A McLaren Mercedes spanyol tesztpilótája, Pedro de la Rosa elmondta, csapata komoly veszteségként könyvelte el honfitársa, a kétszeres világelső Fernando Alonso idő előtti távozását.
94 éves korában az ember általában már nem mozog valami frissen, esetleg csak botra támaszkodva közlekedik. Másképp van ezzel Peng Perngsa, aki Thaiföld - de talán a földkerekség - legidősebb maratoni futója. A 94 eves volt rizsfarmer vasárnap is rajthoz állt a Csom Bung Radzsabhat egyetem által évente megrendezett futóversenyen.
Balsai Istvánnal készített beszélgetésünk második részében a politikában eltöltött éveket idézzük fel. Milyen volt az Ellenzéki Kerekasztal lovagjának lenni, majd átélni az MDF bukását? S persze miért maradt el a tavaszi nagytakarítás, miért viaskodunk a múlt árnyaival. Végül mit hoz a jövő a Fideszben.
Több megyét és a fővárost is érinti az influenzajárvány, amely közepes intenzitású, de az egész országra kiterjedő - állapította meg az ÁNTSZ a legfrissebb adatok alapján. Az év második hetében az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága a duplájára emelkedett az előző héthez viszonyítva, mintegy 30 ezren fordultak orvoshoz.
Több mint 120 kilométert autózott a forgalommal szemben egy olasz autópályán egy idős férfi. A rendőrök csak második kísérletre tudták megállítani a 71 éves sofőrt, aki - értékelésük szerint - "még azzal sem volt tisztában, hogy autópályán hajtott".
Valószínűleg megvan annak a férfinak a fantomképe, aki gyaníthatóan elrabolta a Portugáliából tavaly tavasszal eltűnt skót kislányt, Madeleine McCannt. A négyéves Madeleine-nek tavaly május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjában.
A nyírteleki otthonában szombaton szén-monoxid mérgezést szenvedett család tagjai közül a másfél éves kislány még kórházban van, megfigyelés céljából az intenzív osztályon tartják, de nincs életveszélyben - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
Tavaly több mint 18 ezer káreseményt jelentettek az állam által fizetett általános gyermek- és ifjúsági baleset-biztosítás keretében, a Generali-Providencia Biztosító pedig hozzávetőlegesen több mint 81 millió forintot fizetett ki - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. Hozzátette: végleges adatok egyelőre nincsenek arról, hogy ténylegesen mekkora lesz ez az összeg, mert még tart az adatok…
Ismét elhalasztották a libanoni elnökválasztást vasárnap, immár tizenharmadik alkalommal. Nabih Berri házelnök bejelentés szerint a hétfőre tervezett voksolást - Libanonban a parlament választja meg az ország elnökét - február 13-án tartják meg.
Márciusig üresen áll a három milliárd forintból épített mohácsi folyami kikötő, amelyre Magyarország schengeni csatlakozása miatt volt szükség. Át is adták időre, de a kormányzati számítógépes hálózatba elfelejtették bekötni.
Több mint 300 ezren írták alá vasárnapig azt a két petíciót, amelyek a Franciaországban az egyes egészségügyi szolgáltatásokra bevezetett vissza nem térítendő önrész eltörlését követelik.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök indiai útját követően, január 22-én kedden Strasbourgba, majd Davosba utazik - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel vasárnap. Elmondta, a miniszterelnököt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke hívta meg Strasbourgba, ahol a kormányfő a közgyűlés januári ülésszakán fog felszólalni.
A montenegrói Budvanszka Rivijerával vív meg a döntőbe jutásért az Eger a férfi vízilabda LEN Kupában. A második számú kontinentális sorozat elődöntős párosítását az európai szövetség (LEN) Csehovban készítette el, közvetlenül az után, hogy az orosz csapat hazai medencében továbbjutott a német Spandau 04 ellenében.
A két hete újraválasztott grúz elnök megkezdte második mandátumát. Mihail Szaakasvili a tbiliszi parlament előtti téren, több tízezer ember előtt esküdött fel az alkotmányra.
Az ENSZ új békenagykövetévé nevezték ki George Clooney-t. Ban Ki Moon ENSZ főtitkár arra kérte fel a 46 éves, Oscar-díjas hollywoodi filmsztárt, hogy segítse a világszervezet nemzetközi békemisszióit. Clooney már jó ideje emberi jogi aktivistaként tevékenykedik és főleg a nyugat-szudáni Darfúr válságövezetben elkövetett kegyetlenkedések ellen lépett fel.
A gázkazán és a páraleszívó együttes használata miatt áramlott vissza a szén-monoxid abba a nyírteleki családi otthonba, ahonnan végül hárman kerültek kórházba. A rendőrség vizsgálja a történteket.
A harmadik erő politikáját meghirdetve igen sok jelentkező van aki békességet akar, a magyar érdekeket képviselve hiszen EGY NÉP, EGY NEMZET vagyunk! Elég volt a jobb és a bal oldal viszálykodásából! Kérjük önöket csatlakozzanak.
Az izraeli hadsereg a sorozatos palesztin rakétatámadások miatt zárta le a határátkelőket, és az ENSZ segélyszállítmányait sem engedi át. A Gázai övezetet péntek óta blokád alatt tartja az izraeli hadsereg, az energia - és élemiszerszállítások azóta is szünetelnek.
Két férfit megkéseltek szombaton éjjel, 23 óra után a főváros XIX. kerületében, a sérülteket a mentő elszállította - közölte Sas Oszkár, a Budapesti Rendőrfő-kapitányság sajtó ügyeletese vasárnap az MTI-vel. Sas Oszkár elmondta, hogy jelenleg is folyik a nyomozás. Az eljárást a BRFK bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya végzi
Bari helyett börtönbe juthat három olasz repülőutas, mert a gép kapitányának háromszor is megismételt felszólítása ellenére sem kapcsolta ki mobiltelefonját a Milánó és a dél-olasz város között közlekedő szombati járaton.
Hat áldozata volt egy öngyilkos merényletnek Irakban. Hatan haltak meg egy öngyilkos merényletben vasárnap az iraki al-Anbár tartományban - közölte a rendőrség. Sértetlen maradt a merénylet tulajdonképpeni célpontja, egy amerikai támogatást élvező szunnita sejk.
A Toyota elnöke, John Howett egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy a Forma-1 szabályrendszerét is magában foglaló új Concorde Egyezményt még nem írták alá a csapatok, pedig két hónap múlva elrajtol a mezőny Melbourne-ben.
2006-ban Magyarország legjobb munkahelye a kis és középvállalati kategóriában a 109 főt foglalkoztató, idén mindössze 5-7 százalékos fluktuációt regisztráló Mapei Kft. lett, míg kelet-közép-európai viszonylatban pedig a harmadik helyezést érte el.
Szomáliai lázadók több lövést adtak le aknavetőkből az ország elnökének mogadishui rezidenciájára, ahol az afrikai ország új miniszterelnöke tartózkodott - közölte egy elnöki tanácsadó.
Sok tudományos vizsgálat igazolta, hogy a mérsékelt borfogyasztók ritkábban kapnak szívinfarktust, mint azok, akik sokat isznak vagy egyáltalán nem fogyasztanak szeszt. Egy új vizsgálat most azt jelzi, hogy azoknak a hölgyeknek, akik rendszeresen, de kevés bort isznak, lényegesen kisebb mértékű az érrendszerében az a különös, lassú gyulladás, ami az érelmeszesedés alapja.
Vasárnap meghalt az első világháború két utolsó még életben lévő francia veteránja közül az egyik: a 110 éves Louis de Cazenave otthonában, a közép-franciaországi Brioude-ban hunyt el - közölte a francia védelmi minisztérium. Ő volt a francia férfiak legidősebbike is.
A minap Londonban balesetet szenvedett brit repülőgép pilótája bevallotta: maga sem hitt abban, hogy sikerül elérniük a repülőteret, és attól tartott, hogy lezuhannak. A British Airways légitársaság Pekingből érkező 38-as számú járata, egy Boeing 777-es a tízórás út utolsó néhány percéig kifogástalanul viselkedett.
Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója egyelőre nem támogatja egyik politikus jelöltségét sem az amerikai elnökválasztási versenyben. A legnagyobb népességű, 36 milliós szövetségi állam republikánus kormányzója egy hét végi sajtótájékoztatón cáfolta, hogy John McCain arizonai szenátort látná szívesen republikánus elnökjelöltként.
Megtévesztő reklámok, csábító hitelvilág, kispénzű emberek nagy beetetése. A feketelistás ügyfelek adóságban úszva már a hitelt is hitelből fizetik. Széthullott családok, öngyilkossági kísérletek, kamatrabszolgaság. Célpontban behajtók és uzsorások, avagy a hitelvilág cápái. 2. A tesó és a szoci cégháló A nógrádi szocik is beszálltak a nagy munkaversenybe. Közpénzek, átvert v...
Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Kubában, a jelöltek között az ország nyilvános szerepléstől másfél éve tartózkodó vezetőjével, Fidel Castróval. Az újraválasztott törvényhozás február 24-én tartja alakuló ülését - jelentette be a ország vezetésével bátyja betegsége miatt megbízott Raúl Castro.
Mióta kismama vagyok, Ká aktivizálta magát a kantin területén. Elpakolja az elmosott edényeket, felkockázza a nehezen vágható húsokat, és amiben csak lehet, segít. Azt mondja, nem árt, ha figyel, mert a szülés utáni héten lehet, hogy ő fog főzni ránk.
Több tízezren tüntettek a pápa mellett a Szent Péter téren. Az úrangyala imádság előtt az összegyűlt tömeg szolidaritásáról biztosította a katolikus egyházfőt a legtekintélyesebb római egyetemmel szemben.
"Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a pénzügyi iroda vezetője, akit a Testület demokratikus eszközökkel, 13 szavazattal jegyzőnek választott, áldozatul esett az Ön politikai ámokfutásának. Almási Ibolya 25 éve köztisztviselő, 13 évig dolgozott jegyzőként, 10 éve az Országos Közigazgatási Szakvizsga Bizottság tagja, szakterülete az önkormányzati igazgatás."
A francia Jean-Baptiste Grange férfi műlesiklásban, míg az amerikai Bode Miller kombinációban nyert az alpesi síelők Világkupa-sorozatának kitzbüheli állomásán. A 27 éves Grange idei negyedik Vk-sikerét aratta.
Kizárólag egy egészséges társadalommal lehet erős gazdaságot építeni, a lakosság egészségi állapotának átlagos színvonala pedig már gyerekkorban eldőlhet. Világszerte egyre nagyobb problémát jelent a helytelen táplálkozás és a testmozgás hiánya okozta elhízás, amely betegség az utóbbi években mind nagyobb arányban jelenik meg a gyerekek körében is. A folyamat megállítása és visszafordítása…
Százhúsz kilométeren át robogott gépkocsijával a menetiránnyal szemben Bologna és Parma közötti autópályán egy 71 éves férfi a szombatról vasárnapra virradó éjszakán - közölte az olasz rendőrség.
Az Alkotmánybíróság (AB) hétfői-keddi napirendjén szerepel a vizitdíjról, kórházi napidíjról és tandíjról szóló népszavazáshoz beérkezett kifogások tárgyalása. A referendumról elrendeléséről szóló decemberi országgyűlési határozatok alkotmányosságát heten kérdőjelezték meg.
Súlyos sérüléseket szenvedett egy sívakációra utazó négytagú magyar család egy közlekedési balesetben vasárnap délelőtt Alsó-Ausztriában - jelentette az osztrák autóklub (ÖAMTC). Az S6-os semmeringi gyorsforgalmi úton két magyar család haladt egy-egy gépkocsin Stájerország felé, amikor az egyik autó leszaladt az úttestről, felborult, és többször átfordult.
Az ötödik helyen végzett a magyar csapat a budapesti női párbajtőr Világkupa-versenyen. A győzelmet a németek szerezték meg, az ezüstérem az olaszoknak, a bronz pedig a románoknak jutott.
Tavaly több mint 18 ezer káreseményt jelentettek az állam által fizetett általános gyermek- és ifjúsági baleset-biztosítás keretében, a Generali-Providencia Biztosító pedig hozzávetőlegesen több mint 81 millió forintot fizetett ki - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel vasárnap.
Százhúsz kilométeren át robogott gépkocsijával a menetiránnyal szemben Bologna és Parma között a Nap-autópályán egy 71 éves férfi a szombatról vasárnapra virradó éjszakán. A vezető Bolognánál az autópálya déli forgalmú sávjára hajtott rá és északra, Modena felé indult el rajta.