Hugo Chávez venezuelai elnök azt állította, hogy rendszeresen rágcsál kokacserjét. "Minden reggel kokalevelet rágcsálok, és nézzenek csak rám, milyen jó formában vagyok" - mondta a dél-amerikai államfő a nemzetgyűlés előtt tartott beszédében, miközben megfeszített bicepszét mutatta hallgatóságának. Chávez kifejtette, hogy míg Fidel Castro rendszeresen küld neki fagylaltot a híres havannai Coppelia…
A MÁV 1 milliárd forintot költött eddig arra, hogy kiköltözzön a Nyugati pályaudvar mögül, ahová korábban a kormányzati negyedet tervezték. Bár az egyelőre nem épül meg, a vasúttársaság folytatja a költözést: még négymilliárdot szánnak rá - tudta meg az egyik kereskedelmi televízió híradója.
Szerdán a Gázai övezetből több száz palesztin menekült egyiptomi területre, miután fegyveresek több robbantást is végre hajtottak az izraeliek által épített határzár ellen. Szemtanúk szerint az egyiptomi hatóságok egyelőre nem tettek semmit az áradat megfékezésére.
Megszökött fogvatartóitól és a rendőrségtől kért segítséget egy Ausztriában konzummunkát végző 19 éves miskolci lány, akit Kaposváron egy lakásban tartottak bezárva néhány napig - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Többéves titkolózás után kiderült: Szekeres Imre honvédelmi miniszter adhatna ki tűzparancsot, ha egy repülőgépet terroristák térítenek el Magyarország légterében, ám ő tábornokaira bízta a feladatot - írta a szerdai Magyar Nemzet.
Gyukics Gábor költő, műfordító szinte egész Amerikát bejárja József Attila (1905-1937) verseinek Transparent Lion című angol nyelvű kötetével, 16 felolvasóestet tart kilenc helyszínen, ebből négy amerikai egyetemi előadás lesz a költőről.
A kiszivárgott információk szerint M. Róbert, aki a gyanú szerint 34 millió forint biztosítási összegért megmérgezte Narancsik Editet, valószínűleg saját édesapjával és másik két nővel is hasonló módon végzett.
A koszovói vezetés egyeztette a függetlenség kikiáltásának dátumát a nyugati hatalmakkal - jelentette ki kedden Pristinában induló Hasim Thaqi koszovói miniszterelnök.
A részvénypiacok zuhanása vészjelzés, hogy ki kellene gondolni valami egyeztetett akciót, de a davosi Világgazdasági Fórumtól ez ügyben nem sok várható: a legfontosabb személyek ott sem lesznek
Ott tartunk, hogy a csaknem nyolcszázezerre tehető, zömében mélyszegénységben élő cigánysághoz a rendszerváltozás óta „hozzászegényedett” legalább két, két és fél millió nem cigány származású állampolgár – a szociális katasztrófát gerjesztő, elhibázott kormányzati politika révén robbanásveszélyes állapot alakult ki.
Laboratóriumban ártalmatlanná tették a halálos ebola-vírust amerikai kutatók, így lehetővé vált hatékonyabb kutatása és egy esetleges ellenszer kifejlesztése -olvasható a BBC News honlapján.
Csiszár Jenő tagadja, hogy ő buktatta volna meg az Activity-t. Alig fél éve kérte fel a TV 2 akkori vezetése a vetélkedő élére, de az új főnökség máris megszüntette a produkciót.
Az Orosz Labdarúgó Szövetség elutasította az FK Moszkva kérését, amely arra irányult, hogy a csapat Londonban akarta megrendezni szezonnyitó bajnoki mérkőzését. Az elmúlt idényben negyedik fővárosi gárda a címvédő Zenit Szanktpetyerszburg elleni meccsét bonyolította volna le a Chelsea stadionjában március 22-én vagy 23-án.
Kicsoda Carmelo Gómez? címmel indít vetítéssorozatot jövő kedden a budapesti Cervantes Intézet; a kíváncsiak két hét alatt összesen hat filmben láthatják a sorozat címét adó spanyol színészt - tájékoztatta az intézet az MTI-t.
Szerdán a párizsi Rodin-múzeumban tartja meg utolsó divatbemutatóját Valentino, az olasz divatdiktátor, aki 75 évesen búcsúzik a fényűzés, a hírességek és a topmodellek világától.
Bajnai Gordon szerint az uniós támogatások igénybevételében azok a korábbi uniós tagállamok voltak a legsikeresebbek, amelyek stabil makrogazdasággal, nyitott gazdasággal rendelkeztek, központi intézményeik hatékonyan működtek, és az adott országban alacsony szintet ért el a korrupció.
Országszerte közel száz alkalommal riasztották szerdára virradóra a tűzoltókat a vihar miatt fakidőlésekhez, ágletörésekhez, ami a szokásos átlagnál is kevesebb volt - mondta el szerda reggel Dobson T...
Áprilisban megkezdődik az Apollo Tyres indiai gumiabroncsgyár felépítése Gyöngyösön – jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő a múlt héten indiai látogatása alkalmával.
Gál. J. Zoltán után újabb prominens, Gyurcsány-közeli ember tűnhet el a kormány berkeiből. Szetey Gábor a legfrissebb értesülések szerint egy igencsak csábító üzleti ajánlatnak engedve távozik a miniszterelnök mellől. Milyen, amikor a személyügyi államtitkár kerül lapátra? Elfogyott a bizalom, vagy a politika szólt közbe?
Detektívregény és anekdotázó balkáni próza egyszerre Filip Florian Kisujjak című kötete, amelyet csütörtökön mutatnak be a szerző jelenlétében Budapesten, a Nyitott Műhelyben - tájékoztatta Tegyi Tímea, a Magvető Kiadó sajtókapcsolatokért felelős munkatársa az MTI-t.
A nemzetközi hírű Vasilescu-gyűjteményt Győr város tulajdonába adta a Vasilescu Alapítvány kuratóriuma. A XX. századi modern magyar festészet termésének legjavát tartalmazó kollekció helyének véglegesítéséről Demján Sándor üzletember, a kuratórium elnöke és Borkai Zsolt polgármester megállapodást írt alá a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Többéves titkolózás után kiderült: Szekeres Imre honvédelmi miniszter adhatna ki tűzparancsot, ha egy repülőgépet terroristák térítenek el Magyarország légterében, ám ő tábornokaira bízta a feladatot ...
Antal Imrének jártányi ereje sincs, testét lassan felemészti a szörnyű kor, amellyel szemben az orvosok tehetetlenek. A Szeszélyes Évszakok műsorvezetője ki sem mozdul a szobájából, naphosszat csak a Bibliát bújja. Pécsi Ildikó szerint a humorista élete válságos pillanataiban mindig a vallásba menekült. A műsorvezető mélyen hisz abban, hogy a túlvilágon találkozik szeretteivel
Jövő év végére megvalósulhat a Közraktárak területén tervezett milliárdos nagyságrendű ingatlanfejlesztés - rögzíti a Fővárosi bizottságának beszámolója, amelyet nem tudtak elfogadni
A Ferrari fölényét hozta a Forma-1-es csapatok valenciai tesztelésének második napja, amelyre rekordot jelentő 35 ezer (!) néző volt kíváncsi a helyszínen.
Ezentúl szigorúan külön sor és külön kassza vár a női, illetve a férfi bevásárlókra a szupermarketekben a délkelet-ázsiai Malajzia Kelantan nevű államában, amelyet az ellenzéki Pánmaláj Iszlám Párt irányít.
A fővárosi kórházakból létrejövő holding élére esetlegesen kinevezendő országgyűlési képviselő miatt újra összeférhetetlenségi botrány pattanhat ki, ugyanis a szabályok szerint önkormányzati cégben vezető tisztséget vagy felügyelő bizottsági tagságot nem kaphat politikus - írta a szerdai Napi gazdaság.
A proteinekben gazdag diéták csökkentik az éhségérzetet a leghatékonyabban - mutatták ki amerikai kutatók. A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a proteinek gátolják legjobban az éhséghormont, a gyomor által termelt ghrelint, míg a szénhidrátok és zsírok joggal számítanak a legkomiszabb tápanyagoknak.
Manhattani otthonában holtan találták Heath Ledgert. A 28 éves színészre a házvezetőnője talált rá eszméletlenül. Ledger legismertebb alakítását a Brokeback Mountain - Túl a barátságon című filmben nyújtotta, amelyért Oscar-díjra is jelölték. A rendőrség egyelőre nem tudja, mi okozhatta a halálát.
Megerősítette az OTP többségi tulajdonában lévő orosz Investsberbank kockázati besorolásait a Fitch Ratings. A Moody"s szerint viszont veszélyes terepen jár a magyar nagybank
Kamaszokkal rendezett orgiákat a 32 éves K. Ágota – gyanítják a rendőrök. A környékbeli srácokat leitatta, egyszerre többüket is kielégítette, néha kislányok jelenlétében. Híre szájról szájra terjedt, mégsem ezért, hanem saját gyermekei elhanyagolása miatt jelentették fel.
A névváltoztatás meghozta élete párját egy minszki illetőségű nő számára. A hölgy a Jelena keresztnevet kapta szüleitől. Élete nem alakult túl szerencsésen, s egy idő után a nevében látta minden baja forrását - olvasható a Korreszpongyent.net című orosz nyelvű hírportálon.
Több mint ezer vendéglátóhely csatlakozott a Magyar Turizmus Zrt. akciójához, a február 7-i „Torkos Csütörtökhöz”. Ezen a napon a vendégek féláron ehetnek a rendezvényben résztvevő éttermekben, cukrászdákban, sőt, a MÁV 30 intercity-vonatán az étkezőkocsikban is.
A gyermekkori alváshiány elhízáshoz vezethet - állítják japán kutatók egy sokéves vizsgálat alapján. A tudósok 1989 óta követték nyomon tízezer gyermek sorsát, akik abban az évben Tojama-prefektúrában láttak napvilágot. A vizsgálat alanyai az 1989-ben született japánok 1 százalékát teszik ki.
Ítéletnapi forgatókönyvet vázolt szerdán Soros György amerikai befektető a "Hatvan éve a legrosszabb válság" című cikkében, amelyet a Financial Times közölt szerdán. "A mostani válság több mint hatvan...
Nagy volt az öröm Joe Wright háborús románca, a Vágy és vezeklés stábjának háza táján, amikor az Amerikai Filmakadémia kedden nyilvánosságra hozta az Oscar-jelöltek listáját.
Rosszabbodott Suharto volt indonéz elnök egészségi állapota, súlyos fertőzést kapott - közölték szerdán orvosai. A fertőzés az emésztőrendszerét támadta meg, ezenkívül tüdőgyulladása van - mondta Joko Raharjo, az orvos csoport egyik tagja. A 86 éves Suhartót, aki 33 éven át diktatórikus módszerekkel kormányozta Indonéziát, január 4 óta ápolják kórházban.
Négy százalékkal drágulhatnak a magyar devizahitelesek törlesztőrészletei a világ tőzsdéin eluralkodott pánik miatti forintgyengülések miatt. Ez egy 50 ezer forintos részlet esetén 2000 forintos emelkedést jelent.
Kétévi pereskedésre pontot téve a finn Legfelső Bíróság érvénytelenítette egy házgondnokság utasítását, amely megtiltotta a dohányzást az épületben lévő lakások balkonjain.
Egy-két éven belül megszülethet az Európai Unió és Szerbia közötti vízummentességi megállapodás, Magyarország üdvözli az erről szóló tárgyalásokat - mondta a magyar külügyminiszter az MTI-nek.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán vegyesen, többnyire szerény nyereségekkel nyitnak. Az ázsiai részvénypiacok szerdai föllendülése nem ad elég ösztönzést, miután...