Bill Clinton volt amerikai elnök, a híres "keveset alvók" egyike megint bóbiskolt a kamerák előtt, ezúttal Martin Luther King emléknapján, egy New York-i baptista templomban A politikus egy harlemi baptista templom istentiszteletén vett részt, amelyet az 1968-ban meggyilkolt híres fekete polgárjogi harcos emlékének szenteltek. Clinton díszvendégként az ünnepi emelvény mögött kapott ülőhelyet, így…
Egyesült államokbeli kutatók szerint rendszeres kávéfogyasztással megelőzhető a petefészekrák. A koffein ugyanis csökkenti a daganat kialakulásának kockázatát.
A kórházak kevesebb mint fele tette ki eddig honlapjára a várólistáját, holott erre január 1-től törvény kötelezi az intézményeket. Egyelőre ezt büntetlenül megtehetik, még nincs meg ugyanis a törvény részleteit szabályozó kormányrendelet.
A schengeni csatlakozás óta nem változott, továbbra is intenzív a határsértők mozgása a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság területén, azaz a szegedi, a nagylaki és a kiszombori határrendészeti kirendeltség körzetében - tudatta kedden a főkapitányság sajtóreferense.
A magyar válogatott 27-27-es döntetlent játszott a négyszeres Európa-bajnok svéd együttessel a 8. férfi kézilabda Eb középdöntőjének 1. fordulójában, Trondheimbem.
Halálos közlekedési baleset történt kedden este nem sokkal kilenc óra előtt a Somogy megyei Bőszénfa közelében, a 67-es úton; egy ember életét vesztette, egy másik súlyosan megsérült - közölte...
A fagyos időjárás ellenére több tízezer abortuszellenes tüntető vonult végig Washington belvárosában kedden a terhesség mesterséges megszakítását alkotmányos joggá tévő 35 évvel ezelőtti bírósági döntés évfordulóján.
Nyárig biztosan Várhidi Péter irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat - jelentette be kedden délután az MLSZ elnöke. Kisteleki István arról is beszélt, hogy ha talál egy megfelelő külföldi szakembert, akkor a tavaszi barátságos mérkőzések után adott esetben változás lehet a szakvezetői poszton. Várhidi Péter a az InfoRádióban elmondta, hogy továbbra is a csapatépítést tartja szem előtt.
A lelki egészség kérdése, a lakosság mentálhigiénés állapota kiemelt téma az Európai Unióban. Nemcsak orvosi, szocializációs, erkölcsi, hanem gazdasági problémaként is kezelik a szakemberek, mondta Kurimay Tamás a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) vándorkonferenciájának keddi sajtótájékoztatóján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-27-es döntetlent játszott Svédországgal a norvégiai Európa-bajnokságon, a középdöntő második fordulójában. A fordulatos mérkőzés szünetében még a magyarok vezettek két góllal (16-14), de a második félidő közepén már négygólos hátrányban volt a Skaliczky-csapat (20-24). Nagy Lászlóék nem törtek meg, a hajrára fordítottak (27-26), a svédek az egyenlítő góljukat…
A Fidesz felszólítja a kormányt, tegyen le újabb gázáremelési tervéről, és védje meg az embereket - mondta a párt alelnöke kedden, Budapesten. "Titkokban újabb gázáremelésre készül ez a...
A szenátusban is bizalmi szavazást kér kormánya ellen Romano Prodi olasz miniszterelnök, nem csak a képviselőházban, ahogy korábban bejelentették. Prodi fel akarja mérni kabinetje...
Parfüm az első. Az ötvenes-hatvanas évek 4711-ese. Talán még maga Rákosi Mátyás mandulaszemű felesége is ezzel illatosította magát, hogy megtartsa elnöki beszámolóját a Párt nőpolitikai tömörülésében. Törvénytervezet a másik. Száma 4221-es. Ezzel az egészség-biztosításról szóló törvénytervezettel próbálta illatosítani magát a kormány a Világbank illetékesei előtt.
A demokrácia és az emberi jogok európai tiszteletben tartása érdekében vannak még feladatok, a munka nincs elvégezve, és az Európa Tanácsra nagy szerep hárul a továbbiakban is - mondta Gyurcsány...
A kultúra fejlesztésére 2,4 milliárd forintot fordít idén az Oktatási és Kulturális Minisztérium - jelentette ki Hiller István szakminiszter kedden, a magyar kultúra napján tartott...
A Kanári-szigeteken tomboló viharos szél miatt részben áram nélkül maradt Hierro, a Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport legnyugatibb tagja. Az óránként 120 kilométeres sebességet is elérő...
A MÁV-START Zrt. új vezérigazgatója Kozák Tamás, a MÁV-Cargo volt vezérigazgatója, igazgatóságának új elnöke Csepi Lajos, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, főigazgatója, a...
Várhatóan távozik posztjáról Szetey Gábor, a kormány személyügyi államtitkára. Úgy tudjuk, Szeteyt volt munkáltatója, a Philip Morris csábítja vissza az üzleti életbe. Budai Bernadett kormányszóvivő lapunknak a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Információink szerint Szetey lemondásáról a jövő héten egyeztet Gyurcsány Ferenccel. A kormány személyügyi államtitkára korábban a…
A Salgótarjáni Városi Ügyészség vádat emelt Fenyvesi Gábor, Salgótarján fideszes alpolgármestere ellen, aki úgy használt doktori címet, hogy felsőfokú végzettsége sincs. A Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője szerint a politikusnak tudnia kellett, hogy a miskolci intézmény, ahova járt, nem jogosult államilag elismert diploma kiadására. Az alpolgármester korábban azt mondta, nem tudott arról, hogy…
Érdekes elméleti vitának lehetünk tanúi a magyar közélet konzervatív térfelén. Két férfiú vív szellemi párbajt, mennyire képviseli egyikük is, másikuk is, a hagyományőrző értékeket. A kihívó Csapody Miklós MDF képviselő, aki úgy véli, hogy a tradíció megvédéséhez az úriemberi hangvétel, a kultúrált modor illik. Ennek jegyében kérte föl a Fideszt, hogy népszavazási hadjáratának éléről hívja vissza…
Csaba László közgazdász szerint az már egyértelmű, hogy recesszió van, de például az Európai Unió gazdaságát, és azon belül a magyar gazdaságot kevésbé érinti a pénzügyi válság.
Sátánisták törtek be az egyik leghíresebb torinói templomba, ahonnan egy szentel vízzel teli fiolát és egy misekönyvet loptak el. A rendőrség feltételezése szerint fekete miséhez akarják használni a megszentelt tárgyakat.
Akár a héten dönthet Sólyom László köztársasági elnök arról, hogy a lehetséges öt időpont közül melyikre írja ki a népszavazást a vizitdíj, a tandíj és a napidíj ügyében. Az Alkotmánybíróság (Ab) ugyanis tegnap elutasította a referendummal kapcsolatos kifogásokat. A népszavazást március 9-e és április 20-a között lehet megtartani. Tarlós István, a Fidesz kampány politikai irányítója tegnap azt…
Nem akartak hinni a saját szemüknek a rendőrök, amikor egy négyéves gyereket kaptak betörésen. A gyermekbűnözés rohamosan terjed Skóciában, ahol vandalizmus, kisebb jelentőségű erőszakos támadások, rendbontás és bolti lopás miatt kapnak el 14 évesnél fiatalabbakat.
Noha szakértők szerint a Fidesz-KDNP jelöltje Rétvári Bence az esélyes a főváros XI. kerületében vasárnapra kiírt időközi parlamenti választáson, nem biztos, hogy veszít a koalíció. Lakos Imre jó szereplésével ugyanis a kormánypártok megerősödve jöhetnek ki a versenyből - állították lapunknak nyilatkozó politológusok. Rajtuk kívül még két hivatalos jelölt van, Csapody Miklós az MDF, Fenyvessy…
A köztársasági elnök döntésével, hogy újratárgyalásra visszaküldte az országgyűlésnek az egészségbiztosítási törvényt, (tudatosan, vagy akaratlanul) a magyarság számára az oly régóta várt igazi nemzeti felemelkedéshez vezethető új korszak nyitására teremtett lehetőséget. Olyan lehetőséget, amely (ezt is érteni és tudatosítani kell!), politikai, történelmi távlatban hosszú ideig megismételhetetlen.
Az adófizetők pénzéből végzik el a plasztikai műtétet azon a gyilkoson, aki harminc késszúrással ölte meg állapotos áldozatát. A kétgyerekes asszony a cellában sebesítette meg saját magát, ezért van szükség a szépészeti beavatkozásra.
A tavalyi súlyos reálbérveszteség után az idén kismértékű elmozdulás várható, szakértő szerint nemzetgazgadási szinten a bérek az inflációhoz képest átlagosan fél százalékkal emelkednek. A közszférában enyhe veszteséggel számolhatnak a dolgozók, a versenyszektorban pedig nagy a szórás, de átlagosan az országos bérajánlás keretein belül születtek meg a megállapodások.
Ártalmatlanná tudták változtatni a halálos Ebola-vírust amerikai kutatók, így lehetővé válik a kór gyógyítása, valamint a hatásos vakcina kidolgozása is. Az Ebola egyelőre gyakorlatilag gyógyíthatatlan, a fertőzöttek 50-90 százaléka belehal.
Egymilliárd euróba (257 milliárd forintba) kerül majd a tervek szerint Bukarestben a kormánypalota előtti teret a repülőtérrel összekötő 16 kilométeres metróvonal.
Miből lesz a cserebogár, milyen gyorsan cseperedik a Magyar Gárda. Kezdetben volt ugye a hagyományőrzés hadisír gondozás, szelektív szemétgyűjtés, parlagfű gyomlálása. Csupa dícséretre méltó törekvés, összhangban a Gárda alapítását vállaló civilszervezet jeles tagjával, a csak kicsit szélsőjobboldali Demokrata főszerkesztőjével, Bencsik Andrással, aki mint írta, a Gárdát "szerzetesrendnek" képzeli…
Lenéz mindenkit Digger, de nem büszkeségből: Nagy-Britannia legnagyobb lova 198 centi magas, és mivel még csak négy éves - vagyis emberi mércével tinédzser - még nőni is fog.
Mondom a fiamnak, ahogy szoktam így vasárnap délutánonként, ha már végképp semmi nem jut az eszembe, hogy mondj már valamit, hogy mit írjak keddre az újságba (régebben a lányomat is szoktam kérdezni, de ő egyrészt mindig csak azt mondta, hogy írjak a Robbie Williamsről, hiszen más érdekes téma szerinte úgysem igen van, amiről írni lenne érdemes, másrészt meg ő most egy évre kiesett - a fele már…
Vajon azt bizonyítják-e a Spirit Marsról készült felvételei, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban? A szkeptikusok szerint nem - ők úgy vélik, hogy a "titokzatos sétáló idegen" nem más, mint egy furcsa alakú szikla.
Országszerte csaknem száz alkalommal riasztották szerdára virradóra a tűzoltókat a vihar miatt fakidőlésekhez, ágletörésekhez, ami a szokásos átlagnál is kevesebb volt - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.