Négy magyar cég is kiállít a Barcelonában február 11. ás 14. között megrendezendő Mobile World Congress-en, az ITDH támogatásával. A Magyar Nemzeti Standon az Allround például a számlázással,...
Egymás "tényeit" cáfolják a bioüzemanyagok mellett és ellen felszólalók; végleges döntés még nincs az ügyben. A támogatók szerint megfelelő szabályozással elkerülhetőek a félelmek, az ellenzők viszont állítják: a másik oldal csak a zsebére gondol.
A francia igazságszolgáltatás nyolc év börtönbüntetésre módosította hétfőn a Zoé Bárkája francia segélyszervezet hat francia munkatársának büntetését, akiket gyermekrablás kísérletének vádjával...
Gáspár Győző (34) megint felszedett 12 kilót, ezért fogyni akar. Információink szerint a már jól bevált módszerrel, a gyomorgyűrűvel szeretne megszabadulni súlyfeleslegétől. A Blikk megtalálta...
Juhász Ferenc, a szocialista párt népszavazási kampányának koordinátora reagálásában azt mondta, Orbán Viktor harmadjára ígér kormánybuktatást, harmadjára "vágja át a saját híveit". Megjegyezte: a fid...
Elhunyt Krisztodulosz érsek, a görög ortodox egyház vezetője. A 69 érsekről tavaly derült ki, hogy rákos. Utolsó heteiben nem akart kórházba vonulni, így athéni otthonában érte a halál. Krisztodulosz 1998 óta állt a görög ortodox egyház élén.
A nők jogait védő szervezet jöhet létre az e téren szigorú korlátozásairól ismert Szaúd-Arábiában - jelentette a Dzsiddában megjelenő Arab News angol nyelvű napilap hétfői számában. "Kétéves...
Hétszázezer forintot fogadott el két fővárosi rendőr egy autóstól, hogy ne intézkedjenek vele szemben. A két korrupt járőrt azóta őrizetbe vették, az ügyészség pedig vizsgálatot indított.
Egy olasz escortszolgálat, amely lányokat közvetít több városba is - például Rómába, Milánóba, Firenzébe, Nápolyba, valamint Szicíliába -, jogtalanul használta fel Keleti Györgyi képeit...
Hétfőn éjfélig hajlandó egyeztetni a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) helyi tagszervezete a Kapos Volán Zrt.-vel az idei béremelés mértékéről, amennyiben addig nem születik eredmény,...
Önkéntesek arra tesznek kísérletet február első napjaiban, hogy az általuk 230 övezetre osztott Budapesten felmérjék a hajléktalanok számát. A legutóbbi ilyen jellegű felmérés mintegy 3000 fedél nélkülit jelzett a fővárosban.
Hétszázezer forintot fogadott el két fővárosi rendőr egy autóstól, hogy ne intézkedjenek vele szemben. A két korrupt járőrt azóta őrizetbe vették, az ügyészség pedig vizsgálatot indított.
Vesztegetés és más hivatali bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a BRFK a Budapesti Nyomozó Ügyészségen két rendőr ügyében, akik hétszázezer forintot fogadtak el...
A héten tovább csökkenhet az USD-JPY árfolyama. A jen a héten megjelenö fontos adatokra és eseményekre való tekintettel profitálhat a befektetök fokozódó kockázatkerüléséböl. A Fed szerda esti kamatdöntése mellett fontosnak számít a 4. negyedévi amerikai GDP is, melynél +1,2%-os értékkel számolnak a szakemberek a legutóbbi +4,9% után. A dollár további sorsának szempontjából meghatározó az ISM…
Sorozatos törvénysértő tevékenysége miatt a bíróság megszűntette a fideszes fóti polgármester tisztségét - közölte a tárgyalás után a Pest megyei város önkormányzatának jogi képviselője hétfőn az MTI-vel. Határ Győző elmondta, hogy az önkormányzati testület minősített többségű döntése alapján tavaly indított bírósági eljárást a polgármester ellen egyebek mellett az önkormányzati törvény többszörös…
A délutáni amerikai adatok elött emelkedett az EUR-USD árfolyama. Az új építésü ingatlanok decemberi eladásainál 645.000-es értékkel számolnak a szakemberek, ami 12 éves minimumot jelentene. A devizapár csúcsot ért el 1,4754-nél. Ellenállás 1,4775-90-nél, míg támogatás 1,4658-nál található. In-GFX
Mindhárom, a köztársasági elnök által kiírt referendum eredményes volna, és győznének az "igenek" - tudható meg a Századvég és a Forsense január közepén végzett felméréséből, amelynek összegzését hétfőn juttatták el az MTI-hez.
Teljesen leégett egy vegyesbolt éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszten. Mivel az árukészlet is megsemmisült, a kár több tízmillióra tehető.
Magyarország 11 bankja az Egységes Euró Pénzforgalmi Övezet (angol rövidítéssel SEPA) előírásai szerint fogadja és küldi majd az euróban zajló átutalásokat - hangzott el a Magyar Bankszövetség sajtótá...
Lepke, kaktusz, sombrerós mexikói férfi, banán, óriás teáskanna, nagybőgő és még számos, gyümölcsből készült szobor látható a hétfőn megnyílt és február 10-ig nyitva tartó kiállításon az...
Hárman nyújtották be pályázatukat a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára - értesült kuratóriumi forrásból percekkel a határidő hétfő délutáni lejárta után az MTI.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően hétfőn bejelentette távozását a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára; Szetey Gábor lemondását január 31-ei hatállyal fogadták el. Kell a friss le...
A tavalyi esztendőben közel 13 százalékkal növekedett a nyilvántartott álláskeresők száma az észak-alföldi régióban. A nyilvántartásban közel 112 ezer a regisztrált álláskereső, a megyék közül...
A bajnoki címvédő és listavezető Manchester United a bajnokságban második helyen álló Arsenallal találkozik az angol labdarúgó FA Kupa ötödik fordulójában. A címvédő Chelsea a harmadosztályú Huddersfielddel mérkőzik.
Az elkövetkező hónapokban magyar szakértői csoportok utaznak Izraelbe, hogy felmérjék, miképpen tudná hazánk hasznosítani Tel-Avivnak a terrorizmus elleni harcban szerzett tapasztalatait. A...
Sorozatos törvénysértő tevékenysége miatt a bíróság megszűntette a fideszes fóti polgármester tisztségét - közölte a tárgyalás után a Pest megyei város önkormányzatának jogi képviselője hétfőn az...
Több mint húsz, a belügyminisztérium szerint több mint kétszáz gyereket ejtettek túszul iszlamista fegyveresek hétfőn egy pakisztáni iskolában. A helyi rendőrség közlése szerint öt vagy hat lázadó szökött be egy iskola épületébe a rendőrökkel folytatott összecsapások során Bannú városban, Pakisztán északnyugati részében, közel az afgán határ mentén húzódó Észak-Vazirisztán törzsi területhez. Az…
Az előzetes várakozásoknak megfelelően hétfőn bejelentette távozását a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára; Szetey Gábor lemondását január 31-ei hatállyal fogadták el.
Több száz pszichiátriai beteg eltűnt az orvosok elől a pszichiátriai intézet tavalyi bezárása óta - számolt be az RTL Klub Híradója. Skizofrénekről van szó, akiknek továbbra is szükségük lenne kezelésre, mert soha nem gyógyulnak meg.
A szezon végéig a Juventus labdarúgócsapatát erősíti a Lazio olasz védője, Guglielmo Stendardo, miután a fővárosiak kölcsönadták a játékost a torinói egyesületnek. A 26 éves játékos távozása nem okozott meglepetést , mivel nemrég összetűzésbe keveredett a Lazio vezetőedzőjével, Delio Rossival.
Pakisztáni források szerint 25 gyereket ejtettek túszul Iszlamista fegyveresek egy északnyugat-pakisztáni iskolában. Egyes hírtelevíziók 250 gyermekről számolnak be, ezt azonban nem...
Az EUR-SEK árfolyama ma 9,4723 és 9,5058 között mozgott. Decemberben éves szinten 10,8%-kal emelkedtek a svéd fogyasztói kölcsönök a legutóbbi +11,9% után. Ellenállás 9,5074-nél, míg támogatás 9,4502-nél található. In-GFX
Büntetett előéletű a baranyai Gilvánfa vasárnap törvényesen megválasztott régi-új polgármestere: Orsós Jánost a település első embereként négy évvel ezelőtt hivatalával összefüggő bűncselekmény miatt ítélte el a bíróság, ezért akkor megszűnt a tisztsége - erősítette meg a megyei főjegyző hétfőn.
Hárman nyújtották be pályázatukat a Magyar Televízió elnöki posztjára. Tavaly novemberben hatan vették meg a versenybe szálláshoz szükséges pályázati csomagot, de a teljes névsor mindmáig nem...
Kisiklott a 3-as villamos egyik kocsija hétfőn kora délután a Határ úton, a Gubacsi úti végállomásnál - mondta el a Független Hírügynökségnek a BKV fődiszpécsere.
A Fidesz–KDNP által kezdeményezett szociális népszavazáson nagy valószínűséggel mindhárom kérdésben az igenek győznének – derül ki a Századvég-Forsense január közepi felméréséből. A megkérdezettek közül a legtöbben (mintegy 64 százalék) a kórházi napidíjat törölnék el.
Sorozatos törvénysértő tevékenysége miatt a Pest Megyei Bíróság Közigazgatási Tanácsa megszüntette a fóti polgármester jogviszonyát - közölte a város önkormányzatának jogi képviselője.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően hétfőn bejelentette távozását a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára; Szetey Gábor lemondását január 31-ei hatállyal fogadták el. Kell a...
Mi sem kellemetlenebb tavasszal, a gyümölcsfák rügypattanásának idején, hogy máris kezdhetünk félni. Ilyenkor támadja a barackokat a pajzstetű, ilyenkor kell ellene védekezni!
Tíz milliárd zloty, azaz több mint 700 milliárd forint körüli az az összeg, ami a lengyel befektetők a pénzpiaci alapokból a tőzsdei összeomlástól félve kivonhattak eddig januárban - közölte a Bloombe...
Végre tudományos magyarázat is van arra, hogy mi okozza a forgalmi dugókat. A Nagy-Britanniában lévő Exeteri Egyetemen dolgozó Orosz Gábor és Stépán Gábor megfejtette, hogy az autópályákon elég egy hirtelen fékezés, és azonnal kialakulhat a torlódás.
A Fidesz elnöksége háromnapos elnökségi ülést kezd hétfőn Debrecenben, az ellenzéki párt vezetői többek között az önkormányzatokról és az afganisztáni magyar szerepvállalásról tanácskoznak - közölte Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke hétfőn.