2008. január 7. hétfő

jan. 7
15:12
Elfogták a 61 éves mutogatóst (HírTV)
Előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a 61 éves sobori férfit, aki az egyik belvárosi parkban mutogatta magát az arra járó nőknek, Győrött. A nyugdíjas szatír két nap alatt kétszer bukott le, mielőtt bevitték.
jan. 7
15:12
Sarkozy nem viheti barátnőjét Szaúd-Arábiába (Kripto Akadémia)
Nem viheti magával Carla Brunit Szaúd-Arábiába Nicolas Sarkozy francia elnök. A szaúdi uralkodóház az iszlám jogra hivatkozva tagadta meg Bruni hivatalos látogatáson való részvételét. Az országban uralkodó különösen puritán szunnita iszlám vallásjog szigorúan tiltja egy nő és egy férfi nyilvános megjelenését, amennyiben azok nem házasok vagy rokonok. Rijádi diplomáciai körökből kiszivárgott…
jan. 7
15:17
Tésztától rúgott be a labrador (Blikk)
jan. 7
15:18
Nő a benzin ára (HírExtra)
Emeli bruttó 5-5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol Nyrt. A Mol legutóbb december első felében változtatott az energiahordozók árán, akkor 3 forinttal csökkentette a gázolaj és 2 forinttal a benzin árát. A mostani emeléssel a gázolaj átlagára továbbra is magasabb, mint a benziné.
jan. 7
15:18
Öt forinttal drágul a benzin és a gázolaj ára (HírTV)
Ezúttal 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti árát a Mol. Az olajtársaság legutóbb december első felében változtatta az energiahordozók árát, akkor mindkét terméké csökkent. A mostani emeléssel a gázolaj átlagára továbbra is magasabb, mint a benziné. A hét közepétől 292 forint körül fizethetünk a benzinért, de az egyes kutaknál 10-15 forintos eltérések is lehetnek. ...
jan. 7
15:20
Izrael megígérte Bush-nak (HírExtra)
Izrael a Jordán nyugati partján engedély nélkül épült zsidó vadtelepek lebontását fogja ígérni az amerikai elnöknek George Bush e heti közel-keleti látogatása során - közölte hétfőn Ehud Olmert miniszterelnök szóvivője. Mark Regev nem mondta meg, mennyire gyorsan számolják fel a nagyszámú telepet.
jan. 7
15:22
Plüssállat és bringakerék a kamionroncs alatt: képriport (Infostart)
Két ember súlyosan megsérült, amikor Szegeden lezuhant egy török kamion a Bertalan hídról hétfő reggel.
jan. 7
15:22
Használt buszokkal erősítene a BKV (Blikk)
jan. 7
15:23
Indul a rendezvénysorozat (HírExtra)
A holland-flamand kortárs képzőművészet, komoly- és könnyűzene, építészet, formatervezés, színház, tánc, irodalom és film mutatkozik be február közepétől Budapesten, a LOW Fesztivál keretében - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.
jan. 7
15:28
Pluszban zártuk a decembert? Holnap kiderül (Privátbankár)
A Pénzügyminisztérium (PM) nem erősítette meg a sajtóinformációt, miszerint 2007 decemberében az államháztartás pénzügyi mérlege 48 milliárd forintos többlettel zárt, miközben a szaktárca 14 milliárd ...
jan. 7
15:29
Az angol lenyomta a flamandot Brüsszelben (Blikk)
jan. 7
15:29
A hadsereget vetették be a Nápoly környéki szemétválság felszámolására (Metropol)
Az olasz hadsereget vetették be hétfőn a Nápoly környékén két hete tartó szemétválság felszámolására.
jan. 7
15:29
Sarkozy nem viheti magával a csaját (HírExtra)
Nem viheti magával Carla Brunit Szaúd-Arábiába Nicolas Sarkozy francia elnök. A szaúdi uralkodóház az iszlám jogra hivatkozva tagadta meg Bruni hivatalos látogatáson való részvételét.
jan. 7
15:29
Kisiklott egy személyvonat mozdonya Tarcalon - Késések várhatóak (HírTV)
Kisiklott egy személyvonat mozdonya hétfőn kora délután a Borsod megyei Tarcalon, nem sokkal az indulás után. A baleset az állomástól körülbelül ötszáz méterre történt. A Miskolcról Nyíregyházára tartó személyvonatnak mind a négy tengelye leugrott a sínekről, de a mozdony nem borult fel. A vagonok a helyükön maradtak. Az utasok sértetlenül megúszták a balesetet, a mozdonyvezető beütötte a térdét,…
jan. 7
15:31
Ellopták a polgármester mackóját (Blikk)
jan. 7
15:31
Kiállítják a terveket (HírExtra)
A fertődi Esterházy-kastély belső rekonstrukciós terveiből nyílik kiállítás csütörtökön a fővárosban, a Budapesti Városvédő Egyesület székhelyén.
jan. 7
15:34
A szlovén infláció megszenvedte az euróbevezetést (Privátbankár)
Tavaly Szlovéniában kétszer akkora volt az euró bevezetésének inflációgerjesztő hatása, mint az Európai Bizottság előzetesen jósolta. Az Európai Bizottság azt becsülte, hogy az áttérés csak 0,3 sz...
jan. 7
15:35
Kifilézte és megfőzte barátnőjét a kannibál (Blikk)
Megölte, kifilézte, megfőzte és valószínűleg meg is ette barátnőjét egy fiatal férfi az Egyesült Államokban.
jan. 7
15:35
Schumannal varázsol (HírExtra)
2008. február 7-én a Művészetek Palotájában vendégszerepel Schiff András és az Európai Kamarazenekar. A műsoron Mendelssohn: Hebridák-nyitánya (op. 26), Schumann: Bevezetés és allegro appassionatója (op. 92), Mendelssohn: d-moll zongoraversenye (op. 40) és Schumann: II. (C-dúr) szimfóniája (op. 61) szerepel.
jan. 7
15:35
Legalább 27 emberéletet követelt a dél-koreai tűz (HírTV)
Legalább 27-en vesztették életüket hétfőn Dél-Koreában, egy hűtőházban föllobbant tűzben. A mentők és tűzoltók további áldozatokra számítanak, mert legalább egy tucat munkást még eltűntként tartanak nyílván. A lángok egy épülő, kétszintes hűtőház pincéjében csaptak föl, eddig ismeretlen ok miatt.
jan. 7
15:35
McLaren: Az MP4/23-as már most gyorsabb elődjénél (F1világ)
A McLaren Mercedes vadonatúj versenyautója, az MP4/23-as már most gyorsabb elődjénél, jelentette ki a csapat ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh az új autó hétfői bemutatóján Stuttgartban.
jan. 7
15:36
EU: alig csökken a munkanélküliség (Piac és Profit)
Az eurózónában novemberben nem változott a munkanélküliségi ráta októberhez képest, nőtt viszont a termelői árindex.
jan. 7
15:37
A Vlagyivosztok lesz a Statisztika ellenfele (HírExtra)
Az orosz Vlagyivosztok lesz a Statisztika ellenfele a női asztalitenisz ETTU Kupa elődöntőjében. Az első meccset idegenben játsszák a magyarok.
jan. 7
15:40
Di Nunzio: - Minden pozícióban dugtunk Lindsay Lohannel! (BorsOnline)
Egy olasz rock banda dobosát, Alessandro Di Nunziót annyira megviselte, ahogy Lindsay Lohan elbánt vele, hogy bosszúból kiteregette egyéjszakás kalandjuk minden mozzanatát. A zenész állítása szerint Hollywood botrányhős híressége szó szerint berángatta őt az ágyába és minden képzeletet felülmúló, vad szexuális élménnyel ajándékozta meg. Hogy ezek után mégis min húzta fel magát Di Nunzio? Nos, az…
jan. 7
15:40
Mezey György lett az FC Fehérvár sportigazgatója (Infostart)
Mezey György, a labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett az FC Fehérvár sportigazgatója.
jan. 7
15:40
Daróczi: Dávid Ibolyának egyszerű a dolga (Alternatív Energia)
Magyarországnak a legszigorúbb és legkövetkezetesebb párt- és kampányfinanszírozási törvényre van szüksége - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Reagálásában a kormányszóvivő közölte: Dávid Ibolyának egyszerű a dolga, csupán támogatnia kell Gyurcsány Ferenc javaslatait az Országgyűlésben.
jan. 7
15:42
Felmentették az AIDS-et okozó férfit (HírExtra)
Első fokon felmentette hétfőn a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) azt a férfit, akit az ügyészség súlyos egészségromlást eredményező testi sértéssel vádol, amiért HIV-vírussal fertőzte meg feleségét és volt barátnőjét - mondta el az MTI érdeklődésére a vádlott ügyvédje.
jan. 7
15:42
Heten haltak meg az utahi buszbalesetben (HírTV)
Heten vesztették életüket az Egyesült Államokban, amikor egy síelőket szállító autóbusz leszaladt az útról és felborult. A baleset Utah államban történt, közép-európai idő szerint a hétfő hajnali órákban. A jelentések szerint legalább húszan megsérültek a szerencsétlenségben.
jan. 7
15:44
65 szakra lehet jelentkezni (HírExtra)
Az öt városban tíz karral működő, mintegy húszezer hallgatót oktató Nyugat-Magyarországi Egyetem a következő tanévben hatvanöt szakra vár hallgatókat - jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Székesfehérváron a Geoinformatikai Kar dékánja.
jan. 7
15:45
Obamát már úgy védik, mintha elnök lenne (Privátbankár)
Barack Obamának, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó afro-amerikai szenátornak kiemelt személyi védelmet nyújt a titkosszolgálat.
jan. 7
15:46
Szlovák értelmiségiek védik Fico nacionalista kijelentéseit (Blikk)
jan. 7
15:47
Emelkedik az üzemanyagok ára (Infostart)
Emeli bruttó 5-5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a MOL Nyrt.
jan. 7
15:47
Átadták a díjakat (HírExtra)
A hazai és külföldi kisebbségek oktatásában, a hátrányos helyzetű tanulók támogatásában és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben kiemelkedő tevékenységük elismeréseként hárman vehették át a Solt Ottília-díjat Arató Gergelytől, az Oktatási és Kulturális minisztérium államtitkárától hétfőn Budapesten.
jan. 7
15:47
Átadták a Solt Ottília díjakat (HírTV)
Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára Solt Ottília díjakat adott át. A díjat egy szakmai kuratórium javaslatára a hazai illetve külföldi kisebbségi oktatásban, a hátrányos helyzetű tanulók támogatásában, és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben kiemelkedő tevékenységet folytató szakemberek kapják.
jan. 7
15:49
Raikkönen tesztelte a Ferrarit (HírExtra)
Hétfőn, a Ferrari saját pályáján először tesztelte a csapat új autóját Kimi Raikkönen, a finnek világbajnok Forma-1-es pilótája.
jan. 7
15:49
USD-TRY Gyengén kezd a líra (HírTV)
A Wall- Street-i veszteségekre és az ázsiai tözsdék gyengülésére való tekintettel gyengülést mutatott a török líra. Az USD-TRY-t 1,1694-en jegyzik. Ellenállás 1,1755-nél, míg támogatás 1,1618-nál található. In-GFX
jan. 7
15:51
APEH-mérleg: 8300 milliárd adó, 357 milliárd különbözet (HírTV)
Az államháztartás összbevételeinek 80 százalékát, több mint 8300 milliárd forint adót szedett be az APEH 2007-ben - mondta az adóhatóság elnöke hétfői sajtótájékoztatóján. Tavaly 357 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg az APEH, vagyis ennyi pénzt mulasztottak el befizetni az adózók. A kiszabott bírságok összege 212 milliárd forint. Vagyonosodási vizsgálatból 15 ezer indult tavaly,…
jan. 7
15:52
Felmentették a HIV-fertőzést okozó férfit (Blikk)
jan. 7
15:53
Gyorshajtásért büntették meg az olimpikont (HírExtra)
Gyorshajtás miatt 1000 fontra büntették Amir Khan brit olimpiai ezüstérmes ökölvívót, akinek mellékbüntetésként 42 napra bevonták a jogosítványát.
jan. 7
15:53
Kiraboltak egy takarékszövetkezetet Komárom-Esztergom megyében (HírTV)
Kiraboltak egy takarékszövetkezetet a Komárom-Esztergom megyei Bakonyszombathelyen hétfő délután. Az elkövető egy késsel érkezett a pénzintézetbe, amivel kényszerítette az alkalmazottakat a pénz átadására.
jan. 7
15:55
Orbán tizedszer értékel (HírExtra)
Idén tartja tizedik országértékelését Orbán Viktor, aki 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. A Fidesz elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére először 1999-ben miniszterelnökként tartott országértékelőt, azóta minden évben januárban vagy februárban Budapesten mondja el évértékelő beszédét.
jan. 7
15:58
Az államfő fia rappel (HírExtra)
Pierre Sarkozy, a francia kormányfő idősebb fia hip-hop számokat készít - erősítette meg a régóta terjedő szóbeszédet egy népszerű párizsi rapper.
jan. 7
15:58
USD-JPY További csökkenö potenciál (HírTV)
Amíg 110,89 alatt jegyzik az USD-JPY-t, kedvezötlenek a devizapár chart-technikai kilátásai. Ha tartósan 108,95 alá megy az árfolyam, további csökkenö potenciál nyílhat 107,20-ig. Ha az érték sem tartja magát, szabaddá válhat az út 105,29-ig. in-GFX
jan. 7
15:59
Hamilton nem kegyelmez 2008-ban (F1világ)
Lewis Hamilton az MP4/23-as mai bemutatóján elmondta, sokkal erősebb lesz a 2008-as idényben, miután debütáló évében fantasztikus teljesítményt nyújtott a McLaren Mercedes színeiben.
jan. 7
16:00
Obamára nagyon vigyáznak (HírExtra)
Barack Obamának, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó afro-amerikai szenátornak kiemelt személyi védelmet nyújt a titkosszolgálat. Az illinois-i szenátor meglepő győzelmet aratott a múlt heti iowai előválasztási fordulóban.
jan. 7
16:00
Lemondott a Magyar Hírlap főszerkesztője (HírTV)
Lemondott a Magyar Hírlap főszerkesztői posztjáról Gazsó L. Ferenc - ezt maga az érintett erősítette meg hétfőn a Független Hírügynökségnek. A tulajdonossal, Széles Gáborral megállapodtak abban, hogy a lemondás indokairól nem nyilatkoznak - tette hozzá.
jan. 7
16:04
Gyermekkönyv-illusztrációkat láthatunk (HírExtra)
Kortárs német gyermekkönyv-illusztrációk láthatók a Goethe Intézet és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közös kiállításán, amely szerdán nyílik meg Budapesten, a bibliotéka Központi Könyvtárának Kisgalériájában - közölte a könyvtár hétfőn az MTI-vel.
jan. 7
16:04
MAKSZ - elégedetlen a kereskedelmi tévékkel (Kreatív Online)
A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) médiaszekciója szerint a két nagy kereskedelmi televízió – az RTL Klub és a TV2 – Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) nem támogatják a kreatív médiatervezést, korlátozva ezzel a médiaügynökségek lehetőségeit. Mondok Árpád, a szekció alelnöke szerint túlságosan pénzügyi szemlélettel kezelik a hirdetésértékesítést a kereskedelmi…
jan. 7
16:09
Szomszédja autójának tetejére parkolt egy nyugdíjas – fotóval (BorsOnline)
Sokan ismerjük azt a bosszantó tényt, hogy a szomszédok időnkét (illetve szinte mindig) elfoglalják az összes parkolóhelyet, mire hazaérünk. Az ember ilyenkor általában bosszankodik egy kicsit, majd keres magának egy még üres lukat, vagy addig köröz a ház körül, amíg valaki végre odébb nem áll és fel nem szabadít egy helyet. Mondom, általában. Egészen addig, amíg egy szép napon betelik a pohár, és…
jan. 7
16:09
Medián: Budapesten kiegyenlítettebb a verseny a pártok között (Infostart)
A Medián legfrissebb felmérése szerint a fővárosban kiegyensúlyozottak az erőviszonyok; az év végén nagyjából ugyanannyian szavaztak volna a kormánypártokra, mint az ellenzékre. A november 16. és december 2. között, 2000 ember megkérdezésével készített reprezentatív felmérés hibahatára legfeljebb 5 százalék.

Keresés