Ben Bernanke FED-elnök szerint egy 100 milliárd dolláros rövid távú pénzügyi élénkítő csomag - méghozzá minél előbb - segítene a gyengélkedő amerikai gazdaságon.
Szirénázó mentővel karambolozott egy autó csütörtök este Budapest XI. kerületében, a Bartók Béla és Tétényi út kereszteződésében. A mentők éppen egy betegért mentek, járművükben csak a személyzet utazott, beteg nem.
Szakmájában valódi világsztárnak számított Bill Belew, aki a hatvanas évek közepétől tervezte Elvis Presley fellépőruháit. A 76 éves korában a kaliforniai Palm Springs-ben elhunyt divattervező kliensei között olyan csillagok voltak, mint Ella Fitzgerald vagy Michael Jackson.
Nem kizárt, hogy jogi lépéseket tesz Kevin McCabe angol üzletember magyarországi cége, az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft., miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánította az FTC Üllői úti, hat plusz két hektáros ingatlanegyüttesének tulajdonjogára benyújtott pályázatát.
Sikerrel vette az első fordulót a Szávay Ágnes-Leander Paes vegyespáros az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A magyar idő szerint péntek hajnalban lejátszott mérkőzésen a magyar-indiai duó a Reanata Voracova-David Skoch cseh kettőst búcsúztatta.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet a jövő hétre ígéri azt a listát, amelyből kiderül: melyik kórházban mennyi a várakozási idő. A kórházaknak internetes oldalukon február elsejéig föl kell tüntetniük a várólistákat.
Gwyneth Paltrow a hét elején kórházba került. Az amerikai lapok szerint az Oscar-díjas színésznő harmadik gyermekével terhes.A színésznő a New York-i Mount Sinai nevű kórházban töltötte a hétfő éjszakát, ahol ismeretlen okok miatt kezelték.
Eladásra kínálta vadászpuskáját egy fóti belügyes, akinek hirdetésére N. László, a börtönben öngyilkossá lett bankrabló jelentkezett. A HavariaPress értesülései szerint a férfit az erdőbe csalta, megölte, majd elásta a halálosztó.
Az Országgyűlésnek idén tavasszal el kell fogadnia az adóreformot - hangsúlyozta Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. Az SZDSZ ügyvivője közölte: jelenleg a koalíciós szakmai egyeztetések folynak az adóreform-javaslatokról. Hozzátette: átmenetileg elképzelhetőnek tartja, hogy az egészségbiztosítási pénztárak 100 százalékos állami tulajdonként alakuljanak meg.
Nicolas Sarkozy köztársasági elnök egyre gyakoribb, az Istennel és a vallással kapcsolatban tett magasztaló megjegyzései heves vitát váltanak ki Franciaországban: bírálói azzal vádolják az államfőt, hogy megsérti az egyház és az állam szétválasztásának az elvét.
A Fidesz megerősítő népszavazást kezdeményez az egészségbiztosításról szóló törvény kapcsán a tavaszi parlamenti ülésszak első napján, a törvény zárószavazása előtt - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető csütörtökön Siófokon.
Édesapja szerint a maffia juttatta ki Magyarországra a tizenkét éves gyergyószentmiklósi G. Istvánt, aki hónapok óta fosztogatta a járókelőket a fővárosi Blaha Lujza téren és a múlt csütörtökön ugyanott megkéselt egy nála három évvel idősebb kamaszt. Idősebb G. Istvánt az erdélyi Krónika újságírója találta meg csütörtökön a székely kisváros peremén, egy hat négyzetméteres putriban.
Elég négy forinttal megkárosítani a vásárlót ahhoz, hogy a boltos százezrekkel vezekeljen azért, mert nem jól ad vissza az egy- és kétforintos érmék bevonása után
Szandi a Bors vendége volt, személyesen válaszolt az olvasók kérdéseire. Megtudtuk, hogy Árpával rendeződött a viszonya, hogy kedvesével remélik: idén lesz kisbabájuk, és hogy miért látták el az ő nevével a már korábban is kapható élelmiszereket.
Mintegy 200-300 tüntető gyűlt össze csütörtökön este a Hajdú-Bihar megyei Polgár belvárosában a Tóth József polgármester érdekeltségi körébe tartozó panzió előtt. A tüntetést a Fidesz helyi csoportja nevében egy magánszemély jelentette be a rendőrségnek - tudta meg az MTI.
A magyarországi hitelintézetek által kibocsátott Visa-kártyákkal e hét elején végrehajtott egyes készpénzfelvétek esetében a kártyatársaság szerdán olyan elszámolást küldött a bankoknak, amely a felvett összeg többszörösét tartalmazhatja - derül ki az OTP Bank csütörtöki közleményéből. A Visa ugyanaznap Londonban azt közölte az MTI-vel, hogy a hibás tranzakciók az esetek zömében nem jelentek meg a…
Nem mindennapi felkérés teljesítését tagadta meg a Tesco ózdi igazgatója. Egy úr listát mutatott fel a vezetőnek, majd közölte: ő az USA marshallja, és a papírokon szereplő árucikkeket kéri a lakásásra szállítani, annak ellenértékét pedig a Fehér ház átutalja.
Még a parlament februári ülésszaka előtt tájékoztatná az egészségügyi miniszter Sólyom László köztársasági elnököt az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló újabb törvényjavaslat részleteiről. Ezt ígérte Kóka János az államfőnek csütörtökön elküldött levelében. Az SZDSZ elnöke kiemelte: a törvényjavaslatot még a tavaszi ülésszak előtt áttekinti az Egészségügyi Minisztérium.
Az új pénzmosási irányelvek magyar jogba történő átültetése miatt lépett hatályba 2007. december 15-től a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény, amely minden olyan kereskedőre kiterjed, aki árukereskedelmi tevékenysége során 3 millió 600 ezer forintot elérő vagy meghaladó összegű kifizetést fogad el. Ilyen készpénzes ügyletek lebonyolítását…
A Kugli együttes a 70-es évek végén volt népszerű, a szegénységből erényt kovácsolva díszletként a kor jellegzetes tárgyait rakták fel a színpadra. A régi csapat újra összeállt, a banda dobosával Gönczy Gáborral azt követően beszélgettünk, hogy a Pont Fm 88.1 rádió Rocközön című műsorának vendége volt.
Pénteken 254,20-255,70/euró között várható a forint, jelentősebb mozgás nem valószínű, mivel szinte kizárható, hogy a Magyar Nemzeti Bank hétfőn kamatcsökkentésről határozna, írta londoni kereskedők v...
Benyújtotta a bírósághoz Dávid Ibolya elleni feljelentését csütörtökön Simicska Lajos. Az APEH egykori elnökének ügyvédje a Magyar Nemzetnek azt mondta: az MDF elnöke szerintük úgy rágalmazta meg ügyfelét, hogy közben tudnia kellett: állításai nem igazak.
Dobó Kata megmutatta barátját a nyilvánosságnak. A színésznő az első magyar háromdimenziós mozi megnyitójára vitte magával kedvesét, aki szemmel láthatóan rajong a színésznőért , Kata pedig sugárzik a boldogságtól. A dolog pikantériája, hogy volt párja, Andy Vajna is megjelent az eseményen új kedvesével.
A Pallasz Páholy értelmiségi klub egyik vendége a héten Avar János külpolitikai újságíró volt, aki Deák Péter biztonságpolitikai szakértővel, no és az egybegyűltekkel beszélgetett, anekdotázott, az amerikai elnökválasztásról, Irakról, Bushról, Reagan-ről.
A magyarországi hitelintézetek által kibocsátott Visa kártyákkal hétfőn végrehajtott egyes készpénzfelvétek esetében a kártyatársaság szerdán olyan elszámolást küldött a bankoknak, amely a felvett összeg többszörösét tartalmazhatja - derül ki az OTP Bank csütörtöki közleményéből.
Spanyolország is csatlakozik a műanyag bevásárlószatyor ellen indított nemzetközi hadjárathoz.A spanyol kormány két év alatt a felére akarja visszaszorítani az ingyenes, vékonyfalú műanyag zacskók forgalmát, 2010-től aztán a környezetvédelmi minisztérium tervei szerint kizárólag lebomló anyagból készült szatyrokat lehetne osztogatni.
A projektvégrehajtást tartja az Új Magyarország fejlesztési terv legfőbb kockázatának az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, aki a Világgazdaság pénteki számában nyilatkozva külön is kitért a 4-es metró és a Pécs - Európa kulturális fővárosa program ügyére is.
Tovább harcol a postai kerékpártender körülményeinek tisztázásáért a pályázaton alulmaradt, ám évek óta a Posta beszállítójaként ismert Schwinn-Csepel Kerékpárgyár
Vlagyimir Putyin orosz elnök kétnapos látogatásra érkezett csütörtökön Bulgáriába. Az orosz államfő többmilliárd dolláros szerződésekről fog tárgyalni pénteken bolgár kollégájával, Georgi Parvanovval, később pedig Szergej Sztanisev bolgár miniszterelnökkel találkozik.
Új pálmafajt azonosított egy brit botanikus. A növény különlegessége, hogy a virágzás után azonnal elpusztul. A hatalmas, piramis alakú növényt véletlenül fedezte fel egy francia család Madagaszkár szigetén - jelentették be botanikusok csütörtökön.
Továbbra sem tudni, hogy mi okozta Londonban a British Airways Pekingből érkező járatának meghibásodását. A gép csütörtök délután hajtott végre kényszerleszállást a Heathrow repülőtéren; a manőverben a fedélzeten tartózkodó 152 ember közül 18 sérült meg könnyebben. A légikikötő üzemeltetője szerint pénteken már normalizálódik a repülőtér forgalma.
A világbajnok német válogatott gond nélkül nyert a fehérorosz csapat ellen a magyar érdekeltségű csoportban a norvégiai férfi kézilabda Európa-bajnokság nyitónapján.
A Malév 6 százalékkal növelte utasainak számát tavaly a megelőző évihez képest, ezen belül az üzleti utasoké 10 százalék körüli mértékben nőtt - mondta el Németh Krisztina, a Malév kommunikációs igazg...
A Fővárosi Főügyészség szóvivője az Index által nyilvánosságra hozott, tavaly készült hangfelvételen elismeri: tudja, kik bántalmaztak valójában 2006 szeptemberében egy férfit a kőbányai kapitányságon. Varga Gergely arra hivatkozva nem árulta el, kik követték el a bűncselekményt, hogy arról nem hivatali hatáskörében szerzett tudomást.
A magyar reklámpiaccal, a dédiszitterekkel, és Gyurgyák János új könyvével is foglalkozik legújabb számában a Reakció című havilap - mondta Ablonczy Bálint főszerkesztő.
Az ARD német állami televíziós csatorna csütörtökön visszavonta kedden közölt beszámolóját az illegális bécsi doppinglaboratóriumról, és minden érintettől elnézést kért.
Egymillió forintos kötbért szabott ki a médiahatóság a Magyar Televízióra (MTV) a burkolt reklámot tiltó szabály megsértése miatt - közölte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) előző napi ülésének egyik résztvevője az MTI-vel csütörtökön.
A tavalyi év nagyon nehéz, de fontos esztendő volt a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) számára, mert Magyarországon sok olyan folyamat indult el, amely a rendszerváltás óta várat magára - mondta Kóka János csütörtökön Szolnokon, a megyében tett látogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Puskás Petinek mostanában minden összejön. Bár énekesként ismertük meg, sorozat- és filmszínészként látjuk nap mint nap, a közeljövőben pedig színpadon is bizonyíthatja színészi képességeit. Főszerepet kapott a Madách színházban.
A tallinni Nemzeti Operaház illemhelyén töltötte az éjszakát és következő napot egy zenekedvelő idős hölgy, akit véletlenül bezártak a helyiségbe a vasárnapi előadás után.
Kritizálta a mianmari reformokat az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A BT felszólította Mianmar, az egykori Burma katonai rezsimjének vezetőit, hogy a nemzeti megbékélés és a demokratikus átalakulás érdekében fokozzák a párbeszédet az ellenzék képviselőivel.
Az oroszok 75 százalékának meggyőződése, hogy Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes, az Egységes Oroszország és három további párt Vlagyimir Putyin elnök támogatását élvező jelöltje lesz az új orosz elnök.
Las Vegasban 2010-ben múzeum nyílik, amely rekonstruálja a város történetét és emléket állít alapítóinak, a gengsztereknek. A múzeum létrehozását az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) is támogatja, azzal a kikötéssel, hogy megemlékeznek benne azokról is, akik ezt az alvilágot üldözték.
A csütörtöki kezdeti oldalazó mozgás után erösödést mutatott a GBP-USD árfolyama. A devizapár 187 pipes sávban mozgott, 1,9787 és 1,9600 között. Nem sikerült átlépni a kerek 1,98-as értéket. Jelenleg 43 pipes sávban mozog az árfolyam, 1,9727 és 1,9684 között. Ellenállás 1,9720-nál található. Az EUR-USD árfolyama tegnap 128 pipes sávban mozgott 1,4716 és 1,4588 között. Tegnap csak átmenetileg…
Rendőrt hívott egy betörő a lakásba, amelybe behatolt, mert hullát talált benne. Az eset Berlinben történt. A rendőrség telefonos ügyeletese igencsak meglepődött, amikor egy férfi közölte: épp most tört be egy lakásba és egy halottat talált benne, ezért aztán úgy gondolta, jobb ha telefonál.