Az amerikai pénzügyi válság kedvezőtlenül hat az Európai Unió gazdaságára a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint. Sarkadi-Szabó Kornél az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: emiatt 1-2 éven belül Magyarországon is csökkenhetnek a beruházások, a munkapiaci kereslet, és a bérnövekedés is elmaradhat a lehetőségekhez mérten. Hozzátette ugyanakkor azt is, ha a világgazdaság lassul,…
Az utóbbi huszonnégy órában hétszázszor hívták segítségül a tűzoltókat, főként a szélvihar okozta károk elhárítására - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétf...
Stabil Grosics Gyula állapota, miután szombaton életmentő műtétet hajtottak végre rajta - közölte az Aranycsapat legendás kapusának kezelőorvosa. Pénzes István professzor szerint a 82 éves egykori labdarúgó valószínűleg az eredeti terveknek megfelelően hamarosan haza is térhet.
Rodrigo Borgia bíboros, a későbbi VI. Sándor pápa elveszett bullájának öt példányát találták meg a spanyolországi Segovia katedrálisában. Két középkori ősnyomtatvány fedőlapját erősítették meg velük.
Van olyan ország, ahol a béren kívüli juttatások akár azt is lehetővé teszik, hogy adott számú extra szabadnapot "vásárolhassanak" a dolgozók - derül ki a PricewaterhouseCoopers legfrissebb felméréséből. Nálunk erre ugyan még nincs mód, de azért óriási és sok cég által még ki nem aknázott lehetőségeket rejt a béren kívüli juttatások hazai rendszere is.
Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE), mert álláspontja szerint a január elsejétől hatályos áfatörvény több rendelkezése is ellentétes az alkotmánnyal – mondta Ruszin Zsolt. A szervezet budapesti elnöke közölte: a beadványt már elkészítették, de a végső döntést az egyesület csütörtöki ülésén hozzák majd meg.
Ted Kennedy szenátor, az amerikai Demokrata Párt egyik legbefolyásosabb személyisége, a liberális erők jelképe is Barack Obama elnökjelöltségét támogatja Hillary Clintonnal szemben. A massachuset...
Az utóbbi huszonnégy órában hétszázszor hívták segítségül a tűzoltókat, főként a szélvihar okozta károk elhárítására - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője...
Kilencvenhét éves korában vasárnap elhunyt Gordon B. Hinckley, a mormon egyház feje. Hivatalos nevén, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának Hinckley volt a 15. egyházfője, a...
A Jáva szigetén fekvő Szolo városában állami szertartáson búcsúztak a 86 éves korában elhunyt politikustól. Az ázsiai szigetországot több mint 3 évtizedig kemény kézzel irányította, egészségi állapota azonban 1998-ban történt megbuktatása óta fokozatosan romlott. Az utóbbi hetekben súlyos betegséggel kórházban kezelték.
Legalább 8 ember halt meg Bejrútban, amikor lövöldözés tört ki egy tüntetésen. A libanoni főváros síiták lakta negyedében a sorozatos áramszünet miatt tiltakoztak.
Az amerikai film- és televíziós színészek egyesülete (Screen Actors Guild/SAG) Julie Christienek ítélte a legjobb női, Daniel Day-Lewisnek pedig a legjobb férfi főszereplő díját, míg a legjobb teljes szereposztásért járó díjat a Coen-fivérek alkotása, a Nem vénnek való vidék című film kapta meg a mozi kategóriában.
A Camelot nevű, szerencsejátékokat szervező iroda egész vasárnap hiába várt hírekre minden idők hatodik legnagyobb brit lottónyereményének sorsával kapcsolatban. A 18,9 millió fontot (közel 6,6...
Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete, mert szerintük a január elsejétől hatályos áfatörvény több pontja az alkotmányellenes- írja a Magyar Nemzet
Várhatóan hétfőn hirdetnek ítéletet a Szegedi Katonai Bíróságon annak a volt börtönőrnek az ügyében, aki tavaly több késszúrással megölte barátnőjét. A szegedi férfinek most azért kellett megjelennie a katonai bíróság előtt, mert a gyilkosság után napokon át nem ment be munkahelyére dolgozni.
Háromnapos elnökségi ülést tart a Fidesz mától Debrecenben. A legnagyobb ellenzéki párt vezetői két héttel ezelőtt Siófokon tanácskoztak háromnapos elnökségi ülésen. A fő téma várhatóan a népszavazás lesz, amelyet március 9-re tűzött ki Sólyom László köztársasági elnök.
Új szakirányú továbbképzést indít a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola - mondta az intézmény rektora az InfoRádió Aréna című műsorában. Vass László közölte: a művészeti menedzsment ismereteit elsajátító hallgatók munkába állásuk után a művészek és intézményeik piaci érvényesülését segítik majd.
Ma délutánig adhatják le pályázatukat a Magyar Televízió (MTV) elnöki székére aspirálók; a jelentkezéshez kitöltendő csomagot hatan vásárolták meg novemberben, kuratóriumi források pedig azt valószínűsítették az MTI-nek, hogy hárman-négyen indulnak végül a versenyben.
Egy tonna kokaint és 36 kilogramm heroint foglalt le a rendőrség Kolumbiában. A több mint 20 millió dollár piaci értékű drogot az Egyesült Államokba akarták csempészni. Alvaro Caro tábornok, a kolumbiai kábítószer-ellenes rendőrség vezetője vasárnap elmondta, hogy az ország északi részén fekvő La Guajira megyében, Palomino település egyik strandján találták meg a drogot. Egy elhagyott csónakban…
Háromnapi emelkedés után hétfőn jelentős csökkenéssel zártak, vagy komoly veszteségen álltak röviddel a kereskedés leállítása előtt a vezető ázsiai tőzsdemutatók, miután pénteken gyengüléssel fejezte...
Néhány kivételtől eltekintve ismét menetrend szerint indulnak, illetve közlekednek a vonatok a hétfő hajnali üzemkezdet óta - közölte Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese. A Budapest-Pusztaszabolcs...
Egy évtizednyi háborúskodás után hétfőtől a nemzetközi zeneipar megadja a rajongóknak azt, amire mindig is vágytak: ingyenesen elérhető, meghallgatható és letölthető lesz mintegy 25 millió dal. A szolgáltatást ugyanazok a nagy kiadók - többek között az EMI, a Universal Music és a Warner Music - jegyzik, melyek az elmúlt években elszántan vadásztak a fájlmegosztó oldalakra.
Az Élhető Nagyvárosok Egészséges Környezet Országos Egyesületének az MTI Országos Sajtószolgálatához eljuttatott közleménye szerint a civil szervezeteknél felháborodottan jelentkeznek a távfűtésszáml...
Kilencvenhét éves korában vasárnap elhunyt Gordon B. Hinckley, a mormon egyház feje. A vallási vezető 13 évig állt az egyház élén, és ő volt a legidősebb személy, aki azt irányította.
Az EUR-CHF 1,6101-en nyitotta a hetet. Emelkedö tendencia mutatkozott, és 1,6085-röl 10 pippel 1,6095-re emelkedett az árfolyam. Még nem sikerült tartósan elérni a pénteki értéket, és a kerek 1,61-es érték alatt jegyzik a devizapárt. A kereskedök szerint addig emelkedö potenciállal rendelkezik a devizapár, amíg 1,6050 fölött marad az árfolyam. Támogatás 1,6000-nál, míg ellenállás 1,6244-nél…
A Népi Erő Pártja (PPP) 72 éves vezetőjét, Szamak Szundaravedzset választották meg hivatalosan hétfőn Thaiföld miniszterelnökének, tizenhat hónappal azt követően, hogy legfőbb támogatóját, az előző...
A Népi Erő Pártja 72 éves vezetőjét, Szamak Szundaravedzset választották meg hivatalosan hétfőn Thaiföld miniszterelnökének, tizenhat hónappal azt követően, hogy legfőbb támogatóját, az előző kormányfőt, a milliárdos Thakszin Szinavatrát államcsínnyel megbuktatták.
A Honvédelmi Minisztériumban (HM) azt fontolgatják, hogy a korábbi tervekhez képest két év késéssel, 2012-től ajánlja fel Magyarország a lizingelt Gripen vadászrepülőgépeket nemzetközi missziókra - közölte saját értesülésére hivatkozva a hétfői Magyar Nemzet.
Elhunyt Krisztodulosz érsek, a görög ortodox egyház fejét hétfő hajnalban érte a halál - közölte az athéni érsekség. Az egyházfőnél tavaly nyáron diagnosztizáltak máj- és vastagbélrákot. Utolsó heteiben nem akart kórházba vonulni, athéni otthonában halt meg 69 éves korában.
Elhunyt Krisztodulosz érsek, a görög ortodox egyház fejét hétfő hajnalban érte a halál - közölte az athéni érsekség. Az egyházfőnél tavaly nyáron diagnosztizáltak máj- és vastagbélrákot....
Már közel 150 ezer aláírás gyűlt össze az üzleti alapú egészségbiztosítási rendszer elleni népszavazási kezdeményezéshez mondta a Liga Szakszervezetek elnöke. Gaskó István szerint a cél a 300 ezer aláírás, de a referendumhoz szükséges 200 ezernél biztosan több szignót tudnak átadni február elején az Országos Választási Bizottságnak.
Várossá válna a 4.200 lakosú Heves megyei Verpelét; az ezt tartalmazó pályázatot már eljuttatta a közigazgatási hivatalhoz a község önkormányzata - adja hírül hétfői számában a Heves Megyei Hírlap.
Oroszország új állandó NATO-képviselője azt tartja legfontosabb feladatának, hogy elősegítse a biztonság megerősítését hazájának külső határain. Dmitrij Rogozin vasárnap este beszélt erről...
Ingyenes privatizáció kezdődik hétfőn Szerbiában - az állampolgárok 1319 postahivatalban nyújthatják be igényüket hat hagy állami vállalat ingyen kiosztandó részvényeire.
Átadták az Ernst and Young "Entrepreneur Of The Year" ("Az év üzletembere") üzleti díjakat; Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója lett "Az év üzletembere" 2007-ben -...
Vagyonosodási vizsgálatot nem csak az igazán tehetősek ellen végez az APEH. Tavaly több mint 15 ezer ellenőrzés indult, ezek közül 30 esetben érte el az adóhiány az 1 milliárd forintot. Más ügyekben a feltárt különbözet nagyságrendekkel kisebb mértékű, akár pár százezer forintos volt.
Az elemzők várakozása szerint hétfőn tovább gyengülhet az euró a dollárhoz képest elsősorban arra a bizonytalanságra, hogy milyen döntést hoz szerdai kamatmeghatározó ülésén az amerikai jegybank szere...
Frakcióülést tart ma a Fidesz, a tanácskozás elején Orbán Viktor pártelnök nyilvános beszédet mond. A délelőtt kezdődő ülésen a Fidesz elnöke helyzetértékelőt tart a népszavazás kapcsán. Az...
Magyaországon ötödik alkalommal adták át "Az év üzletembere" díjakat. A névadó díj győztese Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója lett