Pornfilmekben játszott főszerepet a maláj egészségügyi miniszter. Chua Soi Lek bevallotta, hogy ő szerepel a DVD-ken, de posztjáról nem hajlandó lemondani, a kormány pedig börtönnel sújtja azokat, akik sokszorosítják a felvételeket.
A fehéreknél kisebb eséllyel jutnak erős fájdalomcsillapítóhoz a kisebbségi betegek az Egyesült Államokban. Fekete bőrű, spanyolajkú vagy ázsiai származású páciens még akkor is ritkábban kap morfint vagy más erős szert, ha vesekő miatt szenved - derül ki a Kaliforniai Egyetem kutatásából, amelynek során 150 ezernél is több, 1993 és 2005 közötti orvos-beteg találkozás adatait elemezték.
Az internetezők 90 százaléka rendszeresen látogat közösségi oldalakat, többségük bízik a felületben, személyes adatait is közzéteszi , egyharmaduk még a telefonszámát is megadja - derül ki az NRC Piackutató felméréséből.
Az Európai Bizottság (EB) magyarországi fogyasztóvédelmi kampányának pr-feladatain dolgozó Mmd és a Nők Lapja Café online felmérése szerint néhány esetben biztató a magyar fogyasztók tudása, ám összességében még mindig nincs tisztában azzal, hogy mikor és milyen esetben reklamálhatnak a vásárlást követően.
Beismerte a kenyai választási bizottság elnöke, hogy politikai nyomásra hirdette ki az eddigi elnök választási győzelmét. Az ellenzékiek egy hete követelik a szavazatok újraszámolását, mert szerintük választási csalás történt.
Egy ember megsérült, amikor tűz ütött ki egy békásmegyeri panelépület nyolcadik emeletén szerdán, a lángokat már eloltották - közölte a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletese az MTI-vel.
Az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt hazánkban az influenzás megbetegedések száma, de járvány még nincs. Friss adatok egyelőre nincsenek, az utolsó, tavalyi jelentés szerint eddig 8 ezren fordultak orvoshoz, influenzával.
Az ünnepek utáni ételmaradékokat nagyszerűen lehet hasznosítani. Nem kell hozzá más, csak egy kis idő, némi folpack, nejlonzacskó, címke - no meg hely a hűtőben.
Szigorúbban ellenőrzik az idén a magánépítkezéseket és az ott dolgozókat. "Ingyen" vagy szívességből ugyanis csak a hivatalos szabályozás szerinti közvetlen hozzátartozó segédkezhet. Mindenki másnak - például a szomszédnak vagy ismerősnek - valamilyen hivatalos papírral - szerződéssel, alkalmi munkavállalói könyvvel kell rendelkeznie - írja a Népszava.
Nyolc városban, 65 szakkal mutatkozik be a Nyugat-magyarországi Egyetem az új év első heteiben. A januári roadshow új a vonása a könnyed, vidám hangvétel, amelyről a rendezvény szóvivője, Litkai Gergely humorista gondoskodik - mondta Faragó Sándor rektor szerdán Sopronban tartott sajtótájékoztatón.
A 2007-2013. évi Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában 2007. évben 18 pályázati kiírás jelent meg 123,5 milliárd forint keretösszegre.
Három ember halálát, hét személy sérülését okozta szerdán egy pokolgép robbanása Algériában, a fővárostól ötven kilométernyire keletre fekvő Násziríjában - közölte az algériai belügyminisztérium.
A 2008-2009. évi foglalkoztatáspolitikájához kapcsolódó eljárási szabályokról, valamint a gondoskodó eszközrendszer juttatásairól szóló megállapodást írt alá a MÁV START Zrt. valamint a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége, és a Vasutasok Szakszervezete 2007. december 30-án.
Nem kevesebb mint 16 alkalommal kívánhattak egymásnak boldog új esztendőt a nemzetközi űrállomáson tartózkodó űrhajósok: 24 óra alatt ennyiszer kerülik meg a Földet, ennyiszer szelték át az ó- és az újév időhatárát, vagyis másfél óránként volt Szilveszter éjfél az űrállomáson.
A német Gazdasági Kutatóintézet 2008-ra nézve 2,1%-os GDP-emelkedést vár. 2009-re nézve 1,7%-os pluszt jósolnak. A végleges becslések szerint 2007-ben 2,5%-os növekedés mutatkozott. A növekedéshez hozzájárul a belsö kereslet és az egyéni fogyasztás, mivel a hátterébe szorult az adóemelés. A robosztus német és EU-s növekedésre való tekintettel nyereségekre tett szert az EUR-JPY. Ellenállás…
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium összegzése szerint kilencezer új, illetve felújított kollégiumi férőhelyet adtak át a felsőoktatási beruházások keretében az elmúlt másfél évben.
Tavaly 136 komoly repülőgép-szerencsétlenség történt a világban, évtizedek óta a 2007 volt a légi közlekedés legbiztonságosabb éve - jelentette be a légi katasztrófák statisztikáit vezető hivatal, a genfi székhelyű Aircraft Crashes Record Office (ACRO).
Itt van a tél, és az évnek ebben az időszakában szervezetünk még jobban igényli a tápanyagokban dús táplálkozást, egyúttal több energiát is kíván. Íme néhány megfontolásra érdemes gondolat, jó tanács ahhoz, hogyan tegyünk eleget ezeknek a kívánalmaknak.
Tavaly a Budapesti Értéktőzsdén 3 millió 258 ezer üzletet kötöttek, 17 ezer 300 milliárd forint értékben - tette közzé a társaság. A legnagyobb forgalmat a KBC Securities brókercég bonyolította le.
Jót tesz a fáknak a napokban lehullott hó, mert a tavaszi rügyfakadás idején biztosítja majd a nedvesség-utánpótlást - közölte a Pilisi Parkerdő Rt. kommunikációs referense szerdán az MTI-vel.
Január 10-én háromoldalú csúcstalálkozót tartanak Jeruzsálemben George Bush amerikai és Mahmúd Abbász palesztin elnök, valamint Ehud Olmert izraeli miniszterelnök részvételével - jelentette be egy palesztin illetékes.
Fordulóévek a 20. században címmel a budapesti Örökmozgó Művészmozi az 1908-as évhez kapcsolódó fontos történelmi, kulturális eseményeket felidéző filmeket vetít szombattól - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmarchívum sajtóreferense szerdán az MTI-t.
A Vodafone Magyarország újabb szervezeti átalakítást hajtott végre: egy területre összpontosította kommunikációs tevékenységeit. Az új, összevont kommunikációs egységet Nagy Bálint irányítja, mint vállalati kommunikációs igazgató.
Január 10-én háromoldalú csúcstalálkozót tartanak Jeruzsálemben George Bush amerikai és Mahmúd Abbász palesztin elnök, valamint Ehud Olmert izraeli miniszterelnök részvételével - jelentette be egy pal...
A dollár gyengén kezdte az újévet. A devizát továbbra is gyengítik az amerikai gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmak, ráadásul ismét fokozódott a befektetök rossz vélemény alakult ki a dollárral szemben. 16.00 órakor teszik közzé az ISM Indexet, amelynél az 50,8 pontról 50,5 pontra való csökkenéssel számolnak. In-GFX
Előbb kórházba ment, majd a megyei fogyasztóvédelmi irodához (OJPC) fordult egy román miután felfedezték, egy döglött egér – vagy patkányfióka – van a vacsorához vásárolt sörben.
Becsületsértés miatt jogi eljárást kezdeményezett Pécs szocialista polgármestere ellen Révész Mária, a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője. Erről maga a feljelentő beszélt szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.
Február 18-ára halasztották a pakisztáni parlamenti és tartományi választásokat. Az országos választási bizottság szerdán jelentette be a döntést Benazir Bhutto ellenzéki vezető...
Háromszázmillió korona bírságot vetett ki a szlovák versenyhivatal (PMÚ) a Mol Rt. többségi tulajdonában levő pozsonyi olajfinomítóra, amiért vezető piaci helyzetével visszaélve, megkülönböztető üzlet...
A legtöbb helyen jó minőségű a főváros levegője. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat honlapján közzé tett reggeli adatok szerint a főváros 12 pontján jó, kiváló és megfelelő eredményt regisztráltak.
Az erős szél miatt lezártak szerdán öt kikötőt a Fekete-tenger partján Romániában, ahol az ítéletidő már két halálos áldozatot is követelt – jelentették be a hatóságok.
A mai csekély kereskedési volumen mellett csökkent a zloty árfolyama. Az EUR-PLN csúcsot ért el 3,6012-nél, miután 3,5920-on zárt. 14.00 órakor teszik közzé a 3. negyedévi lengyel fizetési mérleget, ahol 3,60 milliárdos deficittel számolnak. In-GFX
Február 18-ára halasztották a pakisztáni parlamenti és tartományi választásokat. Az országos választási bizottság szerdán jelentette be a döntést Benazir Bhutto ellenzéki vezető meggyilkolásával és az azóta dúló erőszakkal indokolva az intézkedést.
Egy ember megsérült, amikor tűz ütött ki egy békásmegyeri panelépület nyolcadik emeletén szerdán, a lángokat már eloltották - közölte a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletese az MTI-vel. A lángok...
Átalakul a Vám- és Pénzügyőrség ellenőrzési szervezete 2008. január elsejei hatállyal, új szervként megalakulnak a Regionális Ellenőrzési Központok (REK) – közölte a vámhatóság.