Egy ember meghalt, amikor két személyautó összeütközött pénteken a 84-es főúton Újkér térségében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A közlekedők a baleset környezetében útlezárásra számíthatnak - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az autista esetek legalább 1 százalékáért egy meghatározott DNS hiba felel, mely lehetővé teszi az egyszerűbb azonosítást és ezáltal a korai felismerést is. Ez egy olyan rendellenesség, mely csökkent kommunikációs képességekben, az átlagostól eltérő viselkedési, érdeklődési mintázatban nyilvánul meg.
Az Én nem változtam című, a Magyar Narancsban tavaly december 20-án megjelent cikkéért kapta meg Csáki Judit, újságíró a Minőségi Újságírásért- díjat. A szerző írásában Jordán Tamással, a Nemzeti Színház távozó, és a Szombathelyen alakuló színház leendő direktorával beszélgetett.
Szombathely szocialista-szabaddemokrata városvezetése kérjen, a kormány pedig adjon garanciát a szombathelyi kőszínház építésének további finanszírozására - mondta pénteken sajtótájékoztatóján Lazáry Viktor, a Fidesz szombathelyi önkormányzati frakciójának szóvivője.
Kábítószer végezhetett az egykori amerikai műkorcsolyázóval, az 1990-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett Christopher Bowmannel. A negyvenévesen elhunyt sportolóra egy motelszobában találtak rá.
A hétvégén üzemelnek a pilisi sípályák, de a turistautak még sok helyen csúszósak, balesetveszélyesek - tájékoztatta közleményében a távirati irodát a Pilisi Parkerdő Zrt.
Két év próbaidőre bocsátottak és 3000 dollár (514 ezer forint) pénzbírságra ítéltek Los Angelesben egy férfit, aki tavaly - időközben öngyilkosságot elkövetett társával együtt - pénzt próbált kizsarolni Tom Cruise amerikai filmsztár esküvői fotóiért.
Továbbra is érdemes beadni az energia-támogatási kérelmeket. Akik januárban adják be igényüket, a következő hónapban, vagyis februártól kaphatják meg a támogatást. A támogatás visszamenőleg nem jár. A...
George Bush amerikai elnök az izraelieknek és palesztinoknak üzenve, jelképes helyen fejezte be Közel-Keleti látogatását - Jézus hegyibeszédének helyszínén. Előzőleg meglátogatta a Jad Vasem Holokauszt-emlékmúzeumot, és arra sürgette a feleket, hogy azonnal fogjanak hozzá a békeegyezményhez vezető tárgyalásokhoz.
Puhl Sándor a negyedik a játékvezetők örökrangsorában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) listája szerint. Az 1994-es világbajnoki döntő bíróját az olasz Pierluigi Collina, a tavalyi év legjobbja, a német Markus Merk, illetve a dán Peter Mikkelsen előzi meg.
George W. Bush amerikai elnök pénteken távozott Izraelből. Az elnök ezután az Egyesült Államok arab szövetségeseit látogatja meg a Perzsa-öbölben. Pénteken elsőként Kuvaitba érkezik, majd Bahreinbe, az Egyesült Arab Emírségekbe és végül Szaúd-Arábiába utazik. Bush arab támogatást próbál szerezni Irán ellen, de erre még Kuvaittól sem számíthat.
A Fidesz szerint, ha bebizonyosodnak a vádak, akkor távoznia kell a közéletből annak a szocialista politikusnak, aki a HírTv beszámolója, és egy három évvel ezelőtti hanganyag tanúsága szerint egy önkormányzati kht. 30 milliós hiányát akarta eltüntetni.
A vadásztársaságok bekapcsolódhatnak a térségükben működő LEADER akciócsoportok munkájába annak érdekében, hogy a vadászturizmus fejlesztéséhez forrásokhoz jussanak; ezt válaszolta a Földművelési és V...
A "négy évszakos turizmus" megteremtése érdekében, 8 millió forintos ráfordítással sípályát alakított ki a helyi önkormányzat Szilvásváradon - tájékoztatott a Heves megyei község polgármestere.
Harangozó Gábor, az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottságának tagja, a kohéziós politika nyugat-balkáni bővítésben való szerepét vizsgáló jelentéstevőként, komoly áttörést vár a szlovén EU-elnökség közelmúltban bemutatott programjától.
Szeretné elkerülni, hogy a tél rossz emlékeket hagyjon maga után? Bizonyára igen, ezért előzze meg a bajt: juttasson a szervezetébe megfelelő mennyiségű, létfontosságú nyomelemet! Ezekből az anyagokból (szelén, réz, bór, jód, mangán, vas...) csak kis mennyiségre van szükség, szerepük mégis nagyon jelentős az élő szervezet működésében.
Szombathely szocialista-szabaddemokrata városvezetése kérjen, a kormány pedig adjon garanciát a szombathelyi kőszínház építésének további finanszírozására - mondta pénteken sajtótájékoztatóján Lazáry Viktor, a Fidesz szombathelyi önkormányzati frakciójának szóvivője.
Egyhatod részben tulajdonosa lesz egy volt szovjet katonai repülőtérnek a miskolci önkormányzat - erről döntött az önkormányzat rendkívüli közgyűlése pénteken.
Egyhatod részben tulajdonosa lesz egy volt szovjet katonai repülőtérnek a miskolci önkormányzat - erről döntött az önkormányzat rendkívüli közgyűlése pénteken. A Mezőkövesd határában, az M3-as autópál...
Későbbre kerül, és átalakul a Duna Televízió Kikötő című műsora, amely szerdán továbbra is a köztévé stúdiójából, hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken viszont külső helyszínekről jelentkezik - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
Két év próbaidőre bocsátottak és 3000 dollár (514 ezer forint) pénzbírságra ítéltek Los Angelesben egy férfit, aki tavaly - időközben öngyilkosságot elkövetett társával együtt - pénzt próbált...
Kábítószert fogyasztottak azok a fiatalok, akiket hétvégi házak kifosztása során értek tetten a rendőrök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t pénteken. Több hétvégi házat tört fel az az öt fiatal, akiket lakossági bejelentés alapján fogtak el.
Az Én nem változtam című, a Magyar Narancsban tavaly december 20-án megjelent cikkéért kapta meg Csáki Judit, újságíró a Minőségi Újságírásért- díjat. A szerző - aki már második alkalommal vehette át az elismerést - írásában Jordán Tamással, a Nemzeti Színház távozó, és a Szombathelyen alakuló színház leendő direktorával beszélgetett.
Nem született egyezség a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a pénteki egyeztetésen, a megbeszélést január 15-én, kedden folytatják - közölte a MÁV-START.
Kölcsey Ferenc halálának 170., a Himnusz születésének 185. évfordulója alkalmából szobrot avatnak január 19-én, szombaton Nyíregyházán, másnap pedig Szatmárcsekén tartanak megemlékezést - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat sajtóreferense az MTI-t pénteken.
Ír fesztivált rendeznek a kultúrák közötti párbeszéd idei európai éve keretében július 10. és 13. között Győrött - mondta el Ottófi Rudolf alpolgármester. Közlése szerint a fesztivál célja az Írország és Magyarország között 300 éve meglévő kulturális-szakrális kapcsolat felélesztése, az együttműködés erősítése.
Kábítószert fogyasztottak azok a fiatalok, akiket hétvégi házak kifosztása során értek tetten a rendőrök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t pénteken. Több...
A TBWA-nál és a Grey-nél is dolgozott az Arcus Interactive Group új account directora, aki a decemberben kinevezett Bósza Zsolt mellett látja el a munkacsoportok vezetését. A cég a két szakember pozícióját újonnan hozta létre az interaktív marketinggel foglalkozó Arcus Comm divízión belül.
Óriási az érdeklődés a tápszentmiklósi óvodamentő akció iránt, már több mint 130 család jelentkezett. A Győr-Moson-Sopron megyei település társasházakat épít olyan családoknak, akik óvodás korú gyereket nevelnek.
A sportot kedvelő és mindig figyelemmel kísérő Angela Merkel német kancellár is üdvözölte pénteken, hogy Jürgen Klinsmann lesz a Bayern München edzője az év közepétől.
Az osztrák XXXLutz vállalatcsoport kelet-európai tevékenységéért felelős ERK Möbelhandels GmbH (Möbelix) veszi át 2008 áprilisától a magyarországi Sconto Bútor Kft-t - közölte a XXXLutz pénteken az...
A pénteki osztrák lapok beszámolója szerint egy 15 tonna robbanóanyagot szállító magyar kamion hibás fékkel lépett be Ausztriába - az eset, bár nem történt nagyobb baj, egyeseket "A félelem bére" című francia filmre emlékeztetett.
A Budapest Airport által kiszolgált utasok száma 4 százalékkal bővült Ferihegyen tavaly, a hagyományos légitársaságok utasszáma jelentősebben, a diszkontoké csak kismértékben nőtt
Svájc hajlandó lenne átvenni és elégetni a Nápolyban és környékén több hete elszállításra váró hulladékot, míg Szardínián a helyi fiatalok tiltakozó akciókkal fogadták egy szeméttel megrakott hajó érkezését a délolasz városból.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire erősen felhős, párás, néhol tartósan ködös idő várható, főként keleten és nyugaton azonban kisüthet a nap. Pénteken néhol szitálás,...
A kialakult, zűrzavaros helyzet véleményünk szerint emberi méltóságában sérti Toller Lászlót, ezért már korábban megoldást kellett volna találni a kialakult állapotra – állítja Dr. Páva Zsolt
A novemberi kereskedelmi mérleg -63,1 milliárd dolláros értéket hozott a várt 59,3 milliárd helyett. Számítani lehetett a gyenge adatra, hiszen a novemberi importárak 2,8 %-kal emelkedtek, ami az emelkedő olajárra vezethető vissza. Támogatásokat 1,4767-nél és 1,4742-nél, ellenállásokat 1,4816-nál és 1,4860-nál találhatunk. (OT/GFX)
A Patent Egyesület 2002-2007 között elkövetett jogsértéseket feltáró kutatásának eredménye szerint hátrányos megkülönböztetésre számíthat az a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személy, aki nyíltan felvállalja szexuális irányultságát.
Gyaloglásra hívja fel az országgyűlési képviselőket levelében az Élhető Nagyvárosok Egészséges Környezet. Az ÉLhető Nagyvárosok Egészséges Környezet Országos Egyesület elnöke saját tagjaitól ugyanazt kérte, mint az MSZP, a FIDESZ, az MDF , és az SZDSZ frakció tagjaitól a frakcióknak címzett levelében.
Az osztrák XXXLutz vállalatcsoport kelet-európai tevékenységéért felelős Möbelix veszi át 2008 áprilisától a magyarországi Sconto Bútor Kft-t. Turi András, a Sconto Kft. ügyvezetője elmondta: a XXXLutz a német Möbelwalter AG-tól veszi meg a magyar leányvállalatot, a vételár nem publikus.
Nem született egyezség a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a pénteki egyeztetésen, a megbeszélést január 15-én, kedden folytatják - közölte a MÁV-START Zrt....
Meghalt az a férfi, aki amellett, hogy megjárta az Északi- és a Déli-sarkot, és hivatalosan először járt a Föld legmagasabb csúcsán. Az új-zélandi Sir Edmund Hillary eredményeiről az InfoRádió Klein Dávid magashegyi hegymászót kérdezte.