Inkább a Fidesznek kedvez az, hogy március 9-én lesz a népszavazás - reagált Horn Gábor Sólyom László köztársasági elnök bejelentésére. Az SZDSZ ügyvivője szerint a népszavazás nem lesz hatással a reformok kimenetelére.
A szívélyes, könnyen barátkozó emberek sokkal gyakrabban szenvednek a túlsúlytól, mint az idegeskedők - vélik japán kutatók. A Tohoku Egyetem kutatói az ország északkeleti részén harmincezer 40 és 64 év közötti lakost vontak be a vizsgálatba.
Az amerikai határidős indexek szerdán is estek, mert továbbra is erős a félelem a recesszió kialakulásától; az irányzatot - különösen a Nasdaq piacon - erősíti, hogy halvány profitkilátásokat közölt a...
Rendkívül nagy szükség lenne egy önálló roma múzeum létrehozására, egyrészt a roma alkotások állandó bemutatására, másrészt a gyűjtemény gyarapítása és kutatása végett - mondta Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója az MTI-nek szerdán.
Országos sztrájkot hirdetett január 30-án üzemkezdettől 8 óráig a Közúti Közlekedési Szakszervezete (KKSZ), az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója (ADU), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége és a L...
A profi ökölvívás egyik régóta várt csemegéjeként létrejön Bernard Hopkins és Joe Calzaghe összecsapása: a két klasszis április 19-én, Las Vegasban, félnehézsúlyban mérheti össze tudását.
A gyenge részvénypiacok és a piaci bizonytalanság miatt erösödött a jen. Az USD-JPY 2,5 éves minimumot ért el 104,97-nél, majd késöbb összeszedte magát 105,21-ig. Amíg nem változik a részvénypiaci hangulat, tovább erösödhet a deviza. In-GFX
Bill Gates szerint Magyarországon kiemelkedően gyors volt fejlődés az informatikai oktatás területén az elmúlt években. A Microsoft elnöke mindezt Berlinben, azon a nemzetközi tanácskozáson emelte ki,...
Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter január 22-i hatállyal Radó Györgyöt nevezte ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kabinetfőnökévé - közölte a szaktárca. A GKM közleménye szerint a pozíció tavaly decemberben Kákosy Csaba miniszterré történő kinevezésekor üresedett meg.
A Mediciek fénykora - élet és művészet a reneszánsz Firenzében című kiállítást szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek a budapesti Szépművészeti Múzeumban. A csütörtöktől látogatható tárlat a Reneszánsz Év első nagyszabású eseménye - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Hozzátette: az olasz múzeumok olyan, minden várakozást felülmúló kiállítási anyagot állítottak össze és adtak…
Mivel állandóan aggódnak az amerikai recesszió miatt, és kedvezötlen a részvénypiaci helyzet, az EUR-USD napi minimumot ért el 1,4508-nál. Támogatás 1,4470-nél található. In-GFX
Régi fényképeken szórakozik mostanság Amerika. A Clinton-házaspárról – nem is tagadván, Hillary Clinton elnökjelölti kampánya miatt – régi fényképfelvételek kerültek elő. Abból a korból, amikor még azt sem tudta az Egyesült Államok népe, ki is Hillary és Bill.
Ötrendbeli hamis vád miatt indított nyomozást múlt pénteken a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ellen a 21 éves lány ellen, akit állítása szerint rendőrök erőszakoltak meg tavaly májusban - mondta szerdán a Független Hírügynökségnek Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.
Országos sztrájkot hirdetett január 30-án üzemkezdettől 8 óráig a Közúti Közlekedési Szakszervezete (KKSZ), az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója (ADU), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége a Volán társaságoknál - közölte Korcsolayné Kovács Krisztina, a KKSZ elnöke.
Egy-egy év börtönbüntetésre ítéltek két brit iskoláslányt Ghánában, akik az afrikai országból próbáltak kokaint csempészni Nagy-Britanniába, tavaly nyáron. A 16 éves Yasemin Vatansevert és Yatunde Diyat tavaly júliusban az accrai nemzetközi repülőtéren fogták el.
A férfiaknál a francia Jean-Baptiste Grange, a nőknél pedig az amerikai Lindsey Vonn vezeti a kereseti listát az alpesi síelők Világkupa-sorozatában. A 23 éves Grange eddig négy versenyt nyert, s összteljesítményének köszönhetően 176 ezer euróval gazdagodott. Vonn - lánykori nevén Kildow - szintén négyszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára és mostanáig 115 ezret tehetett zsebre.
A Budai Egészségközpontban a leghosszabb a várólista az Egészségbiztosítási Felügyelet adatai szerint; ott ugyanis egy gerincstabilizáló beavatkozásra 6 évet kell várni. Ugyanez a műtét a bejelentkezés után Bács-Kiskun megyében 5, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 8 nap után elvégezhető. Az Egészségbiztosítási Felügyelet közleménye szerint az átlagot véve a magyarországi várólista az európaihoz…
Nem született a szélsőséges szervezetektől elhatárolódó nyilatkozat, amelyet Pásztor Tibor V. kerületi szocialista frakcióvezető és Steiner Pál, az MSZP belvárosi elnöke kezdeményezett, mert a dokumentum szövegének megfogalmazására és annak aláírására egyetlen meghívott kerületi frakció- és pártvezető sem ment el szerdán Budapesten.
Ellenőrzésre visszahívják azt a megközelítőleg hétezer beteget, akiket abban az öt észak-franciaországi radiológiai központban kezeltek, amelyeket decemberben higiéniai okok miatt záratott be a helyi prefektúra - közölte szerdán a francia egészségügyi minisztérium.
Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter január 22-i hatállyal Radó Györgyöt nevezte ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kabinetfőnökévé - közölte a szaktárca. A GKM közleménye sze...
Houston – Döbbenetes képeket hozott nyilvánosságra egy nevét elhallgató csillagász, aki a Spirit nevű szonda Marsról küldött fotóit elemezte ki bérmunkában. A fotón ugyanis egy emberi, vagy ahhoz hasonló lényt látni, amint óvatosan ereszkedik le a Gusev kráter lejtőjén
Az Arany Orsó díj lesz a 39. Magyar Filmszemle legfőbb elismerése, míg a legjobbnak ítélt közönségfilm a nemzetközi zsűri döntése alapján Moziverzum díjat kap - mondta Herendi Gábor, a szemletanács elnöke szerdán Budapesten.
A közeljövőben az olaj iránti kereslet, és így az árak csökkenését várják a szakértők, vagyis a jövő héten akár újabb árcsökkenés is bekövetkezhet idehaza a benzinkutakon. Ám tartani kell attól, hogy a forint hektikus árfolyam-ingadozása ezt lehetetlenné teszi.
Csehország az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol arányában a legtöbb, a dániainál vagy a svájcinál hétszerte több motorkerékpáros veszti életét közlekedési balesetben - derül ki a cseh rendőrség és az európai közúti közlekedésbiztonsági tanács statisztikájából.
Az olajárak csökkenése miatt a jövő héten akár újabb árcsökkenés is bekövetkezhet idehaza a benzinkutakon. Ám félő, hogy a forint hektikus árfolyam-ingadozása ezt lehetetlenné teszi.
Kiütéses sikerrel jutott be az angol labdarúgó Ligakupa döntőjébe a Tottenham. A Spurs az Arsenalt 5-1-re verte az elődöntő visszavágóján, és így összesítésben 6-2-vel jutott a február 24-i fináléba, ahol a Chelsea vagy az Everton lesz az ellenfele. hírTV
Nőtt az influenzás betegek száma az országban, az elmúlt héthez képest másfélszer többen fordultak orvoshoz - mondta el Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Fidesz örömmel nyugtázza, hogy a köztársasági elnök döntött a népszavazás időpontjáról - mondta Tarlós István, a párt népszavazási kampányának irányítója szerdai sajtótájékoztatóján. Tarlós István - utalva arra, hogy kedden egy kérdésre válaszolva azt valószínűsítette, hogy talán április 6-a körül lehet a népszavazás - azt mondta: a köztársasági elnök ismét jelét adta teljes szuverenitásának,…
Egy karbofurán nevű talajfertőtlenítő szer okozta a réti sasok halálát a Hortobágyi Nemzeti Park területén - mondta az InfoRádiónak a tetemek és sérült állatok vizsgálata után a Magyar Madártani Egyesület ragadozómadár-védelmi programvezetője. Vagyura János hozzátette: az elmúlt években 44 sast mérgeztek meg, és most már a szándékosság sem zárható ki.
Medgyessy Péter részt vett és beszédet mondott hétfőn az Izraelben rendezett Herzliya Konferencián. A január 20. és 23. között megrendezésre kerülő, a közel-keleti térség egyik legjelentősebb gazdasági és politikai tanácskozásán a magyar politikus a globális kihívásokról, az energiabiztonság, a vízellátás és az élelmiszerellátás biztonságának kérdéséről, valamint a jelzáloghitel-válság európai…
Újabb, ezúttal zárt tendert írt ki a Fradi pálya értékesítésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. A gyorsított eljárásra csak azokat a cégek hívták meg, amelyek a korábbi pályázatokon is részt vettek. Az ajánlatokat február közepéig várják, míg az eredményhirdetés február végén várható - jelentették be szerdán az MNV központjában.
Folytatni kell a következetes szigort a költségvetésben, és a megkezdett strukturális reformokat - mondta Veres János a kormányszóvivői tájékoztatón. Bejelentette azt is, hogy szeptembertől emelkedik a diákhitel összege.
A leginkább a fiatal nőket veszélyeztető HPV vírus elleni oltást ez évtől ingyen biztosítja a százhalombattai önkormányzat, e célra a város költségvetéséből – elsőként az országban – 60 millió forintot különítettek el.
Törött orrcsonttal került kórházba egy olasz tolvaj, aki egy japán turistacsoport egyik tagjának táskáját próbálta megszerezni Rómában. A 31 éves férfi egy darabig követte a vacsoráról a szállodájukba sétáló japán csoportot, majd egy sötét útszakaszt kihasználva hirtelen letépte az egyik nő válláról a retikült.
Alanis Morissette egykori szerelme, Ryan Reynolds eljegyezte Scarlett Johanssont. A világ legszexisebb nőjének választott 23 éves színésznő egy éve jár a 31 esztendős színésszel.
A kétnyelvűség kialakulását segítő, angolul vagy németül jól beszélő óvópedagógusok képzését szorgalmazza Szombathely önkormányzata, mert alanyi jogon kívánja biztosítani a város óvodáiban az idegen nyelv alapjainak elsajátítását - jelentette ki szerdán a Nyugat-magyarországi Egyetem vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján Czeglédy Csaba, Szombathely szocialista alpolgármestere.
A földfelszíni digitális televíziózás és rádiózás akár már az ősszel elindulhat, amennyiben a műsorszórók márciusban kezdődő pályáztatása ideálisan alakul - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési ...
A Dunakanyarban lévő települések energiaszükségletének felét a tetőkön elhelyezett napelemek fedezhetnék, a melegvíz igény döntő hányadát napkollektorokkal biztosítani lehetne. Ezt az eredményt hozta az a felmérés, amely az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület célprogramjában készült.
Szeptembertől mechatronikai és energetikai mérnökasszisztens képzést indít Tatabányán a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF), együttműködve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BMGE) és a térségi integrált szakképző intézménnyel - jelentették be az intézmény szerdai sajtótájékoztatóján.
A Fed tegnapi kamatdöntése után véget ért az USD-CHF erösödése, és minimumot ért el 1,0868-nál. A bizonytalan piaci helyzetre való tekintettel kereslet mutatkozik a biztos pontnak számító frankra. A cél az 1,0837-es érték. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható 1,06-ig. in-GFX
A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányzati negyed beruházás leállítását követően ötmilliárd forintot fordít a MÁV a fejlesztés tervezett helyszínének rendbetételére - mondta a párt szakpolitikusa szerdán, Budapesten.
Tavaly közel egymillió embernél találtak valamilyen problémát a társadalombiztosítása körül. Az Este című műsor információi szerint azonban azok sem lehetnek biztosak abban, hogy a tb-jogviszonyuk rendezett, akik valamilyen nagy cégnél dolgoznak.
Német László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára levélben fordult Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterhez az ügyben, hogy a misebor fogyasztását a papok esetében a rendőrök ne büntessék a közúti ellenőrzéseknél - tájékoztatta a távirati irodát szerdán Szerdahelyi Csongor, az MKPK sajtóiroda-vezetője.