A Fidesz továbbra is úgy véli, hogy a forráskivonás miatt csődközelben van az egészségügy, a reform legnagyobb vesztesei pedig a kórházak - hangsúlyozta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szombaton Budapesten. A kormányszóvivő szerint Pesti Imre nyilatkozata Orbán Viktornak ártott a legtöbbet.
Az arany évezredek óta az értékes nemesfém megtestesítője. Szimbolikus jelentőségétől függetlenül mára a tudósok egyik kedvenc anyaga lett nanoméretben mutatott különleges tulajdonságai okán. Az új aranyláz rákkezelést, szennyezéscsökkentést, vagy miniatűr elektronikus alkatrészek születését hozhatja.
Belpolitikai vihart kavart Csehországban Jirí Cunek, a koalíciós kereszténydemokrata párt elnöke, miután pártja hétvégi konferenciáján Prágában élesen bírálta a romák hagyományos családi értékeit.
Az SZDSZ szerint kettősség figyelhető meg a Fidesz egészségügyi privatizációs politikájában - közölte Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton Budapesten. A liberálisok aggódva...
Fasiszta zászlót lengetve vett körbe egy romák lakta házat és fasiszta jelszavakat ordibálva fenyegette meg a lakókat öt fiatal szélsőséges pénteken éjszaka Szlovákiában, a korponai járáshoz tartozó Szebellébben (Sebechleby).
Ha valaki sok salátát, mindenféle zöldséget eszik, infarktus esetén kevesebb szívizomsejtje pusztul el - mutatta ki egy állatkísérlet, amelyet az egyik vezető tudományos folyóirat, a Proceedings of the National Academy of Sciences közölt.
Az SZDSZ szerint kettősség figyelhető meg a Fidesz egészségügyi privatizációs politikájában - közölte Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton Budapesten.
Templomban erőszakoltak meg egy idős asszonyt Marcaliban - erősítette meg az MTI értesülését szombaton a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A szabad demokrata Gusztos Péter is kapott fehér port tartalmazó borítékot szombaton - tudta meg a Független Hírügynökség a liberális politikustól. Az SZDSZ frakcióvezető-helyettese elmondta: dunakeszi otthonába érkezett a küldemény, azonnal értesítették a rendőrséget. A képviselő későbbre ígért részletes tájékoztatást.
Eleinte változóan, majd többnyire erősen felhős, párás, éjszaka és vasárnap néhol tartósan ködös idő várható - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Hatályon kívül helyezné az MDF a kormányzati negyed megépítéséről szóló országgyűlési határozatot. Egyértelmű, hogy a projekt megbukott, ezért le kell állítani - mondta Katona Kálmán, az MDF országos választmányának elnöke a testület szombati budapesti ülése után.
Fennakadásoktól, sőt botrányoktól sem mentes előzmények után, szombat hajnalig tartó utcabállal vette át Liverpool az Európa kulturális fővárosa címet Az észak-angliai nagyváros öt évig készült a hatalmas ívű rendezvénysorozatra, amelynek megszervezése 95 millió fontba (35 milliárd forintba) került. Az egész éjszakán át tartó nyitórendezvényen, amely - 2008-ra utalva - helyi idő szerint 20.08…
Színész, zeneszerző, zenekarvezető, tangóharmonikás, énekes. Mindez Kamondy Imre, aki a Cabaret Medrano együttes napokban megjelent első albuma apropójából beszél a füstös kávéházak és kocsmák hangulatáról, a múlt század húszas-harmincas éveinek reneszánszáról és az ezt kísérő hazai nosztalgiahullámról.
Nyikolaj Patrusev, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója szombaton a szolgálat egyik Mi-8-as helikopterével és egyik különleges rendeltetésű egységével leszállt az Elbruszon, a Kaukázusban - közölte az Interfax hírügynökség észak-kaukázusi katonai forrásokra hivatkozva.
Imádkozás közben erőszakoltak meg egy idős nőt Marcaliban. A bűncselekmény még péntek délután történt a Somogy megyei város egyik templomában. A 70 év feletti asszony egyedül imádkozott, amikor hátulról rátámadt egy férfi, és megerőszakolta.
A szocialista képviselőknek küldött fehér por is napirendre került az MSZP elnökségének szombati egri ülésén, a testület elutasítja a politikai terrorizmust - mondta Nyakó István, a párt szóvivője az MTI-nek a zárt ülés szünetében.
Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes, országgyűlési képviselő is kapott fehér port tartalmazó borítékot szülei jászberényi otthonában - erősítette meg az egyik portálon megjelent hírt...
Lezuhant egy katonai helikopter szombaton Macedóniában. Mind a tizenegy utasa életét vesztette - közölte a szkopjei rendőrség. A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen.
Egy portugál ügyvéd azt állítja, hogy biztos értesülései vannak arról: a tavaly május 3-án eltűnt angol kislányt, Madeleine McCannt egy pedofil rabolta el, aki megerőszakolta, meggyilkolta, és egy víztározóba dobta a gyermeket.
Ingyen lehet átkot szórni egy görög weboldalon bárkire vagy bármire - adta hírül szombaton az Etnosz című görög napilap. "Kitoltak magával? Zaklatták, feldühítették? Adja ki a dühét egy jó kis átok formájában" - ajánlja szolgáltatását a www.e-katares.com (e-átkozódás) internetes oldal. A site-on már több mint 150 átkot helyeztek el.
Az Európai Bizottság szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta szombaton a Népszabadság értesülését, hogy a magyar kormány elküldte válaszát Brüsszelbe a lex Mol ügyében. Oliver Drewes...
Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes, országgyűlési képviselő is kapott fehér port tartalmazó borítékot szülei jászberényi otthonában - erősítette meg az egyik internetes portálon megjelent hírt az MSZP-s politikus sajtósán keresztül szombaton. Horváth Éva közölte, ezekben a percekben is tart az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), a katasztrófavédelem és a…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottsága szombaton visszaadta az FC Fehérvár november 30-án elvett élvonalbeli rajtengedélyét, így nincs akadálya annak, hogy a csapat továbbra is az első osztályban szerepeljen.
Irán szombaton közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Teheránban tartózkodó főigazgatójával: a perzsa államnak és a NAÜ-nek az iráni atomprogram tisztázása érdekében folytatott...
Tovább folytatja a toborzást, de állítása szerint nem pénztári tagokat, hanem ügynököket szervez be az a cég, amely több biztosítóval is kapcsolatban áll. A cég közleményében azt írja, mivel még nincs törvény az egészségpénztárakról, és azok létre sem jöttek, nem lehet törvénytelen, hogy orvosokat szerveznek be ügynöki munkára.
A harmadik helyen álló, házigazda Dombóvár hat ponttal legyőzte az éllovas Falco KC-Szombathely együttesét az UNIQA férfi kosárlabda NB I szombati első mérkőzésén.
Fasiszta zászlót lengetve vett körbe egy romák lakta házat és fasiszta jelszavakat ordibálva fenyegette meg a lakókat öt szélsőséges fiatal pénteken éjszaka Szlovákiában, a korponai (Krupina) járáshoz tartozó Szebellébben (Sebechleby). A rendőrség mind az öt randalírozót előállította. Ha bíróságon bebizonyosodik bűnösségük, három évi szabadságvesztésre ítélhetik őket.
Az Európai Bizottság szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta szombaton a Népszabadság értesülését, hogy a magyar kormány elküldte válaszát Brüsszelbe a lex Mol ügyében.
Az SZDSZ szerint kettősség figyelhető meg a Fidesz egészségügyi privatizációs politikájában - közölte Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton Budapesten.
Megmenekült az altatástól az oroszlányi sintértelep 30 kutyája: egy részüket a Tappancs Állatotthon Alapítvány helyezte el tatabányai menhelyén, a maradék 10 ebet pedig vasárnap légkondicionált busszal viszi el egy német állatvédő alapítvány – adta hírül Zsigáné Marosi Éva, az alapítvány elnöke.
Henrik Larsson meggondolta magát és újabb egy évvel meghosszabbította szerződését a Helsingborg labdarúgócsapatával. A 36 éves svéd klasszis tavaly év végén jelentette be visszavonulását.
Magyarország válaszolt az Európai Bizottságnak a lex Mol ügyében - mondta Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője szombaton, megerősítve a Népszabadság információját. Megválaszoltuk az Európai Bizottság kérdéseit, de a levél részleteire a Külügyminisztérium nem szeretne kitérni, mert folyamatban lévő ügyről van szó - mondta Szelestey Lajos. Korábban az Európai Bizottság szóvivője a…
Tóth József, Hajdú-Bihar megyei szocialista politikus, Polgár város polgármestere visszautasítja a személyével kapcsolatban megjelent vádakat és beperli azokat, akik megsértették jó hírnevét és becsületét. A politikus erről szombaton nyilatkozott.
Az autĂłvĂĄsĂĄrlĂłknak hamarosan meg kell szokniuk, hogy ha Ăşj autĂłjukba szeretnĂŠnek valamilyen szĂłrakoztatĂłelektronikai berendezĂŠst, a luxusmodellek kivĂŠtelĂŠvel, sajĂĄt eszkĂśzĂźket kell majd csatlakoztatniuk.
Az MSZP-SZDSZ-kormány tönkretette az egészségügyet, kórházak szűnnek meg vagy állnak a csőd szélén, egyre hosszabb várólisták jönnek létre, betegek kerülnek megalázó helyzetbe kórházak folyosóin, az orvosok nem tudják, kit kell értesíteni mentés vagy betegszállítás esetén.
Leveszik az iraki nemzeti lobogóról Szaddam Husszein egykori iraki diktátor kézírását, az arab szocializmust jelképező 3 csillagnak pedig új tartalmat adnak - ez áll abban a törvénytervezetben, amely szombaton került az iraki parlament elé.
Fasiszta zászlót lengetve vett körbe egy romák lakta házat és fasiszta jelszavakat ordibálva fenyegette meg a lakókat öt szélsőséges fiatal pénteken éjszaka Szlovákiában, a korponai (Krupina)...
Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes, országgyűlési képviselő is kapott fehér port tartalmazó borítékot szülei jászberényi otthonában - erősítette meg az egyik internetes portálon megjelent hírt az MSZP-s politikus sajtósán keresztül szombaton az MTI-nek.
Lezuhant a macedón hadsereg egyik Mi-17 típusú helikoptere szombaton Szkopjétől 25 kilométerre délkeletre, Katlanovo térségében, az áldozatok száma a tizenegyet is elérheti - közölte Nikola...
Az elmúlt hetek pozitív fejleményeinek köszönhetően a várakozásnak megfelelő döntést hozott szombaton az MLSZ fellebbviteli licencadó bizottsága. A határozat értelmében a FC Fehérvárnak ismét van licence, azaz semmi akadálya, hogy folytassa szereplését a Soproni Ligában.
Ismeretlenek az SZDSZ parlamenti képviselőjének, Gusztos Péternek is fehér port tartalmazó levelet küldtek - mondta el a politikus szombaton. A levélborítékot, amely pénteken érkezett a képviselő dunakeszi címére, csak szombaton bontotta ki az SZDSZ ügyvivőjének felesége. "Miután feleségem ijedten felhívott, értesítettük a rendőrséget, de a küldeményt, amelynek tartalma nem szóródott ki, a…