A tárgyalás közben minden átmenet nélkül egy vasvázas székkel esett a bírói tanácsot vezető bírónőnek egy polgári peres eljárás alperese kedden a Pest Megyei Bíróságon. A történtekről Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke beszélt.
A kormányzati negyed beruházást megállítja a kormány, de az új városközpont tervezése nem áll le - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő kedden Budapesten. A szóvivő közölte: a kabinet, miután áttekintette a helyzetet, megállapította, hogy a beruházás megtervezése óta felvetődött városrendezési tervek nagyban megdrágítják a kivitelezést, a közbeszerzési eljárás jelen állása szerint nem…
Különleges találkozásoknak lehetnek szemtanúi azok, akik mostanában a Barátok köztöt választják. A sorozatban ugyanis megismerhetik azt a szereplőt, akiben tovább dobog Egresi Tóni szíve
Újabb összecsapások voltak Nápolyban az elszállítatlan szemét miatt. Az egyik kerületben a lakosok megakadályozták a helyi lerakó újbóli megnyitását, miközben más lerakóhelyek már megteltek.
A legjobb főiskola minősítést nyerte el a Kodolányi János Főiskola a Heti Világgazdaság című lap Diploma 2008 elnevezésű kiadványában megjelent rangsor alapján - jelentette be kedden az intézmény...
Az amerikai elnökválasztási kampányban Hillary Clinton szenátor arra hívta fel a választókat: ne szavazzanak vetélytársára, Barack Obamára, mert "az al-Kaida figyel".
Meglepően kiváló eredményt hozott a novemberi ausztrál építési engedélyek mutatója. A mutató +8,9 %-os értéket hozott az előző -3,6 % után. A novemberi török ipari termelés mutatója 7,7 %-os eredményt hozott a várt 3,8 % helyett. A novemberi norvég ipari termelés mutatója 2,0 %-os értéket hozott. Az előző havi érték 4,5 % volt. Az októberi norvég munkanélküliségi ráta 2,5 %-os értéket hozott, ami…
Rendkívüli intézkedéseket jelentett be Romano Prodi olasz kormányfő a nápolyi szemétválság rendezése érdekében, miután Pianura külvárosban az éjszaka is folytatódnak az összecsapások a helyi...
A korábbi, az év során többször lefelé módosított hányadnál is alacsonyabb lett az államháztartás 2007-es hiánya. A deficit - az önkormányzatok nélkül - a bruttó hazai termék (GDP) 5 százaléka, 1291,4 milliárd forint - áll a Pénzügyminisztérium kedden közzétett gyorsjelentésében.
Meghalt egy előállított férfi a mátészalkai rendőrkapitányságon, a halál okának megállapítására orvos szakértő bevonásával vizsgálat indult - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság....
A MÁV Cargo Zrt. és a területükön működő három reprezentatív szakszervezet képviselői aláírták kedden a 2008. évi bérfejlesztésről szóló megállapodást, illetve megkötötték az új kollektív szerződést határozatlan időre - mondta Apavári József, a MÁV Cargo Zrt. vezérigazgató-helyettese. Elmondta: a részletekben 2007. december 20-án már megegyeztek a szakszervezetekkel, de a társaság privatizációs…
Bárkivel előfordulhat, hogy egy baleset, egy műszaki hiba vagy a busz, a vonat pontatlan érkezése miatt elkésik munkahelyéről. Ilyenkor ajánlott legalább egy sms-t elküldeni a főnöknek a kialakult helyzetről, ám ha nem vagyunk biztosak a következményekben a biztonság kedvéért igazolást is érdemes beszerezni. Az egyszeri késés egyébként nem lehet felmondási ok.
A korábbi, az év során többször lefelé módosított hányadnál is alacsonyabb lett az államháztartás 2007-es hiánya. A deficit - az önkormányzatok nélkül - a bruttó hazai termék (GDP) 5 százaléka, 1291,4 milliárd forint - áll a Pénzügyminisztérium kedden közzétett gyorsjelentésében.
A MÁV Cargo Zrt. és a területükön működő három reprezentatív szakszervezet képviselői aláírták a 2008. évi bérfejlesztésről szóló megállapodást, illetve megkötötték az új kollektív szerződést határoza...
Egy északnyugat-pakisztáni befolyásos törzsfő, aki támogatja kormánya béketörekvéseit, kedden arra szólította fel az általa ellenőrzött területen tartózkodó al-Kaida-harcosokat, hogy hagyják el a térséget, miután klánjának nyolc tagját megölték.
Izraeli szélsőjobboldaliak ezrei tüntettek kedden Jeruzsálemben George Bush amerikai elnök küszöbön álló látogatása alkalmából az ellen, hogy a zsidó állam bármilyen területi engedményt is tegyen a...
Az unió soros elnöke, Szlovénia, arra figyelmeztette kedden a tagállamokat, hogy figyelmesen döntsenek arról: milyen módon ratifikálják a reformszerződést. Janez Jansa szlovén kormányfő azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Portugália népszavazást kiírását fontolgatja.
Kétnapos ülést tart a hét végén, szombaton és vasárnap az MSZP országos elnöksége Egerben - tudta meg az MTI kedden elnökségi forrásból. Az évindító elnökségi ülésen a következő félév fontos...
Egy kedd délelőtti rablási kísérlete után a rendőrök elfogták azt a nőt, aki minden jel szerint a hétvégén egy taxist is megpróbált kifosztani Zala megyében. A nő mindkét esetben üvegcseréppel csapott le áldozatára, igaz, rabolnia nem sikerült.
Az Antenna Hungária Zrt. arra törekszik, hogy Magyarországon is minél hamarabb piacra lépjen a digitális mobiltévé műsorszórással, hiszen minden készen áll a szolgáltatás bevezetésére, s felhasználói igény is van rá.
A kormányzati negyed projekt irányítói tudomásul veszik a kormánykabinet döntését, amely megállítja az épületegyüttes beruházását, és a megváltozott feladatokat végzik a továbbiakban - mondta Láng Balázs a projekt-team kommunikációs vezetője.
Megkezdte az uniós országok közös beruházásaként megvalósuló Nabucco gázvezeték műszaki tervezését a brit Penspen cég. A beruházás összköltsége 5 milliárd euró, ami a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója szerint az építkezés befejezéséig a duplájára emelkedhet. Hegedűs Miklóssal Bodnár Kriszta beszélgetett
A MÁV Cargo Zrt. és a területükön működő három reprezentatív szakszervezet képviselői aláírták kedden a 2008. évi bérfejlesztésről szóló megállapodást, illetve megkötötték az új kollektív...
A koalíciós megállapodás szerint a képviselők a koalíciós egyeztetés után nyújtanak be módosító indítványokat egy törvényjavaslathoz - mondta Horn Gábor azzal kapcsolatban, hogy Tóth Károly szocialista képviselő újfent benyújtja a vizitdíj eltörlésére vonatkozó javaslatát. Ez akár a koalíciós megállapodás megsértésének is tekinthető, mert a szerint a képviselők a koalíciós egyeztetés után…
Még december közepén kiírta a főváros azt a pályázatot, amelynek keretében értékesíti a még tulajdonában lévő 10,54 százalékos Elmű részvénycsomagot - értesült a portfolio.hu. A pályázók csütörtökig nyújthatják be ajánlataikat a pakettre, amelyet a fővárosi önkormányzat csak egyben hajlandó értékesíteni.
A kormányzati negyed megépítésének elhalasztása, a környéken épülő új lakások árát nem, a használt lakások árát viszont csökkentheti, véli a Duna House Franchise szakértője. Murányi Ákost a döntés piaci hatásairól Lakatos László kérdezte
A befektetők arra számítanak, hogy nő a recesszió kialakulásának esélye az amerikai gazdaságban, ezért az utóbbi időben inkább az arany vásárlása mellett döntöttek. A nemesfém unciánkénti ára főleg emiatt emelkedett soha nem látott magasságba, csaknem 875 dollárra. A drágulást a magas kőolajár, és a dollár gyengülése is segíti. Misik Sándorral, a Hamilton tőzsdeügynökség elemzőjével Ivády Zsuzsa…
Fagyhalál végezhetett a legutolsó jégkorszak során a neandervölgyiekkel, mivel a gyors éghajlatváltozás váratlanul érte őket, s nem rendelkeztek megfelelő eszközökkel, hogy meleg ruházatot...
Jelentősen javult tavaly az államháztartási egyenleg, de jelentős gazdasági áldozatok árán - így értékelik az elemzők a nyilvánosságra hozott eredményeket. A pénzügyi mérleg GDP-arányosan tervezett 6,6 százalékos hiánya 5,0 százalékra csökkent, és végül 1291,4 milliárd forintos lett. A decemberi hónap a Pénzügyminisztérium minden előzetes várakozását felülmúlta, és 14 milliárdos hiány helyett 48…
Holnap kezdik el közreadni az amerikai tőzsdei cégek a tavalyi teljesítményeket tükröző gyorsjelentéseiket. A Solar Capital hazai értékpapír-kereskedő cég elemzője nem vár kiugróan gyenge cégeredményeket. Skáre Balázs rádiónknak azt mondta, a bankszektort érintheti leginkább a másodlagos hitelpiaci válság, de a magas energiaár visszafoghatja az energiaigényes ágazatok profitját is. Andor Attila…
Kormányőrökkel üríttette ki az Országos Választási Bizottság (OVB) ülését a testület elnöke kedden este, miután a megjelent hallgatók szóváltásba keveredtek a tagokkal.
Az alkohol lebontásáért felelős enzim génjének módosításával gyógyítható az alkoholizmus - legalábbis patkányoknál. Chilei genetikusok két hónapon át kísérleteztek patkányokkal. Először...
Kormányőrökkel üríttette ki az Országos Választási Bizottság (OVB) ülését a testület elnöke kedden este, miután a megjelent hallgatók szóváltásba keveredtek a tagokkal. Szigeti Péter a kiürítés id...
A tárgyalások felgyorsításában állapodott meg Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden - George Bush amerikai elnök térségbeli látogatásának előestéjén - annak...
Tízből hét cseh ellenzi, hogy országában amerikai radarállomás létesüljön- derül ki egy kedden közzétett prágai fölmérésből. Washington azt szeretné, ha az európai rakétavédelmi pajzs részeként Csehországban is lenne egy ilyen létesítmény.
A Sevilla lett a 2007-es esztendő legjobb csapata, ezzel az andalúziai csapat zsinórban másodjára nyerte el a rangos elismerést. A ranglistát a futball történetével és statisztikáival foglalkozó IFFHS készítette. A listán több mint 350 klubot vettek számításba a világ minden pontjáról, és két magyar csapat is szerepel rajta.
Kormányőrökkel üríttette ki az Országos Választási Bizottság (OVB) ülését a testület elnöke kedden este, miután a megjelent hallgatók szóváltásba keveredtek a tagokkal. Szigeti Péter a kiürítés idejére, mintegy tíz percre felfüggesztette az ülést az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium épületében. A kéttucatnyi érdeklődő a felszólítás után távozott, ám többen közülük "szégyen-…
A bostoni Fed elnöke szerint az amerikai lakóingatlanpiac 50 éves mélypontot közelít, a lakóingatlanok ára még gyorsabban eshet az idén, ha a gazdaság gyengül. Eric Rosengren úgy véli, hogy a lakói...
Megállítja a kabinet a kormányzati negyed beruházást - jelentette be a kormányszóvivő. Budai Bernadett hozzátette: a tervezőmunka folytatódik, mert a kabinet nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön létre.
Kormányőrökkel üríttette ki az Országos Választási Bizottság (OVB) ülését a testület elnöke kedden este, miután a megjelent hallgatók szóváltásba keveredtek a tagokkal. Szigeti Péter a...
A Panasonic bemutatta a világ jelenleg legnagyobb plazmatévéjét az International Consumer Electronic Sow-n: 150 hüvelyk, azaz 381 centi a képátló. A Sharp igyekszik környezetbarát lenni
Film készülhet a tavaly tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislány esetéből, a szülők ugyanis állítólag már a jogok értékesítéséről tárgyalnak, hogy legyen pénzutánpótlás a további kutatáshoz. Az...
Kati Marton szerint sikeres lehet a 2009-re tervezett amerikai magyar kulturális évad, a magyar filmek mellett a zene lehet az a terület, amely felkeltheti az amerikaiak érdeklődését. A magyar származású amerikai újságíró erről kedden beszélt. Kati Marton abból az alkalomból érkezett a magyar fővárosba, hogy szerdán magyar nyelven is megjelenik Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a…
Traian Basescu román államfő azt kéri Calin Popescu Tariceanu miniszterelnöktől, hogy vonja vissza az igazságügyi miniszteri posztra javasolt liberális politikus jelölését - derül ki Basescu kedden...
Az MSZP-frakció szerint helyes döntést hozott a kabinet a kormányzati negyed beruházás megállításával. Erről Mesterházy Attila beszélt kedden Budapesten, a frakció informális ülése után.
A kormányfő az elmúlt hétvégén Révai Gábor Ranschburg Jenővel és Vekerdy Tamással készített interjú-kötetét olvasta. Azért ajánlja mindenkinek, mert sokat lehet belőle megtudni Magyarországról, önmagáról, a gyerekekről, egy sor dolgot a politikáról - bal- és jobboldalról egyaránt...
George Bush amerikai elnök Abdullah Gül török elnökkel való kedden washingtoni találkozóján Törökország EU-tagságát szorgalmazta. Bush szerint a "béke érdekeit" szolgálná, ha Törökország az...