mondta Albert Rohan osztrák...
Harmadszor rendezik meg az idén a Bálint napi Balassi-fesztivált, több mint húsz helyszínen a Kárpát-medencében, sőt távolabbi helyszínen is. Balassi költészete mellett a borok, a virágok,...
Mumbai egyik nyomornegyedében tett rövid látogatást kedden az Indiában töltött újévi vakációjáról hazatérő Madonna és férje Guy Ritchie. A fekete dzsekis, farmeros popsztárt kitörő...
Nicolas Sarkozy francia államfő kedden kijelentette, hogy komolyak a szándékai barátnőjével, Carla Bruni olasz énekesnővel és egykori modellel, így jelezve, hogy házasságra gondol, de cáfolta a Journal du Dimanche-ot, amely tudni vélte, hogy február 9-én lesz az esküvő.
Hat pontot levonhatnak a Soproni Liga listavezetőjétől, ha a kék-fehér klub nem fizeti be a nyáron eladott két játékosa után járó díjat a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ).
A hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja miatt marad el a Golden Globe-gála, de a filmstúdiók ennél jobban fájlalják a bevételkiesést. A hazai tévézőket nagy valószínűséggel még nem érintik a sorozatok csúszásai, bár, ha a sztrájk elhúzódik, ősszel már nekik is szembesülniük kell annak hatásaival.
Egy 1045 óta érvényben lévő tilalmat a szó szoros értelmében lábbal tiporva kedden mintegy ötszáz tüntető közé vegyülve nők is behatoltak a görögországi Áthosz hegyén lévő, autonóm jogállású ortodox "szerzetesi köztársaság" területére, hogy így tiltakozzanak az ellen, amit ők "a közterület kisajátításának" tekintenek a papok részéről.
A rendőrség kedd este élestölténnyel lőtt a levegőbe a nyugat-kenyai Kisumuban, hogy feloszlasson egy tüntetést, amelyen több száz fiatal tiltakozott amiatt, hogy Mwai Kibaki elnök részlegesen...
Mechanikusan peregnek Az örökös című műsor képei, e sorok írója pedig csak töpreng: mivégre mindez? Miért kell műveltségi vetélkedőt rendezni játékosoknak, akik az elementáris kérdéseket és a szaktudást igénylő feladványokat egyként nem válaszolják meg? Minek egyáltalán a játékos, ha a néző ismerete róla legfeljebb a súlyára, a korára, nemére... korlátozódik? Mivégre nézőket toborozni a kongó…
Jegesedni és csúszni kezdtek a hideg idő miatt a budapesti főutak, ezért a mellékvonalakról odaindultak a Közterület-fenntartó Zrt. munkagépei - tudta meg az InfoRádió a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivőjétől.
Az FC Barcelona vezetői azt szeretnék, ha Samuel Eto'o, a gárda kameruni labdarúgója még pályára lépne a Sevilla elleni szerdai kupamérkőzésen, valamint a Murcia elleni szombati bajnokin, noha a támadót már várják a válogatottnál, amely a január 20-án kezdődő ghánai Afrika Kupára készül.
Kormányőrökkel üríttette ki az Országos Választási Bizottság (OVB) ülését a testület elnöke kedden este, miután a megjelent hallgatók szóváltásba keveredtek a tagokkal.
Különleges egyéniség, különleges, százszínű életművel. Schéner Mihály ma nyolcvanöt éves. Megkapott ő talán mindent elismerést, amit egy művész elnyerhet, a Kossuth-díjtól a Széchenyi Művészeti Akadémia tagságáig, díszpolgárságot szülőfalujában, Medgyesegyházán és iskolavárosában, Békéscsabán. Nem hallottam párját annak az esetnek, hogy húsz költő olyan verseiből rendeztek előadást, amelyeket Sch…
Valószínűleg kilókra rúg a hetente egy-egy postaládába bedobott reklámanyagok, szórólapok és egyéb kiadványok mennyisége. A parkoló autók ablaktörlői alá is kerül jócskán szórólap, és már elektronikus levélládánkba is sorra érkezhet a szemétposta. Védekezni ellenük alig lehet.
Film készülhet a tavaly tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislány esetéből, a szülők ugyanis állítólag már a jogok értékesítéséről tárgyalnak, hogy legyen pénzutánpótlás a további kutatáshoz.
A kenyai ellenzéki vezető, Raila Odinga azt mondta, rokona Barack Obama amerikai elnökjelöltnek. A szenátor apja az anyai nagybátyám - mondta a kenyai ellenzéki vezető a BBC World Service brit közszolgálati rádiónak kedden.
Rio de Janeiro 2016-ban nyári olimpiát rendezne. A brazil nagyváros részletesen bemutatta elképzeléseit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseinek.
A közbeszerzések értéke tavaly mintegy 1.500 milliárd forintot tett ki, ami a 2006. évinek a háromnegyede - tájékoztatott Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója.
A brit bíróságoknak küldött legújabb irányelvek szerint nem kell okvetlenül letöltendő börtönbüntetésre ítélni azokat az autóvezetőket, akik halálos balesetet okoznak.
Elképzelhető, hogy az Európai Unió aláírja e hónap végén a társulási megállapodást Szerbiával, ugyanakkor a decemberi állam- és kormányfői találkozón elhatározottaknak megfelelően folytatódik egy...
Az izraeli hadsereg teljesen lezárja Ciszjordániát George Bush amerikai elnök látogatásának idejére. "Biztonsági okokból úgy döntöttünk, hogy teljesen lezárjuk Júdea-Szamáriát (Ciszjordániát)...
Több tucat népszavazási kezdeményezést utasított el kedd esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), miután legtöbbjüket komolytalannak minősítette; az érdemben elutasított kérések közt volt Morvai Krisztina öt kezdeményezése, hitelesítethető népi kezdeményezésnek bizonyult azonban az, hogy az olasz kisebbség hivatalos nemzeti kisebbséggé alakulhasson.
Nem nehéz balról kerülni. Az egészségügyben megtett eddigi változások, a kórház bezárások, osztályok és rendelések megszűnése, tömeges egészségügyi dolgozók elbocsátása, az egészségügyi rendszer egyre nagyobb mérvű magánosítása, majd a társadalombiztosítás tervezett privatizálása, ennek következtében a társadalom nagyobbik felét negatívan érintő hatások nem baloldali indíttatásra vallanak.
Sokak szerint – s hajlandó vagyok vélekedésüket osztani – a magyar politikai élet Mohácsát éljük mi most. Csak hogy sokan nem is veszik észre. Vagy azt hiszik, hogy itt más nem is lehet, csak Mohács. Ez a természetellenesen természetes közállapotunk a szocialista állami közvagyont lenyúló vezetőinktől kezdve a tüntetőkbe lövető hatalmon át az áramolni kezdő EU-s pénzek mai lenyúlásáig.
Nicolas Sarkozy francia államfő kedden bejelentette, hogy komolyak a szándékai barátnőjével, Carla Bruni olasz énekesnővel és egykori modellel, de az esküvő napját nem árulta el. Párizsi...
A világ legnagyobb HD (High-Definition) plazmatévéjét mutatta be a Panasonic a Las Vegas-i Szórakoztató-elektronikai Szakkiállításon (CES). A 150 colos, azaz 381 centiméter képátlójú...
Az Antenna Hungária Zrt. (AH) arra törekszik, hogy Magyarországon is minél hamarabb piacra lépjen a digitális mobiltévé műsorszórással, hiszen minden készen áll a szolgáltatás bevezetésére, s...
Betörtek az MSZP nyíregyházi szervezetének irodájába, felfeszítették a bejárati ajtót, majd a riasztó megszólalása után a tettesek elmenekültek a helyszínről - közölte Végh Béla, a párt városi...
Az európaiak, így a magyarok szervezetében általánosan alacsony a D-vitamin szintje. Emiatt nem csak a csontok válnak gyengévé, de nő a szívinfarktus és az agyvérzés veszélye is - mondta az InfoRádió által megkérdezett intenzívterápiás szakorvos és táplálkozási tanácsadó. Gulyás Tamás hozzátette: a D-vitamin szintje könnyen befolyásolható. A vegyület a legújabb ismeretek szerint gátolja a…
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény módosítását tartja szükségesnek Karsai József szocialista képviselő, aki ellenkező esetben nem szavazza meg az államfő által a parlamentnek visszaküldött jogszabályt. Az SZDSZ viszont úgy látja, a törvényben szerepelnek a képviselő által hiányolt garanciák. Karsai bejelentette: támogatja Tóth Károly vizitdíjeltörlési javaslatát.
Az átlagbérük felének, havonta 35 dollárnak (hatezer forintnak) megfelelő összeget kap minden HIV-fertőzött közalkalmazott, hogy több élelmet tudjon vásárolni magának - döntött a malawi kormány.
Paul McCartney-nál már két éve szívzörejt állapítottak meg, de hiába figyelmeztették, hogy a gyógyszerekre nem ihat, nem volt hajlandó lemodani az alkoholról.
Egyelőre leállítják a kormányzati negyed projektet - így döntött tegnap a kormánykabinet. Ez elvileg azt jelenti, hogy később még megvalósulhat a beruházás, ám ebben kevesen hisznek. Egy biztos: a kormányfő a földművelésügyi tárca Kossuth téri épületébe költözik. A környék sorsáról hamarosan megkezdődnek az egyeztetések, Terézváros például kulturális funkciót látna itt szívesen. Mindentől…
Sólyom László köztársasági elnök avatja fel Brusznyai Árpád ,56-os mártír emlékművét ma 18 órakor Veszprémben, a megyeház előtti téren. Brusznyai Árpád tanárt, a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács volt elnökét 50 évvel ezelőtt, 1958. január 9-én végezték ki Budapesten, a Kisfogház udvarán.