Pályázat nélkül jutott támogatáshoz a tavalyi költségvetés egyensúlyi tartalékából több SZDSZ-es irányítású Baranya megyei kistelepülés. Jutott az egyensúlyi tartalékból a szintén szabad demokrata Wekler Ferenc által irányított Mecseknádasdnak is.
Mihail Kaszjanov volt miniszterelnök nem indulhat a március 2-i orosz elnökválasztáson. Azért nem vette fel őt az elnökjelöltek listájára a Központi Választási Bizottság (CIK), mivel az általa összegyűjtött kétmillió támogató aláírás közül 13,36 százaléknyit nem megfelelőnek minősítettek - jelentették be vasárnap délelőtt Moszkvában.
Működésképtelenné vált és letért pályájáról egy nagyobb amerikai kémműhold. A mesterséges égitest várhatóan február végén vagy márciusban csapódik be a Földön - közölték amerikai kormányzati tisztviselők.
Az elsőfilmes Courtney Hunt drámája, a Frozen River, valamint a New Orleans-t letaroló Katrina hurrikán következményeiről szóló Trouble the Water című dokumentumfilm nyerte el a fődíjat a Sundance Filmfesztiválon az utahi Park Cityben.
Elhunyt vasárnap Suharto volt indonéz elnök, aki 32 éven át vaskézzel irányította az ázsiai országot. 2005-ben egyszer már válságos állapotba került belső vérzések miatt. Állapota tavaly év végén ismét válságossá vált, nemrég kómába esett. 86 évesen halt meg.
Tina Brown amerikai író-újságíró, aki tavaly Diana néhai walesi hercegnőről írt könyvével lett híres, szerződést írt alá a New York-i Broadway Doubleday kiadóval egy, a Clinton-házaspárról szóló könyvről, amely a tervek szerint 2010-ben jelenik meg.
86 éves korában meghalt Indonézia korábbi elnöke, Hadzsi Mohammed Szuharto. Három hete szállították egy jakartai kórházba szív-, tüdő- és veseproblémák miatt. Szombaton a kórházban még azt mondták: javult a volt diktátor állapota, levették a lélegeztetőgépről és hamarosan hazamehet.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) elkészítette a Magyar Logisztikai Stratégia (MLS) tervezetét, amelynek fő célkitűzése, hogy Magyarország 2013-ra a közép-kelet-európai térség egyik logisztikai szolgáltató központja és egyben interkontinentális átrakó központja legyen.
Varsó blokádjával fenyegetnek a lengyel kamionsofőrök, ha holnapig nem javul a helyzet a határokon. A sofőröknek több mint két napot kell várakozniuk az orosz, ukrán, fehérorosz átkelőknél. A lengyel-ukrán határon 800 kamion vesztegel.
P. Diddy ismét nevet változtatott: mostantól Sean John-nak szólíttatja magát. A világhírű raper úgy érzi egy újabb fejlődési szinten esett át, ezért ideje volt lecserélni korábbi nevét. Különös egybe esés, hogy a mogul saját divatmárkája is Sean John névre hallgat.
Működésképtelenné vált és letért pályájáról egy nagyobb amerikai kémműhold, amely szakértők szerint február végén vagy márciusban csapódik be a Földön.
Közlekedési problémákat okozott, fákat döntött ki és háztetőket szaggatott le a helyenként óránkénti több mint száz kilométer sebességű szélvihar a vasárnapra virradó éjjel Csehországban - közölte vasárnap reggel a CT24 közszolgálati hírtelevízió.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján:Miami Heat-Indiana Pacers 98-96, Charlotte Bobcats-Philadelphia 76ers 96-103 Memphis Grizzlies-Los Angeles Clippers 125-120 hosszabbítás után, San Antonio Spurs-New Orleans Hornets 78-102.
Műtéttel távolítják el egy macska oldalán kinőtt ötödik lábát az Egyesült Államokban. Az orvosoknak ugyanis amputálniuk kell a cica egyik deformálódott hátsó lábát is. A műtét jelentősen növeli majd a vadóc macska életminőségét.
Számos film, regény szól az első világháborúról, de a képzőművészeket viszonylag keveset ihlette meg a téma. A kivételek közé tartoznak azok a német festők, akiknek műveiből kiállítás nyílt a párizsi Maillol-múzeumban.
Faágakat tört le, kéményt döntött és tetőcserepet sodort le a viharos szél Győr-Moson-Sopron megyében. Délelőtt 50-szer riasztották a tűzoltókat a 90 kilométer per óránál is erősebb szél okozta károk miatt.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megyei kirendeltségei megkezdték a 2007. évi történelmi bázis alapú tejtermelési támogatási határozatok kiküldését. Eddig összesen 7.693 darab határozatot adtak postára.
A Fidesz felszólította a kormányt, hogy "azonnal állítsa le az emberek pénzéből az emberek ellen folytatott kampányát!" Nyitrai Zsolt közleményében azt írta: nem csak arcátlanság, hanem az Alkotmányban foglaltakkal is ellentétes az, hogy "a kormány az emberekkel szembeni kampányolásra fordítja az emberektől hazug módon sarcolással, adóemelésekkel és megszorításokkal kicsalt pénzt."
Nagy értékű adócsalással gyanúsítják; a legújabb fejlemények szerint Mogiljevics lakásán megtalálták azt az adópapírt, amely bizonyítékul szolgálhat a felhozott vádra
A szélerőműveknek ez év elejétől havonta - de ha akarják, akkor naponta - előre, negyedórás bontásban kell megadniuk a termelést, és ha 30 százaléknál többel térnek el a megadottól, akkor a pótdíj akár több is lehet, mint amennyit a megtermelt áramért kapnak - mondták az MTI-nek szakértők.
80 éves korában meghalt George Habbas. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért elnevezésű szervezet alapítója sokáig Jasszer Arafat, elnök vetélytársa volt. 2000 júliusában mondott le a Palesztin Felszabadítási Szervezet radikális szárnyának éléről.
Az a felismerés, hogy az irodalom érzelmi és fizikai erőt ad, Platóntól származik, Apollón, az orvostudomány görög istene pedig a költészet patrónusa is volt. A liverpooli egyetem Reader Centerének kutatói ezt nem egyszerű történelmi-mitológiai egybeesésnek tekintették, hanem belevágtak egy biblioterápiai kísérletbe.
Együttműködési szerződést írt alá Baján a Sümegi és Fiai Pincészet - Keller Kft., valamint egy kínai cég a magyar borok kínai kiviteléről, kínai szőlőfeldolgozásról és borelőállításról, valamint közös értékesítésről.
Büntető A Fradit tönkretették, Fehérvárt szétlopták. Aranylábú fiúk és enyves kezű politikusok. Kispadról a vádlottak padjára. Célpontban az MDF és a kormánypártok, avagy Dávid Ibolyáék tényleg nem értenek a focihoz. Gyermekbanditák és csicskák Hivatalosan nincs cigánybűnözés, de a fiatalkorú roma elkövetőkről is van titkos statisztika a rendőrségen. Isten városába...
A rafahi átkelő szerdai erőszakos - robbantásos - megnyitása óta palesztinok százezrei jutottak át az izraeli blokád alá vont övezetből a Sínai-félszigetre
Gyurcsány Ferenc az ellenfél oldalára állt az uniós agrártámogatásokkal kapcsolatban, a kérdésben nemcsak a magyar gazdákkal, de a kormány álláspontjával is szembe megy - mondta Szájer József fideszes EP-képviselő vasárnap Budapesten.
Caroline Kennedy, a legendás John F. Kennedy amerikai elnök lánya közölte, hogy Barack Obama elnökjelöltségét támogatja. Miközben a The New York Times a hét végén tapasztaltsága miatt Hillary Clinton mellett tette le voksát, Caroline Kennedya valódi változás képviselőjeként Obamát éltette.
A Vasi Volánnál is sztrájkolnak a jövő héten, szerdán. A szakszervezetek bejelentették, hogy csatlakoznak az országos munkabeszüntetéshez, aznap üzemkezdettől reggel 8 óráig
Gyurcsány Ferenc az ellenfél oldalára állt az uniós agrártámogatásokkal kapcsolatban, a kérdésben nemcsak a magyar gazdákkal, de a kormány álláspontjával is szembe megy - mondta Szájer József fideszes EP-képviselő vasárnap Budapesten. Felszólítjuk a kormányfőt, hogy vonja vissza davosi kijelentését és ne tegyen olyan nyilatkozatokat a nemzetközi sajtó előtt, amelyek a magyar érdekekkel…
A kormányzó spanyol szocialisták választási programjuk egyik alapelemének nyilvánították, hogy nem folytatnak semmiféle tárgyalást sem az ETA baszk szakadár szervezettel. A március 9-re kiírt parlamenti választásokra készülő párt szombaton és vasárnap tartja a programot elfogadó tanácskozását.
Egy kubai emberjogi szervezet jelentése szerint politikai nézetei miatt 290 embert tartottak börtönben Kubában a tavalyi év végén. A volt, illetve jelenlegi politikai foglyok nemzeti mozgalma (CNPP), amelyet Aida Valdés vezet, nyugtalan 35 bebörtönzött másként gondolkodó súlyos egészségi állapota miatt.
Megemlékezést tartanak vasárnap a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. 63 éve ugyanis ezen a napon szabadították fel az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábort, ahol négy és fél év alatt több mint egymillió embert gyilkoltak meg. Az áldozatok közül minden harmadik magyar állampolgár volt.
A Mediaedge:cia Hungary Kft. végezheti el a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által megrendelt kormányzati kommunikációs kampányokhoz kapcsolódó médiatervezési és -vásárlási feladatokat. A Mediaedge:cia világszinten 13,5 milliárd dolláros forgalommal a vezető média kommunikációs ügynökségek közé tartozik.
Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa szerencsés. Azt nyilatkozta, kivételesen erős akarattal bánt el a gégerákjával. Nem feledi el kiemelni, mennyit köszönhet a 2008. januárjában leégett londoni Royal Marsden Kórház orvosainak. Évekkel ezelőtt ők diagnosztizálták a kőarcú öreglegény kórját. Itt kezelték először George Harrisont is, aki már elhunyt. A rock and roll nagyságai sorában is…
Több mint hat kilogramm kábítószert találtak egy autószállító utánfutójába rejtve a pénzügyőrség nyomozói, a kábítószer feketepiaci értéke 15 millió forint, az eset nyomán négy embert őrizetbe vettek - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője vasárnap.
Hazánkban csak kevés beteg igényli vissza a vizitdíjat. Pedig a jogszabályok 20 alkalom után lehetőséget adnak erre. A legtöbb megyeszékhelyen azonban eddig csak néhány százan jelentkeztek a visszatérítéséért. Arról pedig még mindig csak kevesen tudnak, hogy a házi- és szakorvosi viziteket külön-külön kell számolni.
Számos film, regény szól az első világháborúról, de a képzőművészeket viszonylag keveset ihlette meg a téma. A kivételek közé tartoznak azok a német festők, akiknek műveiből kiállítás nyílt a párizsi Maillol-múzeumban.