A magyar pénzügyi rendszer tőke- és likviditási helyzete továbbra is stabil, a pénzügyi intézményeknek azonban növekvő kockázatokkal kell szembenézniük - véli a PSZÁF elnöke
A magyar konstruktivizmus egyik legjelentősebb mesteréről, Barcsay Jenőről elnevezett elismeréseket adtak át hétfőn, a művész születésének 108. évfordulóján; a 2007. évi Barcsay-díjakat két pályakezdő festőművész vehette át Szentendrén, míg Barcsay-jutalmat négy egyetemi hallgató kapott Budapesten.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) dolgozóit érintő közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés megalapozott gyanújával folytat nyomozást a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a megyei főkapitányság sajtószóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn.
A legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díj nyertesét, a Szakafander és pillangót január 31-től láthatják a magyar nézők; a szintén Arany Glóbusz-díjas Ott sem vagyok (I,m not there) című alkotást márciustól vetítik a magyar mozik - tájékoztatta a filmeket forgalmazó Budapest Film hétfőn az MTI-t.
Az egészségbiztosítási törvényről tart ma konzultációt az MSZP országgyűlési képviselő-csoportja, a megbeszélésen szóba kerülhet az egészségügyi reform végrehajtását felügyelő kormánybiztos kérdése. A szocialista frakció januárban informális üléseken tekint át különböző témákat, melyek közül ma az egészségbiztosítási törvény lesz napirenden.
Az Országgyűlés és annak hivatala nem hibázott Toller László ügyében - közölte Szili Katalin házelnök az MTI-vel hétfőn annak kapcsán, hogy a Deport 56' szervezet elnöke feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon a másfél éve kómában lévő szocialista képviselő tiszteletdíjának ügyében.
Jogellenesen rúgták ki, illetve jogellenesen tiltották meg, hogy a helyi szakszervezeti tisztségviselő a gyár területére lépjen a miniszterelnök érdekeltségébe tartozó Motim Kádkő Kft.-nél.
Elképzelhető, hogy hamarosan bekötik Paris Hilton fejét. Tengerentúli források úgy tudják, hogy a szőkeség már túl van az eljegyzésen, az esküvő pedig csak idő kérdése.Az eljegyzés hírét azok a képek támasztják alá, amelyeken a botrányhősnő bal gyűrűsujján egy nem akármekkora brilliánssal ékesített gyűrű ragyog.
Diszkréten, de megerősítették a biztonsági intézkedéseket az Oxfordi Egyetemen, ahol hétfőn kezdődött meg a második félév. Itt elsőéves történészhallgató Benazir Bhutto meggyilkolt pakisztáni ellenzéki vezető fia, akit a Pakisztáni Néppárt édesanyja halála után majdani vezetőjének választott meg.
A korábbi évekhez képest tavaly vélhetően kevesebb helyen és kisebb összeget kaptak jutalom gyanánt a polgármesterek és helyetteseik, mint korábban - írja a Világgazdaság. A cikk szerint bár sem a sza...
Ha tanáruk előbb a később halálra vert diákot engedi haza az iskolából, talán megelőzhető lett volna a tragédia, ami csütörtökön történt Budapesten. A középiskola egyik tanára, aki tanúja volt a két fiú közti szóváltásnak és dulakodásnak, ami még napközben zajlott le közöttük, mindkettejüket behívatta magához.
Négy ember meghalt, öten pedig megsebesültek két fegyveres incidensben hétfő este India északkeleti részén. Előbb a dimasa népcsoport függetlenségéért küzdő egyik szervezet fegyveresei rohantak meg egy áramelosztó központot.
Holnap délben a határon átadják a román gyámhatóságnak azt a 12 éves román gyereket, aki múlt héten megkéselt egy 15 éves fiút a Blaha Lujza téren. Krisztián azóta többször is elszökött a fővárosi intézetből, és kérdéses, sikerül-e valaha visszavezetni a társadalomba, és ha igen, hogyan.
Több mint fél millió forintot gyűjtöttek össze debreceni iskolások a Magyar Hospice Alapítvány "Méltóság mezeje" programja javára. A résztvevő iskolák ezzel járulnak a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők ápolását segítő programhoz.
Nyugállományú tábornokok és ezredesek népes csoportja jár vissza dolgozni a Honvédelmi Minisztériumba (HM) , annak háttérintézményeibe és cégeibe, miközben a szaktárca tájékoztatása szerint a „vízfejet” leépítették.
Ismét a menetrend szerint indulnak és érkeznek a vonatok Budapesten, a Nyugati pályaudvaron, ahol az este egy áramkimaradás okozott fennakadást a közlekedésben.
Különleges kiállításon mutatják be Nagy-Britanniában Hadrianus római császár életét, aki nemcsak arról nevezetes, hogy megerősítette a birodalom határait, hanem arról is, hogy nyíltan vállalta homoszexualitását.
Kedden kiderül, hogy kiket vettek fel a korábban keresztfélévesnek nevezett, februárban induló egyetemi és főiskolai képzésekre. A ponthatárok még este felkerülnek a www.felvi.hu honlapra. A listát néhány nappal később az országos napilapokban is közzéteszik.
Erősen viccgyanús plakátok lepték el a város több pontját, amelyeken "a négyes metró barátai" hívják csütörtök délelőttre önkéntes közmunkára a budapestieket; a Városháza tagadja, hogy köze lenne a dologhoz - írta a keddi Népszabadság. Az eset pikantériája, hogy azt a honlapot, amelyen ugyanezt a felhívást népszerűsítik, a Főpolgármesteri Hivatal postacímére jegyeztették be, de fiktív, csupa…
Egy méhben növekedtek, és csupán egy perc különbséggel születtek, mégsem ikrek a brit testvérek, a kis Thomas Mullineux ugyanis két héttel korábban fogant, mint húga, Harriet.
Kiszel Tünde szárnyai alá veszi Utasi Árpit. Fábryhoz hasonlóan a naptárdíva is úgy döntött, segítő kezet nyújt a csantavéri kisfiúnak. Tünde örömmel venné, ha Magyarországra költözne a Csillag Születik győztese, akinek így mindenben támogatni tudná karrierjét.
Teller Ede azon tudósok egyike, akik külföldről szereztek hírnevet hazánknak. Igaz, hogy egy olyan dologgal, amellyel városokat semmisítettek meg a történelem során; de ilyen az ember: kitalál valami fantasztikusat, aztán megöl vele valakit. A fizikus, aki imádott kirándulni, motorozni, és még Einsteinnel is találkozott, öt éve hunyt el Amerikában.
Kedden kiderül, hogy kiket vettek fel a korábban keresztfélévesnek nevezett, februárban induló egyetemi és főiskolai képzésekre. A ponthatárok még este felkerülnek a www.felvi.hu honlapra. A listát néhány nappal később az országos napilapokban is közzéteszik.
Bíróság elé állították hétfőn az "ipswichi rémet", aki öt brit drogfüggő prostituáltat gyilkolt meg megdöbbentően rövid idő alatt 2006 végén Nagy-Britanniában.
Nagyon sokan érdeklődtek a magyar borok, a hungarikumok, főként a furmintok iránt a január 7-9. között megrendezett amszterdami Wine Profession borkiállításon- tájékoztatta az ITD Hungary Zrt. hétfőn az MTI-t.
Kedden ismét gyengült és 2005 novembere óta először zárt 14 ezer pont alatt a tokiói értéktőzsde fő mutatója, elsősorban az exportra termelő cégek árfolyamesésére reagálva, miután a jen tovább erősödö...
Hétfőn, egy nappal az MSZP egri „dzsemboriját” követően Juhász Attilával a Political Capital elemzőjével beszélgettünk. Megkérdeztük mi várható az egészségügyi reform újbóli szavazásánál, mi lesz a népszavazás igazi tétje, veszélybe kerülhet-e Gyurcsány, vagy Orbán pozíciója.
A magas olajárak súlyosan érintik az Egyesült Államok gazdaságát - jelentette ki Rijádban George Bush amerikai elnök. Bush, aki szaúdi üzletemberekkel kerekasztal-beszélgetésen vesz részt, újságírók e...
Magyarországon új gyakorlat a bírósági intézményi működés nyilvánossága - mondta Fleck Zoltán jogszociológus az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyetemi tanár hozzátette: a hazai rendszernek még sok hiányossága van.
A Rolling Stones budapesti koncertjét ítélték a legjobbnak a tavalyi bulik közül a Bors olvasói. A Puskás Ferenc stadionban rendezett show nemcsak a közönségnek volt maradandó élmény, hanem a zenekarnak is: Mick Jagger állítja, számukra az elmúlt tíz év egyik legemlékezetesebb fellépése volt a budapesti.
A finn Kimi Ra:ikkönen és a brazil Felipe Massa, azaz a Ferrari pilótái érték el a legjobb időt a Forma-1-es istállók Jerez de la Fronterában rendezett tesztelésének első napján.A harmadik helyen Pedro de la Rosa, a McLaren-Mercedes spanyol tesztpilótája végzett.
A gazdasági kapcsolatok erősítése a fő célja Gyurcsány Ferenc kedden kezdődő ötnapos indiai útjának. A miniszterelnököt 27 magyarországi cég képviselője kíséri el távol-keleti útjára, egyebek mellett a Mol-tól, a Ganz-Transelektrótól és a Richter Gedeontól. Vele lesz Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is.
Brüsszel két új eljárást indított a Microsoft ellen, mert az amerikai programgyártó a feltételezések szerint változatlanul visszaél piaci erőfölényével az Office kezelőprogram és az Explorer internetböngésző terjesztése során.
A vezető lengyel kormánypárt egyik képviselője botrányt kavart a hét végén Lech Kaczynski államfő állítólagos alkoholizmusának taglalásával. "Alkoholista Lech Kaczynski elnök? Igaz vajon, hogy kórházi kezelései is alkoholizmusával függenek össze?" - vetette fel a kérdést blogjában Janusz Palikot, a jobbközép Polgári Platform (PO) képviselője.
Házakat pusztított el egy erdőtűz Chilében hétfő este. A tengerparti Valparaiso városa melletti hegyoldalon kapott lángra a növényzet, majd a tűz továbbterjedt egy lakónegyedre.
Norbi bízik a múltjában . A fitneszguru biztos abban, hogy játékosa, Péter nyeri a Nagy fogyást, másik versenyzője, Gábor pedig túlesett azon a műtéten, amellyel megmentették a lábát. Norbi szerint Béres Alexandra játékosának, Istvánnak kisebb az esélye a győzelemre, mert ellenfele most ismerkedik a kövér emberek világával .
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének indulása alkalmából pénteken szakmai konferenciát, majd gálakoncertet tartanak a népzene és a műzene kapcsolata jegyében Budapesten, a Művészetek Palotájában - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-t.
A milánói bíróság négy és fél éves börtönbüntetésre ítélte Marco Pantani olasz profi országúti kerékpáros drogdílerét. Az 1998-as Tourde France győztese kokain-túladagolásban hunyt el 2004. február 14-én, a kábítószert Fabio Carlino korábbi diszkótulajdonostól kapta. Az elhunyt kerékpáros családja 300 ezer eurós kártérítésben részesül.
Minden eddiginél erősebb tudományos bizonyítékot szolgáltattak amerikai kutatók arra az eddigi feltételezésre, hogy a szifiliszt valóban Kolumbusz Kristóf tengerészei hurcolták be az újonnan felfedezett Újvilágból Európába.
A hírekből arra lehet következtetni, hogy a mai kutyák veszélyesebbek mint régen. Kutyaharapásos esetek mindig előfordultak, ennek ellenére sejthetjük: nem csak a média fokozott figyelme kelti azt a látszatot, hogy elszaporodtak az ember legjobb barátja okozta sérülések.
A metró nem áll meg Kelenföldnél, hanem egészen Budaörsig megépül - jelentette ki Lakos Imre, az SZDSZ és az MSZP közös XI. kerületi képviselőjelöltje Rétvári Bencével, a Fidesz-KDNP közös jelöltjével folytatott hétfői nyilvános vitáján.
Házon belüli szelektív hulladékgyűjtéssel a társasházak szemétdíjainak 20-30 százaléka spórolható meg - derül ki a Öko-Pack Kht. népszerűsítő programjának első eredményeiből
2008 a nyugodt építkezés éve lesz Magyarországon - erről beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc Egerben. Összhangban vannak-e az elhangzottak és kormánytagok gesztikulációi? - a Bors egy pszichológust kért meg a fénykép elemzésével, mely az optimizmustól átitatott miniszterelnöki beszéd alatt készült.
Floridában megkezdődött Wesley Snipes filmsztár több tízmillió dolláros adócsalási pere - ha elítélik, 16 évet is kaphat. Hiába próbáltak meg mindent a Penge sztárjának ügyvédei, nem tudták kimenteni védencüket Ocalából, amelyet a "rasszizmus" melegágyának neveztek.
Erősen viccgyanús plakátok lepték el a város több pontját, amelyeken "a négyes metró barátai" hívják csütörtök délelőttre önkéntes közmunkára a budapestieket; a Városháza tagadja, hogy köze lenne a dologhoz.