Gyulai Gábort, az eddigi szabolcsi főbírót nevezte ki kedden az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság vezetőjének - tájékoztatta a tanács döntéséről az OIT hivatalának sajtóosztálya az MTI-t.
A lengyel zloty kedden jelentősen erősödött, mivel az előrejelzések szerint a Lengyel Jegybank várhatóan kénytelen lesz ismételten emelni az alapkamat mértékét. A piac érdeklődéssel várja a lengyel decemberi fogyasztói árak jövő héten közzétételre kerülő mutatóját. Az előrejelzések szerint 4,0 %-os emelkedésre számíthatunk az előző +3,6 % után. Ellenállást 3,5935-nél, míg támogatást 3,5831-nél…
Évek óta készültem párommal meglátogatni a gellérthegyi Filozófusok kertjét, amikor tavaly április végén arról értesültünk, hogy három szobrot ismeretlen tettesek elloptak egy éjszaka alatt. Szoborrongálásos korunkban már meg sem igen lepődtem a történteken, a maradék filosz felkeresését viszont az elmúlt vasárnapra halasztottuk.
Az orosz bajnok Zenit Szentpétervár szlovák légiósát igazolhatja le az angol Liverpool - értesült a BBC brit hírtelevízió. Martin Skrtel jelenleg Angliában tartózkodik, ahol a szokásos orvosi teszteket teljesíti. Amennyiben sikeresek lesznek a vizsgálatok, Skrtel átigazol az ötszörös Bajnokok Ligája győztes csapathoz.
A cataniai ügyészség három év és négy hónap börtönbüntetést kért arra az olasz futballszurkolóra, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly február 2-án, a Palermo elleni bajnokin megölt egy rendőrt.
A a közoktatásban 12 iskolai évfolyamból hatban 20-25 százalékos normatívacsökkenéssel kell számolni. A kormány oktatáspolitikája szembemegy az európai úttal. Erről Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke beszélt sajtótájékoztatóján.
Pályázatírás és pályázati menedzsment az Európai Unióban címmel 48 órás képzést indít a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Pannon Egyesülete az év elején Győrött - közölte a TIT városi elnöke kedden az MTI-vel.
Megkezdődött a 4-es metró uniós pályázati eljárása - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Úgynevezett egyedi pályázatról van szó, amelyre az uniós formai előírások miatt van szükség, de ténylegesen...
Vissza kell-e fizetni a végkielégítést, ha a bíróság jogellenesnek ítéli a munkaviszony megszüntetését? kinek kell választaniuk a nyugdíj és a munkabér között és mikortól? Kinek kell visszamenőleg kifizetnie a tb-járulékot? Tizenkilenc évi munkaviszony után mennyi felmondási idő illeti meg a munkavállalót? Befolyásolja -e a szabadságkiadást a jogviszonyváltás a cégnél? Olvasóink kérdésére Viszló…
Az USD/JPY rövid időre visszaesett a 109,25-15-ös támogatási zóna alá, ahonnan azóta sikerült felállnia. Jelentősen romolhatnak az intraday kilátások, amennyiben tartósan a támogatási terület alá esne a jegyzés. A következő támogatások 108,78-nál és 108,54-nél találhatóak. (OT/GFX)
A Fidesz szerint a 2008-as év a szociális rombolás éve lesz a nyugdíjasok számára is, hiszen a kormány intézkedései miatt csökkennek a nyugdíjak - hangsúlyozta Iván László, a Fidesz szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján.
Bírókra és ügyvédekre támadt egy 51 éves férfi a Pest megyei bíróságon; a bírónő és az ügyvédnő súlyosan megsérült, rohamkocsi vitte őket kórházba. Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke azonnal tárgyalásokat kezdeményezett az igazságügyi és rendészeti miniszterrel a bírósági tárgyalások védelméről.
Szakmai kezdeményezésre a parlamenti pártok egy-egy politikusa kedden közös nyilatkozatban fejezte ki elkötelezettségét az információs társadalom terén tapasztalható kedvezőtlen helyzet javítása iránt.
Karel Gott, a prágai "Aranycsalogány" június közepén negyedszer is apa lesz. A 68 éves énekes 31 éves barátnője, Ivana Machácková negyedik hónapja terhes. Az örömhírt, amely már napok óta...
Új korszak kezdődött a kaposvári hajléktalanok ellátásában; ezentúl új helyen, egy komplex szolgáltatást nyújtó központban biztosít számukra ellátást a Magyar Vöröskereszt.
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának január 7-én tartott rendkívüli közgyűlésén a testület szavazott a távhőszolgáltatásról és a távhőszolgáltatás díjairól szóló önkormányzati rendelet...
Sajtóinformációk szerint nem szerepel az MSZP-frakció keddi budapesti informális ülésének napirendjén, várhatóan mégis szóba kerül a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvény.
A Komárom-Esztergom megyei rendőrkapitányság nyomozói két órán belül elfogták azt a rablót, aki hétfőn késsel egymillió forintnál többet rabolt el a bakonyszombathelyi takarékszövetkezetből - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a megyei rendőr-főkapitány.
Inkasszót rendelt el a pályázati csaláson ért kiskunhalasi Disco Magic Kft. ellen az illetékes közreműködő szervezet, a MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
Szávay Ágnes már két napja megérkezett Melbourne-be az idei első Grand Slam-torna, a hétfőn kezdődő Australian Open színhelyére. "A pálya teljesen új borítást kapott és rendkívül szokatlan: nagyon lassú, szinte a salakos felülethez hasonlítható ebből a szempontból" - mondta a világranglistán huszadik magyar teniszező.
A hónap végével távozik posztjáról Bakonyi Tibor, az MSZP budapesti szervezete pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke, utódjául Szalkai István fővárosi képviselő a legesélyesebb - tudta meg az MTI szocialista politikusoktól kedden.
A népszerű humorista és a pesti komédium Színház egyik legnagyobb problémája manapság az, hogy teljesen tönkrement a lassan egy éve futó, "Fürdősapka kötelező!" című előadás legfontosabb kelléke: Teca, a guminő.
Két kábítószer terjesztőre csaptak le a napokban a fővárosi rendőrök. A Kábítószer Bűnözés Elleni Szolgálat akcióiról kedden számolt be a rendőrség. A XVI. és XIV. kerületben marihuánát - teljes kender növényeket - magokat és 500 gramm fogyasztásra kész kábítószert foglaltak le.
A közbeszerzések értéke 2007-ben mintegy 1500 milliárd forintot tett ki, ami a 2006. évinek a háromnegyede - közölte Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátet...
Mintegy 3 millió embert érint az, hogy január elsejétől 5 százalékkal emelkedik a nyugdíj és a nyugdíjszerű szociális ellátás összege. Az érintettek ezen a héten kapják meg a megemelt járandóságot.
Megsebesült az ENSZ Libanoni Ideiglenes Haderejének (UNIFIL) legalább két katonája, amikor nagy erejű pokolgép robbant gépkocsijuk mellett kedden egy Bejrúttól délre fekvő településen - közölték helyi biztonsági források.
Az Olimpiakosz Pireusz leigazolta Fernando Belluschit, az argentin River Plate labdarúgóját. A 24 éves középpályás játékjogáért hat és fél millió eurót fizetett ki a görög klub.
Az elmúlt hónapokban teljes átalakuláson ment át a Magyar Hírlap: év végén változás történt a kiadó menedzsmentjében és új arculattal jelent meg a lap, január 4-én pedig felmentését kérte Gazsó L. Ferenc főszerkesztő. Széles Gábor laptulajdonos a kérést elfogadta és új főszerkesztőt nevezett ki. A Kreatív Online Halmi Gáborral, a kiadó ügyvezető igazgatójával beszélt a változásokról, valamint…
Az ausztrál dollár erősödni tudott a mai napon az amerikai dollárral szemben. Japán befektetőknek köszönhetően nőtt a kereslet az ausztrál dollár iránt. A kiadott ausztrál építési engedélyek mutatójának emelkedésének köszönhetően számos spekuláció kapott szárnyra az Ausztrál Jegybank esetleges kamatemelésével kapcsolatban. Elképzelhető, hogy a szakemberek februárban 25 bázisponttal emelik az…
Meglepőnek tartjuk Tóth Mihály polgármester pálfordulását és azt az igyekezetet, amellyel most a csepeli galvániszap elszállításáról döntő Fodor Gábor minisztert támadják. Fidesz-KDNP csepeli frakciója és a Fidesz zöld tagozata továbbra is támogatásáról biztosítja Fodor Gábor miniszter urat a 2000 tonna csepeli galvániszap teljes felszámolásában.
Az izraeli-palesztin konfliktusról is szó lesz Göncz Kinga magyar és Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter e heti budapesti találkozóján - tájékoztatta a Külügyminisztérium kedden az MTI-t.
Az UEFA Kupa-címvédő spanyol FC Sevilla bizonyult az elmúlt év legjobbjának, így vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) klub-világranglistáját.
A hónap végével távozik posztjáról Bakonyi Tibor, az MSZP budapesti szervezete pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke, utódjául Szalkai István fővárosi képviselő a legesélyesebb - tudta meg az MTI szocialista politikusoktól kedden.
Az Európai Unió (EU) szlovén elnöksége arra törekszik, hogy az unió lehetőleg január végéig aláírja Szerbiával a stabilizációs és társulási megállapodást, amely az első lépés lenne Belgrád...
A kanadai dollár jelentősen profitált az emelkedő nyersanyagárakból. Az arany jegyzése új csúcsot ért el 876,50-nél, míg az olaj ismét nekivágott, hogy bevegye a 100 USD-os bástyákat. Elemzők szerint várhatóan ismét csökken majd az amerikai olajtartalékok mennyisége. Pivot alapon 1,0105-nél találhatjuk a következő ellenállást, míg támaszt 0,9929-nél találhatunk. (OT/GFX)
A magyar kormány feladata, hogy képviselje a délvidéken élő magyarok érdekeit - jelentette ki a Lánchíd Rádióban Richard Holbrooke. A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy a trianoni és a második világháború utáni békeszerződések miatt jelentős magyar kisebbség rekedt a határon kívül.
Az UEFA Kupa-címvédő spanyol FC Sevilla bizonyult az elmúlt év legjobbjának, így vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) klub-világranglistáját. Legjobb magyar csapatként a Budapest Honvéd a 255. helyen végzett.
Semleges helyszínen, Romániában rendezik meg az ázsiai férfi és női kézilabda olimpiai selejtezőit. A nemzetközi szövetség (IHF) december 18-án manipulációs vádak miatt törölte a korábbi végeredményt, amely alapján a kazah női és a kuvaiti férfiválogatott már megszerezte volna az indulási jogot.
Megsebesült az ENSZ Libanoni Ideiglenes Haderejének (UNIFIL) legalább két katonája, amikor nagy erejű pokolgép robbant gépkocsijuk mellett kedden egy Bejrúttól délre fekvő településen - közölték...
Megsebesült az ENSZ Libanoni Ideiglenes Haderejének (UNIFIL) legalább két katonája, amikor nagy erejű pokolgép robbant gépkocsijuk mellett kedden egy Bejrúttól délre fekvő településen - közölték helyi biztonsági források.
Karel Gott, a prágai "Aranycsalogány" június közepén negyedszer is apa lesz. A 68 éves énekes 31 éves barátnője, Ivana Machácková negyedik hónapja terhes. Az örömhírt, amely már napok óta foglalkoztatja a cseh bulvársajtót, maga az énekes erősítette meg.
Az MTI információ szerint nem szerepel az MSZP-frakció keddi budapesti informális ülésének napirendjén, várhatóan mégis szóba kerül a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra...