Szerdán 184 pipes sávban mozgott a GBP-USD árfolyama, 1,9716 és 1,9532 között. A Beige Book közzététele után nyereségekre tett szert a devizapár. Múlt hét közepe óta oldalazó mozgást végez a devizapár. A kerek 1,95-ös érték támogatásként funkcionál. Ha átlépik az 1,9706-os értéket, 1,98-ra emelkedhet az árfolyam. Ezzel egyre közelebb kerül a pszichológiailag fontos 2,0-es érték. Az ázsiai…
A pakisztáni hadsereget megszégyenítő győzelem után egy nappal el is hagyták a bevett katonai erődöt és ismét eltűntek a hegyek között az iszlamista harcosok. Az al-Kaida terrorhálózattal és a...
Az APEH által most közétett, februárra vonatkozó üzemanyagárak szerint a gázolaj 295, a 95-ös ólomzatlan motorbenzin pedig 289 forintért számolható el. Januárban az adóhatósági elszámolóárak még 298, ...
Súlyos, négy halálos áldozatot követelő közlekedési baleset történt csütörtök reggel a Szlovákiát és Ausztriát összekötő, északi A6-os autópálya burgenlandi szakaszán, a lajtafalui (Potzneusiedl)...
Előkészítés alatt van az a jogszabály, amely betiltaná a dohányzást a zárt nyilvános helyeken - közölte az egészségügyi miniszter. "Kezdeményezzük azt a törvénymódosítást, melynek értelmében zárt ...
Ausztrália kész arra, hogy hajót küldjön a két természetvédőért, akiket kedd óta tartanak fogva egy japán bálnavadászhajón - közölte csütörtökön Stephen Smith ausztrál külügyminiszter. Japán már jelezte, hogy kész elfogadni az ajánlatot.
Nincsen szó semmilyen új Gripen-bizottságról, Gripen-vizsgálatról - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára a Nap-keltében. Vadai Ágnes közölte: a kormány...
A kétszintű - alap és mesterfokú képzésre - épülő felsőoktatás a külföldi diákok számára is könnyebbé teszi azt, hogy más országban elkezdett tanulmányaikat Magyarországon fejezzék be - közölte Andor György, a Műegyetem Gazdaságtudományi Karának tanszékvezetője.
Közép- és Kelet-Európa ma kockázatosabb befektetési terep, mint fél évvel ezelőtt volt – véli Varel Freeman, az EBRD első elnökhelyettese. Más vezető bankárok is egyre gyakrabban nyilatkoznak azokról a veszélyekről, amelyekkel a tavalyi jelzálogpiaci válság utóhatásaként térségünknek számolni kell.
Jobb lett volna, ha meghalok - olvasható abban a tragikus hangvételű levélben, amelyet a családi problémákkal küzdő énekesnő, Britney Spears hagyott el nemrég.
Az Index birtokába került hangfelvétel és több szemtanú szerint egy ügyész, a Fővárosi Főügyészség jelenlegi szóvivője volt az, aki tavaly szeptemberben egy tárgyalás után azt állította: tudja,...
Egyre több helyen ültetnek az ópium előállításához szükséges mákot Irakban. A gazdálkodók azért kezdenek ilyen vállalkozásba, mert nem tudnak megélni a hagyományos termények termesztéséből.
Svédországnak, a nemek közötti egyelőség bajnokának be kellene tiltania a szexista természetű reklámokat - szorgalmazta a héten közzétett jelentés, amelyet a kormány rendelt meg. A...
A baromfitartók ellenállása hátráltatja a szárnyasok között pusztító madárinfluenza-járvány felszámolását az indiai Nyugat-Bengál szövetségi államban - közölték szerdán az állategészségügyi hatóságok....
Lefújták a szervezők a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök melletti szimpátiatüntetést, amelyet szombaton tartottak volna a budapesti Kossuth téren – erősítették meg a Magyar Nemzetnek.
Csak a nagy jövedelmű családoknak lenne kedvező a családi jövedelemadó, a magyar családok nagy részének nem - erről Békesi László egykori pénzügyminiszter beszélt a Nap-keltében a Fidesz által szorgalmazott adófajtáról.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 282,24 pontos emelkedéssel, 24.046,33 ponton nyitott ma. A tegnapi záró értékéhez képest 1,19 százalékkal erősödött. Az elemzők pozitív korrekciót vá...
A Fed tegnap közzétett konjunktúra-jelentése lassuló, és szerény gazdasági növekedésröl adott számot 2008-ra nézve. A gyenge ingatlanpiac és a kedvezötlen munkaerö-piaci helyzet miatt egyre nagyobb a recesszió veszélye. A jelentés közzététele után ismét az elsö kereskedés hét értékén jegyzik az EUR-USD-t, miután az eladási utasítások oldása után az elsö nagyobb korrekcióra került sor. Támogatások…
Az Index birtokába került hangfelvétel és több szemtanú szerint egy ügyész, a Fővárosi Főügyészség jelenlegi szóvivője volt az, aki tavaly szeptemberben egy tárgyalás után azt állította: tudja, hogy kik voltak a rendőr tettesek, de nem ők ülnek a vádlottak padján - ezt maga az internetes portál közli csütörtökön megjelent cikkében. A cikk emlékeztet arra, hogy tavaly szeptember 28-án beszámoltak a…
A baromfitartók ellenállása hátráltatja a szárnyasok között pusztító madárinfluenza-járvány felszámolását az indiai Nyugat-Bengál szövetségi államban - közölték szerdán az állategészségügyi...
Az egészségbiztosítás tervezett átalakítása nem szolgálja a magyar állampolgárok érdekeit, az ebben a formában nem támogatható értett egyet találkozójukon Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke. Mádl Ferenc a megbeszélés után aláírta a Liga Tb-mentő népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtő ívét.
Az elmúlt év január-novemberében a bruttó átlagkeresetek 8,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 2,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8 százalékos növekedése mellett - 4,7 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Kormány a vártán. „A generális. Így nevezik egymás közt a miniszterelnököt a mamelukok, mintegy ki akarván fejezni a vak katonai engedelmességet: hogy követik éjjel-nappal, szárazon és vízen (de nem kenyéren és vízen!)." Szófukarok. Egykék. Néma Leventék. Pártok szószólói. Pulpitus. Közjogi méltóságok és vendégek.
10.00 órakor teszik közzé az EKB januári havi jelentését. 11.00 órakor hozzák nyilvánosságra a novemberi EU-s kereskedelmi mérleget. Itt 3,7 milliárdos értékre számítanak a szakemberek a legutóbbi 4,0 milliárd után. Ugyanekkor várható a januári svájci ZEW-index, amelynél legutóbb -29,7 pontos értékröl adtak számot. A Nikkei 225 5 napja elöször mutatott ismét emelkedést. Az EUR-JPY azonban nem…
Hamarosan lezárul a főváros XII. kerülete által kiírt szoborpályázat: a 24-ből egy pályamű maradt versenyben, amely a II. világháború kerületi civil áldozatainak állít majd emléket. Mint azt Lovas Pál alpolgármestertől megtudtuk, a 24 tervet hétfőn egyenként értékelte a Budapest Galéria szakmai zsűrije, majd ötöt választott ki, melyeket a leginkább érdemesnek tartott a megvalósításra. A listát…
Gyurcsány Ferencet, illetve a koalíciót támadó népszavazási kampányra készül a Fidesz. Információnk szerint a referendumot megelőző néhány hétben Orbán Viktor a miniszterelnök, illetve a kormány bűneivel akarja szembesíteni szimpatizánsait és megnyerni az általa vizionált új többséget. Az ellenzéki párt elnöksége tegnap Siófokon állítólag csupán részben szembesülhetett azzal, milyen kampányra…
A baromfitartók ellenállása hátráltatja a szárnyasok között pusztító madárinfluenza-járvány felszámolását az indiai Nyugat-Bengál szövetségi államban - közölték szerdán az állategészségügyi hatóságok. Az érintett 400 ezer baromfi elpusztítása akár egy hetet is igénybe vehet - tették hozzá. Eközben Nyugat-Bengál újabb négy körzetéből jelentettek elhullott szárnyasokat, a madártetemekből vett…
Az elmúlt év január-novemberében a bruttó átlagkeresetek 8,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 2,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,0...
A nemzetközi részvénypiacok nagy veszteségei után továbbra is gyengének mutatkozik az EUR-JPY. A Nikkei 225 5 napja elöször mutatott emelkedést. A devizapár nem profitálhatott az ázsiai adatokból, és 157,20-ra csökkent árfolyama. Támogatás 156,58-nál és 156,23-nál, míg ellenállás 157,63-nál és 158,47-nél található. In-GFX
Ételt és meleg ruhát osztanak a hajléktalanoknak és rászorulóknak csütörtökön délután a fővárosban. Az akciót a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Budai Református Egyházközség szervezi.
Miközben egyes benzinkutaknál már 300 forint fölötti áron tankoljuk a benzin literjét, a gázolajét pedig még drágábban, gyakran emlegetjük a felelősök felmenőit. A városi legendák szerint nálunk a világon a legdrágább az üzemanyag, de legalábbis a legmagasabb az adótartalma. Ha valakit szidni akar, szidja Európát!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 282,24 pontos emelkedéssel, 24.046,33 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,19 százalékkal erősödött.
Megúszta a MÁV és a MÁV személyszállítási üzletágának vezetése a január 2-ai tömeges járatkimaradást. Az állami vasúttársaságtól a vezető ügyeletest, a MÁV-Starttól pedig egy forgalomirányítót rúgtak ki. További kilenc alkalmazott ellen pedig fegyelmi eljárás indult.
A keddi, egyéni kiesése után csütörtökön párosban is búcsúzott Szávay Ágnes az ausztrál nyílt teniszbajnokságtól. A magyar sportoló az orosz Marija Kirilenkóval az oldalán nem tudta megállítani a jóval esélyesebb, igaz nem kiemelt Lindsay Davenport - Daniela Hantuchova kettőst. Az amerikai-szlovák duó két játszmában, 6:2,7:5-re verte Szávayékat.
A svájci Novartis AG gyógyszeripari konszern adózás utáni eredménye 42 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben a szerkezeti átalakítás terhei, illetve a generikus gyógyszerek támasztotta verseny, ...
Izrael fenntartja a Gázai övezetre gyakorolt katonai és gyazdasági nyomást, így próbálva véget vetni az onnan indított palesztin rakétatámadásoknak - jelentette ki csütörtökön Hájim Ramón izraeli...
Decemberben 3,6%-ról 3,4%-ra csökkent a hongkongi munkanélküliségi ráta, miközben változatlan értékkel számoltak a szakemberek. Az USD-HKD alig reagált az adatokra, és 7,8045-re emelkedett árfolyama. Ellenállás 7,8068-nál található. Az érték átlépése esetén 7,8100-ig nyílhat potenciál. Támogatás 7,7965-nél található. In-GFX
Új értékesítési tendert írt ki a recski ércbányára az állami tulajdonú Mecsek-Öko Zrt. - tájékoztatott cég vezérigazgatója. Papp Béla elmondta: a pályázat meghirdetésére azt követően került sor, h...
Toller László feleségének tudomása szerint a másfél évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő férje táppénzen van. Toller Tünde erről a Nap-keltében beszélt. "Úgy tudom, hogy táppénzen van, de...
Toller László feleségének tudomása szerint a másfél évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő férje táppénzen van. Toller Tünde erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt csütörtökön."Úgy tudom, hogy táppénzen van, de nem Pécsett, mint volt polgármester. (...) Országgyűlési képviselőként kapja havonta a juttatását" - mondta Toller Tünde a riporter azon kérdésére, hogy a…
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) tudósai szerint az elmúlt évszázad második legmelegebb éve volt a tavalyi - közölte a livescience.com tudományos internetes oldal szerdán. A legnagyobb felmelegedést az Északi-sarkon mérték 2007-ben. Rekord mennyiségű jég olvadt bele a tengerbe, ezzel a híres Északnyugati átjáró teljesen jégmentessé vált.
Negyvenhat körözés alatt álló embert fogtak el Hajdú-Bihar megyében a keddi országos körözési akcióban. Az akció célja az elfogatóparancs alapján, illetve a tartózkodási hely megállapítása és eltűnés miatt körözés hatálya alatt álló személyek, valamint a jogellenesen az országban tartózkodó nem magyar állampolgárok felkutatás és kiszűrése volt. Tartózkodási hely megállapítása miatt körözöttek…