2008. január 29. kedd

jan. 29
9:45
Felmentették a fiát halálba taszító férfit (Infostart)
A görög bíróság felmentette azt a férfit, aki 2006 nyarán kilökte hatéves fiát egy krétai szálloda negyedik emeleti balkonjáról, majd kétéves kislányával az ölében maga is leugrott, de túlélte a zuhanást, fia azonban belehalt. A bíró azért nem ítélte el John Hogant, mert megítélése szerint a férfi nem beszámítható. A kislány, pszichiáterei szerint, még nem tudta feldolgozni a történteket.
jan. 29
9:47
Az aktív életmód fiatalít (HírTV)
Aki rendszeresen mozog, az nemcsak jobban néz ki, hanem a szervezete genetikailag is fiatalabb - állapították meg brit tudósok. Megvizsgálva 2400 kaukázusi ikerpárt, az orvosok azt találták, hogy akik rendszeresen mozogtak, azok bizonyos biológiai mutatóik alapján akár 10 évvel is fiatalabbak voltak, mint ülő életmódot folytató ikertestvérük.
jan. 29
9:47
Fegyelmi a vesztegetéssel vádolt bv-ezredesek ügyében (Alternatív Energia)
Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) államtitkára kedden reggel utasította Dömény Sándor dandártábornokot, a büntetés-végrehajtás megbízott országos parancsnokát a bv-ezredesek ügyében vádemeléssel érintett, még aktív állományba tartozó tisztek fegyelmi felelősségre vonásának megindítására - mondta el Tímár Zoltán sajtófőnök. Az államtitkár figyelmeztetésben részesítette a…
jan. 29
9:48
A tűzoltókra számítunk - a rendőrökre nem igazán (Privátbankár)
Legmegbízhatóbbnak a tűzoltókat tartjuk, legkevésbé pedig a szakszervezetek képviselőiben bízunk meg - derül ki a GfK Csoport által készített kutatásból.
jan. 29
9:49
Olasz bordélyt hirdetnek Keleti Györgyivel (BorsOnline)
Keleti Györgyivel csábítja a férfi kuncsaftokat egy olasz internetes partnerközvetítő cég honlapján. A szexuális szolgáltatásokat kínáló cég Nikol néven hirdeti Györgyi bájait. A modell azonban mit sem tudott róla, hogy Itáliában házhoz hívható prostituáltat csináltak belőle.
jan. 29
9:49
Ma kezdődik az emberrablással vádolt volt kisvárdai rendőrök pere (Alternatív Energia)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon ma kezdődik az emberrablással vádolt volt kisvárdai rendőrök és civil bűntársaik pere. A vádirat szerint a három volt rendőr - akiknek a szolgálati jogviszonyát az ügy kiderülésekor megszüntették - és öt civil személy még tavaly május 19-én csempészcigaretta értékesítésével kapcsolatban követett el az emberrablást.
jan. 29
9:52
Kondorosi: Szetey kicsit későn vette észre (hirado.hu)
A kormánybiztos szerint a Szetey-féle közigazgatási rendszer némi korrekciójára lesz szükség
jan. 29
9:53
EUR-CHF Csökkent a svájci kereskedelmi mérleg többlete (HírTV)
Januárban 1,81 milliárdról 0,2 milliárdra csökkent a svájci kereskedelmi mérleg többlete, csalódást okozva ezzel. A szakemberek 0,95 milliárdos plusszal számoltak. Az EUR-CHF-et 1,6118-on jegyzik. Támogatás 1,6075-nél, míg ellenállás 1,6128-nál található. 1,6143 fölött szabaddá válhat az út 1,6180-ig. in-GFX
jan. 29
9:53
Demi Moore kiszállt a Kabbalából (Blikk)
jan. 29
9:53
Egy sima, egy fordított: ezt már az APEH sem érti (Privátbankár)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége több száz kérdést tett fel - még az adóhatóság sem lát tisztán az új jogszabályokban
jan. 29
9:54
Kielégítő Grosics Gyula állapota (hirado.hu)
Az egykori focista tüdeje rendben van, de újabb vizsgálatokra van szükség
jan. 29
9:55
Kedd este indul a 39. Magyar Filmszemle (HírTV)
Indul a 39. Magyar Filmszemle, kedd este tartják a nyitóünnepséget Budapesten, a Millenáris Teátrumban. A fesztivál egyhetes, több száz filmet nézhetnek meg az érdeklődők.
jan. 29
9:56
Szégyelli magát a hollywoodi színész (hirado.hu)
Nicolas Cage egészen pontosan egyre magasodó homloka miatt szégyenkezik
jan. 29
9:58
Tarlós vagy Kubatov irányítja a kampányt? Az SZDSZ választ vár a Fidesztől (hirado.hu)
Tarlós István egy interjúban azt mondta, hogy Kubatov Gábor a pártszervezetek egységeinek mozgósításával foglalkozik
jan. 29
9:58
Tarlós: a nullával egyenlő annak az esélye, hogy a népszavazás meghiúsuljon (hirado.hu)
A Fidesz népszavazási kampányának a felelős szerint hiába bízik az MSZP abban, hogy az emberek nem mennek el szavazni, komolyan maguk sem hiszik ezt el
jan. 29
9:58
Kenyában megöltek egy ellenzéki képviselőt (Kripto Akadémia)
Meggyilkoltak egy ellenzéki parlamenti képviselőt Kenyában. Halála feltehetően tovább szítja a feszültséget az afrikai országban, ahol nem csitul a vitatott eredményű elnökválasztásra visszavezethető politikai-etnikai erőszak. Mugabe Were az ellenzéki Narancssárga Demokratikus Mozgalom (ODM) tagja volt. Két fegyveres hétfőn éjjel lőtte le, amikor a Nairobi külvárosában fekvő házának kapujához…
jan. 29
9:59
Beragadt az európai infláció - beragad a kamat is? (Privátbankár)
Szakértők szerint az eurózónában januárban 3,1 százalékos volt az infláció éves szinten, vagyis megegyezett a decemberi értékkel. Ha a csütörtöki közlés megegyezik a várakozásokkal, akkor a drágulás mértéke marad a 6 éves rekord szint közelében. Az OTP elemzője szerint a tartósan magas fogyasztói árakért főleg másodlagos hatások felelősek, például az élelmiszerek és a nyersanyagok drágulása - ez…
jan. 29
10:00
NOB-elismerés Angela Merkelnek (hirado.hu)
A NOB elismerését Thomas Bach, a szervezet német alelnöke adta át a berlini kancellárián
jan. 29
10:01
Összefogás az olcsóbb gázért, villanyért (Privátbankár)
Az energiaköltségek csökkentése érdekében társultak a főváros önkormányzatai. Az erzsébetvárosi és a józsefvárosi polgármester által aláírt szerződés szerint a helyhatóságok a jövőben közösen írnak ki tendert az energia beszerzésére. Az elképzelések szerint a megnövekedett energiamennyiség miatt a szolgáltatók alacsonyabb áron szállítják majd a kerületeknek az áramot és a gázt, ezzel akár 5-10…
jan. 29
10:03
Beindult a SEPA-modell: egységes az utalás (Privátbankár)
Tegnap életbe lépett az egységes átutalási rendszer az uniós tagállamok közt. Az úgynevezett „SEPA” modell bevezetésének köszönhetően hasonlóvá válik a díjszabás és a teljesítés határideje az euró alapú kifizetéseknél. A rendszerhez a tagállamokon kívül négy külső ország is csatlakozott, Magyarországon jelenleg 11 bank képes fogadni az új modell szerint az átutalásokat. Bartha Lajost, a Magyar…
jan. 29
10:04
USD-SEK Csökkenö svéd kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
Decemberben éves szinten a várt 4,3% helyett csupán 4,0%-kal emelkedtek a svéd kiskereskedelmi forgalmak a legutóbbi +5,7% után. Az érték tavaly szeptember óta csökkenést mutat, és a 2005 május óta mért legalacsonyabb értéknek felel meg. Az USD-SEK-et 6,4111-en jegyzik. 6,3888 alatt 6,3400-ig, míg 6,4130 fölött 6,4200-ig, majd 6,4600-ig nyílhat potenciál. In-GFX
jan. 29
10:04
Orbán: a hazugságok vezettek válsághoz (Privátbankár)
A Fidesz elnöke szerint a vizitdíjról, kórházi napidíjról és tandíjról szóló márciusi népszavazás komoly esély a változtatásra, egy kudarcokkal teli korszak lezárására. Orbán Viktor a párt frakcióülése előtt elmondta: ha a lakosság mindhárom reformot elutasítja a referendumon, akkor fordítani lehet a gazdaság rossz helyzetén. Baráth Etele MSZP-s képviselő szerint az ellenzék vezetője túlzott…
jan. 29
10:05
Vágásra várnak a piacok (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
jan. 29
10:06
Száguld a rezsi: egyre kevesebb pénzünk van enni (Privátbankár)
A magyar háztartások 2000 óta jövedelmük egyre kisebb hányadát fordítják élelmiszerre, viszont többet költenek a lakásuk rezsijére - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tanulmányából. Az ezredforduló óta főleg a tejfogyasztás esett vissza, ennek mértéke nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony. 2006-ban az egy főre jutó jövedelem éves szinten 840 ezer forintot tett ki, ez csak kis…
jan. 29
10:08
Állni látszik az EKF-program, bár az idő halad (hirado.hu)
Lapinformáció szerint a Művészetek Palotáját bízhatja meg a szaktárca az EKF-programok szervezésével, ezt a pécsi polgármester elképzelhetetlennek tartja
jan. 29
10:09
Bush évet értékelt (Kripto Akadémia)
A második mandátumának utolsó évébe lépett George Bush amerikai elnök utolsó, hetedik évértékelő beszédében hétfőn arról beszélt, hogy az amerikai gazdaság biztos lábakon áll, és Irakban előrelépés történt a biztonság terén.
jan. 29
10:09
Európa felé fordulnak a magyar szabadalmak (Privátbankár)
Miközben tavaly a belföldi védjegy bejelentési aktivitás 3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, a szabadalmi kérvények száma öt éves mélypontra csökkent - mondta el a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke. Bendzsel Miklós a visszaesést részben úgy magyarázta, hogy sokan már nem a nemzeti, hanem az európai hivatalhoz fordulnak kérvényeikkel, ráadásul a…
jan. 29
10:10
Bérgyilkossal akarta megöletni exbarátját (hirado.hu)
A hatóságok a lányt és a bérgyilkost is letartóztatták
jan. 29
10:11
Floridában hadakoznak a republikánusok (Kripto Akadémia)
Floridában tartanak kedden előválasztást, a voksolás döntő lehet a republikánusok versenyében. Az előrejelzések azt mutatják, hogy Rudy Giuliani jócskán elszámította magát, bár ez az első állam, ahol rengeteget költött és aktívan korteskedett, csupán a negyedik helyre számíthat. Az elsőség John McCain arizonai szenátor és Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó között dőlhet el. McCain és Romney…
jan. 29
10:11
Kiakadtak a könyvelők az áfa-törvényen (Privátbankár)
Komoly jogbizonytalanságot eredményez, hogy a hónap elején bevezetett áfa-törvény egyes részei nem egyértelműek - véli a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. Ruszin Zsolt főleg a fordított áfa befizetésre vonatkozó rendelkezéseket kifogásolja, ezek ugyanis szerinte ellentmondanak az uniós irányelveknek. Az egyesület észrevételeit elküldte a Pénzügyminisztériumnak, és csütörtökön dől…
jan. 29
10:14
Olimpiai bajnok kerékpáros súlyos sérülése (hirado.hu)
Az athéni játékok 500 méteres számában aranyérmes versenyzőnőnek eltörött az egyik nyakcsigolyája és kifordult a válla egy hatalmas bukásnál
jan. 29
10:14
Fegyveresek védik a Fülöp-szigeteki bányákat (HírTV)
Privát fegyvereseket képez ki a Fülöp-szigetek hadserege a külföldi bányavállalatok védelmére - írta az AFP hírügynökség kedden. A szigetországban létesített bányák és más külföldi cégek ugyanis a fegyveres kommunista lázadók állandó támadásainak vannak kitéve.
jan. 29
10:15
Hajdú Péter: Én hordom a nadrágot! (BorsOnline)
Én vagyok a főnök, anyukám! – hangzik a macsó szöveg. Alighanem létezik olyan párkapcsolat, ahol így is van. Másutt a nő a hordja a nadrágot, és akár a munkahelyén vezető beosztásban dolgozó férfi is lehet "nyuszi" odahaza. Emellett beszélhetünk "gyerekuralomról", de még az sem túlságosan meglepő, ha a házi kedvenc válik családtaggá, és diktál.
jan. 29
10:16
Rendőri védelmet kért a didikirály (hirado.hu)
Fekete Pákó a "nácibotrány" kirobbanása után fordult a rendőrséghez
jan. 29
10:18
A volt kormányfő spórol az "ínségesebb napokra" (Infostart)
Újabb remekül jövedelmező állást kínáltak a volt brit kormányfőnek. Tony Blair ezzel együtt már több mint tízmillió fontot (3,5 milliárd forintot) keresett a miniszterelnöki posztról való távozása óta eltelt bő fél év során.
jan. 29
10:20
Ausztrália helyett véletlenül az Egyesült Államokba repült (Blikk)
jan. 29
10:21
259-ről meghátrált a forint (Privátbankár)
Erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon kedden reggel. A reggeli nyitáskor 258 forint körüli árfolyamon indult az euró adásvétele, ami több mint egy forinttal alacsonyabb a hétfő délutáni...
jan. 29
10:24
Az MTV Híradójából értesült az államtitkár a bv-botrányról! Figyelmeztetést kapott Dömény Sándor (hirado.hu)
A 2005-2006-ban elkövetett bűncselekmény ügyében az ügyészségi vizsgálatról a szaktárca tudott, de a vádemelésről csak a sajtóból értesült
jan. 29
10:25
Állásinterjú: ha az erősségekről és a gyengéről kérdeznek (HírTV)
Valaki készül rá sablonválasszal, mások meglepődnek és zavarba jönnek. Nincsenek könnyű helyzetben az álláskeresők, ha jó és rossz tulajdonságaikra kérdeznek rá állásinterjún. Általában visszatetszést kelt, ha túlzottan fényezzük magunkat, ám értékesítőknél a magabiztosság érzékeltetése előnyös lehet. Ha negatívumokról kérdeznek, próbáljuk meg hárítani a kérdést vagy pozitív körítéssel tálalni.
jan. 29
10:25
KKK - 160 milliós tendert hirdetett (Kreatív Online)
Az uniós közlekedési infrastruktúra fejlesztési forrásokhoz kapcsolódó kreatív- média- és pr-feladatokra írt ki tendert a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK). A Tenders Electronic Daily (TED) honlapján közzétett hirdetmény szerint a megbízás értéke nettó 160 millió forint.
jan. 29
10:25
Fotók szerint Felbachban is erősen habzik a Rába (Alternatív Energia)
A PRONAS természetvédő civil szervezet szerint bizonyítékok vannak arra, hogy Ausztriából érkezik az a szennyezés, amely a Rába habzását okozza. "Megdőlt az a sokat hangoztatott osztrák állítás, miszerint a Rába Ausztriában nem habzik" - közölte kedden Woki Zoltán, a PRONAS aktivistája. Elmondta, civil összefogásuk a napokban több fényképfelvételt is kapott Ausztriából, amely azt bizonyítja, hogy…
jan. 29
10:27
EU-s fizetési mérleg: +0,7 Mrd EUR (HírTV)
Novemberi EU-s fizetési mérleg: +0,7 Mrd EUR- elözö havi érték: +3,1 Mrd EUR. Részletek következnek… in-GFX
jan. 29
10:29
Jó és rossz hírek a Tátrából (Infostart)
Szlovákiában hatalmas károkat okozott a hétvégi szélvihar. A Magas-Tátrában volt a legsúlyosabb a helyzet, ott csaknem 10 ezer fa dőlt ki.
jan. 29
10:31
Ujjlenyomat vizsgálat a magyar-szerb határon? (Piac és Profit)
Az EU-ba beutazó külföldi állampolgárok ujjlenyomatának, biometrikus és személyi adatainak rögzítéséről tárgyaltak az uniós igazságügy miniszterek.
jan. 29
10:31
Pót nyílt napot tart a BKF (HírTV)
"BKF? Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola? Mi fán terem? Az egyértelmű, hogy mindenkit érdekel, melyik felsőoktatási intézménynek szavazzon bizalmat, hiszen meg szeretné nézni a helyet, ahol majd talán három vagy akár több évet eltölt. Mi sem jobb alkalom erre, mint egy nyílt nap!" - ezekkel a szavakkal hirdeti pót nyílt napját a BKF.
jan. 29
10:33
Állami tisztségben marad a sikkasztó szocialista (HírTV)
Bár első fokon elítélték, február végéig még állami tisztséget tölthet be Karakasev Anna. A salgótarjáni MSZP-s politikust 2,5 millió forint elsikkasztásért felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélte a bíróság.
jan. 29
10:36
Csökkentenék az iskolatejjel történő zsírbevitelt (HírTV)
Egységes lesz az iskolákban szétosztott tej valamennyi kategóriája esetén a támogatás mértéke - döntöttek az EU agrárminiszterei. A korábbi rendszerben nagyobb támogatást kapott a magasabb zsírtartalmú tej.
jan. 29
10:36
Izrael bocsánatot kér a Beatlestől (Blikk)
jan. 29
10:36
A thai király áldását adta (Kripto Akadémia)
Thaiföld királya kedden jóváhagyta az előző nap megválasztott új kormányfő, Szamak Szundaravedzs kinevezését Az alkotmányos monarchiában formálisan szükség van az uralkodó beleegyezésére a miniszterelnök és a kormány kinevezéséhez. Bhumibol Aduljadedzs király jóváhagyásának birtokában a decemberi választásokon győztes Népi Erő Pártja (PPP) megkezdi a koalíciós tárgyalásokat. Az új kormány…
jan. 29
10:40
Kanouté nem mehet az ünnepségre ha továbbjutnak (hirado.hu)
Kanouté mellett az elefántcsontparti Didier Drogba (Chelsea) és a ghánai Michael Essien (Chelsea) jelölt az Év Afrikai Labdarúgója címre

Keresés