Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
A jövőben minden bizonnyal növekedni fog a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának munkája. Eddig ugyanis a Budapesten székelő hivatal a legtöbb panaszt a fővárosból és környékéről kapta, de hamarosan minden megyében felkereshetnek az emberek egy olyan irodát, ahonnan bejelentésüket továbbítják az ombudsmannak.
Az emberek már negyvenezer évvel ezelőtt is cipőt viseltek - derül ki egy most megjelent tanulmányból, amely egy Peking melletti negyvenezer éves sírkamra egykori "lakójának" nagylábujjcsontjain végzett vizsgálatatot ismertet.
Tizenkét autista és értelmi fogyatékosnak épül lakóotthon Miskolcon a Szimbiózis Kiemelten Közhasznú Alapítvány beruházásában, a kivitelezést közbeszerzési pályázaton a Jánosik és Társai Kft. nyerte el - tájékoztatta Jakubinyi László, az alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-t csütörtökön.
A többségében nők által nézett Viasat3 "férfi párja" lesz a jövő hétfőn induló a TV6 televíziós csatorna - hangzott el a tulajdonos Viasat-cégcsoport csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A gitárok "határokon átnyúló" húrjai zengtek az elmúlt napokban a Székelyudvarhelyen első alkalommal megrendezett Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztiválon.
A régebbi konstrukciójú világítástechnikai eszközök korszerűsítésével, energiatakarékos eszközökre való cserélésével mintegy 20-30 százalékos költségcsökkentés érhető el.
Lezárult az átfogó Korrupció Elleni Stratégia és a hozzá kapcsolódó rövidtávú Cselekvési Program megalkotásának előkészítő szakasza. A korrupció elleni feladatokról szóló 1037/2007. (VI. 18.) Korm. határozat alapján szeptember 6-án felállt Antikorrupciós Koordinációs Testület kormányzati, egyéb állami, valamint civil szakmai delegáltjai mai ülésükön egyhangúlag támogatták.
Először találkozott közvetlenül egymással Mwai Kibaki kenyai elnök és Raila Odinga ellenzéki vezető a decemberi elnökválasztást követő erőszakhullám kirobbanása óta - közölte a BBC és AFP. A Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár közvetítésével létrejött csütörtöki megbeszélés után a szembenállók egymásra mosolyogtak és kezet ráztak egymással. A BBC áttörésnek nevezte a gesztust.
Jövőre várható, hogy az Egyesült Államok vízummentességet biztosít Magyarország számára - mondta az InfoRádiónak Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese, miután a szocialista párt küldöttsége az amerikai képviselőház több tagjával is tárgyalt.
Tokajik számos borháztól, kóstolótúrák hideg és meleg borkorcsolyákkal, modern tervezésű palackok, újra felfedezett régi magyar szőlőfajták - a Magyar Borok Házában csütörtökön felvonult 26 borpince és -kereskedés célja az volt, hogy bemutassa legújabb kínálatát a borturizmussal foglalkozó szakembereknek és az újságíróknak.
A kínai gazdaság tavaly - a növekedés-lassító intézkedések ellenére - évek óta nem látott erős ütemben bővült: az előzetes adatok szerint a GDP 11,4 százalékkal nőtt, 14 éve a leggyorsabban. Elemz...
A köztársasági elnök vezérőrnaggyá nevezte ki Makk László dandártábornokot a Sándor-palotában csütörtökön; a tábornok májustól a NATO moszkvai katonai összekötő képviseletének vezetője lesz.
Százezer fekete himlő elleni vakcinát készül beszerezni a Magyar Honvédség - tudta meg a HavariaPress. A vakcinák beszerzésére uniós, nyílt közbeszerzési eljárásban kerül sor.
A beteg élettársa többször telefonált az ügyeletre, a nővér azonban csak 50 perc elteltével értesítette az orvost, mire kiért csak a halál beálltát tudta megállapítani
Az AEGON Biztosító Európai Üzemi Tanácsa ülésének megrendezésére első ízben 2008. január 23-24-én került sor, Budapesten. Az Üzemi Tanács napirendjén igen előkelő helyet foglal el az egyenlő bánásmód, az esélyegyenlőség kérdése, ezért is kérték fel dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselőt, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság alelnökét, hogy tájékoztatást nyújtson.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-28-ra nyert az eddig százszázalékos Franciaország ellen a norvégiai Európa-bajnokságon, a középdöntő záró fordulójában. A játéknap esti eredményei után biztossá vált, hogy a magyarok nem lehetnek ott a pekingi olimpián.
Lemondásra szólítja fel az MSZP Nógrád megyei ügyvezető alelnöke Salgótarján fideszes alpolgármesterét, aki ellen a napokban emelt vádat az ügyészség - ezt maga a szocialista alelnök jelentette be aalgótarjáni sajtótájékoztatóján csütörtökön.
A magyar válogatott izgalmas mérkőzésen 31-28-ra nyert a címvédő francia csapat ellen a norvégiai férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, és így maradt esélye az olimpiai selejtezős szereplésre.
Csütörtökön nyilvánosságra hozták a sportolói Oscar-díjnak tartott Laureus-díj jelöltjeinek névsorát. A legnagyobb esélyes a két tavalyi győztes, a férfiaknál a svájci teniszező Roger Federer, míg a nőknél az orosz rúdugró Jelena Iszinbajeva. A szervezők a tavalyi eredmények alapján készítették el a jelöltek hat-hat fős listáját.
Kiderült az új James Bond-film címe és rövid sztorija, de egyéb, korábban féltve őrzött forgatási titkot is elárult a stúdió a sajtónak. Quantum of Solace - Ian Fleming egyik írásának eddig filmben még fel nem használt címét kapja a 22. Bond-produkció - jelentették be csütörtökön a forgatás helyszínére, a londoni Pinewood stúdióba invitált újságírók előtt a producerek.
A Canon Hungária Kft. fogyasztói üzletága, nyomtatók, fényképezőgépek és videók forgalmazásából 2007-ben 15 millió eurós (mintegy 3,8 milliárd forintos) forgalmat ért el, ami megfelelt a 2006-os szint...
Meghalt Vasváron egy 38 éves férfi, akihez az első riasztás után több mint egy órával ért csak ki az ügyeletes orvos. Az influenzás tünetekre és végtagfájdalomra panaszkodó beteg élettársa többször is telefonált az ügyeletre, de az ott dolgozó nővér csak az első hívás után 50 perccel később értesítette az orvost, aki ezután hiába indult el azonnal, már csak a klinikai halál beálltát tudta…
Hillary Clinton továbbra is vezeti az amerikai demokrata elnökjelölt-aspiránsok országos népszerűségi rangsorát, jóllehet Dél-Karolinában, ahol szombaton rendeznek előválasztást, Barack Obama két számjegyű előnyre tett szert.
Két roma származású nőt bántalmazott öt fiatalember még kedden Szigetváron, a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottakat - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense.
Rendőrök vitték el a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját még szerdán az igazgatótanácsi ülésről - közölte a kerület sajtószóvivője az MTI-vel. Szilágyi Erika a távirati irodának csütörtökön elmondta, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nem indokolta, miért vitték el bilincsben K. Pétert, az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló cégének első emberét.
Az idén 36 filmplakát versenyez az "Év Filmplakátja" címért; az alkotásokból január utolsó napján nyílik kiállítás a 39. Magyar Filmszemle kísérőrendezvényeként Budapesten, a Millenáris Piros-Fekete Galériájában. A Magyar Filmplakát Kiállítás és Verseny 2008 címmel megrendezendő seregszemlén a hazai mozikban tavaly bemutatott játékfilmek magyar tervezésű filmplakátjai szerepelnek.
Kampánycsend lép életbe péntek éjféltől Budapest XI. kerületének egy részében, Gellérthegy és Szentimreváros térségében, ahol vasárnap időközi választást tartanak. A kampánycsend valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra érvényes.
Toepler Zoltán neve először közel egy éve jelent meg a médiában. Apropója az Álszent című kisjátékfilmje, amelynek egyik jelenetében vízbe fojtanak egy kiscicát. A Stúdió „K” Színházban most a Korpusz című tragikomédia bemutatására készülnek, melynek írója szintén a „macskagyilkos”. A színház sem úszta meg a fenyegetéseket.
Az esélytelenek nyugalmával veheti fel a küzdelmet a női asztalitenisz ETTU Kupa elődöntőjében a Statisztika gárdája, amely az orosz Vlagyivosztok otthonában próbálja meg kiharcolni a fináléba kerülést vasárnap és hétfőn. Elvárásairól Téglás Pétert, a csapat mesterét kérdezte a Pont FM rádió.
A győri önkormányzat csütörtöki ülésén határozott arról, hogy a városban nemkívánatosnak tekinti a gyűlöletkeltést és a rasszista magatartást tanúsító szélsőséges szervezeteket, de a Fidesz-KDNP vezetésű önkormányzat elutasította az ellenzéki MSZP-frakció módosító javaslatát, amely azt kezdeményezte: a Magyar Gárdát minősítsék nemkívánatos szervezetnek az önkormányzat által szervezett…
89 éves korában elhunyt az az asszony, aki utolsóként beszélte az alaszkai ejak nyelvet. Marie Smith Jones harcosa volt a bennszülöttek jogainak és hagyományőrzésnek. Segítséget nyújtott az Alaszkai Egyetemnek az ejak szótár összeállításában, hogy lehetőséget adjon népe fiatalabb generációinak a nyelv feltámasztásához.
Wáberer György a Waberer's csoport elnöke lett az év menedzsere 2007-ben, az év fiatal menedzsere díjat Oszkó Péter, a Deloitte Zrt. elnök-vezérigazgatója kapja - közölte a Menedzserek Országos Szövetsége az MTI-vel. A közlemény szerint a szövetség a Menedzsment Fórummal közösen az idén először rendezte meg a Legjobb Főnök 2007 internetes közönségszavazást.
A Fiat autógyár profitja több mint kétszeresére nőtt a tavalyi év negyedik negyedében, elsősorban az olaszországi vevőknek nyújtott vásárlási kedvezményeknek köszönhetően. A vállalat az idén is jó ere...
Amerikai kutatók szerint az alvás alatt fellépő légzészavarok, így az apnoé, azaz a légzéskimaradás az idős nők esetében növelheti a szellemi károsodás kockázatát. A tanulmány szerint, amely az Amerikai Gerontológiai Társaság folyóiratában látott napvilágot, a légzési rendellenességek orvoslása révén viszont megelőzhető az időskori szellemi hanyatlás.
A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf biztos benne, hogy csapata legalább olyan versenyképes lesz, mint ahogy arra számított, mikor elrajtol a mezőny a márciusi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.
Egyelőre csak sztereotípia, hogy borivó nemzet a magyar. Piackutatási adatok szerint a lakosság több mint 40 százaléka soha nem fogyaszt bort, közel 30 százalék pedig ritkábban, mint kéthetente. Jó hír viszont, hogy a borivók egyre jobban kedvelik a fehérborokat.
Utolsó középdöntőbeli mérkőzésén három góllal legyőzte a címvédő Franciaországot a magyar férfi kézilabda válogatott, a Norvégiában megrendezett Európa-bajnokságon. A mérkőzés előtt már biztosan csoportelső francia csapat nem adta ki magából a maximumot, Nagy Lászlóéknak azonban így is nehéz dolguk volt.
A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf biztos benne, hogy csapata legalább olyan versenyképes lesz, mint ahogy arra számított, mikor elrajtol a mezőny a márciusi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.
Elégedetlen az Európai Unió klímavédelem jegyében kidolgozott új energiacsomagjával a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ); a zöld szervezet szerint a javaslat a "jó szándék ellenére visszalépés" az eddig hangoztatottakhoz képest.
A tervek szerint a szakszervezetektől megvett új székházában kezdi a jövő évet az MSZP - tudta meg az MTI szocialista forrásból. A fővárosi, VI. kerületi Jókai utcai ingatlan felújítását már megkezdték, és a szocialisták 2009-ben beköltöznének. A párt tavaly szeptemberben vette meg a 2800 négyzetméteres, ötemeletes egykori KPVDSZ székházat.