Újabb három embert gyanúsított meg az ügyészség a Zuschlag János és társai ellen folyó büntetőeljárásban, így már 14-re emelkedett a gyanúsítottak száma. A Bács-Kiskun megyei Főügyészség helyettes vezetője egyelőre nem nevezhette meg a gyanúsítottakat, annyit viszont elárult, hogy bűnsegédlettel gyanúsítják őket.
A lengyel zloty kedden jelentősen erősödött, mivel az előrejelzések szerint a Lengyel Jegybank várhatóan kénytelen lesz ismételten emelni az alapkamat mértékét. A piac érdeklődéssel várja a lengyel decemberi fogyasztói árak jövő héten közzétételre kerülő mutatóját. Az előrejelzések szerint 4,0 %-os emelkedésre számíthatunk az előző +3,6 % után. Ellenállást 3,5935-nél, míg támogatást 3,5831-nél…
Az orosz bajnok Zenit Szentpétervár szlovák légiósát igazolhatja le az angol Liverpool - értesült a BBC brit hírtelevízió. Martin Skrtel jelenleg Angliában tartózkodik, ahol a szokásos orvosi teszteket teljesíti. Amennyiben sikeresek lesznek a vizsgálatok, Skrtel átigazol az ötszörös Bajnokok Ligája győztes csapathoz.
Vissza kell-e fizetni a végkielégítést, ha a bíróság jogellenesnek ítéli a munkaviszony megszüntetését? kinek kell választaniuk a nyugdíj és a munkabér között és mikortól? Kinek kell visszamenőleg kifizetnie a tb-járulékot? Tizenkilenc évi munkaviszony után mennyi felmondási idő illeti meg a munkavállalót? Befolyásolja -e a szabadságkiadást a jogviszonyváltás a cégnél? Olvasóink kérdésére Viszló…
Az USD/JPY rövid időre visszaesett a 109,25-15-ös támogatási zóna alá, ahonnan azóta sikerült felállnia. Jelentősen romolhatnak az intraday kilátások, amennyiben tartósan a támogatási terület alá esne a jegyzés. A következő támogatások 108,78-nál és 108,54-nél találhatóak. (OT/GFX)
Bírókra és ügyvédekre támadt egy 51 éves férfi a Pest megyei bíróságon; a bírónő és az ügyvédnő súlyosan megsérült, rohamkocsi vitte őket kórházba. Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke azonnal tárgyalásokat kezdeményezett az igazságügyi és rendészeti miniszterrel a bírósági tárgyalások védelméről.
Sajtóinformációk szerint nem szerepel az MSZP-frakció keddi budapesti informális ülésének napirendjén, várhatóan mégis szóba kerül a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvény.
A Komárom-Esztergom megyei rendőrkapitányság nyomozói két órán belül elfogták azt a rablót, aki hétfőn késsel egymillió forintnál többet rabolt el a bakonyszombathelyi takarékszövetkezetből - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a megyei rendőr-főkapitány.
Inkasszót rendelt el a pályázati csaláson ért kiskunhalasi Disco Magic Kft. ellen az illetékes közreműködő szervezet, a MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
A hónap végével távozik posztjáról Bakonyi Tibor, az MSZP budapesti szervezete pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöke, utódjául Szalkai István fővárosi képviselő a legesélyesebb - tudta meg az MTI szocialista politikusoktól kedden.
Egyre bonyolódik a nyomozás a lassan nyolc hónappal ezelőtt, Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében. A kislány szüleit már a gyermek eltűnése után 25 nappal bérelt autójukban talált vérnyomok alapján egyszer már meggyanúsították Maddie meggyilkolásával, de az akkor DNS vizsgálatok nem hoztak kielégítő eredményt a vádemeléshez. Az Angliában most elvégzett újabb teszt azonban…
Két kábítószer terjesztőre csaptak le a napokban a fővárosi rendőrök. A Kábítószer Bűnözés Elleni Szolgálat akcióiról kedden számolt be a rendőrség. A XVI. és XIV. kerületben marihuánát - teljes kender növényeket - magokat és 500 gramm fogyasztásra kész kábítószert foglaltak le.
A közbeszerzések értéke 2007-ben mintegy 1500 milliárd forintot tett ki, ami a 2006. évinek a háromnegyede - közölte Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátet...
Mintegy 3 millió embert érint az, hogy január elsejétől 5 százalékkal emelkedik a nyugdíj és a nyugdíjszerű szociális ellátás összege. Az érintettek ezen a héten kapják meg a megemelt járandóságot.
Megsebesült az ENSZ Libanoni Ideiglenes Haderejének (UNIFIL) legalább két katonája, amikor nagy erejű pokolgép robbant gépkocsijuk mellett kedden egy Bejrúttól délre fekvő településen - közölték helyi biztonsági források.
Az elmúlt hónapokban teljes átalakuláson ment át a Magyar Hírlap: év végén változás történt a kiadó menedzsmentjében és új arculattal jelent meg a lap, január 4-én pedig felmentését kérte Gazsó L. Ferenc főszerkesztő. Széles Gábor laptulajdonos a kérést elfogadta és új főszerkesztőt nevezett ki. A Kreatív Online Halmi Gáborral, a kiadó ügyvezető igazgatójával beszélt a változásokról, valamint…
Az ausztrál dollár erősödni tudott a mai napon az amerikai dollárral szemben. Japán befektetőknek köszönhetően nőtt a kereslet az ausztrál dollár iránt. A kiadott ausztrál építési engedélyek mutatójának emelkedésének köszönhetően számos spekuláció kapott szárnyra az Ausztrál Jegybank esetleges kamatemelésével kapcsolatban. Elképzelhető, hogy a szakemberek februárban 25 bázisponttal emelik az…
A kanadai dollár jelentősen profitált az emelkedő nyersanyagárakból. Az arany jegyzése új csúcsot ért el 876,50-nél, míg az olaj ismét nekivágott, hogy bevegye a 100 USD-os bástyákat. Elemzők szerint várhatóan ismét csökken majd az amerikai olajtartalékok mennyisége. Pivot alapon 1,0105-nél találhatjuk a következő ellenállást, míg támaszt 0,9929-nél találhatunk. (OT/GFX)
A magyar kormány feladata, hogy képviselje a délvidéken élő magyarok érdekeit - jelentette ki a Lánchíd Rádióban Richard Holbrooke. A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy a trianoni és a második világháború utáni békeszerződések miatt jelentős magyar kisebbség rekedt a határon kívül.
Az UEFA Kupa-címvédő spanyol FC Sevilla bizonyult az elmúlt év legjobbjának, így vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) klub-világranglistáját. Legjobb magyar csapatként a Budapest Honvéd a 255. helyen végzett.
Ma bejelentette a kormányszóvivő, amit tegnap még letagadott. A kabinet leállítja a kormányzati negyedet, amelynek előkészületei több mint hatszázmillió forintba kerültek. Ebből 533 millió a dologi költség, a többi munkabér.
Kormánykoalíciós megállapodást írt alá Ivo Sanader kijelölt horvát miniszterelnök kedden egy centrista pártszövetséggel, biztosítva ezáltal a parlamenti többséget új kabinetjének.
A brit Cambridge-i Egyetem kutatói a norfolki grófság egészségügyi kutatási tanácsával karöltve 13 éven át, 1993 és 2006 között húszezer embernél végeztek átfogó vizsgálatot és arra jutottak: egy egész kis életmódváltoztatás sok plusz évet jelenthet a 45 fölötti korosztály tagjainál is.
A kormányzati negyed beruházást szünetelteti a kormány, de a tervezés folytatódik - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő kedden Budapesten. Mint fogalmazott, a kormánykabinet arról döntött, hogy a kormányzati negyed projektet nem le-, hanem megállítja. A szóvivő hozzátette: a kabinet nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön…
Sir Paul McCartney magányos vitorlázásra indult a Karib-szigetekre. A Beatles egykori sztárja szeptemberi szívműtétjét próbálta kipihenni a paradicsomi környezetben.
A szegénység, a gyenge gazdasági teljesítmény legfőbb oka nem a tőke, hanem a szakértelem, a saját értelmiség, a saját kvalifikált rétegek hiánya - jegyzet
Bánáti János ügyvéd szerint nem etikátlan, hogy az önkormányzat az ingatlanok tulajdonosait kötelezi a házuk előtti járda síkosságmentesítésére. Több hallgatónk ugyanis nem értette, hogy miért csak akkor tartozik hozzá az adott járdaszakasz, amikor azt takarítani kell, máskor viszont közterület, amelynek használatáért az önkormányzat díjat szed.
Közös megegyezéssel távozik Gulyás László a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatóhelyettesi posztjáról - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. sajtóirodája. Gulyás László 2001. január 1-jétől tevék...
Az elmúlt másfél évben PPP-beruházás keretében három új kollégiumot adtak át: Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen (400 férőhely), a gödöllői Szent István Egyetemen (464 férőhely) és a Budapesti Műszaki Főiskolán (400 férőhely) - áll az Oktatási és Kulturális Minisztérium év végi közleményében.
Az MTI információ szerint nem szerepel az MSZP-frakció keddi budapesti informális ülésének napirendjén, ám várhatóan mégis szóba kerül a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvény.
Közös megegyezéssel távozik Gulyás László a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatóhelyettesi posztjáról - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. sajtóirodája. Gulyás László 2001. január 1-jétől tevékenykedett a Fővárosi Közgyűlés által 1997-ben a 4-es metró projekt előkészítésére és lebonyolításának koordinálására létrehozott szervezet igazgatójaként. 2007. augusztus 1-től az igazgatóhelyettesi…
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki életveszélyesen megkéselt a Lajosmizséről Budapestre tartó egyik vonaton egy utast. A hétfői eseményekről kedden adott tájékoztatást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A hőközpont meghibásodása miatt már második napja nem tanítanak az oroszlányi Lengyel József Gimnáziumban. A fűtésrendszerben a hétvégén keletkezett zárlat, azóta jéghideg van az osztálytermekben.
Románia pert indított az Európai Bizottság ellen a CO2 kvóták csökkentése miatt, az Európai Bíróság hamarosan meghozza döntését - közölte a Rompresszel Korodi Attila, román környezetvédelmi miniszter.
Közös megegyezéssel távozik Gulyás László a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatóhelyettesi posztjáról - jelentette be a Budapesti Közlekedési Zrt. sajtóirodája kedden. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője érthetetlennek tartja a végkielégítést.
A novemberi várható ingatlaneladások mutatója -2,6 %-os értéket hozott a várt -0,7 % helyett. Az előző érték 0,6 % volt. A mutató a vártnál is sokkalta gyengébb eredményt hozott. Igaz az előző havi +0,6 %-os értéket +3,7 %-ra módosították. A következő komolyabb ellenállás 1,4743-nál, támogatás pedig 1,4682-nél található. (OT/GFX)
Idén ismét megrendezik a kecskeméti repülőnapot a magyar légierő 70 éves és a magyar honvédség 160 éves megalakulásának évfordulója alkalmából - nyilatkozta kedden a honvédelmi miniszter. Szekeres Imre elmondta, hogy a repülőnapot hagyományosan két évente rendezik, de az évfordulók alkalmából idén kivételt tesznek.