A román jegybank az inflációs kockázatokra hivatkozva fél százalékponttal 8 százalékra emelte alapkamatát. Romániában az élelmiszerek erőteljes drágulása miatt a fogyasztói árak jelentősen emelkedtek a tavalyi év márciusa óta, de a monetáris szigorításban szerepet játszott az erős belső kereslet miatt növekvő külkereskedelmi mérleg hiánya is. Az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa nem tart…
Ausztria és Csehország is úgy véli: Horvátország 2009-re készen áll az Európai Uniós csatlakozásra. Az osztrák kancellár és a cseh miniszterelnök hétfőn beszélt erről, miután megbeszéléseket folytattak.
Tavaly szeptember-novemberben ismét romlott a magyarországi foglalkoztatási helyzet, a munkanélküliség 7,5 százalékos volt. A GKI gazdaságkutató intézet kutatásvezetője szerint a munkanélküliek számának emelkedése a megszorítások mellett a foglalkoztatást támogató pénzforrások elfogyásával indokolható. A munkaerőpiacra emellett lassan begyűrűzik a költségvetési szféra leépítésének hatása is. Adler…
Hatvan használt csuklós busz beszerzésére írt ki pályázatot a BKV. A közlekedési társaság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a buszokkal csökkenteni kívánják az állomány 15 éves átlagéletkorát.
A Sony BMG január közepétől lehetővé teszi a rajongók számára kedvenc zenéik másolásvédelem nélküli letöltését az internetről mp3-formátumban. A Sony BMG a világ második legnagyobb zenei...
A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) 118 millió forintot költött különféle tanulmányokra 2007-ben; erről Balsai István, a párt országgyűlési képviselője beszélt hétfőn, Budapesten. Daróczi Dávid kormányszóvivő reagálásában közölte: botrányos szerződések az Orbán-kormány idején voltak, amikor még a megbízások ténye is titkos volt.
Az év elejétől már elektronikus úton is lehet licitálni az APEH által lefoglalt vagyontárgyakra az adóhatóság honlapján. A részvétel feltétele az okmányirodai regisztráció, az érdeklődőnek emellett saját azonosítóval kell rendelkeznie a kormányzati elektronikus portálon. Az árverések 8 napig tartanak, a minimális licit a vagyontárgy értékétől függ. Az elmúlt évben az APEH aukciói révén több mint…
Több gázpalack is felrobbant hétfőn késő délután Miskolcon, a Kiss Ernő úton, amikor a palackokat szállító teherautó felborult, a platóról csaknem 20 gázpalack esett le. Az elsődleges adatok szerint túl gyorsan vette be a jármű a déli tehermentesítő útra vezető kanyart.
Közvetlen tárgyalást ajánlott ellenfelének, Raila Odinga ellenzéki vezetőnek Mwai Kibaki kenyai elnök, hogy véget vessenek a belpolitikai válságnak és a több száz halottat követelő zavargásoknak....
Gemma Arterton brit színésznő lesz az új Bond-filmben Daniel Craig partnere - közölte a film producere, Danjaq Prods. A 22 éves Arterton kiválasztásáról már december közepe óta keringtek hírek az interneten és a brit bulvársajtóban. A fiatal színésznő első ízben egy nemrég bemutatott brit vígjátékban (St. Trinian,s) tűnt fel, amelyben diáklányt alakít. A választás nem okozott meglepetést, mivel…
Megkezdték az M7-es autópályát és a horvát A4-es sztrádát összekötő híd pilléreinek betonozását a Murán, Muracsánynál (Gorican) - tájékoztatta az MTI-t a helyszínen a horvát kivitelező. A zágrábi...
Az édesanyját olyan súlyosan bántalmazta, hogy belehalt sérüléseibe, az édesapjának súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott, és saját magában is kárt tett egy dühöngő férfi Nagyvenyimen - közölte...
Rendkívül mélyre nyúlnak a jelenlegi globális likviditáspiaci válság gyökerei, mivel a pénzpiaci rendszer egyre bonyolultabbá vált az elmúlt évtizedben, ezért nem lesz egyszerű kiutat találni a piacokon kialakult helyzetből - áll a Moody"s Investors Service elemzésében. A borúlátást osztják a brit vállalati szféra vezetői is.
Szirénapróbát tartottak hétfőn a paksi atomerőmű 30 kilométeres körzetében, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vegyi üzemek környékén; a paksi térségben négy, Borsodban két hibás készüléket észleltek - tájékoztatta az országos katasztrófavédelem az MTI-t.
Vasárnap a Ferrari, hétfőn a McLaren mutatta be a 2008-as világbajnoki szezonra épített új versenygépét. Az elmúlt évben a bajnoki címért küzdő két csapat elsőként leplezte az új autóját.
Megkezdték hétfőn az M7-es autópályát és a horvát A4-es sztrádát összekötő híd pilléreinek betonozását a Murán, Muracsánynál (Gorican) - tájékoztatta az MTI-t a helyszínen a horvát kivitelező....
Az elmúlt év végén a lakosság pesszimistábban vélekedett a gazdasági helyzetről, mint tavaly januárban - derül ki a Medián friss felméréséből. 2007-ben hullámzó volt a gazdasági közhangulat, év végén alig volt jobb mint a megszorítások bejelentése utáni történelmi mélypont.
A november 17-i parlamenti választáson legtöbb szavazatot szerzett két párt alakít kormányt Koszovóban. Az erről szóló koalíciós megállapodást hétfőn írta alá a kormányalakítással megbízott...
December tizedike óta 38-an fagytak halálra Bukarestben - közölte a Törvényszéki Hivatal vezetője hétfőn. Dan Dermengiu hozzátette: a legtöbb áldozat hajléktalan volt.
Az idei gazdaságpolitika legfőbb prioritásává kell válnia a növekedés előmozdításának - jelentette ki Parragh László hétfőn Egerben. a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Heves Megyei...
Az Egyesült Államok következő elnöke mindenekelőtt véget kell, hogy vessen a félelemre építő politikának - hangoztatta Madeleine Albright volt külügyminiszter.
A legsúlyosabb büntetésre számíthat a hatóságok szerint az a férfi, aki közölte a 911 egyesített segélyhívó szám operátorával, hogy megölte a barátnőjét és egyes testrészeit megfőzte. Amikor a...
Átvette a holland helyét az angol Brüsszelben a második legjobban beszélt nyelvként - derül ki egy közvélemény-kutatásból. A Brussels studies folyóirat (www.brusselsstudies.be) kutatásában megkérd...
Magyarországon hosszútávon javulhat a befektetői hangulat és fejlődhet az ingatlanpiac, amennyiben az ország a politikai konszenzuson alapuló ír fejlődés útját követi - áll a Colliers International MTI-hez eljuttatott elemzésében, amely arra reagál, hogy az European Cities Monitor leminősítette Budapest és Magyarország üzleti légkörét.
A hím makákó majmok kurkászással hálálják meg a szexet a nőstény egyedeknek - állítja egy nemrég készült tanulmány, mely szerint ezek a főemlősök árucikként tekintenek a nemi életre
Az anyatejes táplálás valóban segíti a csecsemő- és gyerekkori allergia megelőzését, de néhány korábbi tanács hiedelemnek minősül az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiájának legfrissebb irányelvei...
Hugo Chávez venezuelai elnök kedveli Károly herceget, Busht őrültnek tartja, és Fidel Castro szerinte az elegancia mintaképe - derül ki a Naomi Campbellnek adott interjúból, amelynek részleteit...
Letartóztattak Mauritániában kilenc személyt, akik gyaníthatóan bűntársai voltak a karácsonykor agyonlőtt négy francia turista gyilkosainak. A gyanúsítottakat vasárnap állították bíróság elé...
Baltával támadt szüleire egy pszichiátriai beteg férfi hétfőn délután a Fejér megyei Nagyvenyimen. A 35 éves dühöngő férfi anyját holtan találták meg a rendőrök, apját pedig súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Negyvenen életüket vesztették hétfőn a dél-koreai Kjonggi tartományban egy raktárépületben kitört tűzben. Tíz sérültet kórházban ápolnak a fővárostól, Szöultól 80 kilométernyire délre fekvő Incshonban, a Korea 2000 nevű logisztikai vállalat hűtőházában bekövetkezett tűzeset nyomán. Égési sérülésekkel és füstmérgezéssel szállították el őket a mentők.
Ötödével növelte textilkivitelét Kína tavaly az első tíz hónapban az egy évvel korábbihoz képest, az export értéke 141,6 milliárd dollár volt. Elsősorban a ruházati cikkek külföldi eladása lendült fel...
A kormánypártok elmúlt másfél évben bekövetkezett népszerűségvesztése a fővárosban jóval kisebb volt, mint országosan - derül ki a Medián felméréséből. Kevesebben elégedettek Demszkyvel.
Elsősorban havazás várható az éjszaka folyamán Magyarország északkeleti felében, ónos esőre pedig az ország közepén és a Duna-Tisza közén kell számítani - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese.
Újabb három személy került a hatóságok látókörébe a Zuschlag-ügy kapcsán, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint azonban a nyomozást így is lezárják február közepéig. A vádhatóság a nyomozás érdekében azt nem árulta el, hogy kik az újabb gyanúsítottak.
Letartóztattak Mauritániában kilenc személyt, akik gyaníthatóan bűntársai voltak a karácsonykor agyonlőtt négy francia turista gyilkosainak. A gyanúsítottakat vasárnap állították bíróság elé Aleg városában. A bűneset még karácsony este történt: három ismeretlen fegyveres Alegnél támadt rá egy öttagú francia családra, amely megállt piknikezni egy főútnál. A támadók négy embert, köztük két gyermeket…
Elfogadta az ügyészség azt az indítványt, hogy Lengyel Zoltán független (korábban fideszes) országgyűlési képviselőt szembesítsék azzal a három rendőrrel, akikkel tavaly nyáron incidensbe...
Elfogadta az ügyészség azt az indítványt, hogy Lengyel Zoltán független (korábban fideszes) országgyűlési képviselőt szembesítsék azzal a három rendőrrel, akikkel tavaly nyáron incidensbe keveredett - mondta el a honatya ügyvédje hétfőn. Futó Barnabás azt követően nyilatkozott erről, hogy kézhez kapta a Központi Nyomozó Főügyészség értesítését.
Elsősorban havazás várható az éjszaka folyamán Magyarország északkeleti felében, ónos esőre pedig az ország közepén, s a Duna-Tisza közén kell számítani - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat...
A venezuelai elnök ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy példaképének tekinti Fidel Castro kubai elnököt. Hugo Chavez egy, Naomi Campbell szupermodellnek adott interjúban ugyanis arról beszélt, hogy számára a divat terén is a gyengélkedő kubai vezető a példa.
Továbbra is tehetetlenek a hatóságok az illegális szemetelőkkel szemben Miskolcon. A borsodi megyeszékhelyen körülbelül 200 engedély nélküli szemétlerakó van. A hatóságok szerint lehetetlen tetten érni a szemetelőket, enélkül viszont nem intézkedhetnek.
Előkerült Vaszary János korai korszakának egyik lappangó főműve, a Pihenő nő című festmény, az eddig csak fekete-fehér reprodukciókról ismert kép keddtől látható a festőművész életművét bemutató kiállításon Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában. A festményt hétfőn mutatták be az újságíróknak.
Az Oktatási Hivatal az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján teszi közzé a tankönyvek hivatalos jegyzékét, amelyet folyamatosan felülvizsgál és frissít.
Rendkívül dühös Amy Winehouse férje, mivel a botrányhős énekesnő előző szerelmével ünnepelte a szilvesztert. A jelenleg börtönben ülő Blaker Field-Civilhez közel álló források szerint a férj igencsak féltékeny világsztár feleségére.
Lezuhant két F-18 típusú amerikai katonai gép a Perzsa-öbölben. Áldozatokról nem érkezett jelentés - közölte hétfőn az amerikai haditengerészet 5. flottája.