Immár hivatalossá vált, hogy Nicolas Sarkozy francia államfő feleségül kívánja venni barátnőjét, Carla Bruni-t. Úgy tűnik, az énekesnőnek szerencsemalaca van!
Olga Kurilenko ukrán színésznő az új Bond-lány - közölte a huszonkettedik James Bond filmet gyártó Columbia Pictures. A Casino Royale nagy titokban készülő folytatásában stúdióközeli források szerint a hetekig biztos befutónak tartott brit Gemma Arterton is szerepet kap, de nem ilyen jelentőset.
Három cég, az amerikai AIG, a svájci Zurich Financial Services AG, a holland Aegon és a francia Groupama pályázik az OTP Garanciára - értesült a Dow Jones.
Nicolas Sarkozy francia államfő kedden bejelentette, hogy komolyak a szándékai barátnőjével, Carla Bruni olasz énekesnővel és egykori modellel, de az esküvő napját nem árulta el.
Január elsejétől a nyugdíjak és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások összege öt százalékkal emelkedik, ez összesen több mint hárommillió embert érint.
Megélhetésre költik a rendőrök a munkaruhára kapott évi mintegy nettó százezer forintot, ezért az Országos Rendőr-főkapitányság szigorítja a szabályokat.
Kábítószer-termesztéssel gyanúsít a rendőrség egy 32 éves férfit, akit a napokban fogtak el a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
Nem cáfolta, de nem is erősítette meg Gulyás László, a DBR Metró Projektigazgatóság korábbi igazgatója, most helyettes vezetője, hogy távoznia kell a 4-es metró építését felügyelő cégtől. Lapinformációk szerint a távozás oka az, hogy rossz kivitelezői szerződéseket kötöttek a metróállomások, főként a Fővám téri megálló építésére.
Több mint ezer panaszos levelet kapott a cseh alkotmánybíróság az újévtől életbe lépett vizitdíj miatt, amit a társadalom kétharmada ellenez. A díj ellen leginkább a nyugdíjasok és a kisgyermekesek, de az orvosok is tiltakoznak.
Elutasította a rendőrség a napokban Tasnádi Péter, Pécs polgármesterének a városi közgyűlés zárt ülésén hozott döntésének kiszivárogtatásával összefüggésben tett feljelentését - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-vel kedden.
Ön megépíttetné-e a kormányzati negyedet? - erről szavaznak most a Népszava honlapján. Előző hírünk óta - amikor még az ellenzők vezettek meggyőző fölénnyel - felébredtek a projekt támogatói is.
Marijan Vlak távozása után a fehérvári vezetők új szakvezető után néztek, és az edzőkérdést házon belül oldották meg, hiszen az NB III-ban szereplő tartalékegyüttes trénere, Disztl László lett az új vezetőedző. A korábbi válogatott védő volt már a székesfehérváriak edzője, és akkor is külföldi edzőt váltott.
Az Egyesült Államokban ketten meghaltak, amikor egymás után több tornádó is végigsöpört két közép-nyugati államban. A forgószelek nyomán számtalan ház vált lakhatatlanná.
Parti András lesz az a magyar hegyikerékpáros, aki szerepelhet az augusztusi pekingi olimpián. A nemzetközi szövetség (UCI) hétfőn értesítette a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy egyetlen magyar szerepelhet az ötkarikás játékokon.
Január elsejétől a nyugdíjak és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások összege öt százalékkal emelkedik, ez összesen több mint hárommillió embert érint - közölte Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vezetője kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
Január elsejétől a nyugdíjak és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások összege öt százalékkal emelkedik, ez összesen több mint hárommillió embert érint - közölte Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vezetője kedden budapesti sajtótájékoztatóján. A nyugdíjak átlagosan 3.600 forinttal növekednek - mondta Barát Gábor.
Betörtek az MSZP nyíregyházi szervezetének irodájába, felfeszítették a bejárati ajtót, majd a riasztó megszólalása után a tettesek elmenekültek a helyszínről - közölte Végh Béla, a párt városi elnöke kedden az MTI-vel.
Késsel támadt a Maldív-szigetek államfőjére kedden egy fiatalember, de Maumun Abdul Gajum köztársasági elnök sértetlenül élte túl az esetet - közölte szóvivője, egyértelműen merényletkísérletnek minősítve az incidenst.
A kormány "önfelélő módon" az óvodáktól, iskoláktól, tanulni akaró fiataloktól veszi el a pénzt és a lehetőséget, oktatáspolitikája szembemegy az európai úttal. Erről Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az oktatási tárca szerint semmilyen újabb kivonás nem lesz, a korábban bejelentett intézkedéseket hajtják végre.
Inkasszót rendeltek el a kiskunhalasi Disco Magic Kft. ellen. 24 millió 735 ezer forintot kell visszafizetnie a társaságnak, mert kiderült, hogy szabálytalanul használta fel azt az uniós támogatást, amelyet korábban pályázaton nyert. December 29-ig kellett volna visszautalniuk a pénzt, de ezt nem tették meg, ezért a fizetési meghagyás.
Betörtek az MSZP nyíregyházi szervezetének irodájába, felfeszítették a bejárati ajtót, majd a riasztó megszólalása után a tettesek elmenekültek a helyszínről - közölte Végh Béla, a párt városi elnöke kedden.
Tömegesen érkeznek a kárigények a biztosítókhoz azoktól, akik elestek a jégen és megsérültek. Hantos Ádám ügyvéd szerint az ilyen jellegű perek száma is több tucatra tehető. Fontos, hogy a károsultnak kell bizonyítania, valóban az eltakarítatlan hó, illetve jég miatt esett el, érdemes tehát az esetet azonnal dokumentálni - tette hozzá a biztosítási és kártérítési szakértő. Súlyos sérülés esetén a…
Nem védi meg címét az idei Vuelta a Espana kerékpáros körversenyen Gyenyisz Mencsov, az oroszok kerekessztárja. A 29 éves kiválóság azért hagyja ki a spanyolországi viadalt, mert a Tour de France-ra kíván összpontosítani.
Az ENSZ által felügyelt vizsgálatot kért kedden Benazir Bhutto meggyilkolt pakisztáni exkormányfő fia anyja halála ügyében, mondván, hogy nem bízik a pakisztáni vezetőkben. "Nem hisszük, hogy...
Az idei évet a feszültségek és az indulatok csillapodását hozó évnek, a megértés, a megnyugvás és elfogadás kezdetének gondolom - írta Gyurcsány Ferenc blogjában.
Az ENSZ által felügyelt vizsgálatot kért kedden Benazir Bhutto meggyilkolt pakisztáni exkormányfő fia anyja halála ügyében, mondván, hogy nem bízik a pakisztáni vezetőkben.
A Magyar Demokrata Fórum üdvözli az „e-befogadás” témakörében tartott ötpárti egyeztetést, ugyanakkor érthetetlennek tartja, hogy a kormányzat miért várt eddig egy ilyen – a jövőnket és fejlődésünket alapjaiban meghatározó – kérdés megvitatásával.
Az idei évet a feszültségek és az indulatok csillapodását hozó évnek, a megértés, a megnyugvás és elfogadás kezdetének gondolom, amolyan ciklusfelezőnek - írta Gyurcsány Ferenc idei első...
Széleskörű civil összefogással igyekszik megakadályozni a szülői munkaközösség és a XI. kerületi önkormányzati Fidesz-frakció a Farkasréti Iskola magánosítását.
A kormány nem veszi komolyan a szlovák magyarellenes kirohanásokat - jelentette ki a Lánchíd Rádiónak az MTA Kisebbségkutató Intézetének szakembere, Szarka László.
Franciaország "szószólója" lesz annak, hogy Németország, Japán, Brazília, India és egy afrikai ország is állandó tag lehessen a Biztonsági Tanácsban - hangoztatta Nicolas Sarkozy francia elnök kedden.
Időközi önkormányzati választást tartanak január 20-án a Pest megyei Törökbálinton. A polgármesteri posztért 2 jelölt verseny, a 17 önkormányzati képviselői mandátumért pedig összesen 53-an szállnak ringbe. A törökbálinti képviselő-testület hatékonyság hiányában feloszlatta önmagát.
Franciaország "szószólója" lesz annak, hogy Németország, Japán, Brazília, India és egy afrikai ország is állandó tag lehessen a Biztonsági Tanácsban - hangoztatta Nicolas Sarkozy francia elnök...
Iránnak fel kell hagynia a provokációkkal - közölte Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, miután iráni hajók fenyegetően léptek fel amerikai hadihajókkal szemben a Perzsa-öbölben. Rice egyúttal felszólította Egyiptomot: tegyen többet a Gáza-övezetbe vezető fegyvercsempész-alagutak ellen.
Emberölés miatt indított eljárást a rendőrség egy 70 éves férfi ellen, aki megmérgezte 44 éves lányát, majd magával is végezni akart a fővárosban - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság az internetes honlapján.
Hétfőn, az esti órákban a vám- és pénzügyőrség munkatársai jövedéki ellenőrzést tartottak egy kecskeméti ingatlanon. Az ellenőrzés során a pénzügyőrök összesen mintegy 5500 doboz ukrán zárjegyes, illetve zárjegy nélküli cigarettára, valamint 40 liter ismeretlen eredetű alkoholtermékre bukkantak, összesen több mint 3 millió forint értékben.
Emberölés miatt indított eljárást a rendőrség egy 70 éves férfi ellen, aki megmérgezte 44 éves lányát, majd magával is végezni akart a fővárosban - közölte kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
A Mercedes-Benz az Abbott Mead Vickers (AMV) BBDO-t bízta meg közel ötmilliárd forint értékű reklámfeladatainak ellátásával – írja a Marketing. Az autógyártó a Shop nevű ügynökséget váltja le új partnerével, egy hatéves együttműködést lezárva.
Két évtizednyi siralomház és az életéért vívott, legmagasabb nemzetközi szintekre hágó csatározás után szabad emberként térhet haza amerikai börtönéből az a skót férfi, akinek esete a halálbüntetés ellen hadakozó csoportok által leggyakrabban felhozott elrettentő példává vált.
Az idei évet a feszültségek és az indulatok csillapodását hozó évnek, a megértés, a megnyugvás és elfogadás kezdetének gondolom, amolyan ciklusfelezőnek - írta Gyurcsány Ferenc idei első blogbejegyzésében, hétfőn.
Az USD/JPY az európai kereskedésben is folytatta az éjjel megkezdett emelkedését. Vételi oldalon főként importőröket és japán alapokat találhattunk. A gyenge amerikai mutatók miatt azonban kicsi az esélye a tartós elmozdulásnak. Pivot alapon 109,83-nál találhatjuk a következő ellenállást. (OT/GFX)
A kormány "önfelélő módon" az óvodáktól, iskoláktól, tanulni akaró fiataloktól veszi el a pénzt és a lehetőséget, oktatáspolitikája szembemegy az európai úttal. Erről Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A fideszes szakpolitikus azt mondta, nem elég szakmai reformokat csinálni, jelentős forrásokra is szükség van az oktatásban. Nálunk ennek az ellenkezője…