Sürgősen be kellene zárni a guantánamói fogolytábort - ezt nem jogvédők mondták, hanem az amerikai fegyveres erők vezérkari főnöke. Mike Mullen admirális szerint ugyanis a terrorizmussal vádolt emberek bírósági per nélküli, éveken át való fogva tartása sokat árt az Egyesült Államok tekintélyének.
Az Európai Parlament (EP) vezetősége hétfőn este Strasbourgban véglegesen döntött arról, hogy a parlament brüsszeli épületének egyik új szárnyát Antall József néhai magyar miniszterelnökről nevezi el.
Leégett egy családi ház melléképülete Budapesten, a XV. kerületben, az oltást követően egy elszenesedett holttestre találtak a tűzoltók - közölte az MTI-vel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
Az MSZP és az SZDSZ már készül a Fidesz által kezdeményezett kórházi napidíjról, vizitdíjról és tandíjról szóló népszavazási kampányra. Az MDF szerint politizálni a parlamentben kell, nem az utcán, ezért nem vesznek részt a kampányban.
Több ismert szórakoztatót kapcsolatba hoztak egy, a New York állambeli Albanyban folyó vizsgálattal: a hatóságok szteroidokkal, teljesítménynövelő szerekkel való visszaélés miatt nyomoznak.
Fél évszázada látták meg a napvilágot egy képregény hasábjain a ma már világhírű Hupikék törpikék, és ebből az alkalomból a hét végétől egész éven át folyó, nemzetközi rendezvénysorozatot tartanak - jelentették be az évfordulós sorozat szervezői Brüsszelben.
Több APEH dolgozót is előzetes letartóztatásba helyeztek a napokban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - értesült a Független Hírügynökség. Úgy tudják: tehetős vállalkozókat fenyegettek meg vagyonosodási vizsgálattal.
Tovább tart Vlagyimir Putyin orosz elnök rendíthetetlen szerbiai menetelése a népszerűség csúcsai felé: azon kívül, hogy minden közvélemény-kutatás szerint hosszú ideje ő a legelismertebb külföldi politikus, már a díszpolgárság terén is csak a néhai jugoszláv vezető, Joszip Broz Tito előzi meg.
Az egészségbiztosítási törvényről tárgyal keddi informális ülésén a szocialista frakció, a képviselőcsoport "teljes körűen áttekinti" a jogszabály Sólyom László köztársasági elnök által kifogásolt részeit - ezt Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese mondta hétfőn az MTI érdeklődésére.
Fél évszázada látták meg a napvilágot egy képregény hasábjain a ma már világhírű Hupikék törpikék, és ebből az alkalomból a hét végétől egész éven át folyó, nemzetközi rendezvénysorozatot tartanak - jelentették be az évfordulós sorozat szervezői Brüsszelben. A nemcsak a gyerekek körében népszerű apró mesehősök a kerek évforduló alkalmából új kalandokba keverednek a televízióban és az interneten…
A német túraautó-bajnokságban (DTM) folytathatja pályafutását Ralf Schumacher, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher öccse. A fiatalabb Schumacher a Mercedesek tesztelésén vesz részt Estorilban.
Az egészségbiztosítási törvényről tárgyal keddi informális ülésén a szocialista frakció, a képviselőcsoport "teljes körűen áttekinti" a jogszabály Sólyom László köztársasági elnök által kifogásolt részeit - ezt Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese mondta hétfőn. A politikus közölte, nagy érdeklődésre, sok képviselő részvételére számítanak az informális frakcióülésen. Hozzátette: a…
Randy de Puniet a jövő hetén Malajziába utazik, hogy részt vegyen az idei év első tesztprogramján Sepangban, ahol lehetősége nyílik kipróbálni a Honda legújabb fejlesztésű motorját, amely novemberben ígéretesnek bizonyult.
A 39. Magyar Filmszemle életműdíjait Schubert Éva színművész, Hildebrand István operatőr és B. Müller Magda fotográfus kapja, míg a Magyar Mozgókép Mestere elismerést Gyulai Líviusz animációsfilm-készítő és Kósa Ferenc rendező vehetik át - közölte Hermann Krisztina, a Magyar Filmművészek Szövetségének ügyvezető titkára.
Hármasikrek születtek Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban, az édesanya és lányai jól vannak - tájékoztatta az MTI-t az intézmény szóvivője hétfőn.
"Lehetetlennek" nevezte hétfői tanúvallomásában Diana hercegnő volt személyi inasa, hogy a brit trónörökös néhai felesége a királyi család vagy a titkosszolgálat által megszervezett merénylet áldozatául esett volna.
Háromnegyedmillió dollár - 128 millió forint - kártérítést kell fizetnie egy férfinak Mississippi államban azért, mert elcsábította egy másik férfi feleségét.
Legalább tízen meghaltak és nagyjából ötvenen megsebesültek, amikor ismeretlenek felrobbantottak egy bombát Pakisztán legnagyobb városában hétfőn - közölte egy tartományi miniszter. A merénylet idején a városban volt Pervez Musarraf pakisztáni államfő, és a nemrég meggyilkolt Benazir Bhutto ellenzéki vezér özvegye is, de mindketten távol voltak a robbanás helyszínétől.
A színesfémtolvajok elérték a Balatontól mintegy nyolc kilométerre fekvő, s mindezidáig békés somogyi zsáktelepülést, Kötcsét; a hétvégén a református imaház udvarán álló haranglábról ellopták a bronzból készült harangot.
Kábelalagút-tűz miatt a tűzoltóság kérésére lekapcsolták a felsővezeték-rendszert a fővárosban a Nyugati pályaudvaron hétfőn késő este, ezért az állomásra nem érkeznek és onnan nem indulnak a vonatok - közölte az MTI-vel a Mávinform ügyeletese, Both Ferenc.
Díszcsomagolásban, emléktárgyként árulja a Mátyás-templom lecserélt tetőcserepeit a budavári Nagyboldogasszony-főplébánia - közölte a templom kulturális központjának igazgatóhelyettese hétfőn az MTI-vel.
A kapuvári Lumnitzer Sándor Kórház-Rendelőintézet lett az abszolút győztes az Év Kórháza címért az ország összes kórháza között folyó versengésben. A kórházakra immár harmadik alkalommal lehetett voksolni tavaly októbertől az év utolsó napjáig a HáziPatika.com portál internetes szavazólapján. A látogatók öt kategóriában értékelték az egészségügyi intézményeket az iskolai osztályzás módszerével.…
Kábelalagúttűz miatt a tűzoltóság kérésére lekapcsolták a felsővezeték-rendszert a fővárosban a Nyugati pályaudvaron hétfőn késő este, ezért leállt az állomásra nem érkeznek és onnan nem indulnak a vonatok - közölte a Mávinform ügyeletese, Both Ferenc. A tűzoltóság tájékoztatása szerint a tűz fészkét még nem sikerült megtalálni. Este fél héttől a Nyugati pályaudvar csarnokában volt áramszünet…
Az osztrák alkotmánybíróság elismerte egy szlovákiai magyar koldus igazát, s ezzel eltörölte a "passzív koldulás" tilalmát, amelyet a stájerországi Fürstenfeld vezetett be.
Lékó Péter és Polgár Judit a harmadik fordulóban is döntetlent játszott az év első sakk szuperversenyén, a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló hagyományos tornán.
A Maros megyei Gernyeszegen ellopták Bethlen István miniszterelnök bronzszobrát. A két háború közötti Magyarország gazdasági felemelkedésében és stabilizálásában döntő szerepet játszó államférfi mellszobrát a Piliscsabáért Alapítvány adományozta.
A metró nem áll meg Kelenföldnél, hanem egészen Budaörsig megépül - jelentette ki Lakos Imre, az SZDSZ és az MSZP közös XI. kerületi képviselőjelöltje Rétvári Bencével, a Fidesz-KDNP közös jelöltjével folytatott hétfői nyilvános vitáján. "A Gellérthegy, Szentimreváros és Lágymányos jövőjéről" címmel tartott vitán a két képviselőjelölt pénzfeldobással döntötte el a válaszadás sorrendjét, amit…
A tavalyi év tíz legjobb komolyzenei lemeze közé sorolta a Budapesti Fesztiválzenekarnak Richard Strauss József-legendájából készült, a Channel Classics kiadónál megjelent felvételét a The New Yorker.
Rárontott egy új-zélandi sajtófotósra Björk. Az izlandi énekesnő hátulról támadott, és olyan hévvel tépte le a fotós ingét, hogy el is esett - számolt be hétfői számában a New Zealand Herald című lap.
Díszcsomagolásban, emléktárgyként árulja a Mátyás-templom lecserélt tetőcserepeit a budavári Nagyboldogasszony-főplébánia - közölte a templom kulturális központjának igazgatóhelyettese hétfőn. A felújítás során lebontott mázas Zsolnay-cserepeket díszcsomagolásban, Varjú Imre kanonok aláírásával darabonként 3.600 forintért értékesítik - erősítette meg az InfoRádiónak adott nyilatkozatát Mátéffy…
Megindult a vasúti közlekedés a Nyugati pályaudvaron - tájékoztatta az MTI-t a Mávinform ügyeletese késő este. A vasúti közlekedés korábban azért állt le, mert a kábelalagút-rendszerben zárlat alakult ki és a lecsöpögő fémolvadék miatt az összehordott ruhaneműk füstölni kezdtek, emiatt a tűzoltóság a pályaudvar teljes áramtalanítását kérte.
Még napokig is eltarthat, mire a késelő kisfiú visszakerülhet Romániába - mondta a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) igazgatóhelyettese, Radoszáv Miklós az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn.
A 125 köbcentis géposztály tavalyi második helyezettje, Hector Faubel, aki idén már a 250-es kategóriában folytatja pályafutását, csapatfőnökével Jorge Aspar Martinezzel egy igen érdekes díjat vehetett át az immáron 27. alkalommal megrendezett Arany Pingvin díjátadó gálán.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) dolgozóit érintő közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés megalapozott gyanújával folytat nyomozást a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a megyei főkapitányság sajtószóvivője hétfőn. A több ember előzetes letartóztatása mellett tartó eljárásról a főkapitányság és az APEH Észak-Alföldi Regionális Igazgatósága közös sajtótájékoztatót…
Felrobbantották a pristinai kormány egyik gépkocsiját hétfőn Koszovó déli részén; a detonációban négy ember súlyosan megsebesült. "A felrobbantott autó a munkaügyi és szociális biztonsági minisztérium gépkocsiparkjához tartozott. A járműben a sofőr és a minisztérium négy tisztségviselője tartózkodott".
Az Európai Parlament (EP) vezetősége hétfőn este Strasbourgban véglegesen döntött arról, hogy a parlament brüsszeli épületének egyik új szárnyát Antall József néhai magyar miniszterelnökről nevezi el. Surján László, aki az EP költségvetési bizottságának képviselőjeként vett részt az ülésen, elmondta: mint az Antall-kormány egykori minisztere, örömmel vette tudomásul, hogy az Európai Parlament…
Összeégett ember holttestére találták a tűzoltók egy kis épületben, amely Jászkisér határában hétfőn este égett le - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a marcali férfit, aki templomban próbált meg megerőszakolni egy 76 éves helybeli nőt - közölte az MTI-vel Bíró Gábor, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.