A cukorbetegség leggyakoribb, kettes típusú változatában szenvedők jobban teszik, ha a kávéról is leszoknak. Egyre nehezebb egyértelműen kijelenteni, mikor jó a feketeleves
Négy, az Országos Kockázatközösségi Alap, a díjtétel és fejkvóta bizottságok működéséről szóló, a pénztári várólistákról és a fejkvóta-számításról szóló kormányrendelet koncepciója került az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői ülése elé az egészségpénztári rendszer kapcsán - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter hétfői, budapesti sajtótájékoztatón.
Nem sikerült megállapodni a hétfői alágazati bértárgyaláson a Volán-társaságoknál működő szakszervezeteknek a munkáltatók képviseletében tárgyaló Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével....
A szocialisták az észérvek helyett ismét az erő fegyverét alkalmazták, amikor Gyurcsány Ferenc a mezőgazdaságot súlytó kijelentéseinek magyarországi következményét szerettük volna megvitatni a...
A férfi párbajtőr csapat is ott lehet a pekingi olimpián, nem hivatalos számítások szerint. A válogatott vasárnap győzött a Kuvaitvárosban megrendezett Világkupán, bő egy hete pedig Dohában szerzett ezüstérmet. A Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván összeállítású csapat jelenleg második a kvalifikációs ranglistán, az olimpiára az első négy helyezett juthat ki. A kvalifikációs…
Negyven évvel azután, hogy a feministák melltartóik elégetésével fenyegetőztek, a brit nők sikerrel megvívtak egy csatát (egy bizonyos értelemben vett) egyenjogúság érdekében. Az amerikai óriás, a Wal...
Nincs egyetértés londoni felzárkózó piaci elemzők között abban, hogy a térség - benne Magyarországgal - mennyire kapcsolódott le az amerikai gazdaságról.
Nem sztrájkolnak szerdán a Kapos Volán dolgozói, miután a szakszervezetek megegyeztek a munkáltatóval a béremelés mértékéről. A cég elfogadta a dolgozók utolsó ajánlatát - így átlagosan hét százalékkal nő a bérük - de differenciáltan.
Hathavi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte egy olasz bíró azt a magyar fiatalembert, aki részt vett az olasz fővárosban a George Bush amerikai elnök római látogatása ellen rendezett június 9-i tüntetésen.
Hárman nyújtották be pályázatukat a Magyar Televízió elnöki posztjára - tájékoztatta hétfőn a Független Hírügynökséget Czeglédi László, a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumi elnöke.
A Budapesti Katonai Ügyészség tizenegy személyt vesztegetéssel gyanúsít; a vádlottak között hat ezredes, egy alezredes, két ügyvéd és két civil található.
Az Egyesült Államokban működnek a világ legdrágább egyetemei, az éves tandíj meghaladja a 6 millió forintot - derült ki a Forbes felméréséből. A legtöbbet - 9 millió forintot meghaladó összeget - azonban egy brit egyetemen kell fizetniük a külföldi diákoknak.
A Corriere della Sera-ban megjelent felmérés szerint az olaszok többsége szerint az egyetlen kiút a jelenlegi politikai válságból az előrehozott választás.
A saját gyereke tette édesanyja autójába a drogot- állítja Bogosné Papp Edina és férje, Bogos Attila ügyvédje. Vladiszlav Ban, a hétfői, szabadkai tárgyaláson új bizonyítékokkal is előállt. A...
Elfogadta a miniszterelnök Szetey Gábornak, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkárának lemondását. Ezt maga az érintett jelentette be a kormányszóvivői tájékoztatón. Szetey Gábor úgy fogalmazott: a mai, acsarkodó magyar politikai élet nem neki való. Hangsúlyozta: amit ennyi idő alatt lehetett, azt megtette posztján.
Magyarországon az egyik legjelentősebb az élőmunkát sújtó adóteher - mondta a Lánchíd Rádiónak Marjay Gyula, az Adófizetők Országos Szövetségének elnöke. Eddig várakozó álláspontot képviseltek...
Nagyvonalúan kénytelenek bánni a brit hatóságok a bűnözőkkel, hogy valamelyest csökkentsék a börtönök zsúfoltságát: egyre többeket a rendőrőrsök celláiban látnak "vendégül" - holott ez egy éjszakára annyiba kerül, mint egy egyhetes nyaralás a Kanári-szigeteken.
Tokajt is ajánlja turisztikai célpontként olvasónak a The New York Times, amely 53 helyszínt javasol felkeresni olvasóinak a 2008-as idegenforgalmi szezonra. Európából Tokaj mellett tizenhárom,...
Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin elnök támogatását élvező orosz demokráciaközpont nyílik hamarosan Párizsban és New York-ban - közölték hétfőn Moszkvában az intézmények leendő vezetői.
Felfüggesztettek egy nagy-britanniai iskolából egy 15 éves fiút, mert megivott egy doboz limonádés sört. Ennek mindössze 0,5 az alkoholtartalma - éppen ezért hivatalosan nem is számít alkoholos italnak.
Folyamatosan érkeznek a Fidesz elnökségének tagjai és a meghívottak a párt kihelyezett debreceni elnökségi ülésére - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről hétfőn este. A belvárosi panzióba...
A tavalyelőtti útfelújításokhoz kapott állami pénzből 553 millió forint visszafizetését indítványozta Tiba Zsolt főjegyző a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottsága hétfő délutáni ülésén, a támogatás felhasználásának jogszerűségéről lefolytatott vizsgálatok alapján.
Jogerősen is 15 csapatos lett az elsőosztályú labdarúgó-bajnokság, miután a Sopron nem fellebbezett játékengedélyének megvonása ellen a Magyar Labdarúgó Szövetségnél.
Vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádol több büntetés-végrehajtási ezredest a katonai ügyészség, mert pénzért előnyökhöz juttattak elítélteket. A bűncselekményről az MTV hétfő esti Híradója...
Kicsit javult az állapota Grosics Gyulának, az Aranycsapat legendás labdarúgójának, aki azonban elmondása szerint továbbra sem érzi jól magát. - Előbb egy légmell volt a tüdőmön, amitől nem tudtam...
Német kutatók szerint jelenleg éppen a csimpánzok megmentésére tett elkeseredett kísérletek fenyegetik legjobban egynéhány főemlős-populáció életét. Az emberi megfázás kórokozója ugyanis bennük halálos kórrá fejlődik.
Engedély nélkül működteti a vasúti pályahálózatát a MÁV Zrt. Ezért a Magyar Vasúti Hivatal (MVH) hétfőn 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a vállalatra. A MÁV Zrt. 2007. májusában nyújtotta be kérelmét az MVH-hoz az országos vasúti pályaműködtetési, vonatási és személyszállítási tevékenységre.
Pakisztánban szabadok, tisztességesek és átláthatóak lesznek a február 18-ára kiírt parlamenti választások - erről biztosította Pervez Musarraf, az ázsiai ország elnöke hétfőn Londonban...
Ritkán lehetett jó híreket hallani az utóbbi időben Amy Winehouse-ról, de úgy tűnik, van még remény az énekesnő számára: már az ötödik napját tölti a kábítószer-elvonókúrán. Állapota olyan szépen javul, hogy maguk az orvosok is elképedtek.
A Fidesz elnöksége szerda esig ülésezik Debrecenben. Az elnökségi ülés napirendjén szerepel a kormány megszorító intézkedései miatt nehéz helyzetbe került önkormányzati szféra állapotának áttekintése, és az afganisztáni magyar szerepvállalás témája - írja közleményében Deutsch-Für Tamás.
Műanyag drótokkal húzatja vágottá a szemét egy brazil modell. Angela Bismarchinak ez lesz a 42. szépészeti műtétje, de feltett szándéka, hogy bekerül a Rekordok Könyvébe a legtöbb plasztikai operációt végrehajtott hírességként.
A Brüsszelben tartózkodó Vuk Jeremic szerb külügyminiszter üdvözölte az Európai Unió azon hétfői javaslatát, hogy Brüsszel és Belgrád kössön egymással február 7-én - tehát a szerb elnökválasztás...
Letartóztatták Riád Szaif ismert szíriai ellenzéki vezetőt hétfőn Damaszkuszban - közölte a férfi ügyvédje. - Öt civil ruhás titkos ügynök kereste fel Szaifot otthonában és magukkal vitték -...
Vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádol több büntetés-végrehajtási ezredest a katonai ügyészség, mert pénzért előnyökhöz juttattak elítélteket. A bűncselekményről az MTV hétfő esti Híradója számolt be. A Budapesti Katonai Ügyészség tizenegy személy ellen emelt vádat részben a büntetés-végrehajtás országos parancsnoksága állományába tartozó, részben polgári személyek ellen - közölte Hegedűs…
Tagadja a három nagy lemezcég, hogy engedélyezte volna dalai szerepeltetését a Qtrax online zeneportálon. Az oldal tulajdonosai azt állítják: a legnagyobb kiadók 25 millió zeneszámát teszik ingyenesen letölthetővé.
Rodrigo Borgia bíboros, a későbbi VI. Sándor pápa elveszett bullájának öt példányát találták meg a spanyolországi Segovia katedrálisában. Két középkori ősnyomtatvány fedőlapját erősítették meg velük.
„Az ellenzék egész Szlovákiát túszul ejti” - így reagált Robert Fico pozsonyi kormányfő arra, hogy a szlovák ellenzék mindaddig nem hajlandó szavazni az Európai Unió lisszaboni reformszerződésének ratifikálásáról, amíg a kormánypártok nem vonják vissza vitatott sajtótörvény-tervezetüket.
Az Európai Unió még nem írja alá Szerbiával a Stabilizációs és Társulási Megállapodást. Az EU külügyminiszterek hétfői brüsszeli értekezletén Hollandia sikerrel torpedózta meg a kapcsolatok szorosabbra fűzését, mert szerinte Szerbia továbbra sem tartóztatja le Ratko Mladicsot.
Többségi szavazással hétfőn este, 17 év után először, pénzbüntetést rótt ki a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója több mint féltucatnyi képviselőre a kötelezően elrendelt, illetve az ajánlott szavazási módoktól eltérő decemberi voksolások miatt - tudta meg az MTI a frakció tagjaitól.
A budapesti Kempinski Hotel Corvinus a második legjobb európai szálloda a német Business Traveller szaklap szerint. A tekintélyes német szaklap minden évben megkérdezi olvasóit, hogy mely...
Halálra gázolt egy biciklistát, majd kártérítést követel az áldozat családtagjaitól egy spanyol autós. Azt a kárt akarja behajtani, amelyet luxuskocsijában tett a kerékpár.
Az újépítésű ingatlanok értékesítése 4,7 százalékkal, 604 ezer egységre zuhant 2007 decemberében a novemberi 634 ezerről, jelentette a kereskedelmi minisztérium. Ez a leggyengébb adat, amely 1995 februárja óta napvilágot látott.
A hírek szerint a Ferencváros iránt továbbra is érdeklődő Kevin McCabe-t afféle rutinos problémamegoldónak tartják. Nagy tapasztalata van a gyengélkedő vállalkozások átszervezésében és hitelkötelezettségeik újratárgyalásában.
Gordon Brown miniszterelnökségének hét hónapja alatt tartja magát a "savanyú skót" imázshoz sötét öltönyeivel, merevségével, statisztikadaráló gazdasági elemzéseivel. Ebbe a képbe még a közelmúltbéli indiai és kínai látogatása sem vitt változatosságot.
Megállapodott a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kaposvári tagszervezete és a Kapos Volán Zrt. vezetése az idei béremelés mértékéről, így elmarad a cég dolgozói által szerdára tervezett sztrájk - közölte Dobi István szakszervezeti vezető.