A radikális elnökjelölt hívei csütörtök este Belgrádban vasdorongokkal támadtak a Demokrata Párt plakátragasztó aktivistáira. Eközben a központi választási bizottság úgy döntött, nem engedi az amerikai és brit választási megfigyelőknek a részvételt. A szerbiai elnökválasztás első fordulója január 20-án lesz.
USA: Az exportok decemberben 0,4 %-kal emelkedtek 142,31 milliárdra, míg az importok 3,0 %-kal 205,43 milliárdra. Támogatásokat 1,0977-nél és 1,0950-nél, ellenállást 1,1049-nél találhatunk. Este 20:00-kor teszik közzé az amerikai költségvetés mutatóit. A legutóbbi érték 49,1 milliárd USD volt. (OT/FGX)
A tatabányai Jászai Mari Színház négy darabot játszik januártól rendszeresen Budapesten. A művekben közös a boldogság keresése és a humorral teli előadásmód, ezért a projektnek a "Bolondságok 4 ülésben - avagy boldogság játékból" címet adta a színház - mondta Tarda Orsolya sajtóreferens pénteken az MTI-nek.
Újabb autókat kapnak, de a fenntartásukhoz többletforráshoz egyelőre nem jutnak a magán betegszállítók. Ebben állapodott meg az egészségügyi miniszter a szolgáltatók képviselőivel.
A Real Madrid megközelítőleg ugyanannyit - vagyis 6 millió eurót - kaphat Antonio Cassanóért, mint amennyiért annak idején megvásárolta az olasz labdarúgót.
Szombat reggel indul a fővárosból a harmadik Budapest-Bamako-rali. Szabó Gál András, a köznyelvben "fapados Dakarnak" is nevezett verseny ötletgazdája elmondta: a terepjárók és motorok mellett idén egy fagylaltoskocsi, egy Velorex és két busz is indul a futamon.
A HírTv szerint egy szocialista politikus egy önkormányzati kht. 30 milliós hiányát akarta eltüntetni. Az MSZP szerint a Fidesznek a saját háza táján kéne keresni hűtlen kezelőt
Enyhén erősödött a forint a bankközi kereskedelemben. Péntek délután négy órakor 253,20/40 forinton jegyezték az eurót az előző délutáni 254,00/10 forint után. Az árfolyam 253,20 forintnál nyitott, ma...
Születésének évfordulóján Solt Ottíliára, a demokratikus ellenzék egykori kiemelkedő alakjára emlékeztek a liberálisok pénteken, Budapesten. A 11 éve elhunyt szociológus egykori házánál mintegy kéttucatnyi emlékező gyűlt össze.
Az ezüstgenerációról, vagyis az ötven éven felüliekről szól a Magyar Fogyasztó Platform által április másodikán megrendezendő 50+ szakkonferencia. Magyarországon minden ötödik ember az 50 feletti korosztályba tartozik.
A guantánamói fogolytábor működése ellen tüntetett az Amnesy International az Amerika Egyesült Államok nagykövetsége előtt a tábor fennállásának hatodik évfordulóján pénteken Budapesten.
Ettől az évtől az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) helyett a vámhatóság látja el a környezetvédelmi termékdíj bevallásával, kiszabásával, befizetésével, visszaigénylésével és ellenőrzésével kapcsolatos adóhatósági feladatokat. Az éves bevallás megszűnik, a kötelezetteknek a termékdíjat ezentúl havonta kell megállapítani és azt az esedékes bevallásukkal (havonta, negyedévente, évente)…
Az olasz vasutasok szombati és vasárnapi sztrájkja érinti a Budapest-Velence között közlekedő Venezia nemzetközi járat közlekedését - közölte a MÁV Zrt. A MÁV tájékoztatása szerint az olasz vasutasok január 12-én 21.00 órától 13-án 21.00 óráig általános munkabeszüntetést tartanak.
Elemzők szerint Szlovákia várhatóan megfelel az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumoknak. Ebben az esetben északi szomszédaink már 2009. januárjában bevezethetik a közös fizetőeszközt. Ha a tavalyi évet 2006-tal vetjük egybe, átlagban 2,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, vagyis mérséklődött a 2006-os infláció - derül ki a pozsonyi statisztikai hivatal pénteki jelentéséből.
Megfelelő mennyiségű és minőségű háromdimenziós film gyártása meggyorsíthatja a digitális mozi elterjedését - mondta Berkes Zoltán, a Cinemax Film Kft. ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.
Délután ismét 109 alá esett az USD/JPY a gyenge amerikai részvénypiacok miatt. Támogatást 108,60-nál, ellenállást pedig 110,00-nél találhatunk. (OT/GFX)
Az egészségügyi kormányzat eddig egyetlen olyan döntést sem hozott, ami a mentők számára pozitívumokkal járt volna - mondta a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy nyilvánosságra került: jövő héttől Békés és Vas megyékben az eddiginél több betegszállító autó látja el a feladatokat.
Amerikai lapértesülések szerint az ország vezető befektetési bankja, a Merrill Lynch a negyedik negyedévre 15 milliárd dollárnak megfelelő veszteségtételt lesz kénytelen könyveiben elszámolni leírás f...
A jövőben kitiltanák a Hungária körúton belül eső részekről azokat a gépkocsikat, amelyeknek sárga hatszögletű matrica van a hátsó rendszámtábláján. Ehhez azonban módosítani kell a KRESZ-t és egy fővárosi rendeletet is.
A Fidesz szerint, ha bebizonyosodnak a vádak, akkor távoznia kell a közéletből annak a szocialista politikusnak, aki a HírTv beszámolója és egy három évvel ezelőtti hanganyag tanúsága szerint egy önkormányzati kht. 30 milliós hiányát akarta eltüntetni.
A fővárosi SZDSZ-frakciónál jelenleg nincs olyan típusú szankció, pénzbüntetés a kiszavazások miatt, mint a szocialistáknál - nyilatkozta a képviselőcsoport vezetője.
Mire végre megnyugodhattak a kedélyek a Valenciánál, ugyanis a csapat hét közben nyert a Spanyol-kupában a Betis ellen, megint áll a bál a spanyol klubnál. Az edző, Ronald Koeman új igazolása, a 19 éves argentin Ever Banega pornóvideója jelent meg az interneten, és kiderült a fiúról, hogy nagy bulizós. Más megoldás híján testőrt fogadtak a fiú mellé, aki már így sem volt olcsó: 26 millió dollárt…
Angela Merkel német kancellár támogatja a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) azt a javaslatát, hogy táborokba kellene zárni a fiatalkorú bűnelkövetőket. A fiatalkori bűnözés szerte a világban komoly probléma, de hogy átnevelő táborokkal lehet-e kezelni, az erősen vitatható. Erről beszélgettünk Szabó Andrással, a Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat vezetőjével.
Január 15-e után valamennyi őstermelő köteles lesz kiváltani adószámot, és minden egyes eladott áruról nyugtát kell adnia a piacon a vásárlóknak, ha nem tudja igazolni hogy otthon megtermelt felesleget árusít. Egyelőre maguk a termelők sincsenek tisztában azzal, hogy valójában kinek is kell kiváltania az adószámot és ki kap mentességet.
Szájer József és Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselők arra szólítják fel az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, hogy vonja vissza a Kossuth téri tüntetést korlátozni kívánó javaslatát. Szabó Máté ombudsman szerdán nyilatkozott arról, hogy korlátozni kellene a Parlament előtti gyülekezést, a két fideszes képviselő pedig megdöbbentőnek és antidemokratikusnak tartja a javaslatot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,29 pontos, 1,79 százalékos csökkenéssel, 24.933,02 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 22,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengü...
A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) hagyományos év végi szavazásán Erdősné Balogh Erikát, a bajnok és Magyar Kupa-győztes Betonút-NRK-Nyíregyháza centerét választotta az év legjobb női játékosának.
Magyarországon nincs szükség újabb megszorításokra, csak a már elhatározott intézkedéseket kell végrehajtani, mondta a Euromoney magazinnak adott nyilatkozatában Gyurcsány Ferenc, aki szerint a kormány a következő két évben a GDP-értékhez mérve fél százalékkal szeretné csökkenteni az átlagos adóterhet
Eredményes volt az eddigi legnagyobbnak számító, csütörtöki bűnügyi-közbiztonsági ellenőrzés a Balaton déli partjánál, amelyhez hasonlókra lehet számítani a jövőben egész Somogyban - tájékozatta Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-t pénteken.
A Magyar Mozgókép Közalapítványba (MMK) nem olvadt be a Magyar Történelmi Film Közalapítvány (MTFK), a szervezet az Uránia Nemzeti Filmszínház működtetését sem vette át az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól (OKM) - közölte Grunwalsy Ferenc, a közalapítvány kuratóriumának elnöke pénteken az MTI-vel.
Magyarországon nincs szükség újabb megszorításokra, csak a már elhatározott intézkedéseket kell végrehajtani, mondta a Euromoney magazinnak adott nyilatkozatában a miniszterelnök, aki szerint a kormány a következő két évben a GDP-értékhez mérve fél százalékkal szeretné csökkenteni az átlagos adóterhet.
Elcsitultak a betegszállítás és a mentés szétválasztása miatt az év elején kialakult viták. A mentőszolgálat, a betegszállítók és az OEP a legtöbb kérdésben megegyezésre jutott.
Negyven éves korában drogtúladagolás következtében elhunyt Christopher Bowman, az Egyesült Államok korábbi világbajnoki ezüstérmes műkorcsolyázója. Az egykori versenyzőre egy Los Angeles-i hotelszobában találtak rá.
Jelentősen javult Szeged közbiztonsága az utóbbi egy évtizedben - közölte Botka László (MSZP) polgármester pénteken a Tisza-parti városban, az igazságügyi és rendészeti miniszterrel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
Pénteken késő délután csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban. Röviddel 17:30 előtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent márciusi lejárata 71 cent ...
A nagy érdeklődésre való tekintettel vasárnap, az utolsó nyitva tartási napon este 8 óráig látható a Hundertwasser-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Az október közepén nyílt tárlatot eddig 90 ezren csodálták meg - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
Osztálytársa verte meg csütörtökön azt a 18 éves fiút Budapesten, aki nem sokkal később belehalt sérüléseibe - mondta a Független Hírügynökségnek Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) helyettes szóvivője. Az újabb tájékoztatás szerint a 17 éves támadó a Teve utcai rendőrségi központban jelentkezett önként pénteken, és beismerő vallomást tett.
Nagy-Britanniában egy születésük után szétválasztott ikerpár tagjai felnőttként összeházasodtak, mert azt sem tudták, hogy rokonok. Házasságuk azonban az angol jogrend szerint érvénytelen.
A Blues Carousel - Blues-körhinta dzsesszciklus vendégei magyar zenészek lesznek Oláh Andor szájharmonikás zeneszerző és Nemes Zoltán zongorista személyében szombaton Érsekújváron.
A Herzog-műkincsek ügyében jogerősen elutasította az örökösök keresetét csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla. Martha Nierenberg, a híres műgyűjtő, Herzog Mór Lipót unokája az egykor nagyapja tulajdonát képező tizenegy festmény visszaadását követelte a magyar államtól. Varga Tamás, a műgyűjtő leszármazottainak jogi képviselője az InfoRádiónak azt mondta: az ítélőtábla azzal érvelt, hogy az örökösök…
Mike Tyson ismét hallat magáról. Minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnok bokszolója a minap azzal állt elő, ha kellően megfizetik, harmadszor is megküzd Evander Holyfielddel. S ezúttal nem csak a fülét harapja le, hanem ki is üti a 45 éves klasszist.
A novemberi angol ipari termelés 0,4 %-os értéket hozott a várt 0,5 %5 helyett. Az előző érték 1,0 % volt. A feldolgozó ipari termelés +0,1 %-os érétke sem volt túl meggyőző, hiszen 0,4 %-os értéket vártak az elemzők az előző 0,3 % után. A gyenge adatok után a BoE várhatóan csökkenteni fogja az alapkamatot februári ülésén. Bernanke tegnapi beszéde után már 50 bázispontos csökkentést áraz be a…
Magyarországon nincs szükség újabb megszorításokra, csak a már elhatározott intézkedéseket kell végrehajtani, mondta a Euromoney magazinnak adott nyilatkozatában Gyurcsány Ferenc, aki szerint a kormány a következő két évben a GDP-értékhez mérve fél százalékkal szeretné csökkenteni az átlagos adóterhet.
A hatályos törvények szerint nem veheti őrizetbe a rendőrség azt a 12 éves fiút, aki tegnap combon szúrt egy 15 éves fiatalt a Blaha Lujza téren. A VIII. kerületi rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a fiú már több bűncselekményt is elkövetett, de azon kívül, hogy értesítik a nevelőjét, nem sokat tehetnek. A fővárosban több olyan kerület is van, ahol…