Eladhatja eltűnt kislányuk történetének jogait Kate és Gerry McCann. Képviselőik nemrégiben tárgyalásokat kezdtek egy ügynökséggel, az IMG-vel, amely a becslések szerint akár 2 millió fontot is adhat a sztoriért. Az összeget a szülők a Madeleine utáni kutatás folytatására fordítanák.
Összeférhetetlenségre hivatkozva azonnali hatállyal felmondott két nemdohányzó beosztottnak egy német vállalatigazgató. "Jobban kedveljük a dohányos munkatársakat" - idézte a Hamburger...
A decemberi cseh munkanélküliségi ráta 6,0 %-os értéket hozott az előző 5,6 % után. A fogyasztói árak 5,4 %-os értéke magasabb lett a várt 5,2 %-nál. (OT/GFX)
A kínai vásárlóknak a jövőben fizetniük kell majd bevásárlószatyrokért - jelentette az ország állami hírügynöksége hétfőn. A szabályozás tartalmazza azt is, hogy tilos lesz 0,025 milliméternél vékonyabb zacskókat gyártani.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,49 pontos csökkenéssel, 25.964,87 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,56 százalékkal gyengült.
Az ipari termelés tavaly novemberben az előző év azonos időszakához képest 5,5 százalékkal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan mutatóval - közölte a Központi Statis...
Budapest – A magyar filmvilág befolyásos producerei és szakemberei is megjelentek Tímár Péter legújabb filmje, a Casting minden premierjén kedden este a Corvin moziban. Így természetesen nem hiányozhatott Andy Vajna (63) sem, aki ismét új kedvesével, Tóth Évával (23) jelent meg a bemutatón.
Két halottja és több sérültje van egy szerdai, nyugat-oroszországi gázrobbanásnak, amely romba döntött egy háromemeletes lakóépületet Tatárföld fővárosában, Kazanban.
Amikor megtudta, hogy kirúgják, felvágta az ereit Jeff Stewart, a legnépszerűbb brit bűnügyi tévésorozat sztárja. Nem gondolhatta azonban teljesen komolyan, hogy meg akar halni, mert azonnal segítséget kért, és kórházba szállították.
Tavaly január-novemberben a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 286 millió euró volt, míg egy évvel korábban 2,251 milliárd eurót tett ki - közölte a Központi Statisztikai...
Január 11-én, pénteken este, a Művészetek Palotájában adja idei első budapesti koncertjét a 2008-ban 85. születésnapját ünneplő Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán vezényletével.
Az ipari termelés tavaly novemberben az előző év azonos időszakához képest 5,5 százalékkal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan mutatóval - közölte a Központi...
A magyar kereskedelmi mérleg mutatója novemberben 70,1 milliárd eurós többletet mutatott az előző 47,6 milliárd után. A várt érték 50,0 milliárd volt. Az ipari termelés azonban csalódást okozott 5,5 %-os értékével a várt 6,5 % helyett. (OT/GFX)
Az egészséges életmód terjedésével hazánkban is nő az aktív pihenést választók száma, és ennek keretében a kedvtelésből űzött sportolást, kirándulást, kertészkedést űzők köre.
Előre haszontalannak nevezte az El País című spanyol lap szerdai cikkében George Bush amerikai elnök közel-keleti körútját. Kevés haszonnal jár majd a szerdán kezdődő Bush-körút - jósolta a...
Chart-technikailag középtávon ismét emelkedésre utaló jeleket láthatunk. Az MACD például már vételi jelet adott. 11:00-kor teszik közzé a módosított harmadik negyedéves EU-s GDP mutatóját (előrejelzés: 2,7 %). 12:00-kor teszik közzé a német novemberi ipari termelés mutatóját (előrejelzés: 4,6 %). A megrendelések erősödése miatt elképzelhető, hogy a vártnál jobb érték fog születni. Támogatást…
Leváltották a pártban betöltött pozíciójáról és lefokozták a dél-kínai Kanton autópálya felügyeletének vezetőjét. Az ok: felháborítóan puccos temetést rendezett az édesanyjának.
„Technikai malőr” következtében a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkárai több jutalmat kaptak, mint lehetett volna, ezért a többletpénzt vissza kellett utalniuk. A minisztériumba állítólag nem érkezett meg időben a jutalmak mértékéről szóló új rendelet.
Amerikai szakértők úgy látják, Kína kész csapatokat vezényelni Észak-Koreába, ha bizonytalanná válna a helyzet. Többek közt a nukleáris fegyverekhez is hozzáférnének
A nyugat-európai részvénypiacok szerdán meredek lejtőn kezdtek, részint az amerikai gazdaság iránti aggodalmak miatt, részint a Marks & Spencer két éve legrosszabb forgalma miatt a tavalyi utolsó negy...
Elégedett az új schengeni határőrizeti rendszerrel a rendészeti miniszter. Takács Albert erről Röszkén beszélt, ahol a csatlakozás óta eltelt időszak tapasztalatairól tettek jelentést neki a rendőrség vezetői.
Csak télen és a leghidegebb időben kell etetni a madarakat. A Magyar Madártani Egyesület munkatársa, Berényi Zsombor az InfoRádiónak azt mondta: fontos, hogy olajos magvakat, búzát, árpát adjunk enni a madaraknak. Lehet szalonnát is kitenni, de az ne legyen füstölt és sós.
A Magyar Nemzeti Galéria és a szentpétervári Ermitázs közös kiállítása Budapesten. A tárlat a romantikus festészet kiemelkedő alakjának teljes festői és grafikusi munkásságát bemutatja.
Jelentősen javult tavaly az államháztartási egyenleg, de jelentős gazdasági áldozatok árán- így értékelik az elemzők a tegnap nyilvánosságra hozott eredményeket. A pénzügyi mérleg GDP arányosan tervezett 6,6 százalékos hiánya 5,0 százalékra csökkent és végül 1291,4 milliárd forintos lett. A decemberi hónap a Pénzügyminisztérium minden előzetes várakozását felülmúlta, és 14 milliárdos hiány…
Éves szinten 7,5 %-os emelkedést mutatott a norvég kiskereskedelmi forgalmak mutatója az előző havi 6,6 % után. Pivot alapon 7,8812-nél találjuk a következő támogatást és 7,9068-nál a következő ellenállást. (OT/GFX)
Átlagosan mintegy 3600 forinttal emelkedett a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások összege január elsején. Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója elmondta, az öt százalékos emelés több, mint 3 millió embert érint. Hozzátette: az öregségi nyugdíj átlagosan 85 ezer forintot tesz ki. Andor Attila interjúja
Vasalózsinórral verte meg nevelt fiát egy pécsi férfi. Az eset még december elején történt. A rendőrség megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben, de részleteket nem árultak el.
Január elején aláírták a MÁV Cargo privatizációs szerződését. A megállapodás szerint az osztrák RCA, valamint az osztrák–magyar vegyesvállalat, a GYSEV által alkotott konzorcium egy hónapon belül mintegy 102 milliárd forintot fizet a magyar cégért. A részletekről Emőd Pál kérdezte Szabó Andrást, a GYESEV elnökét.
A Vodafone is beszállt a tavaly tavasszal elindult mobiltelevíziós kísérletbe, amelyet az Antenna Hungária (AH) és a T-Mobile indított el. A jelenlegi teszt Nokia-Siemens platformon zajlik, a január végéig tartó időszakban pedig a felhasználók is részt vesznek.
Jogászok vizsgálják annak lehetőségét a Fideszben, hogyan lehet kormányra kerülésük esetén visszafordítani a több-biztosítós rendszert úgy, hogy a költségeket maguk a befektetők állják. A befektetők ellehetetlenítése azonban éppen a kormány által alkotott törvényben rejlik.
Romániában az idén 25-40 százalék között drágul a reklám a hirdetők számára a tévékben és a rádiókban, vélik szakértők. A reklámhelyekért elsősorban a távközlési cégek, a bankok, az autógyárak és a sö...
Nicolas Sarkozy francia államfő be akarja tiltatni a kereskedelmi reklámokat a közszolgálati televízióban – írja a Hvg.hu. A lap szerint a francia reklámszakma nem tart a bevétel csökkenésétől.
Valamelyest javult a volt indonéz elnök, Suharto állapota. A 86 éves politikust pénteken szállították kórházba, súlyos szívelégtelenséggel, belső vérzésekkel, tüdővizenyővel. Vérátömlesztést kapott, dializálták, de állapota továbbra is válságos. Orvosának jelentése szerint eszméleténél van, de nagyon gyenge.
Az épített és természeti környezet megvédése érdekében pályázatot hirdet a Város- és Faluvédők Szövetsége (VFSZ) melyben a 8-18 év közöttiek képzőművészeti alkotásaira kíváncsiak, valamint arra, hogy mit gondolnak bizonyos műemlékekről. A pályázatra egyénileg és csoportban is várják a jelentkezést. A pályázatok benyújtási határideje: február 15. Az első helyezett egy táborban vehet részt, a…
Ausztrál halászhajó indult az Antarktisz közelében a japán bálnavadász-flotta nyomába, hogy bizonyítékokat gyűjtsön egy nemzetközi bíróság előtti perhez, amelynek célja a bálnák pusztításának megállítása - közölték szerdán ausztrál illetékesek.
Veres János a kedden megjelent 2007-es költségvetési egyenleggel kapcsolatban elmondta, hogy az adatok hiába voltak kedvezőek, a konvergencia programtól ennek ellenére nem lehet eltérni, tehát nem lesz adócsökkentés. Hazánk éllovas az Európai Unióban a költségvetési hiány tekintetében.
A brit egészségügyi miniszter, Alan Johnson szerint rendkívül veszélyes, hogy a háziorvosok minden megfázásra, köhögésre antibiotikumot írnak fel. A megbetegedést többnyire vírusok okozzák, amelyek ellen hatástalanok a penicillinszármazékok, hívta fel ismételten a figyelmet a miniszter.
Nicolas Sarkozy francia államfő be akarja tiltatni a kereskedelmi reklámokat a közszolgálati televízióban - ezt maga jelentette be kedden -, de a hirdetésszervezők nem tartanak a bevétel csökkenésétől.
A szerdán Jeruzsálembe látogató George Bush amerikai elnökkel fog vacsorázni egy olyan izraeli miniszter, aki egy kémügyben játszott szerepe miatt nem léphet az Egyesült Államok területére.