2008. január 4. péntek

jan. 4
7:07
Kínai állampolgárt gázoltak halálra (HírExtra)
Halálra gázolt egy személygépkocsi csütörtök este Budapesten a Róbert Károly körút és a Lehel út kereszteződésében egy férfit - tájékoztatta a BRFK sajtóügyeletese az MTI-t.
jan. 4
7:10
Palócz: "Egy sötét alagútba rohanunk" (Infostart)
A kormány jól számolt, amikor azokat a bevételeket jelölte meg, amelyek a költségvetésben szerepelnek, igaz, nem is maradt lehetősége arra, hogy ismét szavahihetetlenné váljon - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója. Palócz Éva úgy véli: az egészségügy közgazdasági értelemben nincs válságban, ugyanakkor a magyar orvosok fizetése fenntarthatatlanul és…
jan. 4
7:14
Emlékszik az olajválságra? Na, akkor tudja mi jön (Privátbankár)
A magas olajár ugyanúgy próbára fogja tenni a világot, mint a 70-es évekbeli, majd a 80-as évek eleji olajválság idején - figyelmeztetett a The Wall Street Journal
jan. 4
7:18
Halálos vihar Spanyolországban (HírExtra)
Spanyolországban három halálos áldozatot követelt, a szomszédos Portugáliában is áradásokat és közlekedési fennakadásokat okozó viharos időjárás csütörtökön. Spanyolország északi partvidékén, Pontevedra közelében vízbe fulladt két horgász, mivel hajójuk felborult a viharban.
jan. 4
7:20
Komár Laci: Hazugság, hogy rákos vagyok (BorsOnline)
Tíz kilót fogyott, hogy jó kondiban legyen, Szilveszterkor öt koncertet nyomott le, fittnek érzi magát a rock örökifjú hazai királya. Még szerencse, hogy a kislánya nem tudja elolvasni az apukájáról keringő szörnyű pletykákat
jan. 4
7:20
Újabb gyereket szeretne Tom Cruise és Katie Holmes (Infostart)
Újabb közös gyermeket, ezúttal fiút szeretne a Tom Cruise - Katie Holmes házaspár, ám egyelőre nem sok sikerrel próbálkoznak. A színészpár éppen ezért már orvosi segítséget kért, hogy a 2006-ban született Surinak mihamarabb testvére születhessen.
jan. 4
7:24
Meteorraj jár az ég alján (HírExtra)
Csütörtökről péntekre virradóan tetőzik a Quadrantidák meteorraj idei jelentkezése. A legintenzívebb, minden évben visszatérő meteorraj január elején okoz szép látványt az érdeklődők számára. A rajt 1825-ben fedezte fel Antonio Brucalassi.
jan. 4
7:24
Felborult egy cseh kamion Körmendnél (Blikk)
jan. 4
7:25
Újabb sztárzenekar tér vissza idén - meg fog lepődni! (Infostart)
Tizenkét évvel felbomlása után idén újra összeáll a legendás The Kinks. Az együttes a hatvanas években a brit invázió Nagy Négyesének tagja volt a The Beatles, a The Rolling Stones és a The Who mellett. Visszatérésük egyetlen akadálya a tagok egészségi állapota lehet.
jan. 4
7:29
Musarraf az Egyesült Államok embere (HírExtra)
George Bush amerikai elnök az Egyesült Államok szövetségesének nevezte csütörtökön Pervez Musarraf pakisztáni elnököt a terrorizmus elleni harcban. Pakisztánban Benazir Bhutto ellenzéki vezető meggyilkolása miatt februárra halasztották az eredetileg január 8-ra kitűzött parlamenti választásokat.
jan. 4
7:29
Traffipaxot szántott ki a földjéből (Blikk)
jan. 4
7:30
Az APEH hajtja be a jogosulatlan lakástámogatást (Privátbankár)
A Magyar Államkincstár látja el január 1-jétől azokat a feladatokat, amelyek az állam javára szóló jelzálogjog érvényesítésére, törlésére, és a jelzálogjoggal kapcsolatos jognyilatkozatokra vonatkoznak
jan. 4
7:34
Jön a 200 dolláros olaj? (Piac és Profit)
Egy vezető német gazdaságkutató szerint tíz éven belül megkétszereződhet a szabadpiaci olajár, azaz elérheti a 200 dollárt hordónként, a készletek szűkössége és a spekuláció miatt.
jan. 4
7:34
Emelkedhet a nyugdíjkorhatár (HírExtra)
Az elmúlt napokban éles vita alakult ki a Fidesz és az MSZP szakpolitikusai között arról, hogy mennyire kedvezőek illetve kedvezőtlenek a 2008 január 1-jén életbe lépő új nyugdíjszabályok. Erről a kérdeztük Mihalovits Ervint, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének (NYOK) elnökét.
jan. 4
7:40
Veszélyes a Dakar-rali (HírExtra)
A francia kormányszóvivő azt tanácsolta a Dakar-rali részvevőinek és szervezőinek, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel kerüljék el Mauritániát. A Lisszabonból szombaton elrajtoló mezőny közel tízezer km-es útja során a nyugat-afrikai országon is áthalad.
jan. 4
7:41
Lakáshitelt törlesztett a Forma-1 pénzéből (Privátbankár)
Sikkasztás miatt négy év börtönbüntetésre ítélték a Kínai Nagydíj helyszínéül szolgáló sanghaji Forma-1-es pálya volt igazgatóját - közölték igazságügyi illetékesek. Az ítélet szerint Jü Csi-fej (...
jan. 4
7:41
Sokkolta a sztárt, hogy szót fogadtak neki (Infostart)
Alaposan meglepődött a rapper Wyclef Jean, amikor New Jerseyben lévő házánál mintegy 500 fiatalt talált. Főleg, amikor kiderült, hogy ő hívta meg őket.
jan. 4
7:41
Ráhajtott Fruzsira a Hooligans gitárosa (BorsOnline)
Sorban állnak a sztárok Kovácsovics Fruzsinál. A Csillag Születik bájos énekesnőjét máris elhalmozzák ajánlataikkal a hazai zeneszerzők, akik a fiatal tehetség bemutatkozó lemezén szeretnének szerepelni. A kiscsillag sejtelmesen hallgat szerzőtársairól, a Hooligans együttes gitárosa Tóth Tibi azonban elárulta: akár egy egész lemezt is készítene Fruzsinak.
jan. 4
7:42
Sokkoló drágulások várhatóak idén (Infostart)
Csúcson az energia- és élelmiszerárak a világpiacokon, amit már a hazai vállalkozások is megéreznek. Ezért a sütő- és a tejipari vállalkozások várhatóan 12-15 százalékos áremelést hajtanak végre az év első hónapjaiban.
jan. 4
7:43
Kenyában vesztegelnek a segélyek - 150 magyar hazajött (Privátbankár)
A kenyai zavargások megbénították az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) térségbeli hatékonyságát, akadályozzák a segélyek eljuttatását a szomszédos Ugandába, Szudánba és a Kongói Demokratikus Köz...
jan. 4
7:46
A telefonáló sofőrök feltartják a forgalmat (Infostart)
Egy kutatás jó kifogást talált a rendszeres későknek: elmaradásukat ráfoghatják a telefonáló autósokra. Ők ugyanis rendszeresen feltartják a forgalmat.
jan. 4
7:50
Templomba viszi érmeit Kaká (Blikk)
jan. 4
7:50
Kenyán bukik a térség segélyezése (HírExtra)
A kenyai zavargások megbénították az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) térségbeli hatékonyságát, akadályozzák a segélyek eljuttatását a szomszédos Ugandába, Szudánba és a Kongói Demokratikus Köztársaságba.
jan. 4
7:51
Bush: Irán könnyen megnyomhatja a Start gombot (Privátbankár)
George Bush amerikai elnök Irán közel-keleti befolyásának feltartóztatásában jelölte meg közelgő térségbeli körútjának egyik mozgatórugóját. Az elnök szerint Irán továbbra is veszélyes
jan. 4
7:51
Berényiék taroltak 2007-ben (BorsOnline)
Rendíthetetlenül uralja a főműsoridőt a Barátok közt. A legújabb nézettségi adatok szerint az RTL Klub szappanoperája egész évben a legnézettebb műsor. A Mátyás tériek diadalmenetét csak egy ötperces hírműsornak sikerült megtörnie: az RTL Klub Híradójának október 22-ei összefoglalója ültette képernyő elé a legtöbb nézőt 2007-ben.
jan. 4
7:52
Kibékült az apjával Angelina Jolie (Blikk)
jan. 4
7:56
Nem lehet rágyújtani az utcán (HírExtra)
Törvényben tiltotta meg csütörtökön a török parlament a dohányzást egyebek mellett az éttermekben, a bárokban, a kávéházakban és a tömegközlekedési eszközökön, elemzők azonban úgy vélik, hogy igen nehéz lesz érvényt szerezni a tilalomnak az erősen nikotinfüggő török lakosság körében.
jan. 4
7:58
Verték a halott csecsemőt (HírExtra)
Egy halott csecsemő ügyében helyszínelnek Miskolcon - közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája csütörtökön este az MTI-vel. A csecsemő haláláról a mentőszolgálat értesítette a rendőrséget, a kihallgatás jelenleg is tart.
jan. 4
8:01
Házfal dőlt a Váci útra (Blikk)
jan. 4
8:01
Korrupciógyanú Csepelen (HírExtra)
A Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa elvárja a környezetvédelmi tárca vezetőjétől, hogy vizsgálja ki a csepeli galvániszap elszállítására kiírt tender körülményeit, a győztes meghatározását és a műszaki ellenőrzés folyamatát. Erről Illés Zoltán csütörtökön beszélt az MTI-nek.
jan. 4
8:03
Felminősítették Ciprust és Máltát (Privátbankár)
Felminősítette Ciprus és Málta eddig is elsőrendű befektetői adóskockázati osztályzatait a Moody"s Investors Service, a két ország euróövezeti csatlakozására hivatkozva. A nemzetközi hitelminősítő lon...
jan. 4
8:03
Leonardo DiCaprio újra csajozik (HírExtra)
Leonardo DiCaprio és egykori szerelme Bar Rafaeli újra egymásra találtak. A pár egy hosszú forró csókkal kezdte az újévet egy Las Vegas-i klubban. Az egész estét együtt töltötték és számos fotót készítettek egymásról - mondta az egyik amerikai magazinnak egy szemtanú, aki együtt bulizott a párral a Bellagio hotelban.
jan. 4
8:06
Kalifornia kontra Egyesült Államok (HírExtra)
Az Egyesült Államok tizenhat szövetségi állama Kaliforniával az élen beperelte a Bush-kormányzatot a nem kellően szigorú környezetvédelmi előírások miatt.
jan. 4
8:08
Árpa élő adásban tapizta le Claudiát (BorsOnline)
Árpa Attila a Mokka élő adásában simogatta Claudiát. Úgy tűnik. Claudiának nincs szerencséje a partnereivel, hiszen egykori társa, Havas Henrik is gyakran kellemetlen helyzetbe hozta, most pedig Árpa vette át a Tanár Úr helyét.
jan. 4
8:08
Jazz tehetségbörze a hétvégén (HírExtra)
A magyar jazz ifjú tehetségeit kívánja bemutatni a Művészetek Palotája Jazz Showcase - Tehetségbörze című koncertsorozata, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek a Fesztivál Színházban.
jan. 4
8:11
Hazajöttek Kenyából (HírExtra)
Magyar turistákat Kenyából hazaszállító repülőgép érkezett meg péntek hajnalban a ferihegyi repülőtér 2B termináljára, az első olyan légi járat, amelyen magyarok tértek haza azóta, hogy a kelet-afrikai országban a december 27-én megrendezett elnökválasztást követően súlyos zavargások törtek ki - számolt be róla az MTI tudósítója a helyszínről.
jan. 4
8:11
Tandemhódeszkázni de jó! (Blikk)
jan. 4
8:13
Szigorú számadás: hogy is van ez? (Privátbankár)
Januártól - egyebek mellett - változtak a szigorú számadás alá vont nyomdai, illetve számítógéppel előállított számlák, nyugták nyilvántartási szabályai.
jan. 4
8:13
Hajpántjával akasztotta fel magát a négyéves kislány (Infostart)
Felakasztotta magát a hajpántjával egy négyéves brit kislány. Lehetséges, hogy a gyerek egyik kedvenc mesefiguráját utánozta, ekkor történt a baleset.
jan. 4
8:14
Nyílt közbeszerzésen lehet pályázni a honvédségi közvélemény-kutatásra (Infostart)
Nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett meg a honvédelmi biztonságpolitikáról, és a Magyar Honvédség feladatellátásáról szóló közvélemény-kutatás elvégzésére a Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht.
jan. 4
8:14
Izrael megkezdi az engedély nélküli telepek felszámolását (Infostart)
Izrael valószínűleg megkezdi az engedély nélkül létesített ciszjordániai zsidó telepek felszámolását az amerikai elnök jövő heti látogatásán - közölte Hájim Ramón izraeli miniszterelnök-helyettes.
jan. 4
8:17
Globex, Princz, Szabadi (HírExtra)
Több nagy pert is lezárhat a Fővárosi Ítélőtábla még az idén; többek között a Globex- és a Princz-ügyben, továbbá Szabadi Béla és társainak, valamint Szlávy Bulcsú megölésének ügyében is ítélet születhet az év első felében - tudta meg az MTI a Fővárosi Ítélőtábla sajtófőnökétől.
jan. 4
8:19
Még pihen a devizapiac (Privátbankár)
A felzárkózó piaci valuták, köztük a forint irányát pénteken is a dollár gyengesége határozza meg, de nagy mozgás nem valószínű, mert a piacra továbbra is kockázatkerülés jellemző, és a csonka hét vég...
jan. 4
8:19
Vádemelés bankkártya-hamisítók ellen (Infostart)
Bankkártya-hamisítás miatt vádemelést javasol 12 magyar állampolgár ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda. A gyanúsítottak elsősorban németországi hoteleket szemeltek ki.
jan. 4
8:20
Módosultak a lakáscélú állami támogatások szabályai (Metropol)
A Magyar Államkincstár látja el január elsejétől azokat a jogokat, feladatokat, amelyek a magyar állam javára szóló jelzálogjog érvényesítésére, töröltetésére, illetve a jelzálogjoggal kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére vonatkoznak - tájékoztatta a Kincstár az MTI-t.
jan. 4
8:22
Jön a leértékelés (HírExtra)
Az áruházak hamarosan meghirdetik a nagy téli szezonvégi vásárt, és már most sok üzlet hasonló feliratokkal csábítja a vevőket. Bedőlni azonban a még oly hangzatos, "70 százalékkal olcsóbb" holminak sem muszáj.
jan. 4
8:22
Eltüntették a gyilkos ebeket (Metropol)
Minden jel szerint nem azok a harci kutyák ölték meg tavaly nyáron Takács Dominikot, amelyeket a rendőrök a család monori erdei házának udvarán találtak két és fél hónappal a kisfiú halála után.
jan. 4
8:24
Per a krokodil miatt (HírExtra)
Másodfokon is elvesztette a két fogorvos ellen indított krokodilpert a francia Lacoste divatcég. A brit fogászok rendelőjük cégérének egy krokodil képét választották, mert úgy vélték, ez az állat hírhedten híres fogazatáról és természetes módon utal a jó fogakra.
jan. 4
8:28
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az ezüst árfolyama 14 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 15,31 és 15,45 között. Már tegnap este is emelkedö tendencia mutatkozott, és folyamatos emelkedés volt megfigyelhetö. Az elemzök szerint a dollár gyengesége és a magas olajár miatt 13 fölött maradhat az árfolyam. Támogatás 15,17-nél és 14,74-nél, míg ellenállás 15,80-nál és 16,20-nál található. A GPB-USD ma reggel 31 pipes sávban…
jan. 4
8:28
Bankkártyás bűnszervezet ellen emelnének vádat (HírExtra)
Elsősorban németországi szállodákban bankkártyák adatait megszerző és azokkal visszaélő magyar bűnszervezet tagjai ellen javasol vádemelést a rendőrség - mondta el az MTI-nek a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa.

Keresés