Tört-zúzott egy testvérpár a tiszakóródi polgármesteri hivatalban, mert nem kaptak meg egy hivatalos papírt. A férfi és a nő 150 ezer forintos kárt okozott.
A 2013-ig tartó időszakban összesen 101 millió euró forrásból valósulhatnak meg Ausztria és Magyarország határon átnyúló együttműködési programjai- jelentették be ma a Fertő-tó mellett fekvő Oslipban
A vám- és pénzügyőrség 2007-ben elvégezte a pénzügyi tárca által kitűzött feladatokat, a tervezetnél csaknem 100 milliárd forinttal több, összesen 1.241 milliárd bevételt szedett be, és oroszlánrészt vállalt a schengeni követelemények maradéktalan teljesítésében - mondta Veres János pénzügyminiszter, a Nemzetközi Vámnap alkalmából megtartott, múlt évet értékelő ünnepségen, pénteken Budapesten.
Szigetszentmiklósi fórumán Tarlós István a kormánypártok várható népszavazási kampánytechnikáját vázolva arról beszélt, hogy a hatalom megint a szélsőjobboldallal és forradalommal fogja riogatni az embereket.
Az utolsó mókusok is kimúltak az ukrajnai Poltava parkjaiban - az állatokkal nem valamiféle titokzatos járvány, hanem falánkságuk végzett. Az utolsó mókusok tetemére szerdán bukkantak a Szolnyecsnij, azaz a Napfényes parkban. Állatorvosok véleménye szerint a mókusokat agyonetették a helybéliek, akik leginkább chipsszel kedveskedtek a kis állatoknak.
Egyre több elhagyott kutya és macska kerül menhelyekre vagy pedig pusztul el azokban a házakban, amelyeket az igazságszolgáltatás kobozott el. Az ölebek és ölcicák az amerikai ingatlanválság első...
A forint ma gyengülést mutat, a hét elejéhez képest azonban még mindig erösödés mutatkozik. Az árfolyam párhuzamosan fut a részvénypiaci eseményekkel. A nap további részében 256,00 és 258,00 között alakulhat az árfolyam, amíg nem jelennek meg adatok. A piacot még a magyar piaci helyzet sem foglalkoztatja. In-GFX
Első ülését tartja pénteken a Vasúti Egyeztető Bizottság - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). A Vasúti Egyeztető Bizottság első ülésén tárgyalnak az egyes vasúti munkaköröket betöltő szakemberek képzésének és vizsgáztatásának szabályairól szóló GKM rendelet tervezetéről.
A hétközi Király Kupa-küzdelmek után szombaton és vasárnap megint bajnoki pontokért lépnek pályára a spanyol élcsapatok, s nem kétséges, hogy a Primera División 21. fordulója csúcsmérkőzésének a Real Madrid-Villarreal összecsapás ígérkezik a listavezető királyi gárda otthonában.
A Magyar Gárda feljelenti a Heti Világgazdaság (HVG) című hetilapot, mert az "cigányellenes megmozdulás"-nak minősítette a gárdisták múlt decemberi érpataki rendezvényét - tájékoztatta a szervezet...
A szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe helyezte Lados Istvánt, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját - mondta Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész. A gyanúsítottat a kecskeméti ügyész indítványának megfelelően helyezték házi őrizetbe - tette hozzá.
A kormány szerint 2008-ban összességében sem a munkáltatók társadalombiztosítási járulékterhe, sem a biztosítottak egyéni járuléka nem nő, csupán bizonyos járulékokat csoportosítanak át a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap között. Ám ez csak félig igaz: a munkáltatók tb-járulékának mértéke változatlanul 29 százalék ugyan, és a nem nyugdíjas biztosítottak sem fizetnek…
A Századvég-Forsense legutóbbi, 2008. januárjában készített közvélemény-kutatása továbbra is jelentős különbségeket mutat a két nagy párt támogatottsága között. Egy most vasárnap esedékes választáson az összes megkérdezett 26 százaléka szavazna a Fideszre és 11 százalék választaná az MSZP-t.
Malina Hedvig évek óta húzódó ügye épp nyugvóponton volt, amikor hétfő este bejárta néhány egy videó a sajtót, amelyen ismeretlenek a lányról elnevezett bábúra lövöldöznek. A szlovák hivatalos szervek tagadása ellenére a botrányos felvételről kiderült, hogy mégiscsak van köze a rendőrséghez. Kiélesített magyarellenesség, már megint.
Pirosra állították a szemafort. „Ej, ráérünk arra még!” A trükközésben nincs megállás. A jó hír elillan, a rossz nem távozik. 12 364 indítványt jegyeztek a II. Gyurcsány-kormány regnálása óta a Tisztelt Házban. 4 316 a kormánypártokat, 7 992 az ellenzéket, 56 a függetleneket fémjelzi.
Több meglepetéssel is készülnek a pontosan húsz évvel ezelőtt bemutatott Padlás című musical alkotói a vasárnapi 665. előadásra. Már a Vígszínház bejáratánál meg fog lepődni a közönség, de természetesen a színpadra is jut az izgalmakból, közölte pénteken Mádi Zoltán, a Vígszínház ügyvezető igazgatója.
A dán Carlsberg és a holland Heineken sörgyár ismét megemelte közös ajánlatát a legnagyobb brit serfőzdére - világszinten a hatodikra -, a Scottish & NewCastle-re, és az emelt ajánlatot a brit cég pén...
A polgármester javaslatára idén nem emelik meg a város vezetőinek fizetését - erről ellenszavazat nélkül döntött a tatabányai képviselő-testület. "A fizetésemelés a törvények szerint járna, de nem lenne helyes lépés, amikor az emberek többségének az áremelések miatt romlanak a megélhetési körülményei" - mutatott rá Bencsik János polgármester a testület csütörtök esti ülésén meghozott döntést…
A személyi jövedelemadó mindössze vékony szelet a magyar adórendszerben, az ezen a címen befizetett összeg a teljes adóbevétel ötödét sem éri el. Mégis állandó témája közéletünknek, sorozatos viták zajlanak a mértékéről, progressziójáról, avagy éppenséggel lineárissá változtatásáról. Sokszor a vitázók nem, vagy alig ismerik azokat a tényeket, adatokat, amelyek nélkül jó néhány megállapítást nem is…
Heath Ledger filmsztárt Los Angeles-i búcsúztatása után valószínűleg ausztrál szülővárosában helyezik majd végső nyugalomra. A New Yorkban kedden 28 éves korában elhunyt színész hollywoodi búcsúztatására az álomváros színe virágát várják, ám egy ausztrál napilap pénteki számában megjelent értesülés szerint Ledgert Perth-ben hantolják el.
Mióta csütörtökön este 2 hetes minimumot ért el 1,0012-nél, erösödni látszik az USD-CAD. A BoC 2,3%-ról 1,8%-ra módosította 2008-as növekedési elörejelzését, és egyben kamatcsökkentést helyezett kilátásba. A figyelmet a decemberi kanadai fogyasztói árak vonják magukra, melyeknél +2,4%-os értékkel számolnak a szakemberek a legutóbbi +2,5% után. in-GFX
Ismeretlen port tartalmazó borítékot küldtek a Hír Televízió szerkesztőségének címére. A katasztrófavédelemhez tegnap este háromnegyed hétkor érkezett a riasztás egy XIV. kerületi postahivatalból.
Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága hétfőn délután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök davosi kijelentése ügyében, miszerint a magas élelmiszerárak miatt a gazdálkodók kevésbé vannak rászorulva az agrártámogatásokra. Ezt Font Sándor (Fidesz), a testület elnöke jelentette be pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Charlize Theron és Christopher Walken kapja idén a harvardi Hasty Pudding-, avagy kásadíjat, amely nem citromjellegű, nem negatív elismerés, hanem valódi. A "maradandó és megragadó" színészi...
"Amit teszünk, nem népszerű. De szükséges" címmel közölte a Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap pénteki számában azt az interjút, amelyet főszerkesztője készített a davosi fórumon tartózkodó Gyurcsány Ferenccel. A magyar kormányfő, aki az interjú felvezetője szerint 2006-os újraválasztását követően kemény gazdasági reformerként szerzett hírnevet magának, az amerikai hitelválság…
Egy rendőr könnyű sérüléseket szenvedett, miután járőrtársaival üldözőbe vett két férfit, akik gépkocsit akartak lopni - tudatta a rendőrség internetes honlapja pénteken. A Budapesti Rendőr-főkapitányságra még csütörtökön éjfél körül érkezett a bejelentés, hogy két férfi egy gépkocsit próbál ellopni a XVI. kerületi Csinszka utcából.
Ha nem is teljesen önként, de drogambulanciára vonult be Amy Winehouse. A brit rhythm and blues és popénekesnő, akinek Rehab című dalát éppen ez a "téma" ihlette, kiadója és orvosai tanácsára...
Miután tegnap jelentös nyereségekre tett szert az EUR-USD, folytatódik a reggeli korrekció, és 1,4707-re esett vissza az árfolyam. A következö cél az 1,4686-os érték, ahol a keddi csúcs is fut. A továbbiakban már nem várhatók EU-s vagy amerikai adatok, így tovább folytatódhat a technikai korrekció. Töretlennek mondható a csökkenö trend. In-GFX
A Fidesz levelet írt a Magyar Televízió elnökének pénteken, mert az ellenzéki párt szerint a köztévében futó több produkció is része a kormány népszavazási propagandájának. "Tisztelettel kérjük Elnök urat, hogy haladéktalanul intézkedjen annak érdekében, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott Magyar Televízió ne lehessen terepe a kormány közpénzen folyó népszavazási propaganda-hadjáratának sem…
Nem a fék hibája okozta a múlt hétfői pécsi buszbalesetet. A műszaki elemzések egy részével végeztek, többször átvizsgálták a busz fékrendszerét, ez alapján megállapították, hogy a fék hibátlanul működik, közölte Lakatos György igazságügyi műszaki szakértő.
Lemondott Frantisek Kasicky, a szlovák kormány védelmi minisztere. Robert Fico kormányfő a pénteken benyújtott lemondást elfogadta. Fico kormányának Kasicky az első leköszönő minisztere, aki vélhetően azért mondott le, mert a tárcájánál közbeszerzés keretében több milliárd koronát akartak hóeltakarításra és egyéb hasonló munkákra költeni, de a botrányos tervre fény derült.
Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága hétfőn délután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök davosi kijelentése ügyében, miszerint a magas élelmiszerárak miatt a gazdálkodók...
Az amerikai médiára hivatkozva az AFP francia hírügynökség azt írta pénteken, hogy a francia Société Générale befektetési csoport egyik kereskedőjének rekordösszegű csalása rendíthette meg a pénzpiacokat a hét elején, és kényszeríthette jelentős kamatcsökkentésre az amerikai jegybankot.
Az előzetes konszolidált adatok alapján az UNIQA-csoport az elmúlt üzleti évben közel 340 millió euró adózás előtti eredményt ért el - áll a biztosító szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A ...
A Magyar Gárda feljelenti a Heti Világgazdaság (HVG) című hetilapot, mert az "cigányellenes megmozdulás"-nak minősítette a gárdisták múlt decemberi érpataki rendezvényét - tudatta a szervezet sajtóosztálya.
Időközi önkormányzati választást tartanak a baranyai Gilvánfán vasárnap, mert a település képviselő-testülete feloszlatta önmagát - közölte a falu jegyzője pénteken az MTI-vel. A polgármesteri székért öt független jelölt, Bogdán László, Csonka László, Faragó Józsefné, Orsós János és Palkó Zsigmond verseng, az öt képviselői helyre tizenheten pályáznak.
Sidi Péter a negyedik helyen végzett a férfi puskások között a Münchenben zajló nemzetközi légfegyveres versenyen. A komáromi kiválóság - a viadal honlapja szerint - a 60 lövéses alapversenyt, három riválisával holtversenyben, 597 körrel az élen zárta, a fináléban elért 102,4 körös eredménye azonban csak a negyedik pozícióhoz volt elég.
Megszünteti a tölthető akkumulátorok gyártását dorogi gyárában a Sanyo Hungary Kft. A területen dolgozó 841 főből 200-at a gyár napelem-részlegében foglalkoztatnak tovább, a többieknek a vállalat ...
Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága hétfőn délután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök davosi kijelentése ügyében, miszerint a magas élelmiszerárak miatt a gazdálkodók kevésbé vannak rászorulva az agrártámogatásokra. Ezt Font Sándor (Fidesz), a testület elnöke jelentette be pénteken Budapesten. A bizottsági elnök közölte: a miniszterelnöki kijelentést szerinte meg kell…
Megjelent a Katapult Mentorprogram Katapult 2008 című kiadványa. A felsőoktatásba készülő szociálisan hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű diákok, a GYES-en, GYED-en lévők, valamint a fogyatékkal élők számos hasznos információt találnak a füzetben.
Az MSZP szerint érdekből védi a hazai szélsőjobboldalt a Fidesz, és ezért nem támogatta a győri közgyűlésben azt a javaslatot, hogy a Magyar Gárdát minősítsék nemkívánatos szervezetnek. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője beszélt.
Kedvezötlenek az EUR-GBP chart-technikai kilátásai, és lehetséges, hogy nem tartja magát a 0,7400-7390-es támogatás. Ha sikerül átlépni az értéket, a cél a 0,7365-ös és a 0,7305-ös érték. Ellenállás található 0,7460-nál, ami sakkban tarthatja az emelkedést. In-GFX
Emberölés bűntettének megalapozott gyanújával a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette azt az 51 éves nőt, aki a lakásában leszúrta élettársát - közölte a szervezet sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
A magyarországi digitális átállás fő vizuális azonosítójának megtervezésére hirdetett meghívásos pályázatot a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Audiovizuális Média Kormánybiztossága. A 18 ügynökséget és grafikust felkérő pályázatot a Szigetvári és Társai Kommunikációs Vállalat koordinálja, együttműködésben az Art Directors Club Hungary-vel (ADCH) és a Design Terminállal.
A több-biztosítós rendszer elleni népszavazási kezdeményezést aláírta, de az egészségbiztosítási törvényt újra meg fogja szavazni Hajdú László. Az MSZP-s országgyűlési képviselő és polgármester egy tegnap esti XV. kerületi lakossági fórumon elismerte, hogy az új biztosítási rendszer nem csak a betegek, hanem a magánbiztosítók érdekét is szolgálja, de a szocialista politikus szerint ez természetes.
Sok nyilvánvaló jele van annak, hogy az MSZP eltűri, esetenként támogatja soraiban a rasszizmust, antiszemitizmust. Elég a budapesti szocialista pártvezető, Pásztor Tibor elhíresült "díszzsidózására" gondolni, de ilyen a képviselőtársát Izraelbe száműzni akaró 13. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő ügye is.