Hugo Chávez venezuelai elnök azt állította, hogy rendszeresen rágcsál kokacserjét. "Minden reggel kokalevelet rágcsálok, és nézzenek csak rám, milyen jó formában vagyok" - mondta a dél-amerikai államfő a nemzetgyűlés előtt tartott beszédében, miközben megfeszített bicepszét mutatta hallgatóságának.
A tavalyi évről áthozott szabadságokat az idén március végéig kell kiadni a dolgozóknak. Átmeneti szabályként tavaly a munkáltatók március vége helyett szeptember végéig adhatták ki az előző évről átvitt szabadságokat, erre az idén már nincs lehetőség.
Ötvenezerrel több alkalmazott és a tavalyihoz képest negyedével nagyobb forgalom, ezt valószínűsíti a következő három év végére a német információ-technológiai ágazatban az amerikai IDC piackutató. A forgalom a tavalyi 76,3 milliárd dollárról 2011-re előreláthatólag 95,2 milliárd dollárra nő.
Decemberben havi szinten 2,0%-kal, míg éves szinten 3,9%-kal emelkedtek a francia fogyasztói kiadások, miközben a szakemberek 0,8%-os, illetve 2,2%-os plusszal számoltak a legutóbbi +0,1%-os, illetve +2,6%-os érték után. Az EUR-GBP árfolyama visszaesett 0,7485-röl 0,7446-ra. Ellenállás 0,7497-nél, míg támogatás 0,7415-nél található. In-GFX
Az Örkény Színház február 9-én mutatja be Irmgard Keun német írónő A műselyemlány (Material Girl) című művét Bagossy László rendezésében. A budapesti ősbemutatón Hámori Gabriella lép fel a monodrámában - tájékoztatta Vágó Kata sajtóreferens az MTI-t.
Február elsejétől öt százalékkal emelkedik a fűtés és a meleg víz ára a Főtáv működési területéhez tartozó távfűtéses lakások valamivel több mint felében. Az áremelés éves szinten lakásonként 12-13 ezer forintos drágulást jelent.
A hazai uniós nagyprojektek nincsenek kellően előkészítve – mondta a Gazdasági Rádió Nap Vendége című műsorában Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. A tárca emiatt a bürokratikus akadályok lebontásával és egyszemélyi felelősök kijelölésével segítené a hatékonyabb végrehajtást. A riporter Komáromi Balázs.
Zoli a barátom - ezt írta többek között Gyurcsány hétfői blogjában a távozó Gál J. Zoltán kabinetfőnökről. Azóta Szetey Gábor, a kormány főszemélyzetise is bedobta a törülközőt, információnk szerint a szakítás hónapok óta érlelődött. Ő két éven belül már a nyolcadik hivatalnok, aki kegyvesztetté vált a miniszterelnöknél. A Bors szakértője szerint a folyamatos személycserékkel a kormány és a…
Hat gépkocsi bűnhődött az oroszországi Vologdában egy elütött macska miatt. Az utcára óvatlanul kimerészkedő macskát egy gyorshajtó gázolta el. Az állat tetemére gazdája, egy nyugdíjas bukkant rá.
Rendkívüli ülésén váratlanul 75 bázisponttal, 3,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a globális tőzsde zuhanás miatt. A döntés azonnal heves vásárlói nyomást okozott az európai tőzsdéken és a tengerentúli határidős indexek is sokat ledolgoztak a nap eleji csökkenésből. Rövid távon a dollár erősödését hozhatja a mérséklés, hosszabb távon azonban a…
A kultúra fejlesztésére 2,4 milliárd forintot fordít idén az Oktatási és Kulturális Minisztérium - jelentette be Hiller István a Magyar Kultúra Napján. Emellett egy új törvényjavaslat készül, amely szerint minden állami beruházás 1%-át a kortárs képzőművészet támogatására kell fordítani. A miniszter az ünnepen kitüntetéseket adott át a Néprajzi Múzeumban amatőr művészeknek és a könyvtár,…
Az ELTE Bölcsészettudományi Kara és annak Hallgatói Önkormányzata január 26-án szombaton 10 órától rendezi meg hagyományos Nyílt napját a megújult Trefort kertben.
Kicsoda Carmelo Gómez? címmel indít vetítéssorozatot jövő kedden a budapesti Cervantes Intézet; a kíváncsiak két hét alatt összesen hat filmben láthatják a sorozat címét adó spanyol színészt - tájékoztatta az intézet az MTI-t.
Eltúlzottak a befektetők reakciói- véli az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa, aki szerint Európában nem indokolt a recessziós félelem. A szervezet legfrissebb növekedési előrejelzésében a tavalyi hazai másfél százalékos GDP emelkedés idén 2,5%-osra gyorsul. Oszlay Andrással Tóth Kata beszélgetett.
Legutóbb romlott a svájci hangulat. Míg az üzleti hangulat indexe 4,0 pontról 2,0 pontra csökkent, meghaladva ezzel az 1,0 pontos elörejelzést, a fogyasztói bizalom januárban 8,7 pontról 5,9 pontra romlott, miközben a szakemberek 7,9 pontos értékkel számoltak. Az EUR-CHF közben megállapodott 1,60-nál. Ellenállás 1,6111-nél, míg támogatás 1,5982-nél található. In-GFX
Pegan Zoltán, a Mozgáskorlátozottak Vitorlázó Egyesületének alelnöke Az év sportolója lett 2007-ben, a vitorlázás kategóriájában. Éppen negyedszázaddal ezelőtt vált mozgáskorlátozottá - Ausztráliában élve - egy Kanadában történt baleset folytán, de nem törte őt össze a tragédia.
A hitelválság és a világgazdaság várható lassulása is terítéken lesz a holnap / ma / kezdődő 38. davosi Világgazdasági Fórumon. A svájci üdülőhelyen minden évben összeülnek a világ vezető gazdasági és politikai döntéshozói, idén várhatóan egyebek mellett az olaj árának alakulásáról, a genetikailag módosított élelmiszerekről, a nyugati világ és az iszlám kapcsolatáról is tárgyalnak majd a…
A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet a közoktatás, felsőoktatás, felnőttoktatás, szakképzés, nyelvoktatás vagy kutatás-fejlesztés és innováció területek valamelyikén dolgozó szakemberek részére, hogy részt vegyenek a közalapítvány által kezelt pályázatok magyarországi bírálatában.
A jelenlegi adórendszer szerkezetének átalakítását javasolja az ICEG Európai Központja. A szervezet idei gazdasági előrejelzésében egyebek mellett az áfa, a jövedéki adó és a környezetvédelmi hozzájárulások emelését javasolja ugyanakkor a foglalkoztatás terheinek csökkentését sürgeti. Kutas Gábor munkatárssal Tóth Kata beszélgetett.
A lakásban tartott dísz- és énekesmadarak némelyike, például a kanárik, már a tavasz beállta előtt felkészülnek az utódok életre segítésére. Fészket épít a tojó, s ha sikerül a pároztatás, akkor tojást rak, kotlik, majd költ is.
Kínában 80-100 ezer éves, csaknem teljes emberi koponyát találtak - adta hírül szerdán a China Daily című kínai angol nyelvű napilap. A koponya ugyan 16 darabra van törve, ennek ellenére mégis nagyon jó, megkövült állapotban maradt meg.
Több ezer palesztin hatolt be a Gázai övezet határán egyiptomi területre szerda reggel - közölték szemtanúk. A palesztinok azután özönlöttek át Egyiptomba, hogy álarcos fegyveresek pokolgépeket robbantottak a Gázát Egyiptomtól elválasztó kerítés mellett, több rést ütve rajta.
Decemberben a várt szerint 5,2%-ról 5,6%-ra emelkedett a svéd munkanélküliségi ráta. Az EUR-SEK alig reagált az adatokra, és 9,4825-ön jegyzik. Ellenállás 9,5300-nál, míg támogatás 9,4472-nél található. In-GFX
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley szerint minden szó nélkül bevezethető lenne a költségvetés maximalizálása az F1-ben, jóllehet sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy miként lenne ellenőrizhető az új szabály betartása.
A rengeteg problémát okozó, mind szélsőségesebbé váló időjárásnak olykor meglepően látványos hatásai is mutatkoznak. Ilyen például, hogy sohasem látott méretű pókháló-clusterek (összefüggő fürtök) alakultak ki egy amerikai természetvédelmi területen.
Mesés leletre, bronzkori szekercékre bukkant egy brit kincsvadász - az amatőr régész zsákmányát nyolcvanezer fontra, 27,5 millió forintra értékelik. A 60 éves Tom Pierce fémdetektorral vizsgálta a földet egy Dorset-grófságbeli farm területén.
Rosszabbodott Suharto volt indonéz elnök egészségi állapota, súlyos fertőzést kapott - közölték szerdán orvosai. A fertőzés az emésztőrendszerét támadta meg, ezenkívül tüdőgyulladása van - mondta Joko Raharjo, az orvos csoport egyik tagja.
Szívesen látna egy magánszolgáltatót a Heves megyeiek többsége az egri Markhot Ferenc Kórház üzemeltetőjeként - állapította meg az a felmérés, amely a HEOL című, Heves megyei hírportálon olvasható.
Egyelőre ismeretlen körülmények között eltűnt egy 13 éves fiú kedden éjszaka a Heves megyei Balaton községből. Több tucat rendőr kezdte meg reggel a gyerek keresését.
Szélerőműparkot tervez a baranyai Lánycsók és Székelyszabar között egy Magyarországon bejegyzett vállalkozás - írta szerdán az Új Dunántúli Napló. Az előkészületek két éve folynak, a cég a környezetha...
Vágó István a megújult Legyen Ön is Milliomos!-sal veszi fel a versenyt Balázzsal, aki sikerre vitte a Széf című vetélkedőt. A rutinos kvízprofesszor sportszerű ellenfélként elismeri: fiatal pályatársa magasra tette a lécet. Vágót elkísértük az új Milliomos első felvételére, tanúi voltunk, ahogy visszatért kedves műsorába, amelyről már azt hitte, végleg elvesztette.
Vég nélkül sorolhatók a bizonyítékok annak igazolására, hogy a mogorva zseni, Doktor House figuráját Sir Arthur Conan Doyle legendás hőse, Sherlock Holmes mesterdetektív ihlette. Sőt, az erre szakosodott rajongói oldalak szerzői szerint David Shore forgatókönyvíró és rendező a különleges betegségek nyomába eredő sánta orvos alakját egyszerűen lemásolta a Baker Street leghíresebb lakójáról. Az…
A jó sajt többnyire egy vidéki francia tanyán születik - mondta az MTI munkatársának Gerard Poulard, az egyik leghíresebb sajttudor budapesti bemutatóján, ahová 150 terméket hozott el hazája több régiójából.
Szerdán adják adják be az első ingyenes HPV elleni védőoltásokat Százhalombattán. A város tavaly döntött arról, hogy térítésmentesen biztosítja a szérumot a 13 és 18 év közötti lányoknak. A program 60 millió forintba kerül, és az összes, ebbe a korosztályba tartozó lány kaphat belőle.
A McCann Ericksontól érkezik a JWT új ügyvezető igazgatója. A új szakember februárban váltja a poszton Nagy Andreát, aki a TV2 marketing és kommunikációs vezetőjeként folytatja pályafutását.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet szerdán ismét értésre adta, hogy az EKB-tól nem lehet kamatcsökkentésre számítani: a mostani bonyodalmak közepette a központi bankoknak az a ...
Elsősorban Steve Nash 37 pontjának köszönhetően győzött a Phoenix Suns a Milwaukee Bucks otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Stabilizálódott a forint helyzete szerdán reggel a bankközi devizapiacon, az eurót 257,05/25 forinton jegyezték, kissé gyengébben a kedd késő délutáni 257,40/50 forintnál. Az euró árfolyama a reggeli ...
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége rendkívüli ülésén Várhidi Pétert kérte fel a nemzeti együttes irányítására. A szakember szerződése 2007. december 31-én lejárt, az új megbízatása visszamenőleg, 2008. január 1-től érvényes, és határozatlan időre szól.
A Circuit de Catalunya illetékesei megerősítették, hogy a biztonsági szint növelése érdekében számos módosítást elvégeznek a katalán ringen még az idei Spanyol Nagydíj előtt.
Ítéletnapi forgatókönyvet vázolt szerdán Soros György amerikai befektető a "Hatvan éve a legrosszabb válság" című cikkében, amelyet a Financial Times közölt szerdán. A mostani válság több mint hatvan évig tartott szuper-föllendülés betetőzése...
A ligaelső Detroit Red Wings könnyedén, 3-0-ra győzött a legrosszabb mérleggel álló Los Angeles Kings otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
Egy idős asszonyt gázolt halálra az 50-es busz szerda reggel Budatétényben. A baleset eddig tisztázatlan körülmények között történt a Nagytétényi út és a Jókai út kereszteződésében.
VĂŠge a japĂĄn autĂłk fĂślĂŠnyĂŠnek a megbĂzhatĂłsĂĄg kategĂłriĂĄjĂĄban: a nĂŠmet autĂłklub friss kimutatĂĄsa szerint a hazai szemĂŠlyautĂłk kiszorĂtottĂĄk az ĂŠlmezĹnybĹl a tĂĄvol-keleti gyĂĄrtmĂĄnyokat. Az ADAC ĂĄltal adomĂĄnyozott megbĂzhatĂłsĂĄgi dĂjat, a SĂĄrga angyalt idĂŠn a BMW X3 nyerte.