2008. január 8. kedd

jan. 8
15:16
Nem lesz több gyanúsított Zuschlag ügyben (Infostart)
Újabb három embert gyanúsított meg az ügyészség a Zuschlag János és társai ellen folyó büntetőeljárásban, így már 14-re emelkedett a gyanúsítottak száma. A Bács-Kiskun megyei Főügyészség helyettes vezetője egyelőre nem nevezhette meg a gyanúsítottakat, annyit viszont elárult, hogy bűnsegédlettel gyanúsítják őket.
jan. 8
15:16
EUR/PLN Erősödőben a Zloty (HírTV)
A lengyel zloty kedden jelentősen erősödött, mivel az előrejelzések szerint a Lengyel Jegybank várhatóan kénytelen lesz ismételten emelni az alapkamat mértékét. A piac érdeklődéssel várja a lengyel decemberi fogyasztói árak jövő héten közzétételre kerülő mutatóját. Az előrejelzések szerint 4,0 %-os emelkedésre számíthatunk az előző +3,6 % után. Ellenállást 3,5935-nél, míg támogatást 3,5831-nél…
jan. 8
15:18
Rekordösszegért vásárol szlovák védőt a Liverpool (HírTV)
Az orosz bajnok Zenit Szentpétervár szlovák légiósát igazolhatja le az angol Liverpool - értesült a BBC brit hírtelevízió. Martin Skrtel jelenleg Angliában tartózkodik, ahol a szokásos orvosi teszteket teljesíti. Amennyiben sikeresek lesznek a vizsgálatok, Skrtel átigazol az ötszörös Bajnokok Ligája győztes csapathoz.
jan. 8
15:22
Pokorni: A kormány az óvodáktól, iskoláktól, tanulni akaró fiataloktól veszi el a pénzt (Gondola)
A a közoktatásban 12 iskolai évfolyamból hatban 20-25 százalékos normatívacsökkenéssel kell számolni. A kormány oktatáspolitikája szembemegy az európai úttal. Erről Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke beszélt sajtótájékoztatóján.
jan. 8
15:27
Megkezdődött a 4-es metró uniós pályázati eljárása (Gondola)
Megkezdődött a 4-es metró uniós pályázati eljárása - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Úgynevezett egyedi pályázatról van szó, amelyre az uniós formai előírások miatt van szükség, de ténylegesen...
jan. 8
15:27
Nyílt nap a Gábor Dénes Főiskolán (HírTV)
A Gábor Dénes Főiskola (GDF) január 10-én, csütörtökön 10 órai kezdettel nyílt napot tart.
jan. 8
15:28
Nyugdíj és munkabér: nehéz a választás 2008-tól (Adózóna)
Vissza kell-e fizetni a végkielégítést, ha a bíróság jogellenesnek ítéli a munkaviszony megszüntetését? kinek kell választaniuk a nyugdíj és a munkabér között és mikortól? Kinek kell visszamenőleg kifizetnie a tb-járulékot? Tizenkilenc évi munkaviszony után mennyi felmondási idő illeti meg a munkavállalót? Befolyásolja -e a szabadságkiadást a jogviszonyváltás a cégnél? Olvasóink kérdésére Viszló…
jan. 8
15:29
USD/JPY Fontos támogatás alá nézett a jegyzés (HírTV)
Az USD/JPY rövid időre visszaesett a 109,25-15-ös támogatási zóna alá, ahonnan azóta sikerült felállnia. Jelentősen romolhatnak az intraday kilátások, amennyiben tartósan a támogatási terület alá esne a jegyzés. A következő támogatások 108,78-nál és 108,54-nél találhatóak. (OT/GFX)
jan. 8
15:31
Bond-bélyegeket adtak ki Ian Fleming tiszteletére (HírTV)
James Bond-bélyegeket adott ki a brit Királyi Posta, a népszerű kémtörténetek írója, Ian Fleming születésének centenáriumán.
jan. 8
15:32
Rátámadott a bíróra az elítélt (Infostart)
Bírókra és ügyvédekre támadt egy 51 éves férfi a Pest megyei bíróságon; a bírónő és az ügyvédnő súlyosan megsérült, rohamkocsi vitte őket kórházba. Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke azonnal tárgyalásokat kezdeményezett az igazságügyi és rendészeti miniszterrel a bírósági tárgyalások védelméről.
jan. 8
15:33
A 68 éves Karel Gott júniusban negyedszer is apa lesz (Gondola)
Karel Gott, a prágai "Aranycsalogány" június közepén negyedszer is apa lesz. A 68 éves énekes 31 éves barátnője, Ivana Machácková negyedik hónapja terhes. Az örömhírt, amely már napok óta...
jan. 8
15:35
Sopron önkormányzata csökkenti a hőszolgáltatás alapdíját (Gondola)
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának január 7-én tartott rendkívüli közgyűlésén a testület szavazott a távhőszolgáltatásról és a távhőszolgáltatás díjairól szóló önkormányzati rendelet...
jan. 8
15:35
Karsai is támogatja a vizitdíj eltörlését (Alternatív Energia)
Sajtóinformációk szerint nem szerepel az MSZP-frakció keddi budapesti informális ülésének napirendjén, várhatóan mégis szóba kerül a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvény.
jan. 8
15:37
Két órán belül elfogták a bakonyszombathelyi késes bankrablót (Infostart)
A Komárom-Esztergom megyei rendőrkapitányság nyomozói két órán belül elfogták azt a rablót, aki hétfőn késsel egymillió forintnál többet rabolt el a bakonyszombathelyi takarékszövetkezetből - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a megyei rendőr-főkapitány.
jan. 8
15:38
NFÜ: inkasszó a csaló ellen (Piac és Profit)
Inkasszót rendelt el a pályázati csaláson ért kiskunhalasi Disco Magic Kft. ellen az illetékes közreműködő szervezet, a MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
jan. 8
15:40
Lemondott egy MSZP-s politikus (Alternatív Energia)
A hónap végével távozik posztjáról Bakonyi Tibor, az MSZP budapesti szervezete pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke, utódjául Szalkai István fővárosi képviselő a legesélyesebb - tudta meg az MTI szocialista politikusoktól kedden.
jan. 8
15:43
Két vadkenderterjesztőt fogtak el Budapesten (HírTV)
Két kábítószer terjesztőre csaptak le a napokban a fővárosi rendőrök. A Kábítószer Bűnözés Elleni Szolgálat akcióiról kedden számolt be a rendőrség. A XVI. és XIV. kerületben marihuánát - teljes kender növényeket - magokat és 500 gramm fogyasztásra kész kábítószert foglaltak le.
jan. 8
15:44
A Strabag a közbeszerzések dobogósa (Privátbankár)
A közbeszerzések értéke 2007-ben mintegy 1500 milliárd forintot tett ki, ami a 2006. évinek a háromnegyede - közölte Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátet...
jan. 8
15:49
A héten viszi a postás a megemelt nyugdíjakat (Infostart)
Mintegy 3 millió embert érint az, hogy január elsejétől 5 százalékkal emelkedik a nyugdíj és a nyugdíjszerű szociális ellátás összege. Az érintettek ezen a héten kapják meg a megemelt járandóságot.
jan. 8
15:49
ENSZ-békefenntartók ellen követtek el merényletet Libanonban (Infostart)
Megsebesült az ENSZ Libanoni Ideiglenes Haderejének (UNIFIL) legalább két katonája, amikor nagy erejű pokolgép robbant gépkocsijuk mellett kedden egy Bejrúttól délre fekvő településen - közölték helyi biztonsági források.
jan. 8
15:49
Magyar Hírlap - változás a vezetésben (Kreatív Online)
Az elmúlt hónapokban teljes átalakuláson ment át a Magyar Hírlap: év végén változás történt a kiadó menedzsmentjében és új arculattal jelent meg a lap, január 4-én pedig felmentését kérte Gazsó L. Ferenc főszerkesztő. Széles Gábor laptulajdonos a kérést elfogadta és új főszerkesztőt nevezett ki. A Kreatív Online Halmi Gáborral, a kiadó ügyvezető igazgatójával beszélt a változásokról, valamint…
jan. 8
15:49
AUD/USD Kamatfantáziák (HírTV)
Az ausztrál dollár erősödni tudott a mai napon az amerikai dollárral szemben. Japán befektetőknek köszönhetően nőtt a kereslet az ausztrál dollár iránt. A kiadott ausztrál építési engedélyek mutatójának emelkedésének köszönhetően számos spekuláció kapott szárnyra az Ausztrál Jegybank esetleges kamatemelésével kapcsolatban. Elképzelhető, hogy a szakemberek februárban 25 bázisponttal emelik az…
jan. 8
15:49
Megelőzhető lett volna az újabb galvániszap-botrány (Gondola)
Meglepőnek tartjuk Tóth Mihály polgármester pálfordulását és azt az igyekezetet, amellyel most a csepeli galvániszap elszállításáról döntő Fodor Gábor minisztert támadják. Fidesz-KDNP csepeli frakciója és a Fidesz zöld tagozata továbbra is támogatásáról biztosítja Fodor Gábor miniszter urat a 2000 tonna csepeli galvániszap teljes felszámolásában.
jan. 8
15:55
Két órán belül elfogták a bakonyszombathelyi késes bankrablót (Blikk)
jan. 8
15:59
Kormányzati negyed: a beruházás megáll, a tervezés folytatódik (Infostart)
A kormányzati negyed beruházást szünetelteti a kormány, de a tervezés folytatódik - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő kedden Budapesten.
jan. 8
16:00
Az EU-elnökség szeretné, ha még januárban aláírnák a megállapodást Szerbiával (Gondola)
Az Európai Unió (EU) szlovén elnöksége arra törekszik, hogy az unió lehetőleg január végéig aláírja Szerbiával a stabilizációs és társulási megállapodást, amely az első lépés lenne Belgrád...
jan. 8
16:00
USD/CAD A nyersanyagárak emelkedése erősíti a CAD árfolyamát (HírTV)
A kanadai dollár jelentősen profitált az emelkedő nyersanyagárakból. Az arany jegyzése új csúcsot ért el 876,50-nél, míg az olaj ismét nekivágott, hogy bevegye a 100 USD-os bástyákat. Elemzők szerint várhatóan ismét csökken majd az amerikai olajtartalékok mennyisége. Pivot alapon 1,0105-nél találhatjuk a következő ellenállást, míg támaszt 0,9929-nél találhatunk. (OT/GFX)
jan. 8
16:02
Holbrooke sajnálatosnak nevezte, hogy jelentős magyar kisebbség rekedt a határon kívül (HírTV)
A magyar kormány feladata, hogy képviselje a délvidéken élő magyarok érdekeit - jelentette ki a Lánchíd Rádióban Richard Holbrooke. A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy a trianoni és a második világháború utáni békeszerződések miatt jelentős magyar kisebbség rekedt a határon kívül.
jan. 8
16:02
Gyorshír! A kormányzati negyed beruházása szünetel! (Alternatív Energia)
A kormányzati negyed beruházást szünetelteti a kormány, de a tervezés folytatódik - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő kedden Budapesten.
jan. 8
16:05
Klub-világranglista: a Sevilla volt 2007 legjobbja (Infostart)
Az UEFA Kupa-címvédő spanyol FC Sevilla bizonyult az elmúlt év legjobbjának, így vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) klub-világranglistáját. Legjobb magyar csapatként a Budapest Honvéd a 255. helyen végzett.
jan. 8
16:05
ENSZ-békefenntartók ellen követtek el merényletet Libanonban (Gondola)
Megsebesült az ENSZ Libanoni Ideiglenes Haderejének (UNIFIL) legalább két katonája, amikor nagy erejű pokolgép robbant gépkocsijuk mellett kedden egy Bejrúttól délre fekvő településen - közölték...
jan. 8
16:06
Bírót vertek a Pest Megyei Bíróságon (Blikk)
jan. 8
16:11
MSZP-frakcióülés: hivatalosan nincs napirenden az egészségbiztosítás (Gondola)
Az MTI információ szerint nem szerepel az MSZP-frakció keddi budapesti informális ülésének napirendjén, várhatóan mégis szóba kerül a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra...
jan. 8
16:11
A kormányzati negyed hivatalosan is megbukott (HírTV)
Ma bejelentette a kormányszóvivő, amit tegnap még letagadott. A kabinet leállítja a kormányzati negyedet, amelynek előkészületei több mint hatszázmillió forintba kerültek. Ebből 533 millió a dologi költség, a többi munkabér.
jan. 8
16:13
A kormánykabinet döntött (Alternatív Energia)
A kormányzati negyed beruházást szünetelteti a kormány, de a tervezés folytatódik - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő kedden Budapesten. Mint fogalmazott, a kormánykabinet arról döntött, hogy a kormányzati negyed projektet nem le-, hanem megállítja. A szóvivő hozzátette: a kabinet nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön…
jan. 8
16:15
Élj 14 évvel tovább! (Blikk)
Pár követelményt kell mindösszesen betartanunk
jan. 8
16:16
Tragikus egybeesésen bukhat el az olcsó laptop (Privátbankár)
A szegénység, a gyenge gazdasági teljesítmény legfőbb oka nem a tőke, hanem a szakértelem, a saját értelmiség, a saját kvalifikált rétegek hiánya - jegyzet
jan. 8
16:16
Lemondott az MSZP budapesti pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke (Gondola)
A hónap végével távozik posztjáról Bakonyi Tibor, az MSZP budapesti szervezete pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke, utódjául Szalkai István fővárosi képviselő a legesélyesebb - tudta meg az MTI...
jan. 8
16:16
USA: novemberi várható ingatlaneladások mutatója (HírTV)
A novemberi várható ingatlaneladások mutatója -2,6 %-os értéket hozott a várt -0,7 % helyett. Az előző érték 0,6 % volt. (OT/GFX)
jan. 8
16:17
Nem lesz kormányzati negyed a Nyugatinál (Blikk)
jan. 8
16:18
Jégre tették a kormánynegyedet (Privátbankár)
A kormányzati negyed beruházást megállítja a kormány, de az új városközpont tervezése nem áll le - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.
jan. 8
16:18
Kínai tudósok drogfüggőségért felelős géneket találtak (Gondola)
Kínai tudósok mintegy 400 olyan gént azonosítottak, amely a jelek szerint felelős azért, hogy némely embernél könnyebben alakul ki a kábítószer-függőség: a kutatás sokkal hatékonyabb gyógymódokat,...
jan. 8
16:21
Miért nem az önkormányzat takarítja a járdákat? (Infostart)
Bánáti János ügyvéd szerint nem etikátlan, hogy az önkormányzat az ingatlanok tulajdonosait kötelezi a házuk előtti járda síkosságmentesítésére. Több hallgatónk ugyanis nem értette, hogy miért csak akkor tartozik hozzá az adott járdaszakasz, amikor azt takarítani kell, máskor viszont közterület, amelynek használatáért az önkormányzat díjat szed.
jan. 8
16:22
El-Baradei aggódik a pakisztáni atomfegyverkészlet miatt (Gondola)
Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója közölte: aggódik a pakisztáni atomfegyverkészlet miatt, attól tart ugyanis, hogy az ázsiai országban tovább romlik a...
jan. 8
16:27
Elege lett? Távozik a 4-es metró volt projektigazgatója (Privátbankár)
Közös megegyezéssel távozik Gulyás László a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatóhelyettesi posztjáról - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. sajtóirodája. Gulyás László 2001. január 1-jétől tevék...
jan. 8
16:27
Erősen felhős, párás idő várható, -2, +3 fokkal (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a Dunántúlon változóan, másutt többnyire erősen felhős, párás idő lesz. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb néhol alakul ki...
jan. 8
16:27
Beruházások a felsőoktatásban (HírTV)
Az elmúlt másfél évben PPP-beruházás keretében három új kollégiumot adtak át: Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen (400 férőhely), a gödöllői Szent István Egyetemen (464 férőhely) és a Budapesti Műszaki Főiskolán (400 férőhely) - áll az Oktatási és Kulturális Minisztérium év végi közleményében.
jan. 8
16:27
Jövő a jelenben - FMCG és a többiek: műfaji különbségek (Kreatív Online)
jan. 8
16:29
Távozik a 4-es metró volt projektigazgatója (Alternatív Energia)
Közös megegyezéssel távozik Gulyás László a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatóhelyettesi posztjáról - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. sajtóirodája. Gulyás László 2001. január 1-jétől tevékenykedett a Fővárosi Közgyűlés által 1997-ben a 4-es metró projekt előkészítésére és lebonyolításának koordinálására létrehozott szervezet igazgatójaként. 2007. augusztus 1-től az igazgatóhelyettesi…
jan. 8
16:29
Budapesten fogták el a vonatos késelőt (HírTV)
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki életveszélyesen megkéselt a Lajosmizséről Budapestre tartó egyik vonaton egy utast. A hétfői eseményekről kedden adott tájékoztatást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Keresés