Nem akar fizetni a kormány a megbukott kormányzati negyed tervezőinek - tudta meg az egyik internetes újság. A tervekért több százmillió forinttal tartozik a Kincstári Vagyoni Igazgatóság.
Szabálytalansági eljárást indít, ugyanakkor törvénytelenséget nem talált a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Szabó György szocialista politikus családjának érdekeltségébe tartózó vállalkozással kapcsolatban.
Véletlenül eladta egy vevő biciklijét egy áruház az Egyesült Államokban. Élénk forgalma lehet, mert előzőleg a gondok vödrét is eladta felmosórongyostul. A kerékpár egy 13 éves fiúé volt, aki olyan helyen hagyta, ahol minden eladó és nem lakatolta, vagy zárta le.
Huszonkilenc évesen meghalt a világ legjobban fizetett testőrnőjének tartott, egykori orosz modell, Anna Longinova. A szépség sztárokra, pénzemberekre vigyázott, nagy hírnévre tett szert, a halál mégsem munka közben érte: el akarták lopni az autóját, és a dulakodás közben beverte a fejét.
Az Európai Parlament csütörtökön változtatás nélkül jóváhagyta a postai szolgáltatások liberalizációjáról szóló jogszabálytervezetet, amely szerint 2011-től, az új tagállamokban pedig 2013-tól kell m...
Karsai József, a battonyai térség szocialista országgyűlési képviselője a február 11-i parlamenti szavazáskor nemmel fog voksolni az egészségbiztosítási törvényjavaslatra, akkor is, ha ezért kizárják az MSZP-frakcióból - közölte a képviselő. Elmondta: a választókerületében dolgozó 20 polgármesterből 15 csütörtökön titkos szavazáson javasolta neki, hogy ne támogassa a törvényjavaslatot. Hozzátette:…
Számítógépes távirányítással próbáltak bankból pénzt lopni bűnözők Svédországban. A banda felszerelt az egyik banki alkalmazott asztallapja alá egy - mint a rendőrség közleménye fogalmaz - "fejlett technológiájú készüléket", amellyel távolról irányítani tudta az asztalon lévő számítógépet.
A fémtolvajoknak eshetett áldozatul a bronzsajt - a kétszáz kilós fémdarab egy közismert tanmese, A holló és a róka ihlette szoborkompozícióban játszotta a főszerepet.
Praktikusnak tűnik a munkahelyen szerelmet keresni, ám sok veszély is leselkedik a párokra. A csapat általában nehezen viseli a kollegiális kapcsolat intimmé válását, a főnök pedig a teljesítmény romlásától tart. Vannak munkaadók, akiket nem érdekel a munkahelyre vitt privát élet, ha nem megy a munka rovására. Máshol jelenteni kell a HR-osztálynak. Hogyan lehet profin kezelni a helyzetet?
Demszky Gábor főpolgármester indítványára a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön határozatban nyilvánította Budapesten nemkívánatos szervezetnek a Magyar Gárdát. Egyúttal felkérték az ország összes önkormányzatát, hogy településeiken tegyenek meg mindent a szélsőséges megmozdulások, felvonulások elkerüléséért és nyilvánítsák nemkívánatosnak a Magyar Gárdát.
Budapest visszafizeti azt az 553 millió forintot, amelyet a vizsgálatok szerint jogosulatlanul használt fel a 2006-os útfelújításokra kapott állami támogatásból. Erről a Fővárosi Közgyűlés döntött.
A gazdaság dinamizálását adó- és járulékcsökkentéssel és az ehhez kapcsolódó bérreformmal lehet megvalósítani - jelentette ki Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, a szervezet elnökségi ülésén.
A legnagyobb kormánypártot a teljes lakosság 13 százaléka támogatja, miközben a Fideszre a választópolgárok 34 százaléka szavazna - derül ki a Tárki felméréséből.
Karsai József, a battonyai térség szocialista országgyűlési képviselője a február 11-i parlamenti szavazáskor nemmel fog voksolni az egészségbiztosítási törvényjavaslatra, akkor is, ha ezért kizárják ...
Az információbiztonsági technológiákkal foglalkozó Noreg Kft. szerint az APEH elektronikus árverése is visszaélésekre ad lehetőséget. Az árverésen való részvétel Ügyfélkapu-regisztrációhoz kötött, amely viszont nem garantálhatja a felek megfelelő azonosítását. Emiatt bárkivel előfordulhat, hogy személyes azonosítóit megszerezve licitálnak a nevében.
A 2009. évi adóváltoztatások keretében 200 milliárd forintos teherkönnyítésre lát lehetőséget a Pénzügyminisztérium, ezen belül a direkt adókönnyítésre 100 milliárd forint juthat - mondta Veres János ...
Az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője Orbán Viktor és Mádl Ferenc kilencvenes években tett kijelentéseivel támasztotta alá csütörtöki sajtótájékoztatóján azt a véleményét, hogy "pálfordulások" történtek a jobboldalon tandíj ügyében.
Egy 16 és egy 17 éves kocogó fiút gázolt el egy autós Bábolna közelében, a fiatalabbik a helyszínen életét vesztette, a másikat kórházba szállították - tájékoztatta csütörtökön a rendőrség az MTI-t.
Rövid üldözés után egy menekülő cigarettacsempészt tartóztattak fel Tiszabecs közelében csütörtökön - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A befektetök kockázatkerülésének fokozódása és a nemzetközi részvénypiaci veszteségek miatt ma gyengült a zloty. Az EUR-PLN ezzel jóvátette veszteségeit. A devizapárt 3,6235-ön jegyzik. Ellenállás 3,6402-nél, míg támogatás 3,6017-nél található. In-GFX
Az áramosítás miatt fákat vágnak ki a tanyás térségekben. A fejlődésnek tehát ára van. Szerencsére a növényzet pótlására megvan a szándék és a forrás. Ha a hatóságok előírják a fapótlást, akkor annak eleget tesznek az áramszolgáltatók. Ha fapótlási díjat kérnek, akkor a cégek fizetnek.
Bő kétszeres különbség mutatható ki a Fidesz és az MSZP támogatottsága között egy negyedéve, az ellenzéki párt javára. Erről a Szonda Ipsos kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.
Decemberben 0,6 milliárdról 1,2 milliárdra emelkedett a dél-afrikai kereskedelmi mérleg deficitje, miközben a szakemberek 0,4 milliárdos hiánnyal számoltak. A figyelmet a SARB délutáni kamatdöntése vonja magára, ahol változatlan 11,00%-os alapkamatra számítanak az elemzök. Az USD-ZAR-t 7,4425-ön jegyzik. A cél a 7,4720-as érték. in-GFX
Demszky Gábor indítványára a közgyűlésben nemkívánatos szervezetnek nyilvánították a Magyar Gárdát; a kormánypártok és az MDF is részt vett a határozathozatalon
Tizenkilencmillió forintos sikkasztás bűntettét tárta fel egy nyíregyházi vállalkozónál a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya - közölte a szervezet sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A szociális bérlakásokat terhelő áfa eltörlését, és a fordított áfa újragondolását kéri a Fidesz a kormánytól. A párt debreceni elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy az erről szóló javaslatokat a parlament tavaszi ülésszakán beterjesztik.
Az élettársi, vagy házastársi kapcsolatban élők jobban élvezik a szexet, mint azok, akik nem élnek együtt partnerükkel. Legalábbis ezt állítja egy nemzetközi felmérés. Világbajnok ökölvívónk Erdei Zsolt egyetért a kutatással, ám Mészáros Dóra, Európa legjobb sztriptízese azt mondja: a kémia az elsődleges.
Egy olyan iskolában, ahol szegregálják a roma diákokat, feltételezhetően nem folyik hatékony pedagógiai munka, nem oktatnak felkészült tanárok. A vezetőség feladata az, hogy, ha egy oktatónak roma diákokat kell tanítania, és nincsen birtokában a szükséges pedagógia módszertárnak, biztosítsa a továbbképzését.
A főváros felkéri a kerületeket és az ország önkormányzatait, hogy nyilvánítsák nem kívánatosnak a Magyar Gárdát - erről csütörtöki ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés.
A Monster-meghirdetett álláshelyek indexe januárban 169 pontról 160 pontra csökkent. A GBP-USD erösödést mutatott, és csúcsot ért el 1,9945-nél. A 2008-as csúcs 1,9964-en áll. in-GFX
Letért az útról, majd árokba zuhant és a vadvédelmi hálónak ütközött egy személyautó az M5-ös autópálya 35-ös kilométerszelvényénél, a Budapest felé vezető oldalon - mondta el az InfoRádióban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság kínai szekciója, az NBA Kína szerepet vállal a pekingi olimpia kosárlabdacsarnokának későbbi hasznosításában.
A kórházak nagy része képtelen lesz eleget tenni a legújabb várólista rendeletnek, amely szerint betegfogadási listát kell vezetni minden olyan területen, amely nem tartozik az intézményi várólistához. Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke elmondta, az intézmények és az OEP sincs felkészülve arra, hogy február elsejével elindulhasson a rendszer. Az egészségügyi miniszter elfogadhatatlannak…
Hét ember sérült meg csütörtökön nem sokkal fél egy előtt az M5-ösön, ahol az inárcsi lehajtó közelében egy autó az árokba borult. A kocsi a vadhálót átszakítva rohant le eddig ismeretlen okból az úttestről. A baleset alig egy kilométerrel arrébb történt, mint ahol tegnap Selmeczi Roland színművész hasonló körülmények között halálos balesetet szenvedett.
Példátlan lépéssel, egyszerre négy kelet-európai EU-tagállam szuverén adóskockázati besorolásainak kilátását rontotta a Fitch Ratings, a magas folyómérleg-hiány okán