2008. január 26. szombat

jan. 26
16:36
A kamara szerint veszélybe kerülhet a betegellátás (Infostart)
Az egészségügyi dolgozók bérhelyzetének rendezését, és szakmai előmenetelük támogatását kérte a döntéshozóktól a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöksége a köztestület Budapesten tartott nagygyűlésén.
jan. 26
16:41
Szabadlábon a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezetője (Alternatív Energia)
Elutasította a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjének és egy másik személynek az előzetes letartóztatására irányuló ügyészségi indítványt a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága.
jan. 26
16:43
Rossz irányba tart a magyar oktatás (Piac és Profit)
Magyarországon lejárt a bérmunka jellegű beruházások kora, viszont igény lenne a hozzáadott értéket termelő kutatásra és fejlesztésre. Nem is a pénz, inkább a képzett szakember hiányzik ahhoz, hogy felzárkózzunk a nyugat-európai kutatási helyzethez.
jan. 26
16:47
Előállították a világ legnagyobb szélhámosát (Kripto Akadémia)
Előállították azt a brókert Párizsban, aki a francia Société Générale befektetési csoport álláspontja szerint egy személyben felelős a bank közel ötmilliárd eurós veszteségéért - jelentették szombaton francia rendőrségi források.
jan. 26
16:54
Üzemanyag híján hazatér az Esperanza (HírTV)
Elhagyja a Greenpeace bálnamentő hajója a Déli-sarkkör vidékét, mert fogyóban van az üzemanyaga - közölte környezetvédő szervezet szombaton. Az Esperanza két héten át követett egy japán bálnavadász-flottát, hogy megakadályozza őket a gyilkolásban.
jan. 26
17:08
Szabadlábon a terézvárosi vagyonkezelő vezérigazgatója (Infostart)
Szabadlábon védekezhet a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetője és az ügy egy másik érintettje.
jan. 26
17:16
Pakisztánban megölték az egyik legveszélyesebbnek tartott tálibot (Gondola)
Ismeretlen fegyveresek tíz napja Pakisztánban meggyilkolták Darim Szedgaj tálib parancsnokot, akit az Egyesült Államok a tizenkét legveszedelmesebb terrorista között tartott számon - közölték az...
jan. 26
17:21
Sebestyén lecsúszott a dobogóról (Infostart)
Sebestyén Júlia jó kürt futott, ezzel a negyedik helyen végzett a zágrábi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. A másik magyar induló, Hadford Katherina a 21. lett.
jan. 26
17:21
"Elköltöztek" a miskolci állatkert párduckölykei (Gondola)
"Elköltöztek" szombaton a Miskolci Állatkert és Kultúrpark párduckölykei, egyikük, a fekete hím példány Japánban, a két foltos nővér pedig Németországban kap új otthont. Pilcz Olivér, a park...
jan. 26
17:30
Gépfegyverekkel a tüntetők ellen (Kripto Akadémia)
Orosz biztonsági erők gumibotozással és figyelmeztető lövésekkel oszlattak fel egy nem engedélyezett kormányellenes tüntetést szombaton Ingusföldön. Mintegy ötszáz tüntető gyűlt össze az Oroszországhoz tartozó kaukázusi köztársaság székhelyén, Nazranyban, hogy Murat Zjazikov, a rendfenntartó erők túlkapásai miatt rendkívül népszerűtlen helyi elnök lemondását követelje, tiltakozzon a burjánzó…
jan. 26
17:32
Felhős, szeles idő és 5-10 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint eleinte kevés lesz a felhő, majd az esti óráktól észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és északon, északkeleten helyenként, vasárnap...
jan. 26
17:37
Szabadlábon a vesztegetéssel gyanúsított vezető (Blikk)
jan. 26
17:39
Elköltöztek a miskolci állatkert párduckölykei (Blikk)
jan. 26
17:41
Hamis árut találtak a vám- és pénzügyőrök (Blikk)
jan. 26
17:43
Mentőhelikopter szállította kórházba (HírTV)
Mentőhelikopter szállította kórházba a hatos úton történt karambol életveszélyes sérültjét. Botykapeterd és Szigetvár között délelőtt frontálisan ütközött két autó, a balesetben összesen nyolcan sérültek meg.
jan. 26
17:49
Nagyatádi kórház: érvénytelen pályázatok miatt újabb kiírás (HírTV)
Érvénytelenné nyilvánította a kórház-privatizációs pályázatot a nagyatádi képviselő-testület. Ketten jelentkeztek az intézmény üzemeltetéséért és vagyonkezeléséért, de az önkormányzat feltételeit egyik sem vállalta.
jan. 26
17:57
Másfél milliárdos áfacsalás autókereskedelemből (Adózóna)
Másfél milliárd forintos áfacsalást lepleztek le a VPOP munkatársai a napokban, amikor autókereskedőknél húsz telephelyet ellenőriztek.
jan. 26
17:59
Befejeződött a Magyar Gárda gyűlése (HírTV)
Az előzetesen vártnak megfelelően körülbelül 300-an gyűltek össze szombaton délután 4-kor Kiskunhalas főterén, ahová a Magyar Gárda hirdetett nagygyűlést a közrend és közerkölcs védelmében.
jan. 26
18:02
Megölték az egyik legveszélyesebbnek tartott tálib parancsnokot (Kripto Akadémia)
Ismeretlen fegyveresek tíz napja Pakisztánban meggyilkolták Darim Szedgaj tálib parancsnokot, akit az Egyesült Államok a tizenkét legveszedelmesebb terrorista között tartott számon - közölték szombaton az amerikai vezetésű afganisztáni koalíciós erők.
jan. 26
18:09
Várhidi: Nem szabad nagyképűnek lenni (Infostart)
A magyar edzőknek nem szabad nagyképűnek lenni - mondta Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott újra megválasztott szövetségi kapitánya az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában. A szakember szerint a magyar futballban nehéz bárkinek is hosszú évekre előre tervezni, így nem jelent problémát, hogy nem tudja, meddig maradhat posztján.
jan. 26
18:10
Kígyósimogatás a Pécsi Állatkertben (HírTV)
Kígyókat simogathattak és dél-amerikai gyíkokat etethettek a gyerekek szombaton a pécsi állatkertben. Az állatkert évente legalább 10 nyílt napot szervez, a cél, hogy megismertessék a kicsiket a különleges állatokkal.
jan. 26
18:14
Luxusvillák épülnek a gyermekbűnözés bevételeiből (Infostart)
Gyerekeket küldenek külföldre a romániai bűnszervezetek, hogy a kiskorúak lopásból és zsebtolvajlásból pénzt szerezzenek, majd a bevételt hazaküldve az otthon maradtak palotákban élnek fényűző életet - derítette ki egy angol lap.
jan. 26
18:20
Az Arsenal csatára most sem kegyelmezett (Infostart)
Továbbra is káprázatos formában játszik Emmanuel Adebayor, az Arsenal futballistája. A londoni együttes a csatár vezetésével 3-0-ra győzött a vendég Newcastle ellen, és bejutott az FA Kupa legjobb 16 csapata közé.
jan. 26
18:26
Újabb Bhutto akar nyomot hagyni a pakisztáni politikában (HírTV)
Benazir Bhutto unokahúga nem akar örökös lenni, saját maga akar nyomot hagyni a pakisztáni politikában. Fatima Bhutto, aki meggyilkolt nagynénjét a legveszélyesebb pakisztáni nőnek nevezte, egy indiai lapnak nyilatkozott szombaton.
jan. 26
18:30
Szabadlábon a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vesztegetéssel gyanúsított vezetője (Gondola)
Elutasította a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjének és egy másik személynek az előzetes letartóztatására irányuló ügyészségi indítványt a Pesti Központi Kerületi Bíróság...
jan. 26
18:41
Olcsóbb lesz az átutalás (Piac és Profit)
Megszűnik a különbség az országhatáron belüli és az azon átnyúló, kis összegű, euróban történő átutalások között az euróövezetben. Ez az első lépés.
jan. 26
18:48
Sebestyén Júlia a negyedik lett a műkorcsolya Eb-n (HírTV)
Negyedik helyen zárta a zágrábi műkorcsolya Európa-bajnokságot Sebestyén Júlia. A szombati kűr előtt Sebestyén még ötödik volt összesítésben, végül azonban sikerült előrébb lépnie, ráadásul mindössze három ponttal maradt le a bronzéremről. A magyar színekben induló Hadford Katherine pedig a 21. helyen zárta a versenyt.
jan. 26
18:51
Folytatódik a politikai huzavona Olaszországban (Kripto Akadémia)
Giorgio Napolitano olasz elnök kisebb parlamenti pártokkal folytatta egyeztetéseit szombaton a Romano Prodi miniszterelnök lemondása után előállt kormányválság megoldásáról.
jan. 26
18:52
Élményajándékok toplistája (Blikk)
jan. 26
18:59
Gyertyaszentelő nap Hattyúházán (HírTV)
Minden érdeklődőt várnak a szervezők vasárnap a Hattyúház kávézójában, ahol egész nap kézműves-foglalkozás keretében ismerkedhetnek a vendégek a farsangi ünnepkörhöz köthető népszokásokkal.
jan. 26
19:09
Botrány az Afrika-kupán (HírTV)
Újabb bundabotrány robbant ki a Ghánában zajló Afrika-kupán, miután szombaton a namíbiai labdarúgó szövetség elnöke bejelentette, hogy megpróbálták megvesztegetni a válogatott játékosait.
jan. 26
19:11
Feláldozta magát a születendő gyermekéért (Infostart)
A szülés után két hónappal elhunyt Lorraine Allard, aki - bár rákos volt - gyermeke érdekében elutasította a kezelést.
jan. 26
19:24
Az élet édes oldala – tények étrendünk cukortartalmáról (Gondola)
A túlsúly és az elhízás problémájának európai és globális, szédítően gyors ütemű térhódításával párhuzamosan a szénhidrátok (és főként a cukrok) étrendünkben betöltött szerepe az érdeklődés középpontjába került, megítélésük sokszor ellentmondásos. A továbbiakban következzen néhány tény a szénhidrátok különböző fajtáinak szervezetünkben játszott funkciójával kapcsolatban.
jan. 26
19:26
Debreceni petíció a főrendőröknek - köszönet és követelés (Gondola)
"Köszönettel tartozunk a Debreceni Rendőrkapitányság közrendőreinek és vezetőinek. Szót emelünk a jelenleginél jobb erkölcsi és anyagi megbecsülésükért, munkakörülményeik javításáért. Ugyanakkor követeljük, hogy a rendőrség becsületének visszaszerzése érdekében oszlassák fel azon alegységeket, parancsnokaik felelősségre vonása mellett, amelyek nem tudták megnevezni a bűnelkövetőket."
jan. 26
19:28
Csaknem félszáz halott a legutóbbi kenyai összecsapásokban (Kripto Akadémia)
Csaknem ötven ember halt meg törzsi összecsapásokban szombatra virradóra a kenyai Rift Valley tartományban - közölte a nap folyamán rendőrség. A kelet-afrikai országban öt napja közvetítő Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár szombaton ellátogatott a forrongó tartományba és elítélte "az emberi jogok módszeres és súlyos megsértését".
jan. 26
19:31
Tarlós István: A hatalmát félti a kormány a népszavazástól (videó) (HírTV)
Tekintse meg a nap legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
jan. 26
19:42
Narancssárga riasztást rendelt el az OMSZ (HírTV)
Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), mert vasárnap estig erős széllökésekre kell készülni. Ezek kisebb fákat csavarhatnak ki és tetőcserepeket sodorhatnak le.
jan. 26
19:44
Kiváló magyar művészek és Bartók a salzburgi Mozart-héten (Spa Trend Online)
Schiff András zongoraművész és kamarazenekara, a Cappella Andrea Barca, Várjon Dénes zongoraművész és Fischer Iván karmester is szerepel a Salzburgban pénteken kezdődött Mozart-hét programján, amelyen Bartók Béla több műve is elhangzik - olvasható a mozarteum.at honlapján.
jan. 26
19:46
Folytatódik a politikai egyeztetés Olaszországban (Gondola)
Giorgio Napolitano olasz elnök kisebb parlamenti pártokkal folytatta egyeztetéseit szombaton a Romano Prodi miniszterelnök lemondása után előállt kormányválság megoldásáról. A kivezető út...
jan. 26
19:53
Bíróságon támadják meg Csurka újraválasztását (HírTV)
Bíróságon támadja meg a MIÉP belső ellenzéke Csurka István újraválasztását. A pártelnöknek 88 százalékos többséggel szavazott bizalmat a XV. Országos Gyűlés. Csurka István és ellenzéke egy valamiben egyetért, abban, hogy a másik félnek a hatalom mellé a pártkassza kulcsa is kell.
jan. 26
19:55
Brutális részletek a gyilkosságról: leszbikus csók a holttest felett (Infostart)
Két ausztrál lány csak vihorászott, miközben a bíróság előtt részletesen elmesélték, hogyan haldoklott az a 16 éves fiatal, akit megvertek és megfojtottak.
jan. 26
19:59
Himnuszkiállítás nyílt Szegeden (HírTV)
Nemzeti imánkhoz, a Himnuszhoz kapcsolódó emléktárgyakból, dokumentumokból nyílt kiállítás Szentesen. A tárlaton számos könyv, kiadvány, legalább harminc érme, hanglemezek, borítók, kották, bélyegek sokasága idézi meg a Himnusz világát, melyek mind Nagy Ádám muzeológus gyűjteményéből származnak.
jan. 26
20:00
Tom Stoppard Rock,n,Rollja Budapesten (Spa Trend Online)
Tom Stoppard Rock,n,Roll című darabjával vendégszerepel vasárnap és hétfőn a fővárosi Thália Színházban a Prágai Nemzeti Színház; a darabot, amelyet eddig csak felolvasószínházi formában láthatott a magyar közönség, a prágai tavasz eseményeit felidéző, Színház és emlékezet 1968-2008 című rendezvény keretében mutatják be Budapesten.
jan. 26
20:02
Csaknem félszáz halottja van a legutóbbi kenyai összecsapásoknak (Gondola)
Csaknem ötven ember halt meg törzsi összecsapásokban szombatra virradóra a kenyai Rift Valley tartományban - közölte a rendőrség. A kelet-afrikai országban öt napja közvetítő Kofi Annan volt...
jan. 26
20:04
Vérontás egy guyanai faluban (HírTV)
Tizenegy embert, köztük öt gyereket öltek meg fegyveresek egy guyanai faluban szombaton. A dél-amerikai ország hatóságai egy bűnbandát gyanúsítanak, amelynek vezetője korábban erőszakos akciókkal fenyegetőzött.
jan. 26
20:08
Állásvesztés gyógyászati marihuánáért (Gondola)
Kaliforniában az alkalmazottakat ki lehet rúgni patikában kiváltott marihuána gyógyászati célú használata miatt a kaliforniai legfelsőbb bíróság határozata szerint, de ez ellentmond az állam...
jan. 26
20:10
Többet tudnak a kutyák, mint hittük! (Blikk)
Nem kell elkeseredniük azoknak a gazdiknak, akiknek a kutyája nem hallgat a nevére
jan. 26
20:10
Nem találják a cserbenhagyó gázolót (HírTV)
Még mindig keresik a rendőrök azt a román kamionost, aki reggel cserbenhagyásos balesetet okozott Karcagnál, a 4-es főúton, két súlyos sérültet hátrahagyva.
jan. 26
20:12
Ki akar itt vitázni? (Blikk)
Mindenkit érdekelne egy Gyurcsány–Orbán vita
jan. 26
20:12
Továbbjutott a Liverpool (HírTV)
Közel állt a meglepetéshez a főképp taxisofőrökből, építőmunkásokból és utcaseprőkből álló, hatodosztályú Havant and Waterlooville nevű angol csapat, amely csaknem kiejtette az FA-kupából a Liverpool együttesét. A találkozó 5-2-es hazai győzelemmel ért véget, az amatőrök azonban nem ijedtek meg a nagynevű ellenféltől és a 42 ezer liverpooli szurkolótól, még vezettek is az ötszörös Bajnokok Ligája…

Keresés