Folytatódott a gyengülés kedden nyitáskor az ázsiai tőzsdéken: a tokiói értéktőzsde vezető mutatója, a Nikkei-225 néhány perccel a nyitás után több mint 4 százalékot esett vissza
Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból az ország számos településén tartanak megemlékezést. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Három fiatalkorú rabló került rendőrkézre Borsodban, akik egy idős férfit raboltak ki - tájékoztatta a megyei főkapitányság kommunikációs irodája hétfőn az MTI-t. Két 15 éves és egy 17 éves fiú rabolt ki egy 72 éves borsodnádasdi férfit. Miután egyikük lefogta az idős embert, a másik kettő átkutatta a lakást, majd műszaki cikkekkel távoztak.
Csaknem 6,3 millió forintnyi közpénzt emészt föl Gyurcsány Ferenc és kísérete kiutaztatása a davosi Világgazdasági Konferenciára, Svájcba – tudta meg a Hír Televízió. A miniszterelnöki delegációt ma egy bérelt különgép szállítja Strasbourgba, majd Zürichbe, onnan pedig autóval viszik Davosba.
Bár a szigorú élelmiszerellenőrzéseknek köszönhetően csak szórványosan fordul elő Magyarországon botulizmus, a disznóvágások szezonja idején a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal (MÉBIH) fontosnak tartja felhívni e súlyosan mérgező baktériumra a figyelmet. A botulizmus, ismertebb nevén a kolbászmérgezés embereket és állatokat egyaránt érintő bakteriális eredetű ételmérgezés.
Az 1844-ben Győrnek adományozott, első magyar nyelvű pecsétről és a használatához hozzájáruló kiváltságlevélről jelent meg kötet, amelyet a magyar kultúra napja alkalmából rendezett Győri ünnepségen kedden mutatnak be az érdeklődőknek - közölte Bana József, a városi levéltár igazgatója az MTI-vel hétfőn.
Várhatóan megállapodnak az Irán elleni újabb BT-határozat tervezetében a nagyhatalmak (a Biztonsági Tanács öt állandó tagja) és Németország külügyminiszterei kedden Berlinben
Évekig nem veszik hasznát a nyereményautónak Utasi Árpiék. A mesemondó még túl fiatal ahhoz, hogy volán mögé üljön, szülei pedig nem rendelkeznek jogosítvánnyal. Árpi garázsban tartaná a közel négymilliós járgányt, csakhogy az épület még nem készült el.
Negyven éven át évente négyezer szakembernek teremtene kutatási lehetőséget a tervezett európai neutronkutató központ, amely akár hazánkban is megépülhet - írja a Népszabadság. A két jelentkező, hazánk és Spanyolország, bár egymással vetélkedik, Brüsszelben közös koncepcióval áll elő.
"Színtiszta pánik" van a globális piacokon, és ez a spekulatív kategóriájú cégadósságok válságszintre duzzadt hozamfelárán is látszik, áll a hétfőn kiadott londoni elemzésekben, amelyek szerint Amerika már recesszióban van, és az európai felzárkózó térség sem remélheti, hogy ennek hatásaitól el tudja szigetelni magát.
A szakszervezet szerint eredményes volt a Kapos Volán dolgozóinak kedd reggeli, 6 órás sztrájkja - annak ellenére, hogy több helyen is felvették páran a munkát. Az első buszok fél 10-kor indultak el. Leghamarabb kora délutánra áll helyre a forgalom, addig késésekre kell számítani Somogy megyében.
Erdélyi Mónikát egyáltalán nem zavarja, hogy terhessége alatt némi súlyfelesleget szedett fel. Az RTL Klub műsorvezetőnője a show folytatására sem adja le kilóit, ugyanis most csak kislánya, Olivia Johanna egészsége a fontos, ezért ameddig szoptat, nem kezd fogyókúrázni. Szerencsére párja, Mukli Gyula így is gyönyörűnek látja Mónikát.
A Népszabadság úgy tudja, hogy Gál J. Zoltán és Gyurcsány Ferenc között néhány hónapja romlott meg a viszony - olvasható a lap keddi számában. A január 31-i hatállyal, családi okból felmentését kérő államtitkár és a kormányfő sokszor a kívülállók számára érthetetlen vitákba keveredett egymással - közölte a lap a miniszterelnök környezetéből származó forrásokra hivatkozva. Gyurcsány egyre élesebben…
A lett hatóságok úgy döntöttek, hogy kiutasítanak egy orosz diplomatát, mert a balti állam külügyminisztériuma szerint státusával összeegyeztethetetlen tevékenységet fejtett ki. A tárca hétfői bejelentésében nem fejtette ki, hogy pontosan milyen jellegű tevékenység alapján vált a diplomata nemkívánatos személlyé.
Több mint 7 százalékos esést regisztrált keddi zárásakor a sydneyi tőzsde. Az S&P/ASX200 index 5186,80 ponton zárt, a nap folyamán 393, 6 pontot veszített. Hétfői vesztesége 2,9 százalékos volt. ...
Bevételi rekordot döntött a Lost készítőjének rémes mozifilmje. 41 millió dollár (több mint 7 milliárd forint) bevételt hozott a hétvégén a "Cloverfield"című mozi, amelyet a "Lost-Eltűntek" alkotója jegyez. Ezzel bevételi rekord is született, mivel januárban még egyetlen alkotás sem hozott ennyit, mint a J.J. Abrams öteltéből született szörnykaland.
A kormányzati megszorítások hatását a lakosság mind nagyobb része próbálja meg fogyasztási kölcsönökkel és szabad felhasználású hitelekkel semlegesíteni. A csökkent havi jövedelmet azonban ily módon csak időlegesen lehet növelni. A törlesztés évekig többletterhet ró az eladósodott háztartásokra. 2007 második felétől érzékelhetően megnőtt a visszafizetési problémákkal küzdő adósok száma.
Belázasodott ugyan, de már sokkal jobban érzi magát H. Péter, az a rendőr, akit hasbalőtt B. László, az ámokfutó lövöldöző múlt héten Téten. A törzszászlós kikerült az intenzívről, és ha minden jól megy, egy-másfél héten belül hazamehet. Gyógyulása szívósságának és optimista természetének is köszönhető, hiszen a férfi rengeteg vért vesztett, a veséjét és az epehólyagját is el kellett távolítani.
Nem indíthat pert lakóhelyén a készítők ellen az az amerikai nő, aki mint etikett-tanár szerepelt Sacha Baron Cohen nagy vihart kavart filmjében, amelyben a brit komikus egy kazah riportert alakít.
A fővárosi embereket minden évben az egyik legjobban foglalkoztató kérdés a közlekedés. Ebben a témában a főváros illetékeseitől kapott információkat, illetve az államot is közvetlenül érintő kérdésekben Arzt Gergelynek, a GKM kommunikációs munkatársának válaszait közöljük.
Úgy ünnepelte meg híveivel a kisgazdamozgalom százéves születésnapját egy hétvégi rendezvényen Hegedűs Péter, hogy a múlt pénteken a bíróság elsőfokú ítéletként érvénytelenné nyilvánította a posztját a Független Kisgazdapárt élén.
Nem volt túl jó év a tavalyi New York számára: a város több tízmillió dollár bevételtől esett el, mivel sokkal kevesebb tévé- és mozifilmet forgattak ott, mint 2006-ban.
A marokkói válogatott a mesterhármast szerző Szufiane Alludinak is köszönhetően 5-1-re nyert a namíbiai együttes ellen a labdarúgó Afrika Kupa csoportküzdelmeinek első fordulójában.
Exkluzív interjútt adott egy német sztármagazinnak Jacques Zolty, Diana hercegnő ezidáig titkolt szeretője. A félig magyar, félig francia származású playboy elmondta: Diana szeretetéhes és izgalomra vágyó nő volt. Kapcsolatuk ugyan csak egy nyári románc volt, de a férfi állítása megadta a hercegnőnek azt a szenvedélyt, amire vágyott.
Hillary Clinton és Barack Obama szokatlanul éles összeütközése nyomta rá a bélyegét a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok hétfő esti vitájára. A demokrata párti elnökjelölt-választási küzdelmet...
A baloldal folyamatosan elhatárolódásra szólítja fel a Fideszt, és az egyházakat a Magyar Gárdától. Erre az első precedens meg is történt, méghozzá a hétvégén: Márfi Gyula veszprémi érsek nem engedélyezte a keszthelyi káplánnak, hogy felszentelje a Gárda zászlaját. A Jobbik értetlenül áll az eset előtt. Jól döntött az egyház?
Nagy-Britanniában komoly felháborodást kelt, hogy Afganisztánban amerikai repülőgépek és helikopterek az elmúlt időszakban többször is rálőttek a brit katonákra, mert tálib fegyvereseknek gondolták őket.
Üdvözöljük! Az országban jelenleg 30 fok van, napos idő várható a héten, zavargások hétfőn már csak a déli területen várhatóak, kisebb földrengés a hét közepén, és legfrissebb adataink szerint madárinfluenza járvány elhanyagolható mértékű. Kellemes itt-tartózkodást!
Harangozó Gábor, európai parlamenti képviselő a Mezőgazdaság és Vidékfejlesztési Bizottság ma délutáni ülésén terjesztette elő jelentéstervezetét, "A mezőgazdasági üzemek szerkezetére vonatkozó felmérések, és a mezőgazdasági módszerekre vonatkozó felmérés" címmel.
Szép magyar sikerek születtek az amszterdami evezős ergométeres világbajnokságon, ahol a nők könnyűsúlyú kategóriájában Alliquander Anna világcsúccsal végzett az első helyen, és Haller Ákos is nyert.
A "mennybe akarta juttatni" gyerekeit az a brit férfi, aki még 2006 nyarán lelökte fiát egy krétai szálloda negyedik emeleti balkonjáról, majd kislányával a karjai közt maga is leugrott. A zuhanást ő és akkor kétéves lánya túlélte, hatesztendős fia azonban belehalt súlyos fejsérüléseibe.
Tizenöt embert ölt meg hétfőn az észak-iraki Beidzsiben egy öngyilkos merénylő, aki egy temetésen hozta működésbe robbanószerkezetét - közölték biztonsági források.
Késnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás csekkjei, amivel az első részletet fizethetnék be a cégekhez az autók tulajdonosai. Az új társaságot választók egy része a mai napig nem tudta befizetni az első díjat, miközben az erre vonatkozó határidő a törvény szerint január végén lejár.
Folytatódott a gyengülés az ázsiai tőzsdéken: a tokiói börze vezető mutatója, a Nikkei 5,7 százalékkal esett az amerikai recesszióval összefüggő aggodalmak miatt. A vezető index 2005 októbere óta most először zuhant a lélektani határnak számító 13 ezer pont alá.
TOP 100 címmel közös kiadványt készített a legjelentősebb magyarországi vállalatokról az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Az összeál...
Árulással vádolja sok női rajongója az afro-amerikai Oprah Winfreyt, a tengerentúli talk show "királynőjét", amiért a fekete bőrű Barack Obama szenátort támogatja az elnökválasztási kampányban, ahelyett, hogy az első nőt akarná a Fehér Házba juttatni. Egy férfit támogat, azért mert fekete - fogalmazódik meg abban a több ezer levélben, amely Oprah irodájába az utóbbi hetekben érkezett. Az "üggyel"…
A korábbinál hat százalékkal több, mintegy 276 ezer vagyon elleni bűncselekmény történt a múlt évben - írja a Népszabadság. A cikk szerint a kár megközelíti a 120 milliárd forintot, ami az egy évvel k...
Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes, akit hétfőn hivatalosan államfőjelöltként jegyeztek be a márciusi elnökválasztásra, mindössze egyetlen moszkvai lakás tulajdonosa. Az viszont 367,8 négyzetméteres.
Kilépett az olasz kormánykoalícióból, és kívülről sem támogatja azt Clemente Mastella lemondott igazságügyi miniszter pártja, amely a választások előrehozatala mellett döntött - közölték Rómában.
Télbúcsúztató, farsangi népszokásokat felelevenítő egész napos családi programot szerveznek Pilisszentkereszten február 2-án fánkparádéval és legénybíró-választással.
Nem tartanak kizártnak egy esetleges amerikai gazdasági visszaesést, recessziót az Európai Unió közös pénzét használó országok pénzügyminiszterei, de akkorának még nem látják a veszélyt, hogy bármilye...
Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a csokoládé kedvező hatású a szívre – azonban úgy tűnik, a csontokra gyakorolt hatása már korántsem ilyen pozitív. A felismerésre a Nyugat-Ausztráliai Egyetem Orvostudományi Karának kutatói idős hölgyek csontjainak állapotát elemezve jutottak.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacokon hétfőn bekövetkezett jelentős hanyatlás után a térség tőzsdéi ma tovább gyengülhetnek, miután a reggeli kereskedésben a vezető ázsiai...