Lezárult a komáromi és a komárnói (révkomáromi) erődrendszer hasznosítási terveinek elkészítésére kiírt "Erődök ébredése" elnevezésű projekt; a révkomáromi Öregvár Makovecz Imre tervei alapján újulhat meg, a komáromi erődben pedig két fiatal budapesti építész tervei alapján egy kulturális funkciókat ellátó építmény valósulhat meg - tájékoztatta a projekt menedzsere szerdán az MTI-t.
Első alkalommal kér hivatalosan bocsánatot az ausztrál kormány az őslakosoktól. Elsősorban azoktól, akiket asszimilációs céllal erőszakkal vettek el szüleiktől a XX. század elején. Az ünnepélyes bejelentés február 13-án hangzik el majd, amikor megalakul az új törvényhozás. A hírt Jenny Macklin, a bennszülött ügyekkel foglalkozó miniszter jelentette be szerdán.
Elégedettek a vizitdíjak beszedésével a cseh háziorvosok és a fogorvosok, s szeretnék elérni, hogy a vizitdíjat emeljék - jelentette ki Jirí Pekárek, a cseh Magánorvosi Koalíció szóvivője és a Cseh Fogorvosi Kamara elnöke szerdai prágai sajtótájékoztatóján.
Újabb rakétaelfogó rendszert telepítettek a japán önvédelmi erők Tokió közelében, a Takejama haditengerészeti bázison - közölték szerdán katonai forrásból. Ez a harmadik Patriot (PAC-3) típusú rakétaelfogó rendszer Tokió közelében.
A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 22 százalék - olvasható a Tárki legfrissebb kutatásában.
Mintegy 18 millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhát és 270 csomag ukrán származású, adózatlan cigarettát - találtak a pénzügyőrök a józsefvárosi- és a rákospalotai piacon - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szerdán az MTI-vel.
A demokrata párt egy elnökjelöltségre pályázó politikusa, John Edwards bejelentette: nem vesz részt a további küzdelmekben - adta hírül a CNN hírtelevízió.
A tavaly novemberben elhunyt Szabó Magda hat kötetét jelenteti meg februárban újra az Európa Könyvkiadó, amely az író 90. születésnapja alkalmából kezdte meg munkáinak új, keményfedeles kiadását - tudatta a könyves műhely. A kiadó közlése szerint a Pilátus, a Régimódi történet, az Ókút, A csekei monológ, A pillanat, A szemlélők és Az a szép fényes nap című írások látnak napvilágot februárban.
A XX. századi délvidék magyar képzőművészetét összegző lexikon jelent meg a Timp Kiadó gondozásában; Balázs-Arth Valéria vaskos, hiánypótló kötetét szerdán mutatták be Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban.
Csalódást okoztak az amerikai egyéni fogyasztói kiadások, hiszen a 4. negyedévben a várt 2,6% helyett csupán 2,0%-kal emelkedtek a legutóbbi +2,8% után. Az ehhez tartozó árindex a magban 2,7%-os emelkedést mutatott, meghaladva ezzel a +2,5%-os elörejelzést. Az adatok hatására maga mögött hagyta 1,9951-es csúcsát a GBP-USD, és visszaesett 1,9889-re. In-GFX
A lengyel Jegybank ma a várt szerint 25 bázisponttal 5,25%-ra emelte alapkamatát. A zlotyt erösítette a kamatkülönbség emelkedése. Az EUR-PLN minimumot ért el 3,6090-nél. Támogatás 3,6075-nél és 3,6019-nél, míg ellenállás 3,6301-nél található. In-GFX
Itt az ékes bizonyítéka annak, miért is világbajnok egy világbajnok, már ami a ralit illeti. Az idei vb monte-carloi futamán egy épp arra ténfergő rendőr ugyanis csak és kizárólag Sebastien Loeb, világbajnokhoz méltó, gyors manőverének köszönheti az életét.
A mai napon a "TB-mentő népszavazást" kezdeményező és támogató szakszervezetek vezetői megbeszélést tartottak Erdő Péter bíborossal az egészségbiztosítás átalakításáról és a népszavazási kezdeményezésről. A tanácskozáson részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Liga Szakszervezetek, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete, az…
Hárman meghaltak, huszonheten megsérültek, amikor bomba robbant a Fülöp-szigetek déli részén lévő General Santos nevű városban szerdán - közölte a helyi rendőrség.
Megváltozott a magyar labdarúgó-válogatott május végi, június eleji programja: a brüsszeli EU-torna elmarad, helyette május 31-én a horvátokkal, június 4-én pedig az argentinokkal mérkőzik a nemzeti együttes Budapesten.
Kifejezetten a kis- és középvállalkozásokat (kkv) célozza meg szolgáltatásaival a januárban indult LA Communications. Szabó Linda ügyvezető igazgató a Kreatív Online-nak elmondta, hogy tapasztalatok szerint a célcsoport részéről egyre nagyobb az igény a kommunikációra, de a cégeknél erre nincs külön szakember, vagy nincs anyagi forrás a specializált nagy ügynökségekkel való együttműködésre. Az…
Egy plusz egyéves szerződést írt alá Franciaországba, a Levallois Sporting Club együtteséhez Jakab János, a Lombard BVSC válogatott asztaliteniszezője.
A Tárki legújabb közvélemény-kutatása szerint továbbra is jelentős a különbség a két nagy párt támogatottsága között: a Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében 34 százalék, míg az MSZP támogatói tábora a teljes lakosság körében 13 százalék - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott kutatásban.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) megvizsgálta az MR2-Petőfi Rádió műsorszolgáltatását és megállapította, hogy a rádió sérti a közszolgálati műsorszolgáltatás alapkövetelményeit.
A Magyar Orvosi Kamara szerint a vizitdíj és kórházi napidíj nem hozott jelentős bevételt sem az alapellátásban, sem a kórházaknál és érdemben nem volt hatással a hálapénzre sem - erről Éger István elnök beszélt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Az egészségügyi tárca szerint a Magyar Orvosi Kamara elnöke ismét a politikai elkötelezettség alapján és nem az orvosok érdekeinek megfelelően…
Pert helyezett kilátásba egy brazíliai zsidó szervezet arra az esetre, ha egy szambaiskola nem változtat a tervein és holokauszt-élőképpel vonul fel a riói karneválon. "Amitől libabőrös leszel" - ez a Viradouro szambaiskola 80 perces parádéjának a témája. A menetben nyolc élőkép lesz különféle borzongató dolgokról, például a hidegről, a félelemről és a holokausztról.
A román, a svéd és a fehérorosz válogatott sikerrel vette az első fordulót a női tenisz Fed Kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjának nyitó napján, a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, Budapesten.
A helyi biztonsági körülményekre figyelemmel a március 9-i népszavazáson nem lehet majd voksolni a kabuli magyar képviseleten, a többi külképviseleten azonban a tervek szerint nyitva lesznek az urnák - közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.
Doris Lessing brit írónő, aki egészségi állapota miatt nem lehetett jelen december 10-én a stockholmi hivatalos ünnepségen, Londonban vehette át a Nobel-díjat - az elismerést Staffan Carlsson svéd nagykövet adta át. A 88 éves írónőt hátfájás kínozta, s nem volt elég erős az utazáshoz.
Ez év február elsejétől már az egycsatornás gyűjtőkémények (termoforkémények)felújítására is lehet pályázni az Új Magyarország Panelprogramban - jelentette be Ujhelyi István, az Önkormányzai és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Ma csökkent a török líra árfolyama. A deviza reagált az ázsiai ás európai tözsdék veszteségeire. Mivel bíznak a Fed újabb kamatcsökkentésében, összeszedte magát a deviza. Az USD-TRY-t 1,1777-en jegyzik. A Fed esti kamatdöntése elött 1,1700 és 1,1850 között alakulhat az árfolyam. In-GFX
Tizenegy pakisztáni és orosz határsértőt fogtak el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a tiltott határátlépés körülményeinek vizsgálata tart, a külföldiek ellen idegenrendészeti eljárás indult - közölte a térségi főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
A HKD-JPY-t 13,80-on jegyzik. A MACD vételi jelet adott ki, ami emelkedö jegyzésekre utal. Megerösítenék a vételi jelet, ha sikerülne átlépni a 13,91-es értéket. Ott fontos ellenállás található, melynek átlépése esetén jelentös emelkedö potenciál nyílhat. Egy elemzöház ezért az érték fölött vételeket javasolta ügyfeleinek. Ebben az esetben a 14,10-es és a 14,36-os érték a cél. In-GFX
Kihelyezett kormányülés kezdődött szerdán a Pest megyei Gödön. A távirati iroda információi szerint a többórásra tervezett kormányülésen többek között a miniszterek idei feladatairól, a kormány munkatervéről és a tavaszi törvényalkotási programról lesz szó.
John Edwards kiszáll az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből. A volt észak-karolinai szenátor, aki már 2004-ben is nekifutott az elnökjelöltségnek, szerdán New Orleansban közép-európai idő szerint este jelenti be döntését - közölte kampánystábjának a szóvivője. Edwards az utóbbi négy szövetségi államban tartott demokrata párti előválasztáson vereséget szenvedett a…
Doris Lessing brit írónő, aki egészségi állapota miatt nem lehetett jelen december 10-én a stockholmi hivatalos ünnepségen, Londonban vehette át a Nobel-díjat - az elismerést Staffan Carlsson svéd nagykövet adta át.
Előrehozott parlamenti választást hozhat, ha a lakosság többsége részt vesz a márciusi népszavazáson, és a vizitdíj, kórházi napidíj valamint a tandíj eltörlésére voksol - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A német konzervatív lap bécsi tudósítója süllyedő hajóhoz hasonlítja a Gyurcsány-kormányt, melynek szorult helyzetét Reinhard Olt a cikk írója szerint az is bizonyítja, hogy a…
A befektetési vállalkozásoknak és bankoknak február 1-jétől az új befektetési tanácsadási vagy portfóliókezelési szerződés megkötése előtt az ügyfelekkel ki kell töltetniük egy alkalmassági tesztet.