2008. január 22. kedd

jan. 22
12:12
Melocco szerint joga van Radnótit átírni, az irodalomtörténész szerint nincs (Infostart)
Radnóti Miklós egyik leghíresebb verssorát írta át Melocco Miklós szobrászművész az általa készített, és Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében felavatott veszprémi Brusznyai-emlékmű talapzatán - hívta fel a figyelmet a Népszabadság. Az alkotó a "csecsszopók" szót "csecsemőkre" cserélte a "Nem tudhatom" című költeményből vett idézetben. Miért? Mert neki nem tetszett a szó.
jan. 22
12:12
Edzőtáborok zárnak be (HírExtra)
A turizmus hanyatlása mellett a kenyai sportolók, s legfőképp az atléták eredményes olimpiai szereplése is könnyen áldozatává válhat az országban kialakult polgárháborús viszonyoknak.
jan. 22
12:13
Kivizsgálják a haláleseteket (HírExtra)
Kína vizsgálatot indít annak kiderítésére, van-e valós alapjuk ama híreknek, amelyek szerint legalább tíz munkás életét vesztette az augusztusi olimpia központi létesítményének számító Madárfészek 2003 óta tartó építése közben.
jan. 22
12:14
Véget ért a sztrájk (HírExtra)
Véget ért a kedden hajnali fél négytől fél tízig tartó sztrájk a Kapos Volánnál - közölte Dobi István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) helyi elnöke.
jan. 22
12:15
Sarkozy felesége szerint a franciák nyomorultak (BorsOnline)
Nicolas Sarkozy francia elnök újdonsült felesége, Carla Bruni vérig sértette férje hazáját. A volt modell ugyanis Londonban járt és a Daily Mailnek arra a kérdésére, hogy milyennek tartja a franciákat, Bruni így felelt:
jan. 22
12:16
A magyar kultúra napján kitüntetésben részesültek! Névsor! I.rész. (Spa Trend Online)
Kiosztották az Apáczai Csere János-díjakat és a Brunszvik Teréz-díjakat. Az elismeréseket Hiller István, Szüdi János és Marherz Károly adta át a kitüntetetteknek. Névsor alább.
jan. 22
12:18
Festményégetés helyett "újrahasznosítás" (HírExtra)
Fazonigazítás címmel 59 kortárs művész mintegy 100 hamisított festményt alkotott újjá, ezekből nyílik kiállítás szombaton a VAM Design Centerben.
jan. 22
12:18
A magyar kultúra napján kitüntetésben részesültek! Névsor! II.rész. (Spa Trend Online)
Kitüntetéseket adott át a magyar kultúra napján Hiller István oktatási és kulturális miniszter, kedden Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.
jan. 22
12:20
Családi benzinkedvezmény (HírExtra)
Csaknem ingyen árulta a benzint a családjának és barátainak egy kútkezelő hölgy az Egyesült Államokban a tulajdonos tudta nélkül.
jan. 22
12:21
Menekültek mészárolják az afrikai állatokat (Infostart)
Állatvédő csoportok szerint újabb komoly veszély fenyegeti Afrika különleges faunáját: az állatokat levadásszák a menekültek.
jan. 22
12:21
A magyar kultúra napján kitüntetésben részesültek! Névsor! III.rész. (Spa Trend Online)
Kiosztották a Karácsony Sándor és az Éltes Mátyás-díjakat a magyar kultúra napja alkalmából. Az elismeréseket Hiller István ű és Szüdi János nyújtotta át a kitüntetetteknek.
jan. 22
12:22
A Fidesz felszólítja a kormányt, tegyen le újabb gázáremelési tervéről! (Alternatív Energia)
A Fidesz felszólítja a kormányt, tegyen le újabb gázáremelési tervéről, és védje meg az embereket - mondta a párt alelnöke kedden, Budapesten. A Fidesz szerint a kormánynak lenne lehetősége és alkalma arra, hogy irányítsa a gázár-emelést - mondta Pelczé Gáll Ildikó. Hozzátette: ilyen lehetőség lett volna a közös magyar-orosz kormányülés.
jan. 22
12:23
Nyílt levél a rocksztártól (HírExtra)
Nyílt levélben szólította fel a szurkolókat a Los Angeles Lakers buzdítására Flea, a Red Hot Chili Peppers rockbanda kosárrajongó sztárja.
jan. 22
12:24
Brit CBI-jelentés: 2,0 pont- elörejelzés: -3,0 pont (HírTV)
Januári brit CBI-jelentés: 2,0 pont- elörejelzés: -3,0 pont- elözö havi érték. 2,0 pont. Részletek következnek… in-GFX
jan. 22
12:26
Fidesz: a kormány emelni akarja a gáz árát (Infostart)
A Fidesz felszólítja a kormányt, tegyen le újabb gázáremelési tervéről, és védje meg az embereket - mondta a párt alelnöke.
jan. 22
12:28
Hosszú ülés várható (HírExtra)
A tervezettnél 25 perccel később, 10:25-kor kezdődött a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) rendkívüli elnökségi ülése, melynek legfontosabb napirendi pontja a magyar válogatott szövetségi kapitányának kijelölése.
jan. 22
12:29
MNV - új arculat, új kommunikációs csapat (Kreatív Online)
Az év elején megalakult Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) első kommunikációs megbízásaként ügynökséget választott arculati kézikönyvének elkészítésére. Az állami vagyon kezelésével és értékesítésével foglalkozó új szervezet kommunikációs csapatába mindössze egy munkatárs érkezett a jogelőd Állami Privatizációs és Vagyonkezelőtől (ÁPV), a többi szakembert újonnan vették fel.
jan. 22
12:30
A FIDESZ spekulál (HírExtra)
A Fidesz felszólítja a kormányt, tegyen le újabb gázáremelési tervéről, és védje meg az embereket - mondta a párt alelnöke kedden, Budapesten.
jan. 22
12:32
Négy pályázó a felszerelésre (HírExtra)
Négyen jelentkeztek a Magyar Televízió (MTV) új, óbudai gyártóbázisának technikai felszerelésére kiírt pályázatra - közölte az MTI érdeklődésére kedden az intézmény sajtóosztálya az indulók megjelölése nélkül.
jan. 22
12:34
Megvan az Európa Tanács gazdasági bizottságának elnöke (HírExtra)
Braun Mártont (Fidesz), Szekszárd és környéke országgyűlési képviselőjét egyhangúan a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Gazdasági és Fejlesztési Bizottságának elnökévé választották.
jan. 22
12:34
Viasat3 - regionális vezető lett a programigazgató (Kreatív Online)
Regionális programigazgatóként folytatja pályafutását január 1-től Hámori Barbara, aki kinevezése előtt a Viasat3 programigazgatója volt. A szakember a csatorna tulajdonosánál, a Modern Times Group-nál (MTG) látja el több televízió szakmai vezetését.
jan. 22
12:34
Békésben sokan nem juthatnak el az orvoshoz (HírTV)
Három héttel a betegszállítás és a mentés szétválasztása után a Békés megyeiek nagy részének esélye sincs arra, hogy a szerződött cégek vizsgálatokra vigyék őket. Az egészségügyi miniszter által ígért tíz autó helyett ugyanis mindössze kettő állt munkába a megyében.
jan. 22
12:36
4 Alba Volán játékos az All Star-gálán - HANGOSHÍR! (HírExtra)
Az Alba Volán négy játékosa is szerepelhet az osztrák jégkorong-bajnokság szombati, bécsi All Star-gáláján. A külföldi ligában elsőéves és sereghajtó székesfehérváriaktól Tokaji Viktor és Guntis Galvins védők, valamint Ocskay Gábor és Palkovics Krisztián csatárok léphetnek jégre a légiósok csapatában, amelynek egyik trénere a Volán mestere, Ted Sator lesz.
jan. 22
12:38
A Fidesz lemondásra szólítja fel a volt kisgazda minisztert (Alternatív Energia)
A Fidesz győri elnöksége felszólítja Szabó János volt kisgazda honvédelmi minisztert, hogy azonnali hatállyal mondjon le a győri közgyűlés közigazgatási bizottságában betöltött külsős tagsági posztjáról, mivel a 2006-os országgyűlési választáson MDF-es színekben indult képviselőjelölt mélyen felháborító és elfogadhatatlan nyilatkozatot tett a bizottság legutóbbi ülésén - áll a Fidesz…
jan. 22
12:38
Legyező-kiállítás (HírExtra)
Különféle anyagokból, más-más technikával készült legyezőket mutat be keddtől a budapesti Iparművészeti Múzeum; a festett, hímzett vagy csipkedíszítésű remekek Martonné Hollóházy Gréti gyűjteményéből valók - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
jan. 22
12:39
Bicskeivel nem egyeztettek (HírExtra)
Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó edzők képzésének elsőszámú irányítója szerint olyan szakember kell a válogatott élére, aki a honi trénerek oktatásába is be tud kapcsolódni.
jan. 22
12:40
Szili: A kultúra olyan kohézió, amely mindannyiunkat összeköt (Alternatív Energia)
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a magyar kultúra napja alkalmából kedden a Parlamentben köszöntötte a magyar kulturális élet szereplőit. A kultúra olyan kohézió, amely mindannyiunkat, egy nemzethez tartozókat összeköt - hangoztatta művészek, tudósok, kulturális intézmények és egyházak vezetői előtt a házelnök a Himnusz születésének évfordulóján rendezett eseményen.
jan. 22
12:40
USD-JPY Fontos támogatás a láthatáron (HírTV)
Az USD-JPY támogatással találja szembe magát 105,50-00-nél, melye szemben áll a kiárusítással. Ráadásul minél közelebb kerülnek a 100-as értékhez, a piaci résztvevök annál inkább aggódnak a BoJ intervencióitól. Ennek ellenére érdemes elönyben részesíteni az emelkedö árfolyam melletti eladásokat. Ellenállások 107-nél és 108-nál találhatók. In-GFX
jan. 22
12:41
A vállalkozó jól van, a család túlélte (Piac és Profit)
Az árajánlat egy fecni, mint ahogy a számla is, mégis mekkora különbség. A nyugtaadás ténye felelősségvállalást is jelent az iparosok részéről.
jan. 22
12:41
Szili Katalin köszöntötte a kulturális élet szereplőit (HírExtra)
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a magyar kultúra napja alkalmából kedden a Parlamentben köszöntötte a magyar kulturális élet szereplőit.
jan. 22
12:42
EUR-USD 1,5 centes erösödés (HírTV)
Párhuzamosan az európai részvénypiaci helyzet javulásával 1,4498-ra emelkedett az EUR-USD árfolyama, ami napi szinten 1,5 centes nyereségnek felel meg. Azonban csak az 1,4525-ös érték átlépése után javulnak a chart-technikai kilátások. Ha sikerül átlépni az értéket, 1,4604-ig nyílhat potenciál, ahol a 36 napos vonal is fut. Fontos támogatás található 1,4309-nél. In-GFX
jan. 22
12:43
Mobiltanárokat képeznek (HírExtra)
Államilag támogatott vizsgákkal mobiltelefon-szakértők képzését tervezik Japánban. A mobiltanárok többek között az egyre bonyolultabb készülékek menüjében segítenek kiigazodni az összezavarodott felhasználóknak.
jan. 22
12:44
EUR-PLN A fogyasztói árak állnak a középpontban (HírTV)
Az EUR-PLN árfolyama ma 3,6727-re emelkedett, mielött javult volna az európai tözsdék hangulata, és visszaesett az árfolyam. 14.00 órakor teszik közzé a decemberi lengyel fogyasztói árakat, ahol +1,8%-os értékkel számolnak a legutóbbi +1,5% után. Ellenállás 3,6751-nél, míg támogatás 3,6349-néál található. In-GFX
jan. 22
12:44
Sokba kerülhet az önfeláldozás (HírExtra)
Az előzetesen reméltnél lényegesen súlyosabb következményei lehetnek Phillip Rivers, a profi amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi főcsoportdöntőjében szerepelt San Diego Chargers irányítója vasárnapi játékának.
jan. 22
12:45
A súlyos betegségektől rettegünk a legjobban (HírTV)
Az emberek többsége a súlyos betegségektől, a haláltól, valamint a terrorizmustól és a háborúktól tart leginkább világszerte - derül ki a GfK Custom Research tavaly őszi felméréséből. A kutatók 20 országban 21 ezer embert kérdeztek meg.
jan. 22
12:46
„Mondjon le a kormány a titkos gázáremeléséről!” (HírTV)
Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz névben arra szólította fel a kormányt, hogy mondjon le a titkos gázáremelésről, és védje meg az emberek érdekeit. Emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc 2006 végén megígérte, hogy egyetlen fillérrel sem fog emelkedni a gáz ára.
jan. 22
12:46
Tehénböfögészeti lopás? (HírExtra)
Százmillió forintnyi állami pénzt kapott tehenek böfögésének tanulmányozására egy svéd egyetem.
jan. 22
12:48
Demi vetkőzik, mielőtt szül (BorsOnline)
Demi Moore minden erejével azon van, hogy kisbabájuk szülessen fiatal férjével, Ashton Kutcherrel. A gyerekvállalás előtt azonban Moore vetkőzik: a közelmúltban egy férfimagazinban mutatta meg bájait.
jan. 22
12:50
Utcai körülmetélő bandák (HírExtra)
A nemi szervek csonkolását is fegyverként használja az egyik "hadviselő" fél a kenyai polgárháborúban.
jan. 22
12:50
USD-CAD A kanadai dollár vonja magára a figyelmet (HírTV)
Ma ismét nyomás alá került a kanadai dollár. Az USD-CAD átlépte az 1,0370-es ellenállást, és csúcsot ért el 1,0382-nél. Lehetséges, hogy délután további veszteségeket könyvel el a deviza, ha a vártnál gyengébben alakulnak a novemberi kanadai kiskereskedelmi forgalmak, melyeknél +0,2%-os értékre számítanak a szakemberek a legutóbbi +0,1%-os érték után az is megterheli a devizát, hogy a 15.00 órai…
jan. 22
12:52
Minden rekordot megdöntöttek (HírExtra)
Bő egy héttel az átigazolási időszak vége előtt már rekordot döntöttek az angol futballélvonal klubjai a friss igazolásokért kifizetett összegek tekintetében.
jan. 22
12:52
Jól betárazott a Gazprom (Privátbankár)
A Gazprom már tavaly is nagyobb mértékben növelte bizonyított földgáztartalékait, mint amennyit kitermelt: az orosz gázmonopólium 2007-ben 548,5 milliárd köbméter földgázt termelt, miközben új mezők f...
jan. 22
12:55
Rendkívüli akciótervet készítettek egy esetleges válság idejére (HírExtra)
Rendkívüli akciótervet készített a koszovói rendőrség és a dél-szerbiai tartományban állomásozó nemzetközi haderő, a KFOR arra az esetre, ha a biztonsági helyzet romlana a terület Szerbiától való függetlenségének várható kikiáltása után.
jan. 22
12:57
2,5 százalékos gazdasági növekedés 2008-ban (HírExtra)
Az ICEG Európai Központ előrejelzése szerint a gazdasági növekedés 2008-ban 2,5 százalékos lesz, a 2007-es 1,6 százalékot követően - mondta Oszlay András, a szervezet tudományos munkatársa, az ICEG legfrissebb előrejelzését ismertetve sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
jan. 22
12:58
Újabb gázáremelés jön? (Privátbankár)
A Fidesz felszólítja a kormányt, tegyen le újabb gázáremelési tervéről és védje meg az embereket - mondta a párt alelnöke. "Titkokban újabb gázáremelésre készül ez a kormány" - fogalmazott Pelczné Gál...
jan. 22
13:00
Egoisták és önteltek a mai fiatalok? (Vital)
tovább
jan. 22
13:01
Szegeden megölte anyját, majd két hétig együtt aludt vele (HírExtra)
Halálra verte édesanyját, majd csaknem két hétig a holttesttel egy lakásban tartózkodott az a férfi, akit emberölés miatt jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden. Ez hároméves enyhítést jelent az elsőfokú ítélethez képest.
jan. 22
13:01
Várhidi Péter maradt a válogatott kapitánya (HírTV)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége majdnem ötórás ülésén döntött: Várhidi Péter marad a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Noha a szakember szerződése december 31-én lejárt, az újabb kontraktus visszamenőleg 2008. január 1-jével indul majd.
jan. 22
13:03
A kapitányok a Bayern bajnoki címét várják (HírExtra)
A csapatkapitányok többsége szerint a Bayern München hódítja el idén a labdarúgó Bundesliga bajnoki címét.
jan. 22
13:06
Sarapova tarolt, vége Henin menetelésének (HírExtra)
Az orosz Marija Sarapova meglepően egyoldalú mérkőzésen búcsúztatta a világelső belga Justine Henint az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének negyeddöntőjében.

Keresés